Fides et ratio - és siklik a hajó

Tomás Halík

„Isten szereti azokat, akik küszködnek vele” – állítja Tomás Halík cseh teológus egy vele készült interjúban. Furcsának tűnhet, amikor mindehhez hozzáteszi: a kétség és a hit úgyszólván testvérei egymásnak. Már csak azért is elborzasztóan hangzik ez a megjegyzése, mert a kétséget hívő emberként ősellenségnek tekintjük, ami pusztítani akarja a hitünket. Lehet a kételkedésben bármi jót találni?

A mindenben hívő hívő és a mindenben kételkedő kételkedő: két olyan embertípus, amitől őszintén bevallom, hogy pöttyös leszek. Noha a mentális skála egymással ellentétes végpontjaira kalibrálnám őket, álljanak bármilyen messze egymástól, groteszk módon mégis vannak közös területeik, ahol összeérnek. Ezek egyike, hogy radikalitásuk miatt nagyon nehéz velük párbeszédet folytatni.

Sokan megállapították már, hogy az extrém szkeptikusság túlméretezett cinizmushoz és egyfajta lelki kiégéshez, valamint az ezzel járó attitűdökhöz vezet. Ehhez hasonlóan a kérdésfeltevést kerülő és önmagába forduló, emocionális alapú hit könnyen csúszik fanatizmusba. Szerencsére azonban nem kell a két végpont közül választani, egy keresztény pedig különösen is megfontolhatja a közismert gondolatot, melynek a fides et ratio - magyarul "hit és értelem" - nevet adták. A két terület, az ésszerűség és az esetlegesen feltörő kétségek, valamint a bibliai hit egyensúlyban tartása szerintem sokat hozzátehet egy ember mentális egészségéhez.

Keresztényként talán túlságosan is alapvetőnek érezzük a gondolatot, hogy a kételkedés feltétlenül zsákutcába sodor bennünket. Szerintem a kételkedés még akkor sem feltétlenül kudarc, ha krízishelyzetbe kerülünk miatta. Túlságosan idegenkedünk a krízis kifejezéstől, holott pszichológiai alapvetés, hogy a krízis önmagában nem determináltan rossz. Kimenetele pozitív és negatív egyaránt lehet, melyet sok esetben saját döntésünk irányít. Amikor valaki megtér, valójában kisebb vagy nagyobb krízisen esik át. Ráébred arra, hogy Isten nélkül elveszett állapotban van, rendezi Vele a kapcsolatát és új életet kezd. Keresztényként nyilvánvaló, hogy mindezt pozitívan kell értékelnünk - észrevéve, hogy a folyamat elején a krízist kiváltó tényező az a kétség volt, melyet az illető saját magával szemben fogalmazott meg: "vajon minden rendben van az életemmel?"

A kétségben keresztényként is benne rejlik a továbbfejlődés potenciálja, csak irányítani kell az erejét. A fentebb megfogalmazott fides et ratio-elv éppen erre akarja felhívni a figyelmet: hogyan érdemes a hajót úgy kormányozni, hogy sem egyik, sem másik parthoz túl közel kerülve ne akadjon fent a sziklákon, ám vitorlájába fogja a szelet és kihasználja az áramlatok erejét. Ahogy a fent említett Halík fogalmaz, a keresztény fundamentalizmus és ikertestvére, a harcos szekularizmus kölcsönösen feltételezi egymást, és mindkettőnek kapóra jön a másikról alkotott ellenségkép. A megoldás a harmadik úton, az egyensúly megtalálásban rejlik. Hit és kétségek együtt visznek előre, ha nem dobjuk ki kezünkből a kormányt.