Felekezetmentesek felekezete?

A nyugati kereszténység egyik legmeghatározóbb szubkultúrája - tetszik vagy sem - még mindig Amerika. És Amerikában most történik valami érdekes: a fővárosban gombamód szaporodnak az úgynevezett "felekezetnélküli gyülekezetek" (nondenominational churches), ahogy egyre növekszik azok száma is, akik ilyen típusú közösségben kívánják megélni a hitüket. Ez lenne a kereszténység egyik lehetséges jövője a nyugati plurális-szekuláris térben?

Nagyon sokszor morfondíroztam arról itt a blogban, vajon hogyan kell elképzelni a nyugati egyház jövőjét. Nos, meglehet, hogy valamiféle tendencia első lépéseit láthatja az ember abban, ami mostanság Washington DC-ben zajlik. A nemes egyszerűséggel csak "The District Church"-nek (kábé azt jelenti, hogy "A Kerületi Gyülekezet") nevezett közösségek ugyanis az elmúlt időszakban meglehetősen dinamikus fejlődésnek indultak a fővárosban. Egész pontosan az ilyen gyülekezetek száma a statisztikák szerint (melyek a 2010 és 2020 közötti évtizedet vizsgálták) a több, mint kétszeresére növekedett - konkrétan 61-ről 145-re. A felekezetnélküli közösségekbe járók becsült száma pedig gyorsan meg is haladta a washingtoni népességnövekedést. 2020-ra már hatvanezernél is több lakos találta meg az utat a nem felekezeti gyülekezetek padsoraiba. Természetesen a konkrét és nagyobb felekezetek méreteihez képest ezek a számok még nem annyira hatalmasak (főleg a legnagyobb létszámú amerikai közösség, a déli baptista egyház mellett), de a trend világosan abba az irányba mutat, hogy növekszik az igény a hívők részéről a "felekezetmentes" gyülekezetiségre. Mintha mindenki belefáradt volna már abba, hogy valamelyik keresztény egyházhoz tartozik: az ilyesfajta identitásáról szívesen lemond, és helyette szimplán csak eljár egy "kerületi gyülekezetbe".

Egyébként a "The District Church" mozgalmat 2010-ben egy bizonyos Aaron Graham (ld. fotón) és felesége Amy alapította. A férfi eredetileg déli baptista lelkész volt, tehát ennek köszönhetően a felekezetmentes gyülekezet nyilván számos baptista vonást hordoz, habár a liturgiájában sok az anglikán elem, miközben karizmatikus vonások is jellemzik. Graham úgy véli, a felekezetmentesség miatt jóval kevesebb a korlát a gyülekezet életében, és így jobban tudnak a hitet keresőkre összpontosítani. 

Eddig a tények, az adatok, a száraz tudnivalók. A kérdés persze az, mit szóljon az ember a felekezetmentes kerületi gyülekezet ötletéhez, mint valamiféle megújulási próbálkozáshoz? Lehet ez valamiféle jövő útja a kereszténység számára? Őszintén szólva az én érzéseim ambivalensek, és egyelőre inkább csak forgatom a számban a dolgot, próbálom megrágni, ízlelgetni, lenyelni. Szó se róla, van ebben valami, ami nagyon vonzó számomra (főleg érzelmileg), hiszen egyrészt sem Jézus, sem az apostolok nem tartoztak semmilyen felekezethez (mivel az ő idejükben ilyenek nem is léteztek), másrészt tényleg roppant fárasztó tud lenni az a sokféle elválasztóvonal, ami az egyébként "egy-háznak" nevezett kereszténységet keresztül-kasul átszövi. A helyzet az, hogy a felekezeti identitás erősítgetése általában csak vastagítja ezeket a vonalakat és mélyíti a szakadékokat, ezt mindannyian tapasztaljuk. Pedig a kereszténység - főleg a nyugati civilizációban - nem éppen a virágkorát éli, úgyhogy józan számítások szerint inkább arra kellene törekednie, hogy a közös pontokat keresse a szétválasztó elemek helyett.

