Minden keresztény tudja elméletben és különösen gyakorlatban is, hogy Isten nem feltétlenül avatkozik közbe lépten-nyomon, már ami a világ eseményeit illeti. Ha most félretesszük azt a meglehetősen radikális nézetet, miszerint Isten minden pillanatban minden cselekményt "kézi vezérléssel" intéz a világban, akkor igen nehéz pontosan megmondani hol és miben látjuk a közvetlen beavatkozás jeleit. Most azonban nem is annyira ezt a filozófiai gondolatot akarom átgondolni, hanem inkább egy lélektani jellegű kijelentést teszek arról, hogy mennyire fárasztó tud lenni számomra a közvetetten beavatkozó istenség.
Mielőtt valaki félreérti: természetesen nincs olyan, hogy "közvetlen Isten" és "közvetett Isten" - ezeket a kifejezéseket csak a szemléltetés érdekében használom. Istenből a keresztény hit szerint csak egy van, istenképből, istenreprezentációból, istenfelfogásból azonban szinte megszámlálhatatlan. Ezek között vannak jobbak és rosszabbak, haloványak és dominánsak egyaránt. Nem tudom megfigyelte-e a kedves olvasó, de az istenképek közül ma a "közvetett Isten" korszakát éljük. Vagy legalábbis ezt az istenséget szeretjük sokszor megszólítani és őt mutatjuk fel ha nehéz kérdéseket kapunk. Deus absconditus - még szép latin neve is van, azt jelenti: "a rejtőzködő Isten". Deus absconditus hall és lát minket, mégis a hiányát érezzük.
Ami a hangsúlyokat illeti, egészen más ez, mint a bibliai időkben volt. Jézus és az apostolok idejében ha valaki betegséggel küzdött, akkor az apostolok rátették a kezüket és a gyógyulásáért imádkoztak. Ma rengeteg esetben inkább azt kérjük, Isten vezesse az orvosok kezét. Hát igen: ha már a mi kezünk révén nem történik semmi, történjen mások kezei által - tegyük át rájuk a felelősséget. Látens módon, s talán tudat alatt mintha azt mondanánk, nem bízunk a közvetlen Istenben, meg amúgy is az ember kaparja ki magának a gesztenyét, ezért ha Isten jót akar állni magáért, majd segítsen közvetetten. És nem, erre nem magyarázat, hogy régen az orvostudomány még nem volt olyan fejlett, mint manapság - mert ma is lenne bőségesen olyan helyzet, amire azt mondhatjuk, nem elég fejlett hozzá az orvoslás legmodernebb szintje sem. Néha felhorgad bennem az érzés, hogy nekem nem az orvosok kezét vezető istenség kell, hanem az, aki a saját kezét teszi a betegre. Nem az az Isten, aki orvosokat küld, hanem aki maga gyógyít. A Bibliában ugyanis többnyire ilyen Istent látok, a mai egyházban meg az egészségügyi rendszerbe belépő Istent, akit mi küldünk oda, hogy együtt fogja a szikét a többiekkel a műtőben.
Ehhez hasonló az is, amikor valaki azt mondja, Isten megszólította őt. A Szentírásban amikor Isten beszélt valakihez, az egyszerűen hallotta a hangját. Nem Jézusra gondolok itt elsősorban, aki emberként járt-kelt a Földön, ezért a szó szoros értelmében hangosan verbalizálta az üzenetét. Olyan személyiségekre utalok, mint például Sámuel, akit éjszaka megszólított Isten (a hangját összekeverte édesapja hangjával), vagy Pál apostol, aki hallotta a neki megjelenő Jézus hangját - és az egyik narratívában ugyancsak hallották Pál útitársai is. De mondhatom Illést is, aki egy szelíd és halk hangot hallott. Átszövi a Bibliát az a gondolat, hogy Isten egyértelműen beszél és csak az érti félre, aki nem akar figyelni a hangjára. Vannak persze próféták, Isten emberei, akik a Bibliában is közvetetten tolmácsolják az isteni üzenetet, őket azonban sokszor - ha nem is mindenkit és mindig - kísérik igen erős jelenségek - ami megint azt mutatja, hogy az emberek a közvetett üzenetekben nehezen bíznak meg. Ma viszont, a közvetetten beavatkozó Isten korszakában ezerféle ember millióféle módon magyarázza, hogyan szól hozzá Isten. Egyetlen dolgot kivéve, a közvetlen hangot, ami a Bibliában sokszor szerepel. Ma közvetetten üzen Isten, más embereken keresztül, a leírt bibliai szövegen át, egy filmet, újságot, olvasmányélményt felhasználva vagy épp vasárnap a szószékről beszélve - és más egyéb, gyakorlatilag megszámlálhatatlan utakon érzik az emberek úgy, hogy megszólította őket Isten. Nincs jogom ezeket az utakat elvitatni, nem is szeretném. Csak azt teszem hozzá, amire én vágyom: a közvetlen kommunikációra. Nekem az esne jól, ha az Isten nekem akar mondani valamit, akkor ne embereket küldjön hozzám, hanem szólítson meg engem. Mocskos-bűnös ember vagyok, őszintén belátom, de akkor is ezt tartom a legjobbnak, és ha egy elképzelt mennyei szavazáson beikszelhetném az ilyen kommunikációt opcióként, nem haboznék egy pillanatra sem.
