Te és a hatalom, meg a Róma 13

Pál apostol római levelének tizenharmadik fejezete: ahogy Oscar Cullmann mondta, kevés újszövetségi szöveggel éltek vissza annyiszor, ahányszor ezzel. Mindenki tudja, hogy itt az apostol arról beszél a római keresztényeknek, hogy engedelmességgel tartoznak az államnak, mert a politikai hatalmat Isten rendelte a fejük fölé. Mit mond ez nekünk most, választások után keresztényként a huszonegyedik századi Magyarországon?

Magyarország két oldalra polarizálódott politikai játszóterén az árnyalatok lassan megszűnnek létezni. Csak a fekete és a fehér marad, a baloldal és a jobboldal, vagyis az átlagpolgárnak el kell döntenie, ide vagy oda tartozik. Amikor ilyen kiélezetté válik a helyzet, akkor persze az állásfoglalás egyre kevésbé egy oldal melletti kiállást, sokkal inkább a másik oldallal történő szembenállást takarja.

Ebben a miliőben különösen azok számára, akik nem a jelenlegi kormánynak szurkoltak a választások során, fájdalmas lehet olvasni Pál szinte locus classicusnak tekinthető sorait a Róma 13-ban, miszerint mindenki engedelmességgel tartozik a felsőbb hatalmasságoknak - tekintet nélkül arra, szimpatikus-e számára, amit a felsőbb hatalmasság képvisel. Az apostol tekintélyes szavai félreérthetetlenek, és nyilván eszemben sincs kimagyarázni őket: az engedelmesség nem politikai ízlés kérdése, a tiszteletadás igenis elvárható egy kereszténytől. De azért fontos meglátni néhány dolgot a páli textusban, mert van egy olyan sanda gyanúm, hogy míg a hatalommal nem szimpatizálók relativizálni kívánják, addig a hatalommal szimpatizálók olyat is belelátnak, ami nincs benne.

Először is talán a legfontosabb: Pál nem akart mindent leírni erről a kérdésről, mindösszesen egyetlen fejezetben. Ha valaki képet akar kapni róla, milyen lehet egy hívő ember és a hatalom viszonya, jól teszi ha a teljes Szentírást áttanulmányozza ezügyben. Mondok egy konkrét példát is. Pál arról ír, ha jót teszünk, a hatalom megdicsér minket, ha ellenben rosszat, akkor "nem ok nélkül viseli a kardot". Ám olyan variációról nem beszél, ha valaki jót tesz, a hatalom mégis karddal üldözi (lásd kommunizmus) - vagy ha éppen rosszat tesz, mégis jutalmazza (lásd rendszerszintű korrupció). Ez nyilvánvalóan nem azt jelenti, hogy ezek a lehetőségek fel sem merülhettek Pálban - mindösszesen annyiról van szó, hogy egy általános és alapvető viszonyulásról akart beszélni, nem pedig kimerítő könyvet írni a témáról.

Másodszor, Pál nem a Császárról, hanem a hatalomról beszél - tehát nem pártok vagy egyletek felé mutatott engedelmességről ír, hanem a felsőbb hatalom, mint a társadalmat vezérlő legitim formáció áll a gondolkodása középpontjában. A mai parlamentáris demokráciára vetítve mindezt tehát nem csak a kormányra, hanem az ellenzékre, sőt a hatalmi struktúrákra is vonatkozik ez a kérés. Ezt szerintem fontos észrevenni mindenkinek, aki ezeket az igéket olvassa, mert mintha mindig és kizárólag csak a domináns politikai pártra vonatkoztatnánk Pál szavait, vagy akár a miniszterelnökre (vagyis a "Császárra").

Harmadszor, teljesen világos, hogy az engedelmesség nem lehet parttalan, hiszen a Szentírásban több példát is látunk az ellenkezőjére. Az apostolok nem engedelmeskedtek a felsőbb hatalomnak, amikor az az evangélizáció beszüntetésére szólította fel őket. A zsidó bábák nem engedelmeskedtek az egyiptomi fáraó hivatalos rendeletének, amikor újszülött zsidó fiúgyermekeket kellett volna megölniük. Az alapelv természetesen az, hogy akkor nem szabad engedelmességet tanúsítani, ha a hatalom olyan dolog megtételére kötelez, ami világosan szembenáll a hitünkkel. Jó kis viták tárgyát képezheti, hogy ez pontosan mit jelent a konkrét kérdésekre vetítve, mindazonáltal magát az elvet nehéz félreérteni. De lássuk meg, hogy amikor ilyen történik, nem az engedetlenkedés a cél az állammal szemben, hanem az engedelmesség Isten mellett - utóbbinak mintegy "mellékterméke" lesz az előbbi.

Végül negyedszer, nagyon nehéz bizonyos területeken világos vonalat húzni az engedetlenség témakörében. Ahogy én látom, sokan mintha olyan dolgokat is az engedetlenség halmazához sorolnának, melyek nem tartoznak oda. Őszintén szólva - főleg most a választások hajrájában - egyenesen viszolyogtam sok keresztény(!) ember hozzászólásától, melyben a kormányt vagy az ellenzéket kritizálta. Az én jó ízlésembe nem fér bele a durva gyalázkodás, Márki-Zay vagy Orbán nyílt lehülyézése és sátánozása - ezt egyszerűen méltatlan viselkedésnek tartom. Ugyanakkor ez az érzékenység a sajátom, senkit semmire nem kötelez, és nem engedelmesség kérdése. Senki nem lesz a hatalommal szemben engedetlen azért, mert kritikát mer megfogalmazni valamelyik oldallal szemben, akkor sem ha erősebben fogalmaz. Ehhez hasonló szerintem a tüntetés is. Én ugyan soha nem voltam még tüntetni, de nem tartom engedetlennek azt a keresztényt, aki esetleg elmegy egy tüntetésre - állampolgári jogait gyakorolja, teljesen törvényes amit tesz, mármint ha a tüntetés során nem csinál valami törvénybe ütközőt. Pont Pálnál látjuk, hogy milyen mesterien használta ki római polgári jogait, s ezzel az égvilágon semmiféle engedetlenséget vagy tiszteletlenséget nem tanúsított a hatalom felé.

Összefoglalva tehát én azt javaslom mindenkinek, hogy most már higgadjunk le, éljük tovább az életünket, építsük tovább a (közös) sorsunkat. Az alapvető attitűd pedig a felsőbb hatalom felé a törvénytisztelő engedelmesség kell legyen - miközben élhetünk a jogainkkal, vitatkozhatunk egymással és hangosan gondolkodhatunk a közéletünkről, amiért végső soron mégis mi vagyunk a felelősek. Az ember dzóon politikon (Arisztotelész), nem is tud mást tenni, nem is tud más lenni.