Ha azt mondanám, hogy a Szentírás közös nevező az egymással veszekedő felekezetek között, akkor sokan hangosan felröhögnének: ez valami vicc? Hát vegyem már észre, hogy éppen a Szentírás jelenti a felekezeti különbségek legfőbb forrását! Ugyan hogyan köthetne össze, ha éppen azt látjuk, hogy brutális módon meghasonlást okoz a keresztények között? Az ilyen felhorkanással teljesen egyetértenék, ám mégis kitartanék eredeti állításom mellett...
 |
| Mindennapi kenyerünk... |
Paradox, de így van: a Szentírás egyszerre alapja az egységnek, és oka a szakadásoknak. Szétválaszt, de össze is köt, marakodást okoz, de segíti a közös nevező megtalálását is.
Ha leásunk az egyes felekezetek teológiai alapjainak mélyéig, ott valószínűleg bizonyos tanításokat, bibliai rétegeket, szentírási doktrínákat fogunk találni. Ahogy én látom, sokszor hangsúlykülönbségekről van szó, és nem arról, hogy egy-egy irányzat valami egészen más alapokról indulna a hitét illetően. Példa erre, hogy a baptista egyház teológiájában a többiekéhez képest kiemeltebbnek tűnhet a keresztség aktusa, míg a pünkösdi mozgalomban a pneumatológikus értelmezés sokkal dominánsabb, mint a többi felekezetben. Az ilyen hangsúlykülönbségeket könnyű óriásira nagyítani, pedig egyes témák előtérbe kerülése még nem jelenti azt, hogy ezek a felekezetek más alapokon állnának a Szentírás által kínált közös nevező tekintetében. Magyarul: a baptisták igénye, hogy a keresztség kiexponált helyet foglaljon el a hitéletben, nem vonja magával, hogy a baptizmus tanításában elsorvadna a megváltás és más alapvető tanítás fontossága, mely a Szentírásban szerepel. Olyan ez, mint a nők és az autóvásárlás: míg a férfiaknak számos paraméter fontos (ár, kinézet, teljesítmény, fogyasztás, stb...), addig a hölgyek valószínűleg a kocsi színére és megjelenésére összpontosítanak. Ettől függetlenül, mindkét esetben autóról és nem kerti furikról, talicskáról vagy fűnyíróról van szó.
Persze itt máris felmerül, hogy Szentírás alatt pontosan mit értünk. A protestánsok 66 iratról beszélnek, ami nem egyezik meg az ortodoxok és katolikusok által elfogadott protokanonikus gyűjteménnyel. (Elég itt a deuterokanonikus könyvekre gondolni példaként, melyek a katolikus Bibliában megtalálhatók, a protestáns fordításokból azonban kimaradtak). Rögtön adódik a kérdés, ha még a Szentírásunk sem ugyanaz, ugyan miféle közös nevezőről eshetne szó, éppen a Szentírás kapcsán?
A közös nevező véleményem szerint olyan alapvető és lényegi tanításokat takar, amelyekből minden más tanítás következik, amelyeken keresztül az összes többi doktrína levezethető, és amelyek nélkül az egész kereszténység megszűnne önmaga lenni. Ezek a tanítások a Megváltóval és a megváltással kapcsolatosak. Ha átlapozzuk a katolikus Biblia deuterokanonikus könyveit, semmi olyat nem találunk bennük, melyeknek a megváltással kapcsolatban kardinális jelentőségük lenne. Vitatkozhatunk és vitatkozunk is ezek hitelességéről és kanonicitásáról, ám bárhogyan is döntünk róluk, ez nem befolyásolja a közös nevező valóságát, melynek egyik alapja továbbra is a Szentírás megváltásról és Megváltóról szóló tanítása marad. A háttérben tehát valahol mégiscsak a Biblia áll összekötő kapocsként, akár a katolikus, akár az ortodox, akár a protestáns verziót tartjuk kézben.
