Miközben durván olvad a jégsapka, állatmilliók pusztulnak el az ausztráliai tűzvészben, és a világ legidősebbnek gondolt élőlényei is idő előtt távoznak az élők sorából, gyakran hallom, hogy az egész klímaváltozást politikai hisztériának állítják be egyesek. Sajnos, az egyesek között sok a keresztény is.
Azt hiszem mi keresztények hajlamosak vagyunk a bibliai Édenkertet valamiféle színes képeskönyv egyik illusztrációjaként elképzelni. Az Édenkert olyan a fantáziánkban, mint egy telek, ahol nagyra nőnek a dinnyék, roskadoznak a hatalmas almafák a sok gyümölcstől, és ahol persze egymásra borulva szunnyadnak az oroszlánok és a gazellák. Mindennek a közepén pedig ott áll Ádám és Éva meztelenül, és mélyen egymás szemébe nézve huncutul egymásra mosolyognak.
Ez a pillanatkép a bibliaköri gyermek-képeskönyvek aranyos ábrázolásainak, esetleg Jehova Tanúi émelygős rajzainak felel meg. De már annak sem, ahogyan és amiért a Szentírás lefesti a kertet a maga funkcionalitásában. Szerintem helyesen látja Gordon Wenham, hogy miben is áll az Édenkert lényege:
"Az Édenkertet a Genezis alkotója nem pusztán egy mezopotámiai termőföld darabjaként szemléli, hanem egy archetipikus szentélyként látja, amely annak a helye, ahol Isten tartózkodik és ahol az embernek dicsőítenie kell Őt."
Valóban, az Édenkert olyan, mint egy nem-templom formájú templom, bizonyos értelemben a Találkozás Helye, a mindenség centruma, ahol az Isten jelenléte megtapasztalható. Érdekes a párhuzam, hogy mind a kertnek, mind a templomnak köze van a növényekhez (utóbbit pálmák és virágfüzérek díszítik), mindkettőből folyók áradnak (Ez 47,1) és drága fémek ékesítik őket (Gen 2,11-12, 1Kir 6,20). Nem jár messze az igazságtól, aki az Édenkeret egyfajta templomi funkciókat is ellátó helyként értelmezi.
Az eredeti szándék pedig az volt, hogy az ember művelje és őrizze ezt a templomot, fenntartsa a Találkozás Helyének állapotát, az archetipikus szentélyt - amit jó lett volna kiterjeszteni minél szélesebben a teremtett világban. Bár az Édenkertből Isten kiűzte az embert, de nem űzte ki a világból, ami továbbra is a Találkozás Helye maradt számára.
Amikor klímaproblémákról, globális felmelegedésről, szénné égő állatokról és növényekről hallunk, akkor teológiai értelemben sokkal több történik a környezeti problémáknál. Még akkor is, ha Greta Thunberget felhasználhatják ideológiai célokra, akkor is ha a liberális baloldal politikai tőke kovácsolására is gondolhat klímavédelem alatt, akkor is ha a környezetvédelem sokak szemében puszta divatszó és teljes cégek telepednek rá, hogy ezen keresztül értékesítsék a portékáikat. Vitatkozhatunk azon, melyik párt hogyan tűzi zászlajára a kérdést, vagy mennyien melegek a Greenpeace aktivistái között - miközben pusztul a Föld tüdeje, eltűnnek komplett fajok, és lassan már Magyarországon is végleg leselejtezhetjük a hólapátokat.
