Elvi kérdés

Sikerült levetetni Kirill pátriárkát a szankciós listáról, ami elvi kérdés volt - röviden így lehetne összegezni a történteket Kirill, az unió és Magyarország között, s természetesen mindezt a vallásszabadság védelme érdekében. Kirill pátriárka ugyanis az egyik legjelentősebb egyház európai feje és vezetője, egyben Vlagyimir Putyin egyik főideológusa, tehát logikus azt feltételezni, hogy nyomorgatása hátterében biztosan vallási meggyőződése állhat és nem az, hogy az orosz diktátor számára biztosítja a spirituális muníciót...

Az elvi kérdések mindig fontos kérdések. A vallásban, szűkebben véve a kereszténységben, még szűkebben a hitünk erkölcsi vonatkozásaiban is vannak elvek, melyekhez ragaszkodni kell. Elvi kérdés például, hogy egy egyházvezetőnek milyennek ildomos lennie, például mennyire tud a többiek rabszolgájává válni - hiszen ahogy a jézusi program etikájából az körvonalazódik, a legnagyobbnak szükséges arra törekednie, hogy a legkisebbként működjön az egyházban. A jó vezető Krisztus koordináta-rendszerében tulajdonképpen egy jó szolgáló. A magas pozícióhoz a lábmosás passzol, a meghajlás, az alázat. Minél feljebb kerül az ember, annál jobban hajlik a dereka. Az istenember maga is pontosan ezt tette, amikor felvette a szolgai formát és a kereszthalálig engedelmes volt.

De hát álljunk meg egy percre, ne legyünk már ilyen naivak! Ne várjuk el a lehetetlent sem magunktól, sem másoktól, sem Kirill pátriárkától, hiszen senki sem tökéletes. Nem is kívánjuk meg tehát tőle, hogy hithős legyen, de az talán elvárható egy egyházvezetőtől, hogy ha botladozva is, de próbáljon a saját Mestere lábnyomaiban járni. Az erőfeszítés, az igyekezet, a szándék önmagában meggyőző attól függetlenül, mennyire koronázza siker. Más kérdés elbukni úgy, hogy az ember igazán mindent megtett, és megint más elkerülni magát a próbálkozást.

Nos, itt egyelőre az látszik, hogy a pátriárka esetében nem is csupán a próbálkozáshiánnyal, hanem már a haladási iránnyal is gondok lehetnek. Legalábbis nehéz másnak látni egy egyházvezetőt, aki még 1969-ben szegénységi fogadalmat tett, aztán azóta már kicsit elszakadt a szegénységtől, hiszen a források szerint úszik a dollármilliárdokban, neve az olajbiznisz és a szeszkereskedelem kapcsán is előkerül, és a "dohánymetropolita" gúnynevet is sikerült kivívnia. Mondani sem kell, az ingatlanok, ingóságok, ékszerek, jachtok és luxusautók nem az ő nevén szerepelnek, hiszen a látszatra ügyelni kell. Csak a móka kedvéért említem, hogy Kirill olyan harmincezer dolláros karórát visel, amit - a botrány miatt - még az ortodox egyház zseniális képmanipulátorainak sem sikerült hibamentesen kiretusálni, hiszen az óra tükörképe jól láthatóan az asztalon maradt:

Kár lenne azonban leragadni a nagy vagyonnál, amikor az anyagi kérdések helyett a fentebb már említett elvi kérdésekről is szó eshet. Az egyházvezetőnek ugyanis határozott elvei vannak, amikor például arról beszél, hogy támogatja az orosz inváziót, hiszen "az államoknak joguk van erőszakot alkalmazni". Elvi kérdés, hogy ami Ukrajnában zajlik az jó, indokolt, helyes. Elvi kérdés például az is, hogy Kirill az orosz nukleáris erők egyik fő támogatójává lépett elő. Elvekről van szó akkor, amikor Kirill szerint az ukrajnai események "az emberiség megváltásáról" szólnak (lehet, hogy nem tudott róla, de a Szentírás szerint ez nagyjából kétezer évvel ezelőtt már megtörtént!): hiszen az ukránok elutasítják a számukra felkínált magasztos értékeket és többek között melegfelvonulást rendeznek a saját országukban. A háború ezért metafizikai jelentőségű számára, vagyis ideológiai, ami természetesen nélkülözhetetlen olaj a tűzre minden fegyveres konfliktusban.

Persze magunkat se vonjuk ki az események alól, ha már elvi kérdésekről esik szó, hiszen a legnagyobb elvi kérdés az, egy magát kereszténynek nevező országnak mennyire kell hitelesítenie egy ilyen embert? S ha már mégis ezt teszi, vajon miért nem keres hozzá valami épeszű és hihető indokot a vallásszabadság korlátozásának lobogtatása helyett? Utóbbi kérdésre persze mindannyian sejtjük a választ: ilyen épeszű indok - ami erkölcsileg is védhető - nem nagyon létezik. Az erkölcsi szál azonban valahogy sosem elvi kérdés mifelénk a politikai hatalom esetében. Keresztény nemzet a magyar, de az elvek között az etikus magatartás, ami a keresztény életvitel egyik fő hordozóeleme, mindig lemarad a listáról.

De ha így van, akkor végső soron mégiscsak érthető miért álltunk ki Kirill pátriárka mellett, hiszen rokon lélekként az erkölcsi megfontolások láthatóan neki sem sokat számítanak. Lehet, hogy akkor rossz fénytörésben láttuk eddig ezt a dolgot, és a megalkuvó, hamis, erkölcstelen gondolkodás helyett itt egyfajta egymásra találásról és békés összhangról van szó. Olyan ez, mint az előző bejegyzésben emlegetett diktátor kifejezés sajátos értelmezése: csak az a kérdés, hogyan magyarázzuk! Mármint az elvi kérdés.