2014. február 5., szerda

Ahogy a pszichológia látja a vallást...

Sigmund Freud
Régen ellenségek voltak, ma már közös irányzatuk is létezik pasztorálpszichológia néven. Nagyot fordult a világ a pszichológia és a vallások kapcsolatában, ez a fordulat pedig alapvetően biztatónak nevezhető. Háború és béke röviden: szerintem érdemes átgondolni mi is történt, és mihez lehetne kezdeni ezzel a pozitív helyzettel.

A pszichológia talán legnagyobb alakja, Sigmund Freud nagy fordulatszámmal forogna a sírjában, ha olyasmit írnék, hogy a kereszténység és a pszichológia közti elmérgesedett viszonyért csakis az általa képviselt pszichoanalitikus iskola a felelős. A helyzet nem ilyen egyszerű. A felvilágosodás korában meglódult tudományos fejlődés minden irányban kibontakozó tendenciát mutatott: mivel a tudomány semmit nem szívesen hagy ki vizsgálódásaiból, természetesen jelentkezett az igény, hogy ne csak a bennünket körülvevő világot, hanem magát az embert is elkezdje megfigyelni. Az 1860-as évek végén egy lipcsei orvos, Wilhelm Wundt írta ki először a világon élettani vizsgálatokra szánt laboratóriuma ajtajára a "pszichológiai labor" feliratot. Wundt tudományosan akarta kutatni (amennyire ez lehetséges) az emberi lélek megnyilvánulásait, hogy szükség esetén a "hibás működést" gyógyítani tudja.

Visszatérve Freudra, azért őt sem kell hagyni békében nyugodni, ha a vallás és hit kérdése előkerül. Az általa bevezetett tudattalan fogalma keretében a vallást a neurózis egy formájaként írta le, amivel érthetően nem aratott túl nagy sikert a keresztények köreiben. A bűn és bűntudat fogalmait az "ösztönkésztetések energiájának elfojtásaként" értékelte, ami komoly felháborodást váltott ki a keresztényekből. A pszichológiának ez a XX. századi periódusa a hitet egyébként is károsnak nevezte: a pszichológusok kifogásolták, hogy egy hívő az "Isten akaratára" való hivatkozással beletörődik a különféle problémákba, ahelyett hogy tenne ellenük valamit. A vallás és az egészség összefüggéseiről szóló kutatásokat elfogultsággal vádolták, kiemelve hogy a valamilyen hit felé elkötelezettek sokszor maguk előtt is titkolják pszichés problémáikat.

Gyökössy Endre
Az utóbbi évtizedekben azonban kifejezetten enyhült a viszony és a pszichológusok egyre több vizsgálat alapján arról győződtek meg, hogy az őszintén hívő emberek egészében véve egészségesebbek és mentálisan kiegyensúlyozottabbak a nem hívőknél. A hitüket gyakorlók esetében a halálozási arány sok betegségcsoportnál kisebb és általában is jobb fizikai állapotban vannak - részben ez a hitük által népszerűsített életmódnak köszönhető (például a mértéktelen ivás, a drogozás, és a dohányázás nem örvendenek nagy népszerűségnek a keresztények táborában). A hívők egyértelműen gyorsabban és sikeresebben heverik ki az élet nagyobb traumáit, amiben jó esetben egy egész közösség is segíti őket. Mindezek a példák természetesen csak az életmód és a testi-lelki egészség szegmensét érintik, de azt jól mutatják, hogy a pszichológia begyöpösödött véleménye a hit kártékonyságáról mára a szakmán belül kinőtt ruha lett, és sok pszichológus alapvető hozzáállását megváltoztatta.

