Úgy érzem muszáj még egy bejegyzés idejére visszatérnem a meglehetősen radikális Paul Washer gondolataihoz - mert leírt valami olyasmit, amivel eddig ebben a formában még nem találkoztam. És amit leírt, az meglehetősen keményen hangzik - durva, mint a pokróc, főként a mai füleknek. A kérdés azonban nem a durvaság, hanem az igazság: egyetértsünk "Mosópalival" vagy tiltakozzunk szavai miatt?
Könyvében Washer keményen szembeszáll azzal a népszerű kijelentéssel, amit a kereszténységben kismillió alkalommal szoktunk mondogatni: "Isten szereti a bűnöst és gyűlöli a bűnt", avagy imperatívuszként megfogalmazva "válasszuk el a bűnt a bűnöstől: előbbit nem, utóbbit azonban szeretnünk kell!" Washer azonban azt mondja, ez a keresztény közhely valójában tagadása a Szentírás tanításainak. A Biblia ugyanis azt mondja, Isten nem csupán a bűnt gyűlöli, de haragja az elkövetők ellen is irányul. Magyarul, Isten a bűnöst a bűnével együtt utálja: ezt pedig következetesen így teszi.
De érezhet-e gyűlöletet maga Isten? A népszerű toposz (és hát őszintén: több helyen maga a Szentírás is) a szeretet forrásaként, a szeretet Isteneként jeleníti meg Istent, így is prédikálnak róla, ez a közkedvelt kép az Istenről. Nos, Washer szerint Isten szeretete természetesen valóságos, de bármilyen groteszknek is tűnik, éppen a szeretete az alapja a gyűlöletének. Nem arról van szó, hogy mivel Isten szeret, ezért nem tud gyűlölni - hanem mivel Isten szeret, ezért gyűlölnie kell. Durvának hangzik? Pedig ez már emberi szinten is így működik. Ha például valaki tényleg szenvedélyesen szereti a gyermekeket, akkor lehetetlen hogy semlegesen és passzívan vegye tudomásul, ha gyermekeket bántalmaznak. Isten szenvedélyesen szereti azt, ami jó, de akkor ebből egyenesen következik, hogy szenvedélyesen gyűlöl mindent, ami perverz és gonosz.
Nos, ezek után mondja Washer a következőket:
"Meg kell értenünk, hogy lehetetlen elválasztani a bűnt a bűnöstől. Isten nem a bűnt bünteti meg, hanem azt, aki a bűnt elköveti. Nem a bűnt ítéli a pokol kárhozatára, hanem az embert, aki elköveti azt. A zsoltáríró ezért mondja azt, hogy "Nem állhatnak meg szemeid előtt a kevélyek, gyűlölsz te minden bűnt cselekedőt.""
Tény és való, hogy olyan korban élünk, ahol abszolút nonkonform Isten gyűlöletéről még csak beszélni is. Ahogy Washer mondja, ha valaki az igehirdetésében végig a kegyelemről és a szeretetről prédikál, az semmiféle kifogást nem eredményez a mai hallgatóságában, ám ha csak kicsit is szóba hozná Isten jogos haragját, azonnal megvádolnának kiegyensúlyozatlansággal, rosszindulatúsággal, szeretetlenséggel. Azt hiszem ez teljesen igaz: puha világ vesz körül bennünket, amit hiperérzékenység jellemez. Az emberek sokszor már attól is megsértődnek, ha pusztán máshogy gondolunk valamit, mint ők.
A kérdés azonban nem az, milyen korban élünk, ahogy az sem, mennyire tetszik és mennyire durva, amit Paul Washer mond. A lényeges szempont, vajon igaza van-e Washernek - mert ha igen, akkor teljes mellszélességgel ki kell állni mellé, tekintet nélkül arra, mennyire kellemes vagy nem kellemes az üzenete.
Én úgy gondolom, Washer igazat mond, csak nem a teljes igazságot mondja. Van a gondolatmenetében valami, ami talán az elfogadhatónál keserűbb utóízt hagy maga után. Mert lehet azt mondani, hogy Isten nemcsak a bűnt, hanem a bűnöst is gyűlöli (és valóban azt látjuk a Szentírásban, hogy adott esetben nem a bűnt, hanem a bűnöst bünteti meg), mégsem tűnik ez a radikalitás teljesen korrektnek, ha lekerekítjük és abszolút univerzális, megkerülhetetlen ténynek festjük le. Ugyanis nem az, már a Bibliában sem.
