2020. március 22., vasárnap

Túl a járvány-látványon

Az elmúlt napokban újra és újra visszatértem Pál szavaira a második korinthusi levélben, ahol az apostol arról ír, hogy nem a látható dolgokat tartja szem előtt, hanem a láthatatlanokat. Azt hiszem ezeket a szavakat különösen fontos helyesen érteni ebben a jelenlegi járványhelyzetben - mert nem arra gondol Pál, amire talán mi kapásból gondolunk...

A koronavírus-helyzet pusztán látványra is valami olyasmit okozott, amihez a szemem nem volt hozzászokva: üres utcákon, gyér forgalmú utakon autózok, hogy eljussak lekopasztott közértekbe vagy éppen pangó polcú gyógyszertárakba. Vagy bemenjek bámulni a kongó tantermeket a Főiskolára, ahol dolgozom, hogy szájmaszkos emberekre köszönjek az ismerőseim között, és ne rohanjak a gyerekért az iskolába, edzésre vagy bárhová, mert most épp nincs hova rohanni. Szűk családomra és a házra korlátozódott az élettér, ahol az időm nagy részét töltöm (ezt egyébként annyira nem is bánom!), idős szüleimmel pedig csak addig találkozom, amíg a kapun keresztül beadok nekik élelmiszert.

Szóval, ez most az, ami látszik. Kicsit olyan ez, mint egy posztapokaliptikus mozi főpróbája.

De Pál meg azt mondja, hogy ne arra nézzek, ami látszik, hanem inkább arra, ami nem. Sokan értik félre a Bibliának az ehhez hasonló szavait, mintha valami olyasmiről lenne szó, hogy egyáltalán ne foglalkozzunk a bennünket körülvevő valósággal, hagyjuk figyelmen kívül magát a látványt, mert mi igazán szellemi emberek vagyunk. Ám Pál nem erről beszél - furcsa is lenne ha ilyesmire gondolna, hiszen az állandó botütések, korbácsolások, megverések állandóan emlékeztették arra, milyen is a rögvalóság. Ha valaki, hát Pál biztosan érzékelte a fizikai létezés korlátait. Lássuk a szavait:

"Miközben nem a láthatókra függesztjük a tekintetünket, hanem a láthatatlanokra; a láthatók ugyanis ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók." (2Kor 4,18)
Érdemes észrevenni, hogy ez a mondat egy olyan kontextusban áll, ahol pontosan az előbb említett páli sorsról van szó. Az apostol olyanokat ír, hogy "szorongatnak minket, de nem szorítanak sarokba", vagy "földre tepernek, de el nem veszünk" - azaz állandó attrocitások között kénytelen a munkáját végezni. És Pál ennek a tortúra-szakasznak a végén jegyzi meg, hogy minden kínlódása ellenére sem arra veti a tekintetét, ami látszik, hanem a hangsúlya azon van, ami felé tart. A fájdalmak, a verések és a földre tiprások persze borzalmasak, a vér íze a szájban, az ostorcsapások csípése. De nem ezek valóságát tagadja, hanem inkább arról beszél, hogy ezek temporálisak az örökkévalóság fényében, mely nem látható, mégis lehet úgy élni, hogy az ember lelki szemei azon függenek.

Egyébként a látható és a láthatatlan ilyen filozofikus szembeállítása nem Pál találmánya, hanem a görög filozófiából jön. Már Platón is írt arról, hogy "két fajtája van a létezőknek: az egyik látható, a másik pedig láthatatlan (...), a láthatatlan mindig ugyanaz, a látható pedig sohasem ugyanaz."

A koronavírus-karantén helyzet egyelőre fokozódik, a megbetegedések és sajnos a halálesetek száma is nő, a gazdasági nehézségek a nyakunkon. Ez az, amit most látható, ami látszik és hallatszik - és amit hiba lenne letagadni. Mégis muszáj valamiképpen megtanulni arra is nézni, ami ebben a pillanatban még nem látható, de ami felé tartunk: a járvány vége, ami egy probléma közepén irdatlan messzinek néz ki. A tapasztalat mégis az, ha valaki képes a tekintetét feljebb emelni és túllátni az aktuális helyzeten, az az aktuális helyzetben is jobban fog mozogni. Az az erő pedig, ami a tekintetet megemeli, hogy messzebbre láthassunk, a Szentírás szerint egyértelműen a hit.

Olyan hit ez, amire most nagy szükségünk van, azt hiszem.

1 megjegyzés :

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)