A teológiában a teremtésvédelemnek nevezett gondolkodási áramlat próbál foglalkozni az idevágó kérdésekkel. Szégyenkezve be kell ismernem, eddig nem sokat foglalkoztam vele, és most sem tartom magam a szakértőjének. De ahogy látom kevéske tapasztalataim alapján, a teremtésvédelem legalább rámutat a keresztények számára a környezetről szóló kiegyensúlyozott gondolkodás fontosságára. Miért van erre szükség? Nyilván azért, mert nincs egyensúly ebben a kérdésben sem. Míg az általános képzet az, hogy az iszonyatos környezeti problémák kapcsán magunkra vagyunk utalva és a szálak a kollektív emberiség kezébe futnak össze, keresztényként nyilván úgy gondoljuk, azok a bizonyos szálak végső soron Isten kezében találkoznak, amiről a gondviselés tana is szól. Nem rajtunk múlik tehát minden. Ugyanakkor az ezzel ellentétes póluson álló meggyőződésből fakadhat bizonyos fokú kviteizmus, vagyis a teljes passzivitás, ami nagyjából úgy van vele, hogy Isten dönt a teremtett világ sorsáról, akkor meg minek fárasszuk magunkat ezzel a kérdéssel? A világ amúgy is a pusztulásnak van fenntartva, ennek a fájdalmát éljük meg egyre növekvő gyakorisággal, ami ellen semmit sem tehetünk.
Ahogy látom, a nem hívő emberek milliói merülnek el az első, míg keresztények tömegei a második álláspontban. De nem jó az, ha az egyház a kviteizmust választja, és nem fogadható el akkor sem, ha az utolsó időkre, világvégére, elkerülhetetlen pusztulásra hivatkozva semmit sem tesz. A tenni akarás és a bizalom az isteni gondviselésben kéz a kézben járnak: szerintem pont egy kereszténynek van meg a legjobb oka arra, hogy megóvja a Kertet, vagyis a Találkozás Helyét. És ez nem politikai kérdés kell legyen számára, hanem a hitéből is fakadó program. Akár politikai, akár teológiai okokból maradunk távol ezektől a kérdésektől - hibázunk.
"Az őskori művelésnek köszönhetünk nemcsak minden nemesített növényt, a gabonát, a gyümölcsfákat, a kerti veteményeket; nemcsak a háziállatokat, a lovat, a szarvasmarhát, a bárányt, a szárnyasokat; nemcsak életünk és házunk minden lényeges tárgyát; az őskornak köszönhetjük az emberi természetnek tökéletes kiműveltségét, az emberről alkotott tökéletes és megvalósított képet. Mert az őskor a természetet atyai szellemmel művelte, és ugyanaz a gyengédség és pietas, ami egy növény megnemesítésében élt, élt a közösségben és élt az emberi lélekben. Az atyai szellem realizálása teremtette meg a föld szépségét, a közösség békéjét, a város intenzitását, a magatartás szelídségét. És amikor az ember az atyai szellemet nem realizálja többé, szükségképpen a természet rablója lesz." ....."A művelés nem egyéb, mint a szeretet szellemének realizálása; s az embernek bizonyos tekintetben az anyagi természetben semmi más feladata nincs, csak az, hogy az apai szellemet realizálja; mindabban, ami anyagi és természeti: a földben, az embertársban, a közösségben, saját képességeiben. Ez az egyetlen életcél és életfeladat, az ember legyen a természet ura, gondviselője, mestere, királya. Ez a szakrális életrend. Ez az emberi élet minden vonatkozásában és mozzanatában szellemi, s ezért teljes egészében kultusz. A történeti ember a természetnek nem apja, hanem rablója. Az anyagot megveti, de a megvetés csak utólagos igazolás: így ad magának elkésve felmentést azért, mert előzőleg eltaposta és kifosztotta. Az utóbbi évszázadok alatt elterjedt ellenséges magatartás az anyagi természet iránt elkésett és ügyetlen kifogás, hogy a figyelmet a lényegről elterelje. Az ember az anyagi természetet nem gyűlölheti, azt nem vetheti meg, annak nem lehet ellensége. Ez a haramia rossz lelkiismerete, aki képmutató moralitással kívánja magát önmaga