Az amerikai minta

Amerika és a kereszténység kérdését már feszegettem a blogban - mégpedig akkor, amikor magam is jártam Amerikában, ráadásul az evangelikál mozgalom "Mekkájában". Most két írás kapcsán merült fel bennem ismét ez a dilemma, nomeg azért is, mert úgy tűnik a hazai teológus-világ egy része csaknem magától értetődőnek tartja az amerikai kereszténység egyfajta mintakövetését, hiszen ott vannak még növekvő és sikeres konzervatív gyülekezetek. De mitől sikeresek igazán?

Tény és való, hogy a huszadik század egy jó részében a német teológia volt a meghatározó. A német teológia sok helyütt liberális, szkeptikus, nehezen emészthető, akár a Biblia tekintélyét is leépítő, ugyanakkor valahol mély és alapos, komoly kérdéseket tárgyaló, innovatív látásmódokat hordozó szemléletmódot jelenített meg. Érthető, hogy előnyei ellenére sokak nemtetszését kiváltotta - egyébként magam se kedvelem túlságosan (néhány kivételtől eltekintve). Most viszont olyan a helyzet, mintha a hangsúlypont nagyjából Amerikára és az amerikai evangelikál teológiára tevődött volna át. De jó tett nekünk ez a hangsúlyváltás? A válasz igen is, meg nem is. Amerika egyszerre követendő és elrettentő minta a kereszténységben, ez pedig nemcsak a teológiai kérdéseket, hanem az egyház növekedését és sikerességét is érintő dilemma.

Ahogy a bevezetőben említettem, a napokban két cikk került elém. Az egyikben a szerző azt a felvetést elemzi, hogy manapság a konzervatív amerikai gyülekezetek modellje az igazán sikeres, mondhatni ott látjuk a piacképes egyház mintáját. Ezek a gyülekezetek tudnak csak növekedni, ezért itt kell keresni az európaiaknak is a megoldás kulcsát a hitehagyásra. A konzervatív gyülekezetek ugyanis hithűek, a liberálisak pedig hamisak - logikus, hogy előbbiek növekednek, utóbbiak hanyatlanak. Ez klasszul  és egyszerűen hangzik, de mennyiben igaz ez, és ha tényleg így van, mi állhat ennek hátterében? Valóban csak arról beszélhetünk, hogy az amerikai keresztények világosan látják a hitük lényegét és ahhoz hűségesen ragaszkodnak, ettől pedig sikeresek a gyülekezeteik?

Mielőtt erről leírnék néhány gondolatot, csak röviden megemlítem az általam olvasott másik cikket is. Ez egy elemzést mutatott be arról, mit gondolnak Jézus személyéről a karácsony kapcsán az amerikai emberek és a keresztények. A cikk a Lifeway Research új kutatásaira hivatkozik. A cikkből például kiderül, hogy négy amerikai keresztény közül három elhiszi: Jézus mintegy kétezer éve született Betlehemben - de csak kevesebb, mint a fele gondolja, hogy Krisztus már karácsonyi születése előtt is létezett. A keresztényeknél jobb a helyzet, de azért nekik sincs okuk ebben a kérdésben dicsekedni. (Javukra írható, hogy ezzel szemben Krisztust elsöprő többségük helyesen látja Isten Fiának.) Korábbi felmérésekből azt is tudjuk, hogy az amerikai hívők tetemes része miközben Isten létezését elfogadja, a Sátán létezését igazából elutasítja, és valahogy így van az örök üdvösséggel és kárhozattal is. Az általános és nyilván pontosításra szoruló összkép tehát valahogy úgy fest, a teológiai műveltség akkor sem túl pengeéles a tengerentúlon, ha Amerikát szokás "keresztény nemzetnek" nevezni. 

