Miért olvassuk a Bibliát?

A kérdés talán naiv, a kérdés talán furcsa, a kérdés talán sokaknak felesleges is, de ahogy elnézem a körülöttem lévő ateistákat, keresztényeket, teológusokat, laikusokat, mégis mintha erre a roppant egyszerű felvetésre sokan teljesen rossz választ adnának. A keresztények olyan Bibliát védenek, amilyen maga a Biblia nem akar lenni, az ateisták egy olyan színben feltüntetett Bibliát támadnak, amilyen színben a Biblia sosem akarta magát feltüntetni. És mindeközben magát a szöveget nem úgy olvassuk, ahogyan azt kell.

Tudom, alapdolog, talán nem is kellene leírni, mégis megteszem: a Biblia nekünk keresztényeknek Isten szava. Nem egy szimpla irodalmi alkotás, még ha a maga zseniális zsoltáraival, megkapó költészetével, Jézus nagyívű Hegyi Beszédével és más passzusokkal együtt jogosan nevezhető egyfajta irodalmi csúcsteljesítménynek. Nem egy vallási tükör, noha a judaizmus és a kereszténység mellett számos ókori vallási nézet milyenségébe is bepillantást enged. Nem tudományos könyv, ami az archaikus világképet akarja megtanítani számunkra, hogy létezett egy Ádám és egy Éva, a beszélő kígyó pedig rászedte őket, hogy lezúdult az özönvíz, hogy felépült a bábeli torony - és azután ezt az egész csomagot szembeállítjuk a modern tudományokkal. Nem történelemkönyv a szónak abban az értelmében, mintha átfogó panorámaképet akarna nyújtani nekünk a térben és időben távoli Közel-Kelet lejátszódott eseményeiről, mégpedig pontról-pontra úgy, ahogyan az megtörtént.

Márpedig mi ezeket és sokszor csak ezeket projektáljuk a Szentírásba. Hát erre való? Ilyen szándékai voltak vele Ihletőjének vagy akár azoknak, akik a szavakat írásba foglalták, gondozták, szerkesztették, másolták? A nagy fenéket!

Mindezekből vannak fragmentumok a Bibliában, de súlyos tévedés, amikor valaki kiveszi az egyik ilyen darabkát a sorból és rámutat: "nézzétek, a Biblia történelemkönyv" vagy "ugye hogy a Biblia csak egy irodalmi mű". És ha valaki a fragmentumokra koncentrál, akkor nemcsak az összképet téveszti majd szem elől, hanem olyan kérdéseket fogalmaz meg, amelyekre a Szentírás soha nem  is akart válaszolni. "Hogyan képes valaki három napig egy hal gyomrában életben maradni?" - teszik fel a kérdést Jónás könyvének - "És egyáltalán, ez valóban megtörtént?". Nos, ezek azok a felvetések, amelyekre nem fog senki választ találni Jónás könyve alapján. Jónás könyve szerzőjét láthatóan mákszemnyi mértékben sem foglalkoztatták az ilyesféle dilemmák. Ezek a felvilágosodás korabeli és utána született emberek tipikus kérdései egy Krisztus előtti szöveghez. Abszurdum. Ami pedig tényleg foglalkoztatta például Jónás szerzőjét, azt le is írta üzenetként - az üzenetre viszont nem fogunk rákérdezni, ha állandóan csak a fragmentumainkkal vagyunk elfoglalva.

Tehát még egyszer a kérdés: miért is olvassuk mi a Bibliát? Hogy keresztényként győzedelmesen igazolhassuk a kívülállóknak, mennyire pontos történetileg, és betű szerint is hibátlan? Esetleg hogy ateistaként bizonygassuk, az egész csak egy mesekönyv és milyen tőrőlmetszett idióták a keresztények, akik hisznek benne? Ez számomra csak kétféle zsákutca, ami valójában értékek és vélemények harcának, dühös villongásoknak kínál terepet, miközben elmegy a lényeg mellett. Mert egyik sem veszi észre, hogy nem erre való a Szentírás. Hogy a Biblia alapvetően és elsősorban egy üzenet. Nem a történelem, nem a világkép, nem a vallási szimbólumok, a nyelvi pontosság, nem a költészet a lényege, hanem pontosan ez, vagyis maga a mondanivaló. Ilyen szempontból talán a bibliai teológia az a diszciplína, amelyik a legközelebb állhat a valóság kereséséhez, hiszen az kifejezetten a szöveg üzeneteire koncentrál, a mondanivalót próbálja értelmezni, mindig más és más oldalról megragadni - márpedig a Szentírást jó esetben bizony ezért olvassuk.

Amiért megírták nekünk.