A kétféle egyház és a nézetkülönbségek - az Új Exodus szerint

Bevallom őszintén, nem kenyerem az Új Exodus folyóiratból meríteni a szellemi betevőmet - az egyébként impozáns megjelenésű lapot finoman szólva tendenciózusnak tartom. Ám a témafelvetések, melyek a cikkekben megfogalmazódnak, tényleg érdemesek a párbeszédre. A kiadvány legfrissebb számában meg is álltam az egyik írás felett, mely azt állította, a keresztények között tapasztalható nézeteltérések nem egyszerűen abból adódnak, hogy színes az egyház - ez már inkább az utolsó idők hitehagyásának egyik jele.

Mindannyian tapasztaljuk, hogy az egyház nem egy ház. Két keresztény ember minimum háromféle véleményt képvisel egyféle kérdésben is. Kis túlzással ahány gyülekezet, annyi teológia, ráadásul az azonos kegyességi irányhoz tartozó mozgalmakon, felekezeteken, közösségekben belül is elképesztő a nézetek diverzitása. Azt tehát nem lehet tagadni, hogy akár komoly nézetkülönbségek is lehetnek a hívők között.

Az Új Exodus cikke azonban felveti a kérdést: vajon csak az okozza ezeket a látáseltéréseket, hogy ilyen sokszínű az egyház? A cikk természetesen a választ is megadja: nem ennyiről van szó. Az utolsó időkben, a világkorszak vége felé közeledve ez a sokféleség az aposztázia (hitehagyás) egyik jele is. Magyarul a nézeteltéréseket nem pusztán az generálja, hogy mások vagyunk, hanem az is, hogy elkezdett szétválni egymástól az igazi és a hamis egyház, és most ennek az idejét éljük. Vannak keresztények, akik kitartanak a fundamentális értékek mellett (például a hagyományos házasságmodellt vallják, vagy a Biblia bizonyos értelmezését), és egyre inkább velük szemben állnak az elhajlók, akik minden eddig tisztelt értéket felrúgnak engedve a korszellemnek.

Keresztényként nehéz lenne vitatkozni a szerzővel, mert amit leír, az teljesen igaz. Ráadásul helyesen mutat arra, hogy a Szentírás is beszél erről a jelenségről - mármint a "kétféle egyház" megjelenéséről az eszkatológiai időkben. Tényleg olvashatunk arról, hogy lesznek akik a kegyesség látszatát mutatják, de annak igazi erejét, vagyis belső tartalmát valójában tagadják. Olyanok, akik "Uram, uram"-ot kiáltoznak, csodatettekre hivatkoznak, prófétálnak, ám valójában Jézusnak semmi köze nincs hozzájuk. Az utolsó idők egyik jól felismerhető vonása a két egyház egymás mellett élése, miközben mindkettő távolodik a másiktól, és így egyre jobban felismerhetővé válik a kontraszt, a mélyreható különbség az igazi és a hamis hit között. Ennek értelmében abban is igazat adok a szerzőnek, hogy a keresztények közötti véleménykülönbségek tényleg nem feltétlenül a sokszínűség jelei, hanem akár a "két egyház" ütközéséből fakadó baljós jelek is lehetnek - attól függően milyen kérdésekben áll ez a nézetkülönbség.

Mégis, több probléma van ezzel a cikkel, melyeket azért nehéz észrevenni, mert nem a felszínen találhatók, hanem mélyebb gyökerekből táplálkoznak vagy éppen az írás egyfajta sugallatként utal rájuk, ám nem mondja ki őket kerek perec. 

Így például a cikket olvasva az az érzés hatalmasodik el az emberen, hogy az aposztázia éppen most történik, a kétféle egyház ezekben a pillanatokban válik el egymástól a posztmodern nyugati világ számos küzdelmes kérdése mentén. Jó példa erre, hogy a cikk XVI. Benedek pápát még az utolsó igazi pápának nevezi, Ferenc pápa már megalkuvónak számít, mert ő "szociális evangéliumot" hirdet. Vagyis, éppen mostanában vagyunk szemlélői a kétféle egyház kibontakozásának: a 21. század az a színpad, az a történelmi fordulópont, amikor egy kereszténynek dönteni kell, melyik egyházhoz húz a szíve. Mindez nyilvánvaló torzítás, hiszen az utolsó idők Krisztus feltámadása óta tartó távlat, vagyis a jelenség nagyjából kétezer éve kíséri az egyházat. Másként fogalmazva, mindig is volt nézetkülönbség a hívők között, és mindig is volt aposztata és valódi egyház. Az persze igaz lehet, hogy a nézetkülönbségek kirajzolódásának jobban kedvez egy liberális társadalom, mintsem például egy diktatórikus elvek mentén szerveződő, de ettől a jelenség még nem újdonság, csak erősebben kerül a felszínre. Egyébként hermeneutikai betegségnek tartom, amikor valaki úgy beszél a Bibliában lefestett utolsó időkről, mintha azt a 21. századról írta volna János apostol. Ebben az esetben ugyanis komoly redundancia lenne a szövegben, hiszen ha mindez csakis rólunk szól, az előző évszázadok  kereszténysége számára igen csekély vagy semmiféle relevanciával nem bírt. Ezt pedig egyetlen keresztény sem gondolhatja komolyan.

A másik probléma, hogy a cikk maga akarva-akaratlanul azt a nézetet fogja erősíteni az olvasóiban, hogy biztos-ami-biztos alapon jobb a nézetkülönbségektől tartózkodni, mert akkor nem sodródunk bele a kétféle egyház széthúzásába. Ezt persze így szó szerint nem tartalmazza az Új Exodus írása, csupán hangsúlyaiban érezhető: mivel a nézetkülönbségek erősen össze lettek kötve az aposztáziával, emellett pedig egyáltalán nem esik szó a sokszínűség értékeiről és erejéről, nehéz más következtetésre jutnia az olvasónak. Azt hiszem tehát, hogy a cikkel az a probléma, hogy egy valós dologról szól, ráadásul valóban bibliai kiindulópontból - de ezt felhasználja egy bizonyos üzenet továbbítására, mely nem feltétlen következik a kiindulópontból.

Nos, ez egyébként sokszor általános jelenség mind az egyházban, mind a politikában és a közéletben, ahol a sajtótermékek, a média különféle területei a nem direkt eszközeikkel ugyanilyen módon a befolyásolásra törekszenek. Az emberek szeretik az ilyesmit, mégpedig két okból. Az egyik, hogy nem kell túlságosan nehéz döntést hozniuk, hiszen ezek a források látens módon eligazítják őket, a másik, hogy közben a jólértesültség érzését is megkapják tőlük, mert felrajzolnak és lelepleznek előttük mindenféle tendenciát arról, hogyan is van körülöttük a világ. S miközben az egyik tendenciától félve elzárják magukat, nem veszik észre, hogy egy másikhoz csatlakoztak, amelynek ugyanúgy megvannak a hátulütői, és amely egy másként rossz sodrásba keverheti őket.