Neveden szólítalak, enyém vagy

Az egyik dolog, ami a szkeptikusokat nagyon zavarja a kereszténységgel kapcsolatban, hogy egy beavatkozó, személyes Isten létezésében hisz. Őszintén szólva nem csodálom ezt a reakciót: a személyesség egy olyan dolog, ami nagyon kiveszőfélben van a világban. A trendek az elszemélytelenedés irányába mutatnak, és pont ezért hatalmas érték, hogy Isten személyesen szólítja meg az embert.

Ha becsületesen végiggondolom, azok a kapcsolatok, melyek kitöltik az életemet, javarészt személytelenek. A tömegmédia nem kérdés, ott csak fizető vendég vagyok, fogyasztó, akinek eladnak egy harsány programot, hogy kiszakítsák a szürke hétköznapjaiból. Tiszta sor: én adom a pénzem, ők adják az illúziót. Az internetről már egy kicsit hajlamos vagyok másképpen gondolkodni, hiszen a közösségi oldalakon én válogatom meg kik az ismerőseim, kikkel és hogyan állok szóba. És mégis azt kell mondjam, az ismerőseim többsége nem is ismerős, fogalmam sincs róluk, arctalan emberek, akik megosztanak velem egy-egy fotót, írnak néhány vicces mondatot, de ez nem lépi át a bűvös határt, hogy a szó igazi értelmében ismerősnek nevezzem őket.

Nos, ezek után az ember arra számít, hogy talán majd ott lesz tele az élete személyes kapcsolatokkal, ahol sok időt kénytelen eltölteni, azaz a munkahelyén. Valójában eddigi munkahelyi tapasztalataim inkább azt igazolják, hogy az emberek látványos formákat ötlöttek ki ahhoz, hogyan kerüljék el egymást napi 8 órában. A legtöbb munkahelyi kommunikáció természetesen a munkáról szól (amivel nyilván nincs is probléma, hiszen nem ismerkedni járunk oda), de még az olyan alkalmak is, melyek elvileg a team building fogalomkörébe tartoznának, csak vérszegény mosolypartiba, vagy a többi kolléga kipletykálásába torkollnak. Még a látszólag személyes beszélgetések is teljesen személytelenek. "Ugye milyen szép időnk van?" - "Hát igen, idén elmaradt a tél" - "Tényleg, vigyázni kell, az ember el ne kapjon valami bacit, az unokám is ettől szenved". Tiszteletkörök. Jár a szánk, hogy ne legyen csend.

Végső esetre ott a család. Sokak számára a magány csúcsa, a személytelenség legfájóbb sebe, hiszen éppen a családnak kellene a legszemélyesebb régiónak lennie az ember életében. A házasságok többségére azonban illik a mondás: az egyedüllét kettesben a legjobb. Jelenlegi munkám miatt elég sok család életébe belelátok. Az emberek egymás mellett élnek, és nem egymással. Személyesnek tűnő kommunikációjuk valójában személytelen. Erejükből a megszokott napi fordulatokra, rutinos szóváltásokra futja, különben mindegyikük bent éli az életét, a fejében lévő kis saját univerzumban.

Az érdekes azonban az, hogy a világ nagyon jól tudja, hogy ez a hihetetlen mértékű személytelenség komoly boldogtalanságot okoz. Meglehet, borzasztó giccsnek tűnik, de az emberek a szívük mélyén ennél sokkal többre vágynak. Ezt elsősorban a Nagyvilág marketing osztályán fedezték fel. Ma már igyekeznek direkt reklámokat csinálni: sokszor találtam a postaládámban olyan levelet, amit "személyesen" Orbán Viktor vagy éppen Mesterházy Attila írt nekem. Jehova Tanúi már nem az eddigi színes-szagos szóróanyagaikat dobják be, ahol hibátlan fogsorú férfiak szedik a bazi nagy almákat az édenkerti bevásárlóközpontban, hanem nekem címzett, kézzel írt(!) levelet.

A személyesség látszata, puszta illúzió ez csupán, ami arra a tényre épít, hogy az emberek sóvárognak egy igazi, mély és tartós személyes kapcsolat után. Én hiszek abban, ha valaki tényleg megbízik Istenben, megkaphatja ezt a személyességet: az pedig még akkor is boldogítani és hevíteni fogja, ha Jézus követése egyébként gubancokkal járó elfoglaltság. Ha az ember istenigazából kinyitja magát Isten előtt, akkor Isten  személyes lesz számára. Nem vallás ez, mert a vallás a személyes Isten személytelen pótléka. Az Istennel való kapcsolat valódi személyesség. Ez a kapcsolat a titka annak, miért képesek emberek nevetni, amikor normális üzemmenet szerint sírniuk illene, miért tudnak felszabadultak lenni, amikor a fájdalomtól ordítaniuk kellene, és miért tudnak némelyek akár meghalni is a hitükért, pedig a felvilágosult nézet szerint inkább hit nélkül kellene élniük.

Az igazi személyes kapcsolat, amikor egy ember egy láthatatlan wi-fis kapcsolattal rácsatlakozik a Központi Agyra, azaz a Mennyei Atyát ismeri meg. Nem egy vallási kft tulajdona lesz, hanem családtaggá válik, és ez az élmény áthatja az egész életét. Szerintem Isten valami ehhez hasonló személyes kapcsolatban gondolkodik.