előtt tisztázni. A tény az, hogy a történeti ember nem a természet apja, és a szeretet szellemét nem tudja realizálni. A földet nem is műveli többé, hanem módszeresen vagy módszertelenül, de fosztogatja. Zsákmány lett számára a búza, a rozs, a kukorica, a gyümölcs, az állatok húsa, a tenger hala, a hegyek érce, az anyag rejtélyes képességeinek sok ezre, mint a magnetizmus, az elektromosság, a kémiai tulajdonság, de zsákmány lett számára a másik ember, a másik nép, a másik faj, zsákmány lett a kő, a víz, a föld, a levegő, amit mind kifosztott, hogy Énjének körébe vonja ezalatt egyre szegényebb lett, egyre vadabb, durvább, gyűlölködőbb, zártabb, keményebb, sekélyebb, ostobább, primitívebb és gonoszabb. Az őskor emberének életfeladata a szeretet szellemének realizálása, a szakrális életrend; ez a kultusz. A történeti ember életfeladatának az Én hatalmának megvalósítását érzi, ez az érzés alakította ki a vad, durva, zárt, önző, primitív életrendet, a profán életrendet. A magas szellemiség, amit idealitásban fenntart, realizálatlan marad; ami megvalósul, az a haramia Én zsákmányösztöne." Hamvas Béla Csak azért idézem ezt, mert a jelenlegi világban való létezésünk szinte minden pillanata életellenes. Annak ellenére, hogy ezt sokan tudjuk, nem nagyon változtatunk a rendszeren. Ebben pedig, ha a keresztények realizálnák a jézusi tanításokat, komoly felelősség, és lehetőség is volna. Egyetértek veled, hibázunk. De azt se feledjük el, hogy a világ alá van rendelve a "levegőbéli hatalmasságoknak".
VálaszTörlésSzerintem a legrövidebben ez a lényeg:
Törlés"A történeti ember a természetnek nem apja, hanem rablója."
Az "uralkodjál rajta" parancs fordult át jelentősen, hiszen az felelős gondozást, megismerést, állapot fenntartást jelent - nem kizsákmányolást. Nem teljesen értem mit értesz azalatt, hogy a világ alá van rendelve a "levegőbéli hatalmasságoknak" - ez hogyan függ össze a környezet lepusztításával és kizsigerelésével?
Úgy függ össze, hogy ez egy szellemiség, ami uralkodik rajtunk. Ha pedig elfogadjuk Isten létezését, akkor annak ellentettje is igaz, létező. Magyarán mindaz, ami a világban megvalósul, ennek a kétféle szellemiségnek a feszültségében létezik, de az egyensúly láthatóan felborult. A világon uralkodó szellemiség -a látható gyümölcseiből kiindulva nem Isten szellemisége, az ember pedig egyértelműen emiatt szenved, az önzését ejtette foglyul ez, amit amúgy a végletekig ki is élvezünk, miközben a visszahatását sok esetben mások sínylik meg.
TörlésOké, így értem, köszönöm. Valóban, szellemi értelemben kétpólusú világban élünk, és egyébként én nem hiszek abban, hogy az emberiség jómódban élő fele vissza fog venni a fogyasztásból. Illetve csakis akkor, ha valami brutális csapás erre kényszeríti, önszántából soha.
TörlésSzerintem nehéz szembenézni azzal, hogy nem a fogyasztás visszafogása lesz a válasz, ez tévút. New Yorkot sem az mentette meg a lócitrom miatt vízionált összeomlástól, hogy az emberek ritkábban ültek lóra, hanem egy teljesen új közlekedési megoldás bevezetése, amivel azután TÖBBET utaztak az emberek, és nem kevesebbet. Az emberiség EGÉSZE egyre nagyobb jólétben fog élni, és nem kisebben, ám ehhez ki kell dolgozni a fenntartható megoldásokat.
TörlésA teremtésvédelem értelmes fogalom, arra, hogy tehát ne betonozd körbe a Balatont (noha jó ötletnek gondoltad...), de ez megfogalmazható az ökoszisztémák tiszteletben tartásaként is.
Az ausztrál erdőtüzek megelőzéséhez pedig aljnövényzetet kell gyéríteni (égetéssel), és nem riogatni vele. A probléma ugyanis régi és kezelhető (volt, míg be nem tiltották, ha úgy tetszik, a "Balaton körbebetonozása" típusú intézkedésként).