Irányváltás vagy háború? - mi és a félelmetes evolúció

Keresztényként ki nem állhatjuk, amikor Richard Dawkins okoskodik, és kotnyeleskedve beleüti az orrát teológiai-filozófiai kérdésekbe. Idegen területre teszi a lábát, ahelyett hogy suszterként maradna a kaptafánál és azzal foglalkozna, amihez jól ért. Ugyanezt a szigort azonban már nem szívesen alkalmazzuk önmagunkkal szemben, és teljesen természetesnek vesszük, ha mi gyaloglunk bele Dawkins szakterületébe. Miért? Mert félünk az evolúciótól, hogy az esetleg igaz, ezért bármi áron szembeszállunk vele. Vajon indokolt ez a félelem?

Leírni is szégyellem, mert annyira magától értetődő, közhely, trivialitás, banális dolog, hogy az életünk minden területén szakértőkre hallgatunk, szakértőket bízunk meg és szakértőkben bízunk meg, hiszen a legtöbb kérdéshez egyikünk sem ért. Ha betegek leszünk, az orvos szakértelmét vesszük igénybe, ha elromlik a kocsi, az autószerelőét, ha házat akarunk építeni, építésszel készíttetünk terveket. Az igazság az, hogy mozdulni sem tudunk az élet egyik területén sem a szakértők hiányában. Egymásra, egymás tudására, egymás ismereteire vagyunk kénytelenek támaszkodni, és a másik szakmaiságába vetett bizalom alapján épül fel az a háló, ami a társadalmi együttlétünket többnyire élhetővé teszi.

Kivéve akkor, ha keresztények vagyunk és a biológiáról beszélünk. Mert ha az evolúció a kérdés, akkor aztán nem, akkor hirtelen már nem kell a szakértelem, akkor nem az evolúcióbiológusokhoz fordulunk, akik nullahuszonnégyben ezzel foglalkoznak, hanem a lelkészekből, apologétákból, prédikátorokból, teológusokból, jogászokból, informatikusokból azonnal biológus szakértők lesznek, akik textusokat magyarázva, filozófiai gondolatmeneteket elemezve eldöntik hogy is van ez a természettudományos kérdés. Ha az evolúcióelmélettel akarunk vitatkozni keresztényként, akkor ez klasszikusan két dolgot jelent: egyrészt kijelentjük, hogy a hozzáértők nem értenek hozzá és mind tévednek, másrészt elegendőnek érezzük, hogy bibliaverseket idézzünk, vagy esetleg pusztán filozófiai érvelés mentén az egészet szétszedjük.

Ugye mindenki érzi ennek a képtelen abszurditását? Talán a foci ehhez hasonló terület még, ahol minden szurkoló azt gondolja, az edző, a kapitány, a szakember semmit nem tud az egészről, de ő majd megmondja hogyan kellene művelni a labdarúgást, hiszen rendszeresen nézi a meccseket a tévében és sört is iszik közben.

Korábban magam is számos olyan eseményen részt vettem, ahol keresztények tartottak előadást, hogy megcáfolják az evolúciót. Ezek közül csakis azok a találkozók voltak igazán intenzívek, ahol nemcsak egymással egyetértő, de laikus keresztények voltak jelen, hanem a téma ismerői is - azaz biológusok, hozzáértők, szakmabeliek egyaránt. Egyetlen kivételre sem emlékszem: minden ilyen találkozó azzal zárult, hogy a keresztények egy ideig elkeseredetten próbálták bizonygatni a hatezer éves föld valóságát, a makroevolúció tarthatatlanságát és úgy az egész evolúció képtelenségét, aztán percekkel később megfordult az irány, hátrálni kezdtek, mígnem saját maguk állításaiba belegabalyodva zárult a rendezvény. Esetleg igyekeztek a biológiai érveket mellőzve a filozófia területére átterelni a beszélgetést.

Ekkor tettem fel magamnak először a kérdést: mi van akkor, ha mi tévedünk? Mi van akkor, ha nem az evolúcióelmélettel van az alapvető probléma - noha lehetnek azzal is problémák -, hanem velünk hívőkkel? Miért van az, hogy a tudóstársadalom elsöprő többsége kiáll az egész mellett - míg a másik oldalon elvétve akadnak evolúcióbiológusok, és többnyire egészen más szakterületek értői próbálnak elkeseredett utóvédharcot folytatni? Mi van ha igaza volt Dobzhansky-nak, aki szerint a biológiában mindennek csak az evolúció fényében van értelme?

Őszinte leszek: szerintem mi keresztények egyszerűen nem szeretnénk, hogy az evolúció igaz legyen.  Még a gondolattól is félünk, mert ha mégis igaz, akkor úgy véljük, a Biblia automatikusan hamis lesz. Ezt a szorongást érzékeltem az előző bejegyzésem után kerekedett vitában is, ahol látens módon előjött ez a félelem - noha én egy szót sem szóltam az evolúcióról, eszembe se jutott a kérdés. Az evolúció kapcsán az zavar bennünket a legjobban, hogy nem tudunk vele semmit sem kezdeni.  Keressük a fogást rajta, a gyenge pontokat. Mozgalmak, egyesületek, csoportok alakulnak vele szemben, megjelennek könyvek, melyek bírálják - Stephen Meyer, Micahel Behe vagy éppen Phillip E. Johnson neve valószínűleg ismerős sokunk számára - de évtizedes erőfeszítés után sem látszik, hogy az épület alapjai megroppannának. A magyarországi Értem egyesület pedig évek óta befejezte működését. Kiadtak néhány könyvet, tartottak néhány előadást és sikert arattak - azok körében, akik eleve egyetértettek velük. Ez így bizony nagyon sovány teljesítmény. Arról nem is beszélve, hogy ezeket a próbálkozásokat egy emberként utasítja el a szakma. Összegezve tehát, nincs igazi tudományos teljesítmény, nincsenek átütő, szakmailag elfogadott érvek és tudományos eredmények, amelyek szembeállíthatók lennének a biológiai eredményekkel.

Ennyi év kudarcos próbálkozása után talán szabad felvetni a kérdést: mi lenne, ha a láthatóan eredménytelen offenzív hozzáállás helyett azon próbálnánk gondolkodni, hogyan tudnánk a hitünket és a tudományos eredményeket összhangba hozni egymással? Nem mondom, hogy ez egyszerű, ahogy azt sem, hogy minden kérdésre választ fogunk kapni. De mégis, talán vállalhatóbb irány, ha nem harcolunk a tudománnyal szemben, hanem próbáljuk megérteni és integratív módon kezelni a felfedezéseit. Vannak erre is keresztény törekvések, kedvencem a számomra nagyon szimpatikus BioLogos társaság, amely egyébként ismert teológusokat és különféle tudományterületek művelőit is a támogatói között tudhatja. Számomra teológus vonalon ilyen nevek például John Walton, N.T. Wright vagy említhetném a természettudós Francis Collinst is (akinek hamarosan magyar nyelven megjelenik erről szóló egyik kötete!) Egyszóval én úgy látom, a trendek az evangéliumi kereszténységen belül is abba az irányba mutatnak, hogy a feleslegesnek tűnő hadakozás helyett próbáljunk párbeszédképességet felmutatni a biológia irányában - még ha ez sok vitával és fejtöréssel jár együtt. Hozzáteszem: a nagyobb egyházak ezen a kérdésen már régen túl vannak, leginkább a neoprotestáns-evangelikál áramlat az, ahol az evolúció továbbra is fennakadást okoz.