A közös nevező nyomában (1)

Katolikus, ortodox, református, evangélikus, baptista, anglikán, metodista, pünkösdi... A keresztények többsége inkább tudomásul veszi, de nem szereti az egyház széttagoltságát. A nem hívők érvként fordítják ellenünk, a más vallásúak hasonló helyzetben élik meg a hitüket. Olyan érzése van az embernek, mintha az egyház milliófelé gurult volna szét, pedig ennél fontosabb, hogy igenis van közös nevező, ami mindezt összefogja.

"Ha csak egyetlen igazság létezik, miért van ennyi egyház?" - valahogy így szól a tipikus kérdés, ami a lelke mélyén inkább állítás: lám, lám, ezek a keresztények csak beszélnek az Igazságról, közben mindenki máshogy képzeli el azt. Pártokra szakadnak, irányzatokra bomlanak, amelyek sokszor egymással is dogmapingpongot játszanak. A következtetés az, hogy nincs itt szó semmiféle igazságról, hiszen mindenki mindent úgy értelmez, ahogy neki jól esik - teljesen szubjektíven, saját magából kiindulva.

Ezek a szavak roppant frappánsnak és szinte magától értetődően igaznak tűnnek, de én nem értek egyet velük. Úgy gondolom, az egyház sokfélesége mélyén valójában igazi egység rejtőzik, ennek az egységnek pedig egy igenis körülírható és megérthető közös nevező az alapja.

Giccses ugyan, de ...

Nagy Antal Mihály a Tóra kapcsán beszél a sokféleség és egység harmóniájáról, amelynek illusztrálásához a teremtéstörténet egyik megjegyzését használja fel. Szerintem ugyanez igaz az egyház jelenlegi állapotára is: "Édenből folyó jött ki a kert megöntözésére, amely onnan szétágazott és négy ágra szakadt" - írja a szöveg. A folyók egyetlen forrásból indulnak, ágakra bomlanak, ám végül mind a tenger felé törekszenek, ahol újra egyesülnek. Az egyházak forrása és kiindulópontja maga Isten, a szétágazó folyamok Tőle fakadnak, míg végül kisebb-nagyobb kanyarok után ugyancsak a tengerhez, vagyis magához Istenhez jutnak el.

Tisztában vagyok azzal, hogy ez az idilli kép a szépen csörgedező folyókról meglehetősen túlzónak tűnik. Néha ezek a folyók megvadulnak, elsodornak dolgokat, magukkal ragadnak emberi életeket, kilépnek a medrükből. Tudok az egyház bűneiről és botlásairól. Amire itt és most szerettem volna felhívni a figyelmet, az nem a folyók viselkedése, hanem az a tény, hogy egy helyről indulnak és egy helyre futnak össze. Bomoljanak bármennyire ágra, sok közös tulajdonsággal rendelkeznek. Mindegyik mederben hideg víz folyik, mindegyik folyó sodor hordalékokat magával, és minden hömpölygő víztömeg ugyanarra törekszik. Azt is látjuk, hogy vannak szakaszok, ahol a folyók közül több is összeér, hogy azután újra ágakra szakadjon. 

Miért is lenne ez másként? Ahogy a természetben egyszerre látjuk az egységet, az összetartó folyamatokat, valamint a különbséget és a széttartást, vajon tényleg meg kell lepődnünk azon, ha ugyanezt tapasztaljuk az emberi gondolkodás dimenzióiban? Az egyházak zavaróan sokfélék és bámulatosan egységesek is tudnak lenni. Hajbakapnak, veszekednek egymással, de képesek összefogni és ugyanazon célért együtt gondolkodni. Viselkedjenek egymással bárhogyan, sem az összefogás, sem a széttartás nem teszi semmissé a tényt, hogy egy helyről indulnak és helyre tartanak.

A következő bejegyzésekben arról szeretnék hangosan gondolkodni, mi lehet az a közös nevező, mely az ágakra szakadt egyházat jellemzi. Melyek azok az elemek a keresztény hitben, amik a folyókat egymáshoz hasonlóvá teszik és egységesen a tenger felé hajtják? Milyen dolgok kötik össze a hagyományhű katolikust az elvadult pünkösdi hívővel? Ezek alapján hogyan nézne ki a mai egyház "vízrajza"?

Szalai Andrással egyetértve a közös nevező meghatározásában én is három alavető pontot látok:

(1) A Szentírást

(2) Az evangéliumot és a hit szabályát

(3) A négy egyetemes zsinatot

Mivel mindhárom pont sokkal többet igényel egy-egy bejegyzésnél, a blog esetében nyilván csak abból a szemszögből szeretnék foglalkozni velük, amennyiben azok a fent említett keresztény "közös nevező" megalapozásához hozzájárulnak. Végül pedig szeretnék leírni egy konkrét példát, amikor az egymástól távol eső paradigmákban gondolkodók képesek voltak harmóniában ráállni a közös alapra. Készek vagyunk követni őket?