Sör és kereszténység

Az előző súlyosabb témák után talán frissítően hathat, ha belekortyolunk egy elkerülhetetlenül fontos tudományos-teológiai dilemmába: vajon milyen összefüggésben áll egymással a sör és a kereszténység? A kérdés józan áttekintése már csak azért is fontos, mert minden tévedésünknek mi isszuk meg a levét.
„Áldd meg Uram teremtményedet: ezt a sört, amely méltóságod rendelése szerint a kövér gabonából készült, hogy üdvére szolgáljon az embernek, és, hogy akik Neked hálát adva isznak belőle testi egészséget és lelki békét nyerjenek belőle. Krisztus a mi Urunk által. Ámen.” - írja a régi római misekönyv a sörrel kapcsolatos asztali áldást. Ne kerteljünk, ezek a szavak mélyen átitatják a szomjazó lelket. Mindig is tudtam, hogy a katolikusok tudnak valamit, ami hidat verhet minden felekezet egészséges felfogású hívei között! A csoda az, hogy nem vettük észre előbb, pedig kis túlzással, mindig is itt volt velünk, folyékony formában.

Minden klisé nélkül mondhatjuk, hogy a sör csaknem egyidős az emberi civilizációval: már a Kék-Nílus völgyében is készítettek sört, mintegy 7000 évvel ezelőtt (kreacionisták figyelem: már a világ keletkezését megelőzően nagyjából ezer évvel valahol folyt a sör!), valamint Egyiptomban a rabszolgáktól a gazdagokig népszerű ital volt. S bár egy folyadéknak nem feltétlenül van szakrális jelentősége, a különféle szerzetesrendek és kolostorok a kereszténységet mégis hatékonyan delegálták a kérdésben. Tudnivaló, hogy a parasztok az egyházi adót sokszor sörben fizették meg, valamint a szerzetesek maguk is főztek sört, hogy a böjtöt ezzel is megkönnyítsék (inni szabadott a böjti időszakban). A kolostorokban ráadásul sokat is javítottak a különféle főzési technikákon, mitöbb egyes vélemények szerint a szerzetesek terjesztették el Nyugat-Európában a komlót a sör ízesítéséhez.

A nagy kérdés azonban természetesen mégiscsak az, hogy a Biblia – a sok borral kapcsolatos igevers mellett – mit árul el nekünk a sörről? Az ember habozik, ha ez a téma felmerül. Úgy tűnik, sörről nem nagyon olvasunk.

Kiindulópontunk kézenfekvő: (h)inni jó – tudták ezt már a régi időkben Izrael fiai is. A sörről a Misna említést tesz: azt írja, húsvétkor nem szabad fogyasztani. A Szentírásban a magyar sör szót bár nem találjuk, elképzelhető, hogy más kifejezésként mégis szerepel: ez pedig a héber sekar, amit többször „részegítő ital” vagy „szeszes ital” formában adtak vissza a szövegben. (Ugyanakkor el kell ismernünk, hogy a sekar a borra használt egyik kifejezés is lehet – a szó jelentésváltozataiban azonban a sör ugyancsak jogosan szerepel.) Az angol King James fordítás némelyik változatában sörként is említik a szóban forgó nedűt.

A Biblia persze óvva int a mértéktelen fogyasztástól, a sörözatos lerészegedés mindenképpen elítélendő cselekedet. Van olyan oldal is, mely szerint a Biblia számos igeverse alapján „hihetetlenül nehezen mondhatja” egy keresztény, hogy alkoholt fogyasztani Isten dicsőségére szolgáló cselekedet, valamint „hihetetlenül nehézzé teszi annak vitatását”, hogy egy alkoholt fogyasztó keresztény megfelel Istennek. (Utóbbi megállapítást az említett keresztény oldal szerkesztői valószínűleg pont fordítva írták le, mint szerették volna – meglehet fogyasztottak valamit érveik megfogalmazása előtt...)

Vitát nyitni a kérdésről persze nem éri meg az erőfeszítést – amikor kevesebb energiával egy jéghideg Edelweisst is leküldhetünk. Persze szigorúan csak egy korsóval, és azt is csak nyáron, hogy a forróságban minél hamarabb átéljük a szabadulást is!