Töretlenül hátra

A demokrácia egyik hátulütője, hogy olyanok is szót kapnak, akiknek nem esik jól hallani a hangját. Perintfalvi Rita hangja számomra pont ilyen - mintha csak egy lágyan játszó kamarazenekar soraiból egy szikrákat hányó köszörűgép krákogása törne elő. Ez a hang ipari zaj a zenében, ami forradalminak hiszi magát, közben viszont úgy megy előre, hogy csak hátrafelé haladunk vele.

 

Szombat van, Krisztus a sírban, már a halál után, de még a feltámadás előtt. Nincs is alkalmasabb pillanat ennél, hogy egy gyászos bejegyzést körmöljek, amely ráadásul Perintfalvi fantáziájának köszönhetően még hozzá is van kapcsolva a húsvéthoz. Az ő értelmezésében ugyanis a magyar nép április 3-án Barabást (értsd: Orbán Viktor) választotta, így végül magát a magyar népet feszítették keresztre. Nem viccelek, tényleg ezt írta, tessék elolvasni az előző mondatot még egyszer! Oké, talán nem kellene erre a bugyutaságra egy szót sem vesztegetni, egyszerűen megvonhatnánk a vállunkat, vannak az életben nagyobb problémák is, még egy kificamodás igazán elfér a kirakatban. Két dolog miatt írok mégis.

Az egyik, hogy az elmúlt évek során Perintfalvi egyre népszerűbb figurává nőtte ki magát, aki a különféle rádiókban, magazinokban, hírforrásokban bizonyos időközönként felbukkan és a "teológus szakember" pozíciójából mondja el a dolgokat. Vagyis egyre nehezebb azt mondani vele kapcsolatban, hogy "ha nem tetszik, ne nézz oda" - ami amúgy sem feltétlenül jó stratégia. Perintfalvi ráadásul mindig katolikus teológusként lép fel (noha az elmúlt hetekben elhatárolódott saját egyházától is egy Facebook-bejegyzésben), amiben feszül egy gigantikus paradoxon: egyfelől jól jön neki egy világegyház hátszele, hogy nem mezítlábas teológusként kell a közbeszédben megjelennie, másfelől viszont munkássága tetemes részét az teszi ki, hogy állandóan ekézi a saját felekezetét, aminek a nevében mutatkozik. Ez engem mindig zavarba ejtett. Mintha csak Mick Jagger a színpadról pocskondiázná a Rolling Stones-t, Perintfalvi évek óta becsmérli és gyalázza a neki keretet nyújtó egyházat, ami egyébként annyira antidemokratikus, hogy mindezt eltűri. 

Rossz nézni mindezt, mert nem egy buta nőről van szó. Fontos témákra is rá tud mutatni, a maga módján jól forog a toll a kezében, de az a lelkület ami mindezt pókhálóként befonja, pestiesen szólva egyszerűen hazavágja egész munkásságát. Ez a hátrafelé nyilazós, ősmagyar stílus elviselhetetlen, csak uszításra és hergelésre alkalmas. 

A másik, számomra fontosabb ügy ennél, hogy Perintfalvi a progresszív, fejlődőképes, haladó szellemiségű teológusok egyik emblematikus figurája lett mára, vagyis az előbb említett jelzőket nagyon sokan vele azonosítják. Perintfalvi érzékenységére jellemző, ha valaki kritikát mer megfogalmazni bármely gondolatával kapcsolatban, az a szemében azonnal eszement fundamentalista lesz. Nos, aki követi a blogom és ismer engem személyesen, tudhatja hogy talán nincs még egy olyan filozófiai pont a skálán, ami olyan messze állna tőlem, mint a fundamentalizmus. Még csak igazán konzervatívnak sem tartom magam. Hiszek abban, hogy van fejlődés az életben és különösen is a hívő ember személyes szférájában - ezt kutattam a doktorimban is. Ám nincs szinte egyetlen pont sem, ahol Perintfalvi Rita meg én találkozhatnánk. Ami neki forradalmiság, az nekem aposztázia. Ami neki fejlődő hit, ott én csak hulló vakolatot látok. Ami neki a felszabadulást jelenti, az nekem maga az elszabadulás. Szemben haladás a Mesterrel, meg amit Ő képvisel.

Nem akarom, hogy Perintfalvi Rita legyen a nyitott gondolkodás origója a hazai teológiai közéletben. De ha már az események errefelé torzulnak, hát ezzel a borzasztó bejegyzéssel kívánom tudtára adni annak, aki hallja a hangomat: lehet úgy is nyitottan gondolkodni, hogy nem válunk közben egyházi zsákutcává. A nyitott gondolkodás nem parttalan, amibe bármi belefér, hanem megvannak a maga korlátai, melyek között viszont képes az önálló mozgásra és integrációra. Amit Perintfalvi metafizikai megmondásaiban látunk, az nem ilyen, csak határtalan szembenállás mindennel a szabadság nevében. A progresszió felé mutatott kőkemény tisztelet és hódolat, ami tapodtat sem enged, hanem bezárkózó és merev, miközben azt hirdeti, mindent szabad. Igazi fundamentalizmus a maga nemében.