Vajon miért lett népszerű a közvetetten jelenvaló Isten és mikor váltotta le a közvetlenül jelenlévőt? Azon töprengek, hogy a közvetetten beavatkozó Isten mintha sok szempontból a kompromisszumok istene is lenne. Valahogy félúton van a deista istenkép és a közvetlenül beavatkozó istenkép között. Nincs végtelenül messze, de közel jönni sem akar igazán. Nem mondhatjuk, hogy az életünkre nincs semmiféle hatása, de kényelmesen helyet foglal a hátsó sorban és csak akkor szólal meg, ha valamit magyarázni akarunk a segítségével. Például azt, mihez kezdjünk a közvetlenség hiányával. A nagy kérdés persze keresztényként az, hogy a közvetett Isten korszaka egy természetes úton bekövetkező, mondhatni eszkatologikus jelenség vagy mi küldtük távolabbra Istent - esetleg mindkettő? Akárhogy is van, nekem hiányzik a közvetlenül beavatkozó Isten. Sok dolga lenne velem, sok dolga lenne velünk.
Jó lett volna többet olvasni a Szentírást, akkor ezekre a kérdésekre az ember választ kapott volna. Sajnálom. Lizik Zoltán
VálaszTörlésJó lett volna kicsit körbenézni hogy milyen blogot olvasol, mielőtt egy ekkora marhaságot beírsz ide.
TörlésSzia Sytka. Én eddig mindig csak szituációkon keresztül tapasztaltam Istent. Nekem már az is nagy szám amikor az objektív külvilág ( aminek abszolút személytelennek kéne lennie ) válaszol a bennem lévő szubjektív dolgokra. Nem nagyon tudom őket kimagyarázni és emiatt tudok csak mélyen hinni Istenben. Valamiért Isten szeretne teljesen kívül maradni a hétköznapokból, mármint úgy értem hogy nem tudjuk Őt megtapintani vagy megmérni vagy bármi. Ami most hirtelen előjön belőlem hogy ebben annyi pozitívum van hogy legalább egy ilyen világban tényleg Önmagunkat adjuk és a cselekedeteinknek valós következményei vannak. Remélem egyszer vége lesz a történelemnek és teljesen biztosak lehetünk benne hogy létezik Ő és megtapinthatjuk és kommunikálhatunk vele szemtől szembe.
VálaszTörlésKedves Balázs, valóban az is nagy szám, ha az objektív külvilág válaszol a bennünk lévő dolgokra (jó megfogalmazás), de ez szerintem még kevés. Ezt megéli egy hindu, egy buddhista vagy muszlim is, sőt a totalitásélményben egy hit iránt érdektelen ember. A történéseket mi keresztények Jahve beavatkozásával akkor tudjuk azonosítani, ha tudjuk hogy Ő avatkozott be - ha ez homályos, nem világos, nem egyértelmű, akkor bár történhetnek velünk dolgok, mégis állandó bizonytalanságérzés követi ezeket.
Törlés"Valamiért Isten szeretne teljesen kívül maradni a hétköznapokból, mármint úgy értem hogy nem tudjuk Őt megtapintani vagy megmérni vagy bármi."
Igaz, de miért? Sem az Ószövetségben és különösen nem az Újszövetségben még nem tette ezt Isten: lépten-nyomon, félreérthetetlenül beavatkozott. Miért "szokott le" erről? Persze én is tudok erre válaszokat adni, csakhogy belül ezeket a válaszokat nem érzem elég jónak. Mondhatnám azt mint pl. a szesszacionisták, hogy mivel nekünk már itt van a kezünkben a Biblia, nincs szükség csodás beavatkozásokra. (Nem pontosan ezt mondják, de a lényege ez.) Ami persze hülyeség: hiszen egy nyomtatott könyv sosem helyettesítheti az isteni jelenlétet, annak az érzetét amit a vallástudomány "mysterium tremendumnak" nevez.
Szóval a probléma az, hogy erre nincs feleletem.
Igen, nekem is hiányzik ez a közvetlenség. Szerintem amikor ez a kapcsolat közvetlenné válik az egész valóság megváltozik. Nem maradhat így mindörökké, nem lenne fair.
Törlés"Kérlek, URam, ha velünk van az ÚR, miért ért bennünket mindez? Hol vannak mindazok a csodák, amelyekről atyáink beszélnek nekünk, hogy hogyan hozott ki bennünket az ÚR Egyiptomból? Most meg eltaszított bennünket az ÚR, és Midján kezébe adott! Az ÚR ekkor odafordult hozzá, és azt mondta: Menj, és a te erőddel szabadítsd meg Izráelt Midján markából! Én küldelek téged!"
