A keskeny út, amit nem szeretünk

Keskeny út és szoros kapu: ilyen az ösvény Jézus szerint, ami a jó irányba és a megfelelő célhoz visz. Másként fogalmazva, az igazsághoz való közelférkőzés nem feltétlenül jelent kellemes érzéseket, sőt valószínűleg együtt járhat a keskeny mezsgye kényelmetlenségével. Talán pont ezért kerüli rengeteg ember az igazságot és talán pont ezért nehéz hozzásegíteni őket ahhoz, hogy felismerjék az ösvényt, ami arrafelé vezet. Az elmúlt héten ezt többször is volt alkalmam megtapasztalni.

Az emberek jó része utál olvasni és különösen is utál tanulni. Ám a tudásra, ami többnyire sok olvasással és tanulással szerezhető meg, bizony sokan ácsingóznak. Vagyis egyszerűen megfogalmazva, jó lenne jobban érteni a valóságot, világosabban látni a világ mélyebb struktúráit, érteni az összefüggéseket a politikában, a tudományokban, a vallásban, a társadalmi kérdésekben - természetesen mindezt a lehető legkisebb erőfeszítéssel. Ezért aztán az emberek megpróbálják megtalálni azt az utat, ami a valóságban nem létezik: az ismeretszerzés, a válaszkeresés, a megértés gyors és fájdalommentes útját, amin viszonylag rövid idő alatt végig lehet rohanni és besöpörni a sok tudást.

Az elmúlt héten volt lehetőségem az egyik örök gumicsontot egy kicsit megint rágni: szinte hihetetlen, de a teremtés és evolúció, a hit és tudomány témakörén sehogy nem fog az idő. Sokak fantáziáját izgatják a témához kapcsolódó kérdések, legyen akár hívő, akár hitetlen, de a többség annyira mégsem izgatott, hogy alaposabban utánajárjon e témáknak. Nem azt mondom, hogy professzornak kell lenni ezekben a kérdésekben, de lehet anélkül is mélyebbre nézni, hogy az ember a fél életét rászánná ezekre a kérdésekre. Elmesélem röviden néhány konkrét tapasztalatomat, mert azt gondolom nagyon tanulságosak!

Középkorú férfi jön oda hozzám és feltesz nekem egy kérdést, de inkább úgy tűnik, közölni akar velem valamit: azt olvasta "valahol", hogy az egész evolúcióelmélet az összeomlás határán van. Szinte az összes meghatározó tudós már kihátrált mögüle. Udvariasan megkérdezem tőle, pontosan hol olvasott ilyesmit, nos, természetesen azt nem tudja, de "olyanok mondták neki, akik nagyon értenek hozzá". Beismerve saját tudatlanságomat a témában, elismerem, hogy én nem értek hozzá, de azért rákérdezek arra, ő maga mennyire ismeri ezt a kérdést. Kiderül, hogy semennyire - én meg kapva az alkalmon, diplomatikusan azt javaslom neki is, magamnak is, hogy talán mielőtt erőteljes véleményeket fogalmazunk meg, melyek tulajdonképpen az ismerethiányunkra alapszanak, jobb lehet megismerni miről beszélünk. Vagy inkább bízzunk a saját tudáshiányunkban és nem azokban, akik rendelkeznek ezen a területen értékelhető ismerettel? Hát igen, hát igen... jön a válasz, de neki vannak barátai, akik ezt mondták és azok okosak, azok tudják...

Másvalaki döbbenten áll a kijelentésem előtt, hogy a bibliai teremtéstörténet megértéséhez azt javaslom, ismerjük meg az akkori kor teremtésmítoszait is - merthogy nyelvezetükben, sőt itt-ott tartalmukban is mutatnak hasonlóságokat. "De minek ezt tudni? Azokat nem Isten jelentette ki!" - hallom az érvet, mire megjegyzem, nem a kijelentettség a fontos, egyszerűen hasznos lehet megérteni azt a kort, amiben ezek a szövegek keletkeztek, mert akkor talán magukat a szövegeket is jobban megértjük. No de hát - jön a válasz - érthető ez így is: csak kinyitjuk a Bibliát az elején, elolvassuk és kész is vagyunk. Minek ehhez ismerni a kortörténetet? 

Ismét más kereken nekem szegezi a kérdést: most akkor a teremtéstörténet az mese vagy történelem? Mondjam meg, ő csak egy igen-nem választ akar, ne bonyolítsuk ezt tovább! Persze nem azt kap, tőlem biztosan nem: megpróbálnám elmagyarázni, hogy ez nem azok közé a kérdések közé tartozik, amiket érdemes egyetlen tőmondattal gyorsan lerendezni. Nem véletlenül kutatják ezt rengetegen szinte azóta, hogy a szöveg leírásra került. Különben is, a mese szót nem találom célravezetőnek: a szövegben inkább a mítosz stílusjegyei látszanak, ami önálló műfaj, sajátos szabályokkal. "Öööö... a mítosz, hát az mese, nem?" - látom rajta, hogy nem érti, nem is érdekli igazán, ő csak egy gyors választ akart kapni, rövidre akarta zárni a kérdést. Nekem meg valahol ott kellene elkezdenem válaszolni, milyen műfajok vannak a Szentírásban, ezen belül mit jelent és mit nem jelent a mítosz, hogyan működik és így tovább. Nyilvánvaló, hogy én vesztettem: ilyesmire nem leszek képes két percben.

Aki emberekkel foglalkozik, tudja hogy az milyen fárasztó. És aki normális, időnként alaposan el is fárad tőle. Hiszen sokszor nemhogy egyről a kettőre, de nulláról a "nullaegészegyre" se lehet eljutni. Pedig nincs más út, csak a keskeny, a végén a szoros kapuval - az a bizonyos másik út, a kényelmes, a könnyebb és járhatóbb nem az élethez, ennél fogva nem az igazsághoz vezet. Ám fontos észrevenni azt is, hogy nem a tudáshiány a probléma (hiszen azzal magam is bőségesen rendelkezem), hanem a belenyugvás. A nemtudás szeretete, a hiányállapothoz való ragaszkodás - talán ez az a betegség, amin nagyon nehéz segíteni. Márpedig ha gyorsan akarunk válaszokat kapni ilyen kérdésekre, az is a belenyugvás egyik gyilkos módja.