Szóval, nem feltétlenül rossz ötlet kerületi gyülekezeteket alapítani, és legyünk őszinték, végső soron már eltelt 13 év a kezdet óta (az első ilyen közösség 2010-ben alakult meg). Ez azt is jelenti, hogy akár felnőhetett egy olyan generáció, amely már azt szokta meg, hogy egyszerűen kereszténynek tartja magát mindenféle felekezeti identifikáció nélkül. Most persze bedobhatjuk azt a fanyar érvet, hogy az ilyen hívő fiatalok is egy felekezethez tartoznak: mégpedig a felekezetmentesek felekezetéhez. Ebben a fanyarságon túl azért mégis van valami: hiszen az is egyfajta ekkléziológiai látásmód, hogy nincs szükség felekezetekre. Ha egy felekezetmentes felekezet tagja vagyok, akkor is van a fejemben egy elképzelés arról, hogyan kell az egyháznak és egy gyülekezetnek működnie - és ez lesz a felekezeti identitásommá. 

A nagy kérdés tehát az, hogy lehet-e egyáltalán abszolút felekezetmentes módon megélni a kereszténységet vagy sem? Létezhet és megmaradhat hosszú távon az ilyesmi? Nem történik meg az, ha teljesen felekezetnélküli alapokon szerveződik egy gyülekezet, akkor ez keszekusza teológiához és teljesen megfoghatatlan hitélethez vezet? Nem valamiféle naiv visszavágyódás ez a kereszténység kezdeti időszakába, ahova valójában már nem vezet út - hiszen az elmúlt kétezer év egyháztörténelmét nem lehet semmissé tenni?

Én nem vagyok egyháztörténész, de sekélyes ismereteim alapján az egyház különféle felekezetei a maguk identitásaival azért jöttek létre, mert a hívők nem értettek egyet bizonyos teológiai kérdésekben. Gondoljunk csak hirtelen a leginkább kézenfekvő példára, a reformációra. Igen, tudom, kapásból lehet úgy érvelni, hogy maga Luther Márton sem akart új felekezetet alapítani. Mégis a realitások azt mutatták, hogy a valóság más irányba görbítette a reformáció útját: Luther, Kálvin és a többiek erőfeszítései olyan teológiai meggyőződésnek teremtettek alapot, melyet a katolikus egyház egyszerűen képtelen volt integrálni. Elkerülhetetlennek tűnt tehát a felismerés, miszerint új bort nem lehet régi tömlőbe tölteni. Szükségszerűvé vált új felekezetet létrehozni még akkor is, ha ez nem volt benne a reformátori pakliban. Nem Luther akart evangélikus egyházat, hanem a valóság vitte ebbe az irányba a felismerései miatt. Egyszerűen szólva a felekezetek a viták és összeférhetetlen teológiai nézeteltérések természetes következményei lettek.

Márpedig az emberi természet azóta sem változott. A felekezetek létezése nem feltétlenül azt mutatja meg, hogy a hívők szerették a balhét és képtelenek voltak kiegyezni egymással. Hanem azt is, hogy vannak olyan kérdések, melyek igenis fontosak és melyekről nem ugyanazt gondoljuk. Nem vagyok olyan ember, aki állandóan lobogtatni szereti a felekezeti hátterét - igazság szerint alig élek ezzel a lehetőséggel -, sőt abszolút érdekelt vagyok a közös párbeszédben más felekezetű keresztényekkel. Mégis, nem tartom áldatlan állapotnak a felekezetek létezését és identitást nyújtó valóságát sem egészen addig, míg ez nem jelenti a más hívők kiutálását, kiközösítését és lenézését. Vagyis, ha a felekezetiség nem korlát és furkósbot, hanem identitásképző erő, akkor szerintem nincs gond vele.

Ugyanakkor nem szeretném leírni és lesajnálni a The District Church próbálkozását sem - és azt is be kell látnom, az idő egyelőre őket igazolja. Kíváncsi leszek ennek az egésznek a jövőjére, leginkább pedig arra, hogy ez megmarad valamiféle tipikusan amerikai vallási jelenségnek, vagy elterjed a nyugati kereszténységben máshol is - beleértve Magyarországot ...