VálaszTörlésNem tudom nyilván a választ. Van azért abban valami talán, hogy a bibliai csodák, csodás időszakok is, amikről olvasunk, jellemzően valamilyen üdvtörténeti szempontból nagy jelentőségű időszakban történtek, és ezek között akár évszázadok is eltelhettek. Mintha kitüntetett időszakokban, kitüntetett embereknek jelenne meg a közvetlen Isten. Persze ezt a fiaitok és lányaitok prófétálni fognak szakasszal együtt kell valahogy értelmezni. Az ApCselben az apostolok ezt úgy magyarázzák, hogy most vannak itt azok a jóeli utolsó idők, tehát valahogy a Szentlélek megnyilvánulásainak a kairoszáról beszélnek, de azóta eltelt közel 2000 év, nekünk meg új kiejelentésünk nincs, szóval marad a találgatás, meg az erőlködés, hogy valahogy bizonyítsuk, még mindig ez az idő van (értem a szesszacionistákat, hogy ebbe miért fáradtak bele, bár talán a kognitív disszonancia feloldása átdobta őket a paci másik oldalára). Sok keresztény emberen látom, hogy küzdenek azzal, hogy nem "egyértelmű" a tapasztalatuk, az vallásos kereten kívül is sokszor könnyen értelmezhető, és ez elbizonytalanítja őket. Nyilván engem is.
A fenti szakaszt azért másoltam be, mert szerintem nagyon párhuzamos a dilemmával. Persze ez is isteni beavatkozással kezdődik, "könnyű neki", de Gedeon pont ezzel küzd: nincs tapasztalatom a közvetlen Istenről, csak arról, hogy bujkálunk és küzdünk és esetleg mesés történeteket emlegetünk vigasztalásként. Mire a válasz: menj, és a te erőddel szabadítsd meg Izráelt... és aztán jönnek a megtapasztalások. Nem hiszem, hogy egyenes arányosságban van, de Isten közvetlen beavatkozásai nem céltalanok, és jellemzően akkor olvasunk ezekről, ha valaki ennek a célnak a szolgálatába állt. Gedeon persze akkor már gyorsan teszteli is a dolgot. Annyira emberi :).
Ezzel kapcsolatban két gondolat: 1) Milyen célt szolgálok? (személyes felelősség, vajon nem önmagáért akarom a közvetlenséget?) és 2) Mi Isten célja a mostani időszakban? (Erre nyilván nincs válasz, de ha Isten célja, hogy teret adjon a hittől való távolodásnak, akkor maradnak a közvetett kapcsolódási pontok, pl. hogy a tapasztalás hiányával szemben is hűséges maradok, vagy ha megszólít Isten egy könyvben, prédikációban, csendességben stb. - de ha valami ilyesmi a célja, és ebbe beleállok, akkor talán épp ebben rejlik valami nehezen megfogható módon pont a közvetlenség. Bár ez lehet inkább csak a kognitív disszonanciám :))
Kedves Attila! A sok értékes mondanivalód közül most csak egyet emelek ki:
Törlés"Mintha kitüntetett időszakokban, kitüntetett embereknek jelenne meg a közvetlen Isten."
Ezzel a lehetőséggel én is számoltam, erről fog szólni - konkrétabban a szesszacionizmusról - a következő bejegyzésem. Szerintem hosszú távon nehéz a hitünkben együtt élni a szesszacionizmussal. Egész egyszerűen ha abból indulunk ki, hogy a hívő embernek közvetlen kapcsolata van Krisztussal, akkor ezzel nem igazán fér össze, hogy megmagyarázzuk, Isten nem csinál semmi olyasmit, amit egyébként végig csinált a Szentírásban.
Kedves Sytka,
VálaszTörlésKét megjegyzés, egy filozófiai, és egy igei.
1. Ami a filozófiát illeti: "Ölre mehetünk azon valamiféle teológiai-filozófiai vitában, hogy Isten inkább közvetve vagy közvetlenül, esetleg sehogyan sem avatkozik bele a világ folyásába." -- erről szerény véleményem az, hogy a filozófia oldaláról kategória-hiba lenne. Isten, ha Isten, simán beavatkozik úgy a világ folyásába, hogy észre sem vesszük, ha Ő nem akarja... ahogy a létére vagy nem létére sem igazán lehet filozófiai válasszal bárkit is meggyőzni (nem a filozófiai válaszok közé értve bármiféle személyes tanúságtételt). Ld. még a Préd 3:10-11-et :)
2. Hadd bátorítsalak/vigasztaljak azzal, hogy a juhai megismerik a Jó Pásztor hangját (Jn 10:3-5)
Nem lehet, hogy ma épp a közvetett jeladás a célcsoportnak megfelelő kommunikáció? A szkeptikus ember talán hitelesebbnek és végiggondolandóbbnak találja a "puzzle"-t, mint a közvetlen szózatot.
VálaszTörlésIsten végül is szuverén, Ő dönti el, mikor és hogyan avatkozik be. Logikailag az a modell is rendben lenne, hogy a megfelelően kigondolt világba egyáltalán nem kell a Teremtés után beavatkozni. Ez azonban sokak tapasztalatával ütközik, akiknek egyéni élménye a beavatkozás.