A történelemről általában az a képzetünk, hogy az valami, amit a suliban tanítottak nekünk - ezért hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni, hogy az is történelem lehet, amit éppen megélünk. Tegnap sporttörténelmi jelentőségű esemény történt, amikor a magyar válogatott 4-0-ra verte a világklasszisnak számító angol csapatot - olyan horderejű esemény ez számunkra, amire sosem volt példa, még a legendás 6:3-as győzelmünk sem fogható hozzá. De miért írok erről egy keresztény-teológiai blogban?
A focit persze lehet szeretni vagy utálni. Bevallom, a jó focit én szeretem, sőt ha jól belegondolok, a családomban fontos szerepe volt és van: édesapám annak idején az MTK-ban játszott, a fiam meg sok éve versenyszerűen focizik. Ha tudok, meccsre is kimegyek szurkolni, kikenem hülyén az arcomat, játékosmezbe öltözök és a lelátóról "küldöm az energiát" a srácoknak. No és persze sok millió honfitársammal együtt én is leülök a tévé elé "szakérteni", hiszen mindig jobban tudom kinek mit kellene csinálni a pályán és ezt szükség esetén belekiabálom a képernyőbe. Ennyi az egész, ez az én viszonyom a focihoz, egy megtévesztett, focihívő, infantilis szerencsétlennek tűnhetek azok szemében, akik a focivallást megvetik vagy nem követik figyelemmel - de ez legyen csak azok problémája, akik képesek azon keseregni, hogy nekem örömöt okoz valami.
Hanem azért amit tegnap a magyar válogatott letett az asztalra, arra senki nem volt lelkileg felkészülve: se focibolond, se fociutáló, se baloldali, se jobboldali, se angol, se magyar ember, még maga a válogatott sem. Négy nullára verni - hozzáteszem: rövid időn beül másodjára - a világklasszis angol válogatottat, az igen komoly fegyvertény (amit az sem csökkent, hogy állítólag a Nemzetek Ligája sorozatra annyira nem koncentráltak Southgate-ék). Olyan sporttett, amire évszázados távlatban nem volt példa a magyar futballban.
Aminek lehet és kell is felhőtlenül, szabadon örülni.
De csak akkor, ha képesek vagyunk a focit leválasztani a sportpolitikáról, a kormány és különösen a kormányfő viszonyulásáról - ami ennek a finanszírozását, a stadionépítősdit, a túlságosan kiexponált figyelmet illeti. Mert persze az is van. Hogy miközben a tanári fizetések méltatlanul és elfogadhatatlanul alacsonyak, az élsportolók úsznak a pénzben. Hogy a kórházak faláról mállik a vakolat, miközben újabb és újabb stadionok épülnek. Nem kell ezekről hallgatni, sőt szükséges róluk beszélni. De nem mindegy hogyan és mikor. Most például nem, mert a pillanat nem alkalmas.
Most egyszerűen csak örüljünk a sikernek, mert ez a normális. Ismerjük el a teljesítményt, mert ez így helyes. Vannak az életben jó dolgok is, amelyek örömet okoznak, s bár óvodás szint felhívni rá a figyelmet, mégis szükséges, hogy kár ezeket politikai ízlés miatt veszni hagyni. És igen, aki erre képtelen - bizony hívőkről is beszélek - arról kimondom, hogy szerintem nem viselkedik normálisan, még kerekebben fogalmazva, abnormálisan viselkedik, mint valaki, aki egy temetésen táncra perdül vagy egy esküvőn zokogva gyászol. Aki egy ilyen történelmi léptékű győzelemben a potenciális orbánozás lehetőségét látja, és nekifog az élsport gyalázásának, az szimplán ostoba, aki nem is akar kilátni a cinizmusából és dühéből, hanem dédelgeti magában és betegen lubickol benne. Pont olyan, mintha egy családban lenne egy beteg gyermek, akinek születésnapja van: és amikor meggyújtják a tortán a gyertyákat, valaki beszól a családtagok közül, milyen sokba is került a torta, meg különben is Pistike beteg, tehát ne nagyon örüljön ennek az egésznek. Az ilyen embereket kiröhögik és fekete filccel felírják a falra a nevüket a WC-ben.
Nem szeretem a sporpolitikát, illetve azt, amit a politikai csinál a fociból - de szeretem magát a focit politika nélkül, mert örömet okoz. Tegnap nem politizáltak a focipályán, nem politikusok szaladtak a labdák után, nem országgyűlési képviselők lőtték a gólokat. Most az egyszer tényleg hihettünk a szemünknek - amit láttunk, az a pőre valóság, mely végre lelkesítő és felemelő volt. És ha mi nem akarjuk meglátni azt sem, ami a szemnek jól látható, vagyis képtelenek vagyunk különbséget tenni politika és foci között, az nemcsak a politika, nem a Fidesz és nem Orbán Viktor hibája.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése
Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)