Ez persze még mindig elég általánosnak tűnik. A keresztény hagyománynak különféle szemléletmódjai alakultak ki a történelemben, ami a sokféle felekezet létrejöttének egyik alapvető oka. Mindenki arra hivatkozik, hogy a Szentírás számára a végső tekintély, mégis eltérő módon értelmezi a szöveget, ami teológiai nézetkülönbségeket okoz. Szerintem jól írja Szalai András, hogy éppen emiatt nem is az a kérdés, kinek mi a végső tekintély (hiszen erre mindenki rávágja, hogy a Szentírás), hanem az, hogy ki a végső tekintély az Írás értelmezésében.
Ha a "felekezeti piacon" körbenézünk, akkor ebben fontos eltéréseket láthatunk. Az ortodox egyházban az első 7 egyetemes zsinatot, a katolikusban a 21 zsinatot és a tanítóhivatal értelmezését, a protestáns felekezetekben az első 4 egyetemes zsinatot szokták megnevezni tekintélyi forrásként, melyek a Szentírás alapvető tanításaira alapozódtak. Akkor tehát ki magyarázza jól a Szentírást a központi és lényegbe vágó témákat illetően?
A kérdésre a felelet: a teljes egyház. Ez a magyarázat pedig már megtörtént, amikor az egyetemes zsinatok olyan mai napig érvényes alapelveket fektettek le a Megváltó és a megváltás kérdéseiben, melyek mindenki számára megkerülhetetlenek, aki kereszténynek vallja magát. Ezek a zsinatok az üdvösség útja és az Üdvözítő személye köré épültek - minden más teológiai vitatémában csak ezekkel összhangban lehet nyilatkozni. Az első négy zsinat meglátásai és eredményei mind a mai napig ott vannak az összes keresztény felekezet teológiájában, mégpedig meghatározó módon. A zsinat eredményei mögött pedig a Szentírás alapvető tanításai állnak.
Egyszóval úgy néz ki, hogy az a vastag Biblia, amivel gyilkoljuk egymást, képes lenne arra is, hogy az összekötő kapcsot nyújtsa számunkra. A kérdés csak az, mire koncentrálunk: a központi tanításokra, vagy az ehhez képest marginálisabb részekre? Természetesen nem szeretném azt mondani, hogy a marginálisabb kérdések nem fontosak. A részleteken továbbra is vitatkozhatunk, a felekezeteknek nem kell feladni saját hangsúlyaikat, de ezzel együtt is azt mondhatjuk, a megváltás és a Megváltó, mint központi motívum mentén mindenki képes lehet a szó nemes értelmében testvérnek látni a másképp gondolkodókat.
Kicsit úgy érzem, mintha előre el lett volna döntve, kiket szeretnénk egységben látni, aztán kitalálunk ehhez utólag szépen hangzó kritériumokat.
VálaszTörlésEgy amerikai protestáns apologéta a következőt szokta mondani: az első századi judaizálók nincsenek lényegileg távolabb a biblikus evangéliumtől, mint a római katolikusok jelenlegi hivatalos tanítása. Ezért amíg a Galata levél része az Újszövetségnek, ő téríteni fogja a katolikusokat.
Szeretném, ha ebben nem lenne igaza, de nem találom a hibát.
Szalai András munkáját nagyon tisztelem, de azt hiszem, be kell látnunk, hogy az ezzel kapcsolatos véleményét elsősorban ökumenikus háttere és az ortodoxia felé érzett nagyon erős szimpátiája határozza meg. Ha megfigyelitek (akár a cikket, akár azt, ahogy a könyvében ír erről), nagyon keveset érvel, inkább kijelent. Ami oké, de akkor miért értsek egyet vele?
Fel kell ismernünk, hogy az a nézet, amit ez a cikk és András is támogat, magában foglalja egyes protestáns alaptanítások (sola scriptura, a Biblia önmagát magyarázza stb.) alapvető megtagadását. Persze jogos kérdés, hogy ez baj-e - ezt mindenki magának válaszolja meg.
Kicsit túldimenzionáltnak érzