Elfilozofálgatjuk magunkat

Vajon a neomarxista-baloldali-progresszivizmus dominál majd a kereszténységben, mely determinista történelemszemlélettel rendelkezve ideológiai alapon démonizálja ellenfeleit, vagy a jobboldali konzervatív-fundamentalista narratíva hatásai érvényesülnek, ahol haladásellenes eszmék próbálnak felülkerekedni és létrehívni egy autokratikus-teokratikus rezsim kiépítésének keretrendszereit? 

A fenti komoly kérdésre mostani hangulatom és nézetem szerint egyetlen őszinte választ tudok adni, ami nagyjából így hangzik: "gyerekek, ameddig mi ilyen hülyeségeken gondolkozunk, elfogy alólunk az egyház". Nehéz persze az ösztöneink ellen rugdalózni, mert imádjuk habzsolni a címkéket meg az idegen szavakat. Ma arról (is) szól a keresztény közélet, ki hova tartozik és milyen sárga cetlit lehet a homlokára ragasztani. Most kell megvitatni ki mennyire haladásellenes vagy progresszív, hány százalékban liberális vagy konzervatív - minél pontosabban sikerül felmérni ennek mértékét, annál célzottabban lehet utána a másik szeme közé lőni.

Mert most ez a legfontosabb, ami figyelmet érdemel: tisztázni hova lehet lőni.

Míg a keresztény teoretikusok, elmélkedő emberek és sokszor teológusok azon agyalnak, vajon miként lehetne kifüstölni filozófiai érvekkel az éppen hozzájuk képest másik oldalon álló testvéreiket, emberek mennek el egymás után a gyülekezetekből és nyitva hagyják maguk után az ajtót - nem kell becsukniuk, mert máris újabbak követik őket.

Teológus vagyok, érdekelnek a teóriák, el tudok kotlani napokat egy-egy dogmatikai kérdésen ha megfogja a fantáziám. Nem tartom haszontalannak az elmélkedést és filozofálgatást, de most mégis úgy látom, nem ennek van itt az ideje. A liberális teológus Harry Emerson Fosdick (ld. képen) 1928-ban írt egy cikket "Mi a baj a prédikálással?" címmel. Ebben nagyon éleslátóan így fogalmaz:

"Csak a prédikátor az, aki még mindig úgy gondolja, hogy a templomban ülő emberek rendkívül izgatottak azért, hogy megtudják, mi történt a jebuzitákkal."

Hát igen, de máris tegyük ezt helyre, hiszen nem az a fontos ugye, hogy mit írt Fosdick, hanem az, hogy ő liberális teológus volt - akkor pedig természetesen téved. De hát pont erről beszélek. Ameddig az egyház jól elcivakodik házon belül azon, mit és kit miféle címkével lehet felnyalni, addig az "átlagos hívőket" (értsünk bárkiket ezalatt) szép lassan elveszíti. A héten is beszéltem egy fiatalemberrel, aki őszintén elmondta, a Covid-időszak alatt leginkább azt tanulta meg mintegy végső tanulságként, hogy jól el lehet lenni gyülekezetbe járás nélkül is. És tényleg: minek menjen el egy helyre minden vasárnap, amikor otthon is tud hinni? Majd időnként összejár a "tesókkal", de inkább felszabadulást érzett, mintsem hiányt, amikor huzamosabb ideig otthon maradhatott a járványhelyzetben.

Tudjátok emberek, nem az a gond, hogy elfilozofálgatunk és vitatkozunk egymással teológiai kérdésekről. Az a gond, hogy egyre kevésbé vagyunk közben nélkülözhetetlenek azok számára, akik eddig eljártak gyülekezetbe. Egyre többen és többen érzik azt, hogy bár jó dolog, ha elmennek istentiszteletre - de ha nem mennek, hát az is jó. Olyan ez, mintha valakit elhívnék egy koncertre, aztán utána azt mondaná, klassz élmény volt - de az élete nem szenvedett volna semmi komoly csorbát attól sem, ha nem jön el. Az egyház lassan a hívők számára is csak hab lett a tortán - de a torta hab nélkül is finom.

Röviden tehát úgy tudom ezt összefoglalni, hogy az egyház egyre erősebben elveszíti a nélkülözhetetlenség-érzését, mégpedig a saját tagjai körében. Ez nem azt jelenti, hogy nem nyújtunk pozitív, építő, élményszerű dolgokat, hanem csupán azt, hogy amit nyújtunk, azok nélkül is teljesnek érzik az emberek az életüket. Nem vagyunk olyanok, mint a kenyér meg a víz, amire elkerülhetetlenül szükség van a boldoguláshoz. Gyülekezetbe járni nem olyan, mint a Spar-ba vagy Tesco-ba, mert enni muszáj, de dicsőíteni és prédikációt hallgatni nem - ezért szomorú még leírni is, de bizonyos értelemben a sarki közért egyre több hívő számára nagyobb létszükséglet az imaháznál.

A nélkülözhetetlenség elvesztése a tagok lassú elvesztése lesz. Ezt pedig igen hatékonyan sietteti, ha a teológusok, egyházi szakemberek, meghatározó teoretikusok a saját köreikbe befordulva elvannak a mindenféle vitákkal. Fosdick szavaira visszatérve: ha "jebuzeuskodunk", azaz a mai helyzetben tökéletesen irreleváns kérdésekkel és a hétköznapi emberek életvalóságát sehogy sem érintő elmélkedésekkel verjük el az időnket. Ezzel csak elfilozofálgatjuk a kezünkbe adatott történelmi pillanatot, a lehetőséget és potenciális esélyt arra, hogy legalább azok felé tudjunk szólni, akik házon belül egyébként még kíváncsiak lennének arra, mit mondunk nekik.