Személyes reflexióként hozzáteszem: a konzervatív amerikai gyülekezetek szerintem is jobban "meg tudják tartani" a tagjaikat a többiekhez képest (ezt a számok is igazolják), ám ha az előbb bemutatott, hitbeli felfogásról szóló statisztikák valósak, akkor ez a "megtartó képesség" a jelek szerint nem feltétlenül (csak) azért történik, mert a keresztények pontosan tudják miben miért hisznek, és ragaszkodnak a tanbeli tisztasághoz. Valami másról van szó.

Ez a valami más pedig gyakran inkább kereshető a szociálpszichológiai, mintsem a teológiai aspektusoknál. A konzervatívabb közösségekhez tartozók valószínűleg az átlagosnál jobban szeretik a rendet és fegyelmet - vagy talán pontosabb úgy fogalmazni, hogy a kiszámíthatóságot, például azt is, hogy stabil válaszokat kapnak a kérdéseikre, az irányvonalak feszesek és egyértelműek, a gyülekezetek állásfoglalásai rögzítettek. Mindez persze egyáltalán nem bűn, sőt komoly előnyei vannak, de azért akadnak hátulütői is. A tapasztalatom az, hogy az ilyen dolgokért lelkesedő hívők gyakran szívesen bagatellizálják a nézetkülönbségeket, akár a teológiai spektrum sokféleségét is, mert minél több válasz van egy-egy kérdésre (márpedig a hitkérdések zöme ilyen), az annál zavaróbb számukra, hiszen nehezen átláthatóvá teszi a dolgokat. És ami rosszabb: a válaszok sokfélesége számukra nem a színességet, a gondolkodásmódok árnyaltságát, hanem az elbizonytalanodás és az áttekinthetetlenség érzését növeli, ami egy rendhez ragaszkodó konzervatívabb hívőt valószínűleg nem tölt el túl nagy boldogsággal. Tanárként is az a tapasztalatom (igaz nem amerikai, hanem magyar hívőkkel), hogy minél inkább konzervatívabb valaki, annál nehezebben mutat hajlandóságot arra, hogy saját nézeteit felülvizsgálja. Inkább a jól megszokott rendhez, a biztos kapaszkodókhoz, a teológiai fegyelemhez vezető utat keresi - pedig azokhoz sokszor olyan ösvények is elvezethetnek, melyeken adott esetben első lépésként el kell engedni addig megszokott látásmódokat - ami tipikusan nehéz feladatnak szokott bizonyulni. Az innovációnál és a sokféleség bemutatásánál ezért fontosabb a megszokott, jól kitaposott utakhoz való ragaszkodás, a kontúrosítás, mert az garantálja az "egyben maradást", az összetartás folyamatosságát. Az olyan kérdéseket pedig, melyekre egyszerűen nincs megnyugtató lezárás, egyenesen katasztrófaként élik meg.

Nem kritikaként írtam le mindezt. Nagyon együtt tudok érezni az ilyesmivel. Csak arra akartam rámutatni, hogy a helyzetkép, miszerint a konzervatív gyülekezetek azért sikeresek, mert ott "teológiai tisztaság" van és a kendőzetlen igazságot hirdetik, meglehetősen elnagyolt véleménynek tűnik. Nem azért, mert nincs benne semmi igazság, hanem mert lecsupaszított felelet. Akkor lenne a leginkább igaz, ha egyrészt a hívők nagy része rendelkezne komolyan vehető teológiai műveltséggel, dogmatikai öntudattal, ezt pedig tudatosan tartaná és érvényesítené az életében; másrészt ha a kérdések zömére lehetne egy konkrét, lezárt, végleges választ adni. Ha ezek nincsenek meg, akkor ezt a valóban létező összetartást többnyire más dolgok okozzák az ilyen gyülekezetekben, de nem egyszerűen a sziklaszilárd hit. Ez egyáltalán nem baj, hiszen még mindig jobb ha egyben van az egyház, mintha nincs. Csak akkor ne mutassunk rá arra, amit gyakran hallani, hogy itt egyfajta dogmatikai tisztaság és hithűség áll a háttérben. Mert ahogy semmi, úgy ez a kérdés sem fekete-fehér.