Természetesen a megváltástan egyik alapvető állítása, hogy Isten Jézus miatt kegyelmez a bűnösnek és Isten haragja nem bennünket, hanem Krisztust érte utol. Ám éppen Jézusnál azt is látjuk, hogy olyanok felé is képviselte Isten kegyelmét és szeretetét, akik még nem tértek meg, sőt masszívan benne éltek saját bűneikben. Jézus nem azzal fordult oda Zákeushoz, hogy ezt a mocskos, korrupt, pénzimádó gazembert elküldte a pokolba, hanem azzal, hogy vele akar vacsorázni - ami köztudomásúan a közösségvállalás elsődleges aktusa volt a zsidó kultúrában. Nem tudjuk persze mit mondhatott neki Krisztus vacsora közben, de gyaníthatóan nem a kénköves kárhozattal fenyegette meg: Zákeus megváltozott és ennek azonnal tanújelét adta cselekedeteiben is. Elnagyoltnak tűnik tehát számomra kerek perec kijelenteni, hogy Isten minden esetben csakis gyűlölettel képes a bűnös ember felé fordulni - hiszen éppen a Szentírás lapjain látunk ellenpéldákat arra, hogy akár a konok és Neki ellenálló embereket is maga felé fordítja - nem pedig elpusztítja. Ehhez nem kell feltétlenül az Újszövetséghez sem lapozni: elegendő Jónás könyvére vagy akár a Hóseás-narratívára gondolni. Mindkettő ékes példája annak, hogy az ószövetségi kontextusban különösen súlyos bűnöket elkövetőket Isten sokkal inkább meggyőzni kívánja a próféták szája és tettei által, mintsem gyűlöletében eltakarítani a föld színéről. Persze van olyan is, amikor a föld nyeli el a lázadó bűnöst, vagy éppen özönvíz pusztít - becstelenség volna letagadni mindezt. Amit én mondok: engedjük meg Istennek, hogy döntsön róla, hogyan viszonyul a bűnöshöz, és a döntési aktusai közül ne emeljünk ki egyet, amiből mozdíthatatlan dogmatikát készítünk.
Azt hiszem Washerből pontosan az hiányzik, mint ami a puhán megengedő, állandóan csak a szeretetet hirdető, határtalanul érzékeny mai emberekből: a kiegyensúlyozottság. Nem hamis amit mond, csak egyoldalú, és ez az egyoldalúság történetesen most éppen a korszellem másik felén található meg. Míg az egyik oldalon túltolják a biciklit a "minden belefér" erkölcsi relativizmusával, addig Washer nagyon is képes egy másik biciklit ugyanígy túltolni az egyoldalúan radikális látásmódjával. Az egyik szélsőség reagál a másikra - mindig ez az, ami történik, és mindig is ez lesz az, ami a legritkább esetben visz közelebb a megértéshez és az igazsághoz.
Nagyon jó megfogalmazása, hogy igaz, de nem a teljes igazság, hiszen Isten valóban majd elítéli a bűnöst is, akár végső kárhozatra is, de a "bűnösök barátja" pedig azért jött, hogy a betegeket hívja megtérésre.
VálaszTörlésSzemélyesen Washert úgy látom, hogy az olcsó kegyelmet hirdető kétségkívül ma eléggé elterjedt szélsőséges alapállásra adott válasz, ami pont ezért kicsit szintén szélsőségesre sikerült.
Igen, pontosan, Washer egy szélsőséges válasz a szélsőségesen híg evangélizációra. Ilyen értelemben jó, hogy van az ő hangja is, csak önmagában nem megoldás.
Törlés1/3
VálaszTörlésKedves Tibor!
Egy FB csoportban futottam bele ebbe (és a mesekönyves előző cikkedbe) és úgy gondoltam, hogy a korrektség kedvéért ide is beírom a személyes véleményem a cikkről egy kicsit összeszedettebb és kulturáltabb formában. Csak három részben Meg a vas a vasat is akkor edzi, ha összeér és nem akkor, ha a teológiai kardot kilométerekkel arrébb suhogtatják. Kérlek ne értsd félre a megjegyzéseim erős kritikai hangvételét, mert ez annak szól, hogy teológus egyetemi oktatóként veled szemben magasabb az elvárás és a Jakab 3:1 szerint szigorúbb megítélés alá esel, főleg hogy sok emberhez eljutnak a nyilvánosan közzétett gondolataid. Tehát nagyon sok mindenben általában egyetértek veled, de testvéri szeretetben és tisztelettel azt is le szeretném írni, amivel nem.
