Ha normálisan élünk, nem élünk izoláltan. Keresztények és nem hívők ugyanazt a levegőt szívják, ugyanaz a Nap süt rájuk, ugyanaz az eső áztatja őket, és hasonló dolgokkal küszködnek, hasonlóaknak örülnek, mint a másik. Nyilván a két tábor kommunikál is egymással: de vajon mit tart értelmes beszélgetésnek egy nem hívő, amikor leül egy kereszténnyel párbeszédet folytatni?
Nos, erre a meglehetősen érdekes felvetésre végeztek egy felmérést idén Amerikában (nem meglepő módon a többnyire vallási problémákra szakosodott Barna Group intézet munkájáról van szó), melyben a résztvevőktől azt próbálták megtudakolni, milyen is lenne az ideális csevegőpartner, amikor hitbeli kérdésekről zajlik a dialógus. A felmérésben egyrészt olyanok vettek részt, akik nem keresztények (azaz más vallást követnek vagy vallástalan életet élnek), illetve bár hívőnek mondják magukat, legalábbis az utolsó egy hónapban nem volt kapcsolatuk az egyházzal. Mindegyikükben közös pont, hogy családjukban vagy baráti köreikben akad olyan ember, aki gyakorló keresztény - ám az is kiderült, hogy ezek a személyek nem igazán ideális partnerek, amikor hittel kapcsolatos beszélgetésről van szó.
Mi volt a baj a hívőkkel való beszélgetésben?
Például azt láthatjuk, hogy a válaszadók többsége nyitott olyan párbeszédre, ahol a keresztény fél ítélkezés nélkül végighallgatja, ugyanakkor csak harmaduk érezte azt, hogy ezzel a képességgel az általa ismert keresztény barátok és családtagok rendelkeznek. Még rosszabb az arány, ha azt nézzük, hogy bár a nem hívő beszélgetőpartnerek 50%-a abban bízik, a keresztények nem akarnak egy beszélgetés végén valamiféle konklúziót rájuk kényszeríteni (akár finomabb eszközökkel is), valójában csak 26%-ban történik ez meg egy-egy beszélgetés végéig elérve. A következő kis táblázatban megpróbáltam az eredmények közül néhányat "magyarítva" bemutatni - a többit a fent belinkelt tanulmányban megtaláljátok. A bal oldali százalékos szám az elvárt ideális, a jobboldali pedig a valóságosan tapasztalt százalékos értékeket mutatja. Egyszerűbben tehát azt láthatjuk, hogy egy nem hívő az adott dologban milyen elvárással vesz részt egy hívővel zajló párbeszédben, és ebből mennyi teljesül a valóságban a tapasztalatai szerint:
Szerintem már ebből a kis részletből is sokféle gondolatébresztő tanulságot levonhatunk. Bevallom őszintén, engem különösen megriasztott, hogy egy nem hívő egy velem való eszmecserében bár nem várja el túl nagy mértékben, hogy a saját álláspontom gyenge pontjait felismerjem - ha hiszek ennek a felmérésnek, ennek mégiscsak nagyjából 9% az esélye. Azaz nagy a valószínűsége, hogy szinte semennyire nem hajlandó egy keresztény saját nézőpontjának inkonzisztens elemeit észrevenni. Ehhez hasonlóan például az adott témák érzelmi hátterére sem igazán rezonál, ugyanakkor komoly a valószínűsége, hogy szeretné elérni nem hívő beszélgetőpartnerénél, hogy egy adott konklúzióhoz eljusson.
Természetesen lehet vitatni a felmérés korrektségét, ahogy azt is, vajon ha visszafelé történne egy ilyesféle statisztika - azaz a hívők elvárásait vizsgálnánk adott mintán - vajon a nem hívők mennyire felelnének meg az általunk lefestett ideális párbeszéd képének? (Erre egyébként nagyon kíváncsi lennék.) Mindazonáltal mégis érdemes lehet elgondolkodni a fentieket és feltenni a kérdést önmagunknak, vajon mekkora élmény egy kívülállónak velünk beszélgetni. Mármint ha a téma hitbeli kérdésekre terelődik a beszélgetésben, amire egyébként meglenne a megfelelő hely és idő - ám sokszor már ezt a kettőt megtalálni sem sikerül.
Egy nem keresztény számára tétje lenne annak, ha véletlenül egyetértene a keresztény beszélgetőtárssal: életreformra kényszerülne. Ezért szeretne kötelezettség nélkül kijönni minden ilyen beszélgetésből, és zavarja, ha elvárást érez.
VálaszTörlésFordított helyzetben viszont nem nagyobb, hanem kisebb a tolerancia: próbálj meg egy melegházasságról győzködő beszélgetésből kötelezettség és elvárás nélkül kijönni. Nem fog menni, a beszélgetőpartner szerint ásd el magad, érezd magad beteg agyú svábbogárnak, szégyenkezz életed hátralévő részében, ha nem "vetted meg" ott helyben az elvárt álláspontot.
Hol a tolerancia? Talán a hinduknál, de az is inkább közöny, az évmilliók lélekvándorlására bízza az egyet nem értés feloldását.
A nyugati ember - úgy tűnik nekem, és nézzünk ezzel szembe - lényegileg intoleráns, iparkodik, siet, akkor is, amikor azt állítja, hogy ő csak a "tolerancia" jegyében nyomul.
"Egy nem keresztény számára tétje lenne annak, ha véletlenül egyetértene a keresztény beszélgetőtárssal: életreformra kényszerülne."
TörlésNem hiszem, hogy amikor egy keresztény és nem keresztény beszélgetnek, mindig ekkora lenne a tét. Lehet részletkérdésekben vagy bizonyos témákban egyetérteni egymással enélkül is. Másrészt egy beszélgetésnek az én interpretációm szerint nem a másik meggyőzése az elsődleges célja, hanem a másik megismerése. Persze ahogy a gondolatok kicserélődnek, úgy jó esetben hatnak is egymásra a felek.
"Hol a tolerancia? Talán a hinduknál, de az is inkább közöny, az évmilliók lélekvándorlására bízza az egyet nem értés feloldását"
Nem tisztem védeni a hindukat, de én nem közönyként, hanem valódi toleranciaként látom, amit egy igazán elkötelezett hindu tesz.
"egy beszélgetésnek az én interpretációm szerint nem a másik meggyőzése az elsődleges célja, hanem a másik megismerése"
Törlés- Ezt úgy lehet modellezni, hogy "vaníliafagyi" vs "elvehetem a szeretteid életét?" típusú beszélgetésről van-e szó.
Az első típusúnak tényleg egymás megismerése a célja, nem gond, ha te a vaníliafagyit szereted, én meg a puncsot, attól még a legjobb barátok is lehetünk. Ám ha te a vaníliafagyiból - sajátos belső logikáddal - arra jutsz, hogy "tehát" elveheted a szeretteim életét, akkor átmegyünk a második beszélgetéskategóriába, aminek tétje van, és ahol nem igazán toleráljuk a másként gondolkodást. Ha nem értünk egyet, kizárt, hogy jó barátok legyünk.
Önismeret kérdése, hogy ki-ki rálásson arra, hogy számára mettől kezdve van érdemi tétje egy beszélgetésnek. Szerintem nincs közügyi beszélgetés, aminek ne lenne fájón nagy a tétje, ha végiggondoljuk, miből mi fog következni. (Pl. migráció - egy erről folytatott beszélgetésre is azt mondanád, hogy alapvetően megismerési célú? Ki a migráncsot kedveli, ki meg a kerítést, tök mindegy, a legjobb barátok lehetünk?)
A hindukat példaként említettem, a modelljükből következik, hogy mindegy, ki miről mit gondol az Igazsághoz képest, ami az évmilliók során úgyis mindenkiben, a ma még tévelygőben is tudatosodik. Ennek előnye a felszíni béke, hátránya, hogy senkinek semmi nem sürgős, és ez meg is látszik a társadalmi állapotokon. Mi, nyugatiak, sürgősnek gondoljuk az ügyeinket akkor is, ha színleg "toleranciával" nyomulunk, hiszen úgy tudjuk, hogy nem milliószor, hanem csak egyszer élünk, ezt az egy életünket kell optimálisan megélni. Az "optimális" jelzőbe pedig be van építve egy implicit "Jó" és "Rossz" különbségtétel.