Életemben a legkisebb olyan közösséget, mely magát gyülekezetnek nevezte, Budapesten találtam. A mindössze négy főt magába foglaló formáció egy átlagos tízemeletes panel piros liftjében is kényelmesen elfért volna. Röhejesnek hangzik, ám egyáltalán meghatározható az, hol kezdődik és meddig tart a helyi gyülekezet?
Veszélyes dolog mérni a mérhetetlent: a helyi gyülekezet fogalma pedig a mérhetetlen fogalmak közé tartozik. Nem olvashatunk egy kerek egész szabályt azzal kapcsolatban, hol kezdődik és meddig tart az a közösségi forma, amit gyülekezetnek nevezünk. Talán azért nem, mert nincs értelme szabályt felállítani, talán azért nem, mert trivialitás volt a bibliai időkben - de az is elképzelhető, hogy nem ez a kérdés foglalkoztatta az első keresztényeket az ősegyház ideje alatt.
Mindenesetre ha gyülekezetről beszélünk, lépten-nyomon felhangzik Máté evangéliumának ismert mondata, ami mintha csendes összekacsintás keretében mégis ökölszabályként működne a keresztények köreiben:
"Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben: ott vagyok közöttük." (Máté 18,20)
Akkor tehát kettő vagy három. Sokak meggyőződése szerint ez lenne az alapvető létszám, amit újszövetségi értelemben már gyülekezetnek nevezhetünk. Valóban erről van szó? Hát hány fő kell egy igazi ekklésziához? Ha nincs is pontos definíciónk, lehet gondolkodni a kérdésről. Tertullianus még úgy gondolta, két vagy három ember már alkothat gyülekezetet, Culver viszont azt írja, hiába hivatkoznak kedves testvérek a fenti igére, nem elég három ember, hogy gyülekezetről beszéljünk. A kontextus is ezt a véleményt erősíti meg: látható, hogy Jézus kijelentése a gyülekezeti fegyelmezés kapcsán hangzik el, amikor a közösség egyik "vétkes tagját" szükséges helyreigazítani. John Gill szerint három ember együttes jelenléte sem teljesíti a Jézus által említett "egyházfegyelmi" tanácskozás kritériumát, hiszen a szöveg arról beszél, rajtuk kívül - végső esetben - a gyülekezet elé kell vinni a problémás ügyet. Krisztus kijelentése tehát eleve nagyobb létszámot feltételez. Egész pontosan, minimum tíz főt, hiszen ennyi kellett az ókoriak világában egy zsidó gyülekezet működéséhez a zsinagógákban.
Persze a kérdés más oldalról is megragadható. Az ismert és sokak által vitatott karizmatikus bibliatanító, Derek Prince (függetlenül attól, hogy valaki egyetért vele vagy sem) határozott lendülettel írja le véleményét, hogy Isten városonként csak egyetlen gyülekezetben gondolkodik. Becsületére legyen mondva, hogy elismeri: nagyon idealista ebben a kérdésben. Prince meghatározása szerint "a helyi gyülekezet, az egyetemes gyülekezetnek egy adott helyen élő tagjait" jelenti. Teljesen mindegy tehát, hogy száz darab három fős, vagy három darab száz fős közösség működik egy jól körülhatárolható földrajzi területen, mert Isten az egészet egyetlen helyi gyülekezetnek látja odafentről. Prince érvelése szerint az Újszövetség egyszer sem beszél többes számban gyülekezetekről egy városban, de tartományi méretben sem említ egy "numero egyes" közösséget. A helyi gyülekezet vagy egy ház vagy egy város a bibliai kontextusban. Ma azt látjuk, hogy egy nagyobb városban sok helyi közösség működik saját vezetőkkel. Az Újszövetségben Prince szerint a terv az volt, hogy egy városban egy helyi gyülekezet funkcionáljon sok vezetővel.
A különbség nyilvánvaló: Culver és Gill modelljében a néhány fős formációk partizánakcióknak tekinthetők vagy egy induló kezdeményezés első lépéseinek, de semmiképpen nem annak, ahogyan az élet rendje szerint a helyi gyülekezeteknek működniük kell. Prince hipotézise már olyan keretet kínál, melyben a kicsi csoportok is teljesen követik az újszövetségi mintát, amennyiben a város összes keresztényével együtt látja őket Isten. Nyilvánvaló, hogy ez csak kétféle vélemény: ekkléziológiai szempontból fel lehet vázolni többféle más koncepciót is.
