A dogmatizmus nem dogmatika!

Izgalmasnak hangzik és valahol az is: megjelent egy friss könyv az ismert pszichoterapeuta Feldmár András és egy teológus, volt lelkész Tóth László közös beszélgetéseiből, melyben a szerzőpáros kötetlenül és szabadon igyekszik ötletelni kiválasztott bibliai narratívákról. Összesen tizenegy különféle passzus került terítékre, de a legbeszédesebb talán mégis a könyv címe, mely tulajdonképpen össze is foglalja az egész írásmű lényegét: "Nem Szentírás!" Nem csupán arról van itt szó, hogy a két beszélgető nem akarta annyira komolyan venni magát, hanem volt valami, amit azért kifejezetten komolyan akartak csinálni: elkerülni azt, hogy a Bibliát dogmatikusan tárgyalják. 

Tóth László kerek perec ki is mondta egy nyilvános fórumon, amikor arról kérdezték, miért pont ilyen címet adtak a könyvnek: "Azért, mert nem dogmatikusan beszélgetünk: ha dogmatikusan beszélgetnénk, akkor ez Szentírás és nem szabad vele vitatkozni, de mi egy csomó hülyeséget is mondunk vagy viccet vagy nevetünk." Vagyis egyértelművé téve, ha a Szentírást valaki dogmatikus attitűddel közelíti meg, akkor a Szentírás bezárja magát előtte, nem lehet igazán tanulmányozni, nem szabad vitatkozni, nem lehet kendőzetlenül, felhőtlenül, akár jó kedéllyel beszélni róla.

Őszintén megmondom: nem az lep meg, hogy valakinek ilyen félrecsúszott véleménye van a dogmatikáról, hanem inkább az, hogy ez egy teológus álláspontja, aki elvileg tanult dogmatikát. Persze érteni vélem, Tóth László hogyan interpretálja a "dogmatikus gondolkodást": nyilván valami olyasmit ért alatta, miszerint az ember egyfajta vallásos fafejűséggel közelít a Szentíráshoz, egy szigorú tanrendszer szódás szemüvegén át látja, ami óhatatlanul valamiféle lelki károkozáshoz fog elvezetni. Nem akarok cinikusan írni erről, mert ha Tóth ezt és így gondolja, abban bizony van igazság. Mégpedig két okból is. Az egyik, amit éppen két dogmatikus szerző, a holland Gijsbert van den Brink és Cornelis van der Kooi hangsúlyoznak ki kiváló dogmatikakönyvükben, miszerint a Bibliában szereplő zsidók és keresztények az istenhitet sokkal inkább "tapasztalatok, látomások és érzések, elhívás és engedelmesség, döbbenet és csodálat, bűn és kegyelem, bizalom és imádás" módján élték meg, és nem valamiféle rendszerező racionalizálás mentén. Vagyis: a Biblia nem tűnik dogmatikai könyvnek. És ha a Biblia nem dogmatikakönyv, akkor nem feltétlenül hibázik valaki, ha ennek tudatában olvassa. A másik, hogy a hit racionalizáló megközelítése bizony tényleg egy módja lehet annak, hogy távol tartsuk magunktól Istent. C.S. Lewis mondta egyszer kesernyés gúnnyal, hogy valószínűleg a pokol alján vannak azok a teológusok, akiket sokkal jobban érdekelt az Istenről alkotott saját elképzelésük, mint Isten maga.

Tehát: megértem, amit Feldmár András és Tóth László mondanak a dogmatizmusról. Azt azonban nem értem meg, miért nem mondja ki Tóth legalább egyetlen egyszer, hogy a rossz dogmatikának a jó dogmatika az ellenszere, nem pedig az, ha egyszerűen kizárunk minden ilyesmit a diskurzusból. Illetve, valahol sejtem erre a választ: ez pedig természetesen az, hogy ilyesmit kíván tőlük a Zeitgeist, a mindent átható korszellem. Valójában irtóznak ők ettől - de nem a dogmatizmustól, hanem magától a dogmatikától is. 

Benne van ebben az egészben a posztmodern felfogás élhetetlen makacssága, miszerint egy szöveg jelentését már nem is szerző mondja meg - tulajdonképpen tökmindegy mit akart nekünk üzenni a szerző - hanem az olvasó alkotja meg a jelentést az olvasás aktusa során. Értsük ezt jól: nem pusztán arról van szó, hogy amikor egy szöveget - például a Bibliát - olvasunk, akkor kreatívan próbáljuk megérteni a leírtakat, hanem egyenesen arról, hogy az már teljesen mindegy, hogy aki eredetileg leírta a szavakat, mit akart valójában. A posztmodern trendek szerint a szöveg önálló életet él. Független attól, aki megírta és tökmindegy mit akart vele kezdeni a saját szerzője. Ez egy elképesztő ostobaság, emeletes butaság szerintem, ami szörnyű károkat és zűrzavart tud okozni a fejekben. Olyasmi ez, mintha leírnák egy mondatot arról, miszerint "egy zöldellő réten tehenek legelnek és süt a nap" - azzal a szándékkal, hogy egyszerűen egy nyári életképet nyújtsak valakinek. Az emberek pedig mindenfélét összehordanának a mondat kapcsán arról, hogy a zöld rét és a legelő tehenek valójában az anya-gyermek kapcsolat harmóniájának metaforái, hiszen az anya testéből, a Gaia-ból táplálkoznak a fiúk,  mintegy "lelegelik" az anyát, így növekszenek jámborul, de ezt csak addig tehetik meg, amíg süt a nap - vagyis megfelelők a családi körülményeik... Kellő fantáziával aztán egy szöveg bármit mondhat bárkinek, s mivel az már nem számít, mit akart mondani eredetileg, így a tapasztalat azt mutatja, iszonyú káosz alakul ki az értelmezésekben.

Nos, a dogmatika többek között arra is való, hogy a káosz kibontakozását megakadályozza. Irányban tartja a fejünkben cikázó gondolatokat: nem olyan értelemben, hogy megtiltja a vitát (ha voltak viták, akkor a dogmatika történetében aztán igazán voltak!), vagy lehetetlenné teszi a fantázia szárnyalását. Hanem azt mondja, próbáld megérteni miről szól a szöveg és aztán tedd mérlegre! Mert nem a dogmatikától zárul be előttünk a Biblia, hanem éppen ellenkezőleg. Ha mindenki saját ötletelgetésére van bízva a Szentírás üzenete, akkor az egyszerűen káoszhoz fog vezetni - és ez a káosz lesz az, ami végül elzárja az utat a Bibliához. Groteszk fordulat, hogy szinte új dogmatikává vált a dogmatika kizárása a képletből...

Nem az a baj tehát, ha a dogmatikus gondolkodást akarjuk kizárni, hanem ha ennek lendületével magát a dogmatikát is kizárjuk. Őszintén szólva, Feldmár András és Tóth László könyvét végigolvasva márpedig folyamatosan ez volt a benyomásom. Nem mondanak rosszakat egyébként, sokszor-többször fején találják a szöget - ahogy egy hatalmas beszélgetésfolyamban is szinte már statisztikai alapon felbukkannak majd értékes, mélyen igaz, használható csúcspontok, főleg ha két művelt ember cseréli ki egymással a gondolatait. Ez azonban még nem igazolja vissza az alaptézist, miszerint a Biblia által tolmácsolt teológia igazságához kerültünk közelebb.