A másik oldalról nézve, sok keresztény lelkész tudott hasznos dolgokat meríteni például a Carl Rogers-féle pszichoterápiából, ami az emberekkel való bánásmódot illeti. (Azt hiszem ez megérne egy külön bejegyzést is!). Kiderült, hogy a pszichológiára - bár lehet benne spekulatív elméleteket, rossz elgondolásokat, és téves megállapításokat találni - mégsem érdemes egy az egyben ördögöt kiáltani. A két terület - vagyis a pasztoráció és a pszichológia - egyfajta szintetizálásaként született meg a pasztorálpszichológia, melynek mifelénk talán legismertebb képviselője a már elhunyt Gyökössy Endre bácsi volt.

Személyes megjegyzésként mindehhez érdemesnek tartom hozzátenni, hogy az én véleményem is sokat változott a pszichológiáról. Noha továbbra is simán találok olyan témákat és területeket, melyek hallatán felszalad a szemöldököm, azt kell mondjam, van perspektíva ezen a területen. Ennek egyik alapja pedig az a tény, hogy bármennyire is utáljuk elfogadni, mi emberek úgy különbözünk egymástól, hogy közben rengeteg dologban nagyon is egyformák vagyunk: azonos helyzetekre legtöbben ugyanúgy reagálunk, azonos problémákat hasonlóan akarunk megragadni, és bizony azonos kérdések gyötörnek közel azonos életkorban bennünket. Egy olyan valaki, aki tisztában van ezekkel az azonosságokkal, és szereti a másik embert, közvetlen tapasztalatom szerint tényleg fel tud használni motívumokat és elveket a pasztorálpszichológia rendszeréből, hogy segítsen a lelkében tipródónak. A következő bejegyzésben szeretnék egy nagyon konkrét példát mondani erre, mely a hitünkkel foglalkozik!

12 megjegyzés :

  1. A probléma abban gyökerezik, hogy más a pszichológia antropológiai kiindulópontja, mint a keresztény hívőé. A pszichológiában nincs bűn, nincs valódi morál, még ha a pszichológus-hallgatók le is tesznek valamiféle "hippokratészi esküt". A pszichológusok célja a "lelki egészség", amit érthetőbben úgy szoktak fogalmazni, hogy "jó közérzet". Egy keresztény hívőnek tehát jó érzékenységet kell kifejlesztenie ahhoz, hogy ne hagyja magát becsapni, mert aztán élete legérzékenyebb kérdéseiben többre fogja értékelni a jó közérzetet, mint a bűnvallást. A legmarkánsabb (és talán legelszomorítóbb) példa erre a primi primissima díjas Prof. Dr. Bagdy Emőke, aki családfáját és öntudatát tekintve mélyen református, hitvallását tekintve azonban őszinte "lazítás-hívő".

    Aztán az is vitatott, hogy a pszichológia tudomány-e, (irányzattól függően) ugyanis meglehetősen sok szubjektív megfigyelésre és spekulációra támaszkodik. Megérne egy posztot annak a felvillantása is, hogy hogyan kapcsolódik a pszichológia a spiritizmushoz (Jung stb.) vagy a keleti vallásokhoz (ld. a mai divatos ezoterikus-"buddhista" relaxációt, meditációt, jógát, amit mélylélektani gyakorlatokkal kevernek). Mivel a kereszténység vallás, talán az ilyen irányzatok a felszínen szimpatizálnak vele, miközben a lényegét elutasítják. (Érdekes lenne a híres Pál Feri atya előadásait is egyszer végigrágni dogmatikai szempontból!) A keresztény hívő talán legbiztosabban a legszárazabb, behaviorista kutatások eredményeit veheti komolyan, mert azok itatódnak át a legkevesebb maszlaggal. Hasonlóan a pedagógia is komolyabban vehető, a módszertani szigora miatt.

    A legjobb írás, amit erről eddig olvastam, a református pszichológus, Pálhegyi Ferenc: Házunk népe c. könyvében található. Egy kisebb fejezetet szentel a kérdésnek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sok igazság van abban, amit írsz, de kicsit mégis sarkosnak érzem a véleményedet. A pszichológia - mint minden más tudományterület - igen szövevényessé vált mára. Tudományosságát illetően vannak kiforratlan részei, de ahogy én látom, azért a legtöbben (nem keresztényekről beszélek) ezt nem kérdőjelezik meg.