A témát azért is vetem fel, mert sokszor ambivalens érzéseim vannak vele kapcsolatban. Azt hiszem sok előnyét és hátrányát látjuk annak, ha egy közösség túl kicsi vagy túl nagy. Meglehet, nincs igazam, de a szívem mégis a kisebbek felé húz. Lehet, hogy döntésemben van egy adag érzelgős sajnálkozás is, hogy a kisebbségben lévő, jelentéktelennek és aprónak tűnő közösségeket akarom felkarolni, akik a félelmetesnek látszó nagyobbak csizmái között hangyaként szaladgálnak. Ugyanakkor be kell ismernem, öregedő fiatalként egyre inkább érzékelem a legendás Genesis együttes népszerű slágerében megbúvó igazságot: "too many people making too many problems". A kisebb közösségek átláthatóbbak, a feszültségek és a koordináció talán valamennyivel kezelhetőbbek egy mammutvállalatként működő tömeges csoporthoz képest. Tömegben nekem nehéz személyesnek lenni, nehezebb tisztelni és nehezebb szeretni is. Mindezt úgy írom, hogy tisztában vagyok a nagyok erőforrásainak szinte korlátlan méreteivel, grandiózusságukban rejlő erejükkel és tágabb lehetőségterükkel egyaránt.
Azt hiszem ez a kérdés bizonyos esetekben nem teológiai, hanem jellem, egyéniség kérdése is. Épp ezért nem is törnék pálcát egyik fölött sem. Én a kislétszámú "anarchista" közösség híve vagyok, miközben semmi kifogásom a népegyházak működése ellen. Szerintem embere válogatja, és örülök neki, hogy van lehetőség válogatni. Nekem szimpatikus az a Derek Prince gondolat. Nem tudtam, hogy ő is ebben gondolkodik. Mástól viszont hallottam már ezt, és azt hiszem valami hasonló az én véleményem is. Kb két éve felkerekedtem, és felkerestem a városban működő gyülekezeteket, és összebratyiztam a lelkészekkel. Hatalmasat nyertem vele. Református, katolikus, evangélikus, hitgyüli. A saját kis bibliakörünkön kívül rendszeresen látogatom a reformátusokét is, és időközönként megjelenek más egyházak Istentiszteletein. Testvéreimnek tekintem őket és nem érdekel, hogy miben nem értünk egyet.
VálaszTörlésVisszatérve a személyiségre. Vannak akik nagy gyülekezetben érzik jól magukat. Biztonságot ad nekik. A lelkész talán egy biztos pont az életében, akihez fordulhat, aki számára Istent képviseli. És vannak olyanok mint én, akik a beszélgetést, a gondolatcserét szeretik, illetve nem akarják, hogy egy embertől függjenek. Én is ilyen vagyok, bár ebben sokminden közrejátszott. Ettől függetlenül elismerem pl a helyi református lelkész barátom szellemi fölényét, ami miatt rendszeresen járok hozzá beszélgetni vele. Tehát én, a vallási különbözőségek ellenére egy gyülekezetnek tekintem a helyi csoportosulásokat
Kedves Sefa, ahogy említettem, én is inkább a kisebb csoportok felé orientálódom, sőt - ez talán az öregedés jele már - egyre kevésbé keresem a tömeges alkalmak lehetőségét.
TörlésMeg merem kockáztatni halványan azt az állítást, hogy egyházszervezetei szinte a jövő iránya az lesz, amit te is csinálsz: mindenféle felekezettel időt tölteni, összefogni, együtt gondolkodni. Ma még nem látjuk ezt, mintha minden egyház féltené a saját identitását, a saját tagjait, a saját belvilágát ettől, pedig ez a félelem - ha a párbeszéd helyes kontextusban zajlik - szerintem alaptalan.
Egyébként az általad említett református barátodnak nem jelent problémát, hogy bár nem vagy a gyülekezete tagja, mégis jársz rendszeresen beszélgetni? Nem próbál agitálni, hogy lépj be a gyülekezetébe? (Mármint ha nem indiszkrét, hogy így rákérdeztem...)
Egyáltalán nem. Soha nem éreztem, hogy bármiben is erőltetne. Sőt! Mikor én mondom, hogy nem akarok valamibe beleszólni, akkor mindig mondja, hogy én teljes jogú tagja vagyok a közösségnek. Olyannyira, hogy már többször tartottam én a bevezető előadásokat, ami a beszélgetés alapjául szolgál. Jövő héten is az enyém lesz.
TörlésNo, jó ilyesmit hallani. Köszi a választ!
TörlésAz évek alatt szép lassan megtanulok Sytkául olvasni. De az eddigi rendszeres olvasásaim mellett örömmel reagálok is ezután. Na nem nyakra főre, de ha tudok valami értelmes szóhalmazzal az adott témához hozzájárulni, megteszem. Jó volt olvasni ezt a mostani posztodat is. Örülök mert volt részem mind a három az írásod címében szereplő formátumban. Azok minden előnyével és hátrányával. Hogy mikor melyiknek van leginkább létjogosultsága, vagy netalán egyszerre való megélésére ok, azt gondolom mindig az adott hely, a szellemi körülmények és valamiképpen csak az Isten által ismert feladatok célok és kihívások döntik el. Melyeket persze az ö gyermekei /legtöbbször vezetők/ lepésről lépésre ha minden jól megy folyamatában megértenek. Sefával is nagyon egyet tudok érteni, jó hogy van lehetőség válogatni. Istent nem a keretek/formák érdeklik első sorban hanem az hogy az emberek megtalálják a megváltójukat és megéljék a hitüket a nekik adott világosságban. Ez az alap azt gondolom minden más csak ezután jön.
VálaszTörlés