Zakeus példájával és más üdvözült emberek példájával próbálod illusztrálni, hogy Isten szereti a bűnöst. Ez véleményem szerint szalmabáb, vagy egy fatális tévedés, mert sem Washer, sem a magára valamit adó kálvinisták nem állítják, hogy a kiválasztott, de még meg nem tért bűnöst Isten nem szereti. Természetesen szereti, mert már a világ kezdete előtt kiválasztott minket és ez egy szeretet aktus. Még a megtérésünk előtt, de még a megtérésünk után is megbocsátja a bűneinket és türelmes irántunk a hosszútűrő szeretetével. Éppen azért is szokták a "kegyelem doktrinájának" (Doctrines of Grace) a Washer által is vallott kálvinizmust nevezni, mert a leg centrálisabb eleme az Isten kegyelme és szeretete a kiválasztottak felé. Említetted, hogy Jézus kinyúl a bűnösök felé is. Persze hogy kinyúl, mert minden megtért az újjászületése előtt bűnös, de Washer, vagy a kálvinizmus soha nem állította, hogy ez nem így van. Tehát a fent említett példáid nem cáfolják Washer álláspontját, ha pontosan utána járunk, hogy ő mit állít ezekről a kérdésekről. Szerintem egy komoly teológustól elvárható lenne, hogy legalább a másik fél legalapvetőbb nézeteivel tisztában legyen, vagy ha kritizál egy fontos figyelmeztetéseket megfogalmazó evangelikál szerzőt, akkor legalább minimális szinten utána olvasson, hogy valójában mit gondol a kérdésről ő, vagy éppen a felekezet, amihez tartozik.
Másfelől nem hiteles így általánosságban, minden konkrétumok nélkül szélsőséggel vádolni Washert, mert ugyanúgy a klasszikus kálvinista doktrínát vallja, amely szerint bizonyos értelemben Isten hosszútűrő szeretetéből és türelméből, valamint az általános kegyelemből a nem hívőket is részesíti Isten (pl. Máté 5:45 Isten felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak.) Tehát Washer nem állítja, hogy Isten semmi mást nem érez a bűnös iránt, csak folyamatos haragot és gyűlöletet táplál. Ő a szentimentális és hamis tanításon alapuló, "Isten úgy szeret, ahogy vagy" típusú tanítások ellen emeli fel a szavát, mert azok sok embert a pokolra kísérnek egy gyáva és konfrontációtól patológiásan menekülő, nem biblikus attitűd miatt, ami nem mellesleg éppen az ellentéte annak, ahogy Jézus és a próféták felléptek). Legtöbbször nem óvatosan győzködték a bűnösöket az általad korábban említett asszertív kommunikációval, hanem egyszerűen felszólították őket a megtérésre és a bűnöktől való elfordulásra, mert Isten mindenkinek, mindenütt ezt parancsolja (Apcsel. 17:30, ) és nem szeretettel javasolja. Isten bűn iránt érzett igazságos haragja nélkül értelmetlen Krisztus keresztje és az Evangélium is, Washer ezt a fatális hibát próbálja helyre tenni. Nagyon sokszor látom, hogy ebben a rózsaszín szeretet felhőben a nem hívők nem értik, hogy ha úgyis szereti őket Isten, akkor miért kéne a kereszténység kemény útját magukra erőltetni és ha tényleg szereti őket Isten, akkor miért akarja őket pokolra küldeni, ha megvalósítják magukat.
2/3 folyt.
VálaszTörlésTehát Isten igazságos haragja és szentsége valóban egy agyon hallgatott téma az ilyen gyülekezetekben és milliók kapnak ezáltal egy kellemesen bódító, de spirituális értelemben halálos nyugtatót, ahelyett, hogy az üdvösséghez elengedhetetlen megtérésre szólítanák fel őket és az óember megfeszítésére.
Azt az 50+ bibliai ellenérvet szándékosan kerültem, ami a közted és Washer/köztem feszülő teológiai különbségekből szükségszerűen adódnak (én is kálvinista vagyok), de természetesen ezeket is igaznak és fontosnak tartom, meg a Biblia alapján abszolút védhetőnek.
Az Isten szeretetét a nem hívők nagyon gyakran egyfajta megerősítésként élik meg és ez nem a megtérésre és az óember megfeszítésére sarkalja őket, hanem sokszor éppen elaltatja a Szentlélek szembesítő munkáját, vagy a lelkiismeretünket és a bűnökből való megtéréssel éppen ellentétes irányban hat. Nem is csoda, hogy ez a tanítás nincs benne a Bibliában. Megszámlálhatatlan hálaadó köszönetet hallottam olyanokról, akik Washer és a hasonló felhívások után megköszönték a kemény, határozott, de kijózanító igazságot és saját bevallásuk szerint ezek az emberek a kárhozat felé vezető úton jártak abban a hiszemben, hogy ők üdvözülnek. A saját tapasztalaton szerint Paul Washer az egyik leggyakoribb név, ha külföldi és hazai keresztényekkel beszélek és megkérdezem, hogy mi volt az a meghatározó momentum, ami a megtérésükkor kijózanította őket. A Dél Afrikában élő adventistáktól európai, amerikai, ázsiai langyos/vattacukor/limonádé nominális keresztényeken át minden felől hallom, hogy Washer kijózanító tanításai döbbentették rá őket a megtérés és az életük teljes átadásának szükségességére. Talán emiatt is érint szenzitíven, hogy ha egy ilyen felületes cikkel a busz alá dobjuk az Úr e fáradhatatlan munkását, aki még az infarktusa után is áldozatos és fáradhatatlan munkát végez.
Nagyon fontos, hogy Washer nem szeretetlennek állítja be Istent, hanem tökéletesen szeretőnek, aki a szeretetét úgy gyakorolja, hogy egyben igazságos bíró marad, tökéletesen szent, aki szuverén módon meghatározta a végtelen szeretetének egyetlen útját, aki maga Jézus Krisztus. Washer a szekuláris humanizmus, az egzisztencionalizmus, a fogyasztói társadalom kultúráján kivirágzó, télapó szerű szentimentális istenkép ellen harcol és ameddig ez szám szerint többségben (!) van a világ keresztény gyülekezeteiben, addig ez nem szélsőség, hanem szükséges és fontos figyelmeztetés!
Én sokszor egy öncélú polgár (keresztény) pukkasztási vágyat érzek egyes cikkeidben. Gyakran abba a hibába esel, hogy Krisztus egyházának fogalma alá veszel olyan nominális keresztényeket is, akik a Biblia szerint a nyáj közötti farkas, vagy a Máté 7-ben említett „Uram, Uram”-ozó és utána a teljes egyházat ostorozod, hogy mennyire rosszak (vagyunk). Ugyanakkor kritizálod Washert, hogy miért kritizál ilyen keményen, pedig az ő hozzáállása sokkal Biblikusabb. Mivel Krisztus élő egyháza az igazi hívők közössége, akik szent kövekként épülnek fel élő házzá, ezért nem követi el azt a hibát, amit te gyakran, hogy a nagy ostorozásban már a szinte egy teljesen biblia ellenes álláspont felé sodródsz (pl. a Meseország mindenkié cikk, vagy a James White/Jeff Durbin dühöngő ateistával folytatott vita kapcsán írt cikked) , csak azért, mert ők is kritizálják az egyházat, hanem inkább arra törekszik, hogy az egyházon belüli hamis hívőket megtérésre buzdítsa, hogy ne érje ennyi jogos támadás az egyházat. Helye van az értelmes kritikának az egyházon belül is és szükség van tisztulási folyamatokra, de ezt is túl lehet tolni és ne felejtsük el, hogy ha az egyház a lelki ház, akkor az a Templom Szentek Szentjének az utódja, úgyhogy Francis Chant idézve nem kéne kalapáccsal ész nélkül csapkodni.
3/3. folyt.
VálaszTörlésA te cikkeidben pedig rendre előfordul az a fenti klasszikus logikai kategória hiba, ami nagyon sok embernél az Istentől való elfordulást vonja maga után. Evangelizációnál a nem hívők és a hitehagyók egyik top 3 ellenérve a kereszténységgel szemben, hogy a keresztények és a gyülekezetek mennyire farizeusok, mert az inkvizíció, a keresztes háborúk, a pedofil papok és a pénzéhes jettel járó prédikátorok legalább olyan rosszak, mint egy ateista. Bár engem karizmatikus kálvinistaként ezek annyira nem érintenek és le is porolhatnám a lábam, de egy egyszerű huszár vágással meg lehet válaszolni ezeket az érveket, ha tisztázzuk, hogy a biblikus gyülekezet és újjászületett keresztény fogalomba ők nem tartoznak bele és nem az a keresztény, akit egyszer megkereszteltek, vagy annak mondja magát. A te velük egyetértő és az egyház fogalmát összemosó ostorozásaid csak megerősíti és növeli ezt a zavart a fejükben és igazolja a kereszténységgel szembeni, egyébként logikailag is hibás ellenérvet. A James White/Jeff Durbin dühöngő ateistával folytatott vita kapcsán írt cikkedben is megragadhattál volna rengeteg pozitív dolgot, ha megérted, hogy miről szól a preszuppozicionalista apologetika és hogy ott mit próbáltak bemutatni (ami értelmes vitapartner hiányában nem sikerült tökéletesre, mivel az ateista oldal fel sem fogta a másik fél érveit), de te a végére egy dühöngő ateista teljesen hibás érve mellé álltál, hogy az tulajdonképpen jogos a kritika. Azzal teljesen egyetértek, hogy fontos egyéni, gyülekezeti és felekezeti szinten is, hogy a tetteink közelítsenek a hitünkhöz, de ahhoz, hogy ezt elmondjuk nem kell az egyébként valós problémákat elbagatellizálnunk, vagy a másik oldal szektorába átmenni, ezzel is megerősítve őket a Biblia ellenes nézeteikben (lásd.: Meseország mindenkié cikk, de erről talán írok egy külön kommentet is).
Remélem nem bántottalak meg vele, hogy megosztottam veled az észrevételeimet és bízok benne, hogy talán bizonyos részek szembesítenek rossz tendenciákkal, hogy a Sytka blogból ne legyen egy felületes Fika blog.
Testvéri üdvözlettel,
Reőthy Balázs
Kedves Balázs!
TörlésEgyáltalán nem bántottál meg, köszönöm a konstruktív kritikát, azt külön is, hogy névvel vállaltad. Csak mivel számomra úgy néz ki, hogy mintha az egész blogomra egyszerre reagáltál volna (ráadásul igen hosszú terjedelemben), hirtelen azt se tudom mire reagáljak ebből a tengernyi felvetésből.
A személyemet és munkásságomat érintő kritikákra? A Washerrel kapcsolatos gondolataidra? A "Meseországos..." bejegyzést érintő kérdésre? Vagy a blogomban általánosan megjelenő kritikára például arról, amit az általad említett vitarendezvény kapcsán írtam?
Bevallom, kicsit elveszek a részleteidben, mert mindegyik nyomvonalon elindulva igen hosszú beszélgetést tudnánk folytatni és ezek nem teljesen ugyanoda vezetnének. Így magammal kezdeném, meg amit rólam írtál. Például ezt:
"veled szemben magasabb az elvárás és a Jakab 3:1 szerint szigorúbb megítélés alá esel, főleg hogy sok emberhez eljutnak a nyilvánosan közzétett gondolataid"
Határozottan leírtam a blog magamról szóló részében, hogy ezt a blogot magánemberként írom. Bár valóban teológiai és közéleti témákról írok, ez nem egy tudományos közlemény, nem tanítás, nem reveláció, hanem sokszor egyszerűen 1) hangos gondolkodás, és 2) az adott pillanatban foglalkoztató gondolataim kiírása, szelep, dilemmamegfogalmazás 3) szándékosan provokatív stílusban. Nem tudom ennek mi köze a Jakab 3,1-hez, szerintem többnyire semmi, hiszen nem tanítóként állok ki a blogban a nyilvánosság elé, mert ezek nem tanítások.
"Talán emiatt is érint szenzitíven, hogy ha egy ilyen felületes cikkel a busz alá dobjuk az Úr e fáradhatatlan munkását, aki még az infarktusa után is áldozatos és fáradhatatlan munkát végez."
Ezzel kapcsolatban két dolog: meglehetősen durva és igaztalan úgy lefesteni az általam leírtakat, hogy én mintegy "kivégeztem" vele Washert ("a busz alá dobjuk..."), feleslegesen teátrális képbe csomagolva mindezt, holott elismertem az érdemeit, még azt leírtam, hogy az igazat írja (csak nem a teljes igazságot), és a radikalizmusa a tiszta evangélium hirdetésének szól. Ezt úgy interpretálni, hogy én keményen elbántam Washerrel... hmmm... hát mintha te is túlérzékeny lennél, akárcsak a mai ember, akiről írsz, nem? Másrészt nagyon sajnálom Washer infarktusát, becsülöm a kitartását is a szolgálatban, de ettől nem lesz sem jobban / sem kevésbé igaza.
"legalább minimális szinten utána olvasson, hogy valójában mit gondol a kérdésről"
Elolvastam a könyvét és meghallgattam számos prédikációját. Mindkettő tetszett, noha túl erősnek érzem itt-ott. Azt hiszem azért ezekből képet lehet alkotni arról, miről beszél Washer.
"Említetted, hogy Jézus kinyúl a bűnösök felé is. Persze hogy kinyúl, mert minden megtért az újjászületése előtt bűnös, de Washer, vagy a kálvinizmus soha nem állította, hogy ez nem így van."
TörlésNem ezt állította Washer, hanem azt, hogy a bűnt és a bűnöst nem lehet egymástól elválasztani. Ez igaz is. De Isten megteszi, hogy mégis kegyelmez a bűnösnek, sőt a bűnös népének is, amely pl. bálványimádásba csúszott. Hóseás könyve alapüzenet is ilyesmi: Izrael paráználkodik a bálványokkal, súlyosan megszegi a szövetséget, Isten pedig megtehetné (jogosan), hogy akkor elpusztítja ezért a saját népét, de nem ezt teszi. Miért? Mert köti a szövetséges hűség? A könyv inkább arról szól, hogy annyira szereti a hozzá hűtlen Izraelt, hogy inkább egy szinte abszurd felszólítással fordul a saját prófétája felé ("vegyél el egy parázna nőt"), mintsem elpusztítsa a bűnösöket. Ahogyan Hóseás szereti Gómert, pedig paráznaságáért ítéletet érdemelne, úgy szereti Isten Izraelt, mely ugyancsak jogosan kellene ítéletet kapjon. Washer érvelése szerint Isten elpusztítja a bűnöst (nem a bűnt), a Bibliában viszont azt látjuk, hogy ez nem történik meg feltétlenül automatikusan. Már az Ószövetségben sem. Kegyelmez, akinek kegyelmez, irgalmaz, akinek irgalmaz: "Jákobot szerettem, Ézsaut gyűlöltem".