      Mára a pszichológia nem Freud-ról vagy Jungról szól, őket szerintem sok tekintetben meghaladták. Sőt, Freud néhány szakavatott pszichológus szerint kolonc a pszichológia nyakán, még akkor is, ha a posztfreudista irányzat az egyik a jelenleg működő öt közül.

      Én nem hiszem, hogy csak a behaviorizmus száraz eredményeit lehetne felhasználni - ezt a megállapítást igen szűk keresztmetszetnek érzem. Szerintem a Rogers féle humanisztikus pszichológia hozzáállása sokkal emberközelibb, és egy jó lelkigondozó nem bánja meg, ha kicsit jobban megismeri.

      A pasztorálpszichológia éppen az az irányzat, melyben Isten felé elkötelezett emberek, akik ismerik a Szentírás tanításait és a pszichológia állításait is, sokkal többet akarnak nyújtani a lelki egészségnél. Én évek óta pasztorálpszichológiát hallgatok - nem mondom, van olyan, amit mellőznék belőle, van olyan, amit nem értek még kristálytisztán, de olyan is van, ami teljesen jól működik. A szándékot pedig egyértelműen látom, hogy jóval mélyebb a lelki egészségnél - jelentsen bármit is ez a fogalom.

      Bagdy Emőkéről csak hallottam - pontosan mit értesz azon, hogy "lazítás-hívő"? Túl liberálisan fogja fel a dolgokat?

      Törlés
    2. Bagdy Emőke az, akinek a kezdeményezésére az iskolásban bevezették a keresztény meditációt/relaxációt.
      Bagdy Emőke szerint az életben a stressz meg a szorongás a baj, ezt pedig egy kis stresszoldással, nevetéssel, ezzel-azzal kell kezelni, és mindjárt boldogok leszünk. "Kocogás - kacagás - lazítás", a Pszichofitness c. könyvének alcíme. Egy sokat idézett szállóigéje: "Te se vagy rendben, én se vagyok rendben - és ez így van rendben!"

      Törlés
    3. Frater, köszönöm az információt!

      Törlés
    4. Szerintem ez a keresztény iskolai lazítás/meditáció mint opció, gyakorlatilag semmi különöset nem jelent. Egyes ker. körökben ez egy újabb gumicsont. Attól, hogy a gyerek csoportosan lazít belemegy az ördög? Nagyon jól ismerem az ellenérveket mert sokat hallom. Legfőbb, hogy ez egy idegen szellem. Honnan tudják? Nem mintha a meditáció pártolója lennék, de kezdek megcsömörleni az állandó ellenségkép keresésébe amit tucatjával nyomnak egyesek.

      Törlés
    5. Zoli, én sem tudom pontosan miféle "meditációról" van szó, ennek utána kellene nézni. Úgy tapasztalom ugyanis, hogy ezt a kifejezést kétféle értelemben is használják: egyrészt a távol-keleti, spirituális tartalmat is magában foglaló gyakorlatokra, másrészt a relaxációt, ellazulást segítő légzőgyakorlatokra is. Az iskolában szerintem utóbbit alkalmazzák (legalábbis amennyire az ismerősi körömben ezt hallom), kötve hiszem, hogy vallási alapon álló vagy valamilyen spiritualitást magában foglaló gyakorlatot engednének csak úgy simán a közoktatásban. Főleg akkor, amikor a hit- és erkölcstan is pusztán választható opció...

      Én is érzem az "ellenségkép generátor" működésének szagát. :-)

      Törlés
    6. Sytka, örülök, hogy rámutattál: a kereszténység nem csak valláskárosultakat meg vallásos neurózisban szenvedőket termel ki magából. Túl sokáig élt ez a sztereotípia.