Ahogyan a mai vajpuha evangélizációkból hiányzik a bűn, Isten haragja és az ítélet komolyan vétele (amiben igaza van Washernek), az ő könyvéből úgy hiányzik a szeretet és a kegyelem kiemelése. Persze, ír róla valamennyit, de szinte csak jelképesen, így az arányokat tekintve ez a könyv tökéletesen olyan, mintha a "hiperkegyelmi" teológiát beszoroznád mínusz eggyel. Hideg, mint a kő. (Persze hozzáteszem, ez egy háromkötetes munka, lehet hogy a többi kötetben foglalkozik jobban a témákkal - azokat még nem olvastam!)
Én sokkal inkább azt látom, ahogyan szélsőséges a mai elpuhult helyzet, erre (természetszerűen) szélsőséges ellenhatások érkeznek a "másik oldalról". Ez némiképp érthető, csak szerintem nem gyógymód.
Most nincs több időm írni, de erre még reflektálnék, amely egy korábbi bejegyzésem kapcsán írt kritikád, ahol azt hiányoltam (a szóban forgó vitában az ateista fél is), hogy a kereszténység csak beszél, de nem mutat fel sok mindent:
Törlés"de te a végére egy dühöngő ateista teljesen hibás érve mellé álltál, hogy az tulajdonképpen jogos a kritika. Azzal teljesen egyetértek, hogy fontos egyéni, gyülekezeti és felekezeti szinten is, hogy a tetteink közelítsenek a hitünkhöz"
Igen, most is pontosan ugyanúgy mellé állnék - nem a dühöngése miatt (amellé normális ember nem teszi le a voksát), hanem a kritikája lényege miatt. Miért nevezzünk ugyanis hitelesnek, meggyőzőnek, működőnek egy olyan kereszténységet, ami beszél a csodákról, de egyetlen egy csodát is alig tud felmutatni. Ami tanít fantasztikus gyógyulásokról, de kétes forrásokból származó, anekdotikus történetekre hivatkozik? Ami életet átformáló és jellemet felforgató erőről prédikál, miközben a keresztények alig változnak sokszor, vagy nem jobban, mint egy világi ember? Igen, teljesen jogosan kérik számon rajtunk a kívülállók a saját szavainkat: ha mi hatalmas dolgokról beszélünk, közben meg szinte semmit nem tudunk ezekből felmutatni, ők a hibásak, ha nem tartanak bennünket elég hitelesnek?
Ha valaki súlyos betegséggel küzd, mi pedig azt ígérjük neki, hogy Isten csodát fog tenni és meggyógyítja (ld. a karizmatikus mozgalomban), miért a beteget szóljuk le, ha ez mégsem történik meg? Ma az a helyzet, hogy tanítunk a dolgokról, és kevéssé tesszük őket - bárcsak tennénk őket inkább, és kevesebbet tanítanánk. Nem, sajnálom, ameddig az arányok ilyen rosszak, ezt én jogos kritikának fogom tartani egy nem hívő részéről. Még akkor is, ha ő takarónak és kifogásnak használja arra, hogy ne kelljen megtérnie - sajnos a szó és nem az erő emberei vagyunk, járatosak a filozófálgatásban, kevésbé a tettekben...
1/3.
TörlésKedves Tibor,
Nagyon szépen köszönöm a gyors és részletes reagálásod! Én is csak röviden mennék végig a fontosabb részeken.
Abban igazad van, hogy elég terjedelmes lett a megjegyzésem, amit az is igazol, hogy 3 adagban fért csak ide. Igazából ez a lerövidített változat volt és talán majd a többi cikkhez írok részletesebb észrevételt, ha időm engedi.
A Jakab 3:1 szerintem releváns mindenkire, aki bármilyen módon nyilvánosan tanít teológiai kérdésekben, legyen az pásztor, presbiter, megmondó ember, vagy valaki, akinek semmilyen végzettsége nincs, de teológiai kérdésekben nyilvánosan állást foglal. A Bibliában sem volt a legtöbb gyülekezetnek hivatalos teológiai végzettségű tanítója és a hamis, illetve a tévtanítók is a tág értelemben a tanító kategóriába tartoztak. Én a kötőszavak alapján úgy gondolom, hogy a Jakab 3:1 egészek a 7. versig a téves, vagy hamis tanítás komoly következményeiről szól és ezt bármilyen formában véghez lehet vinni, talárban, bohóc sapkában, tele evangelistaként, vagy bármilyen Bibliai kérdésben való határozott állásfoglalás során. Tehát a téves nézetek, esetleges herezisek veszélyes megtévesztő hatása és a súlyos következmények kockázata miatt ezt a figyelmeztetést nem szűken csak a (nagyon kevesek által olvasott) teológiai szaklapokban írt megnyilvánulásokra kell alkalmazni. Mivel itt nettó teológiai kérdésekről beszélünk, ezért szerintem egy teológiai témájú blog beletartozik ebbe. Jakab azt is mondja, hogy legyünk lassúak a szólásra és gyorsak a hallásra, Jézus pedig azt, hogy minden felelőtlen szóért számot kell adnunk, akár még magánemberként is. Szerintem egyébként amúgyis egy tudathasadásos állapot lenne egy közismert hivatásos teológustól, hogy 100%-ban teológiai témájú nyilvános megnyilatkozásokban azt mondja, hogy most „nem ér a nevem”. Értem, hogy ez blog, jó hogy a nyelvezete ehhez igazodik, de ha nem arról írsz, hogy a vasárnapi pacal hogy ízlett, hanem tisztán teológiai kérdésekről, vagy más közismert teológusokról, akiket a Biblia alapján elemzel, akkor ez szerintem beletartozik a tág értelemben vett tanítás fogalmába.
Én nem állítottam, hogy „kivégezted” Washert és azt sem, hogy tüzet kérsz az égből, hogy eméssze fel, meg azt sem írtam, hogy eretnek hamis tanítónak tartod, aki legyen kétszeresen átkozott. Az általam használt kifejezés csupán arra vonatkozott, hogy a véleményed hibás következtetéseken és szalmabáb érvelésen alapuló, túlságosan sommás vélemény, mivel te magad hasonlítottad őt a hiper kegyelem hamis tanítóihoz az állítólagos szélsőségessége miatt. Szerintem pont ez az „igaztalan” és az ő biblikus intelmei és hamis tanítók között egyenlőség jelet tenni valóban túlzás és hibás leegyszerűsítés, főleg, ha a Biblia alapján neki van igaza és ez egy jelenleg is igen széles körben pusztító jelenségre hívja fel a figyelmet. .
2/3.
VálaszTörlésAzt írod, hogy utána jártál Washer nézeteinek alaposan, de pár sorral lejjebb felépítesz egy érvelést, ami ezt a gondolatot cáfolja: „Washer érvelése szerint Isten elpusztítja a bűnöst (nem a bűnt), a Bibliában viszont azt látjuk, hogy ez nem történik meg feltétlenül automatikusan.”
Na, konkrétan ezt sem állítja Washer, meg egyetlen kálvinista sem. Az elpusztítás alatt a második halál értendő és az, hogy Isten igazságos bíróként a bűnöst nem magához öleli szeretettel, hanem a pokolba küldi. Azt tehát szintén nem állítja Washer, vagy az által is vallott kálvinizmus, hogy Isten a kiválasztottakon kívül mindenkit azonnal elpusztít, aki bűnös, mert akkor csak keresztények lennének a világban. Ahogy említettem Isten türelme és hosszútűrése kárhozottakkal szemben Washer és a kálvinizmus nézeteinek a szerves részét képezi, csak ezt helyes kontextusba helyezi, mivel a Róma 1:18 szerint Isten nem szeretettel reagál a bűnre, hanem „Isten kinyilatkoztatja a maga haragját a mennyből az igazság útját álló gonosz emberek minden hitetlensége és gonoszsága ellen”. A Róma 2:5 szerint pedig „kemény szívvel és megtérés nélkül haragot gyűjtesz magadnak a harag napjára, amikor Isten kihirdeti igaz ítéletét”, tehát az Isten hosszútűrésével kapcsolatos visszaélésre nem szeretet Isten “emócionális” válasza, hanem harag. Tehát még mindig egy olyan szalmabáb alapján cáfolod, ami sem ő, sem a kálvinizmus nem állított és a fentiek 1.0 tanításai a kálvinizmusnak.
Az ateista vita kapcsán írt megnyilvánulásaidat nem értem tisztán, hogy mire vonatkoznak, vagy miből fakadnak. Én óvatos karizmatikus kálvinista vagyok, ezért hiszek a gyógyulásokban, csodákban. Ilyenek vannak és vannak hitelesen bizonyíthatóak is. Nyilván nem értek egyet azzal, hogy ez mindenkinek jár a gyülekezeti tagságihoz, hogy gyógyítani, meg csodákat tenni tudjon. Ez egy lelki ajándék ami Isten szuverenitása szerint van szétosztva és az 1Kor. szerint valaki ezt kapja, valaki azt. Vannak korszakok, amikor nagyon sok csoda és próféta van és vannak olyanok a Bibliában is, amikor teljes csönd (pl. intertestamentális időszak). Tehát ezzel szerintem nincs semmi gond, ha biblikusak az „elvárásaink” és nem akarunk a sehol le nem írt, de sokszor visszaélésszerűen kreált elvárásoknak megfelelni. Nem a csodákkal akarjuk a nem hívőket meggyőzni. Jézus a Máté 16:4-ben kifejezetten „gonosz és parázna” nemzetnek nevezi azt, aki a csodákkal és a jelekkel kapcsolatban követelődzik, akkor te mért teszed ugyanezt?!
Sokszor nem változunk jobban, mint egy világi ember? Az smafu, hogy nem tagadjuk meg az Élő Istent és nem utasítjuk vissza az Ő Szent Fiát és cseréljük fel a saját megigazult jó cselekedeteinkkel? Vagy hogy őszintén belátjuk és megvalljuk, hogy nélküle semmik vagyunk? Csodát akarsz? Lelkileg halott, spirituálisan süket és vak, bűnben megkötözött, kemény szívű, önmagukat szerető testies emberek meglátják a Krisztus evangéliumának dicsőségét és életre kelne. Ez sokkal, de sokkal nagyobb csoda, mint vízen járni és ez a „hatalmas dolog”. Ezt kell hirdetnünk és ezzel kell megnyerni az embereket, nem pedig a kellő mennyiségű és kellő nagyságú, videó kamarával dokumentált csodával, mert nem ez van leírva a Bibliában. Pál sem a csodákra helyezi a hangsúlyt és nem azokról prédikál, hanem az 1Kor. 2:2 ben azt írja, hogy “úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről”. Szerintem ezek elég nagy különbségek és a kereszténység nem perfekcionizmust jelent az 1János és a Róma 7 alapján, tehát igen, fogunk vétkezni és folyamatosan rá vagyunk szorulva Isten kegyelmére és ez Isten dicsőségét szolgálja. Nagyon sok olyan dolgot tudnék mondani, ami nem biztos hogy látszik, ha az utcán hívők mellett sétálunk, de radikális különbség közöttünk a bűn tekintetében. Vannak olyan keresztények, akik szintén néznek pedofil oldalakat? Ha az előző megjegyzésem alapján finomítod az igazi megtért, újjászületett keresztény fogalmát, akkor tisztulni fog a kép és kevesebb keresztényt kapsz, de a különbségek nagyon markánsak lesznek és nem kell keresztényellenes (és a fentiek alapján ráadásuk hibás) érveket magadévá tenni. Én megvetem a hiper kegyelmet és van sok tucat vers, ami arra vonatkozik, hogy ha valakin semmi nem látszik a megtérésből, se kívül, se belül, akkor az nem keresztény, ezért őket ne húzd be az egyházhoz, ha Krisztus földi testét ostorozod, hanem inkább figyelmeztesd őket Washerhez hasonlóan.
VálaszTörlésÉn karizmatikus vagyok, de ha valaki véletlenül a beteget hibáztatja, hogy nem gyógyult meg, akkor csípőből idézek neki 30 igeverset, hogy ez egy hamis tanítás és hogy Isten teljesen szuverén a gyógyításban, nem pedig egy jin, meg szelíden emlékeztetem rá, hogy mit ír a biblikus imádságról a Biblia és hogy még az Isten Fia is odatette a végére, hogy legyen meg a te akaratod, úgyhogy ezt nem kéne elhagyni. A Jézus nevében imádkozni nekem annyit jelent, mint Krisztusban lenni, azaz az Ő akaratának megfelelően imádkozni és nem egyszerűen varázsszóként használni a nevét. Ha van egy nem biblikus gyakorlat, akkor azért szólni kell és nem elfogadni, mintha ez valóban a kereszténységet cáfolná. Tanuljuk már meg kivágni a rohadást az almából és ne dobjuk az egészet úgy ahogy van a kukába….
Testvéri üdvözlettel,
Balázs
Pár évtizedes filozófiai probléma, hogy ha egy ember egész életében kábítószeren akar élni, mert jól érzi magát a bódult mesterséges valóságban, és ezt anyagilag megengedheti, egészséggel bírja, akkor mi legyen ezzel kapcsolatban a külső álláspontunk. Helyeseljük, helytelenítsük? Hagyjuk, ne hagyjuk?
VálaszTörlésAki ezt becsülettel végiggondolja, megérti, miért bonyolult emberi szemszögből leírni a szerető Isten hozzáállását a bűnhöz/bűnöshöz, és miért nem érdemes dogmatikai vitákba bonyolódni ezzel kapcsolatban.
Ha Isten a bűnt utálja, a bűnöst szereti, aligha szereti a bűnhöz ragaszkodást, ami pedig sok bűnösre jellemző. A cél a változás, és ez többféle pedagógiában is megfogalmazódhat.
"Ha Isten a bűnt utálja, a bűnöst szereti, aligha szereti a bűnhöz ragaszkodást, ami pedig sok bűnösre jellemző. A cél a változás..." Bingó, Laci. Én is úgy gondolom, hogy ez az egyetlen konstruktív feloldása a bűn-bűnös gubancnak. A kérdés egy másik szemszögből is egyszerű módon feltehető: Ki az igaz hívő? Aki a bűneit bánja, feloldást kér, hiszi, hogy megkapta, majd zavartalanul folytatja a következő gyónásig és azután is? Vagy az, aki a bűnbánat és feloldozás után felhagy a bűneivel?
VálaszTörlés