      FF, az antropológiai kiindulópont kapcsán kardinális kérdésre tapintottál. Egyetértek és örülök, hogy ezt leírtad. Nyilván lehet más vallásoktól is tanulni (a freudizmustól is), de a kereszténység önmagát adja fel, ha kritika nélkül elfogad egy teljesen eltérő antropológiai kiindulópontot.

      Törlés
    7. Ádám, az továbbra is ténykérdés, hogy a vallás neurózishoz vezethet (ezt a mai szakma "ekkléziogén neurózisnak" hívja), a pszichológia azonban már nem csak ebben gondolkodik, sőt mintha pozitív fényben kezdené látni a vallásosság hatásait. A következő bejegyzésem is egy ilyen, ha lehet még konkrétabb példára mutat majd rá.

      Törlés
    8. 1. Minden sztereotípiának van valós alapja. 2. Minden sztereotípia torzít és általánosít.

      A jelen kérdésben ez azt jelenti: ellenségképre szükség van, máskülönben nem védekezünk az ellenség ellen. Ugyanakkor oda kell figyelni, hogy mi ellen is akarunk védekezni.

      Az én konkrét tapasztalatom az, hogy meditációt tornaórán már a "hivatalos bevezetés" előtt is műveltek ott, ahol a tornatanár (vagy nem tudom ki) azt bevezette, olyan foglalkozásokkal, hogy pl. a gyerekek csukják be a szemüket, és képzeljék el, hogy egyesülnek a nappal. Stb. Ez nem ellenségkép-generátor, ez ellenség és kész. De olyanról is hallottam, hogy a szülő meg tudta beszélni az illetékes tanárral, hogy mit is csinálnak órán, és kérhette, hogy a gyerek másképp lazítson (legyen "lyukasórája").

      Egy szó mint száz: ellenségkép-generátorral ott van a baj, ahol az emberek be is érik vele, mert megelégszenek azzal, hogy legyen miről beszélni. Én ennél többre szoktam gondolni, engem a valóság érdekel.

      A pasztorálpszichológia, mint minden tudomány, csak eszköz annak a kezében, aki él vele. Református berkekben, már ha valaki nyitott szemmel jár, látható a megoszlás. A kecskeméti Gyökössy Intézetben (gyokossyintezet.hu), "diakóniai szolgálat" címén, profi lelkigondozói képzést kaphatsz, Jézus nevének említése nélkül. Ugyanakkor a Bibliai Házassággondozó Szolgálatban is (bhsz.hu) szakemberek dolgoznak, mégis a Biblia üzenetére fut ki az egész.

      Törlés
    9. Valóban, Bagdy Emőke és Pál Feri a felekezeteik hitelesítő jelképeivel a háttérben mossák össze a keresztény tanítást a pszichológia módszereivel. Megemlítenék egy harmadik celebet is, aki szintén nagy sikerrel ejti rabul a new-age iránt fogákony közönségét: az ösztönös naívságában páratlan Böjte Csaba ferences szerzetest. Sőt, a jezsuiták is elévülhetetlen érdemeket gyűjtenek a keleti spiritualitás és misztika elterjesztésében, bár közöttük egyelőre kiemelkedő emblematikus figurát még nem vettem észre.

      A pszichológia és a kereszténység integrálása témájában kihagyhatatlannak tartom a következő tanulmányt, benne külön fejezetekkel a keresztényieskedő irányzatokról is: http://www.scribd.com/doc/55949251/Edward-S-Williams-A-keresztyen-tanacsadas-sotet-oldala

      Törlés
  2. Én évtizedek óta várom már Jézus pszichológiai elemzését, vagy Istenét, vagy pl az ún. "ószövetségi Istenét".
    :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még igen kis gyermek lehettél, amikor ez már megjelent, úgy évtizedekkel ezelőtt! :-)

      http://www.ccel.us/psychology.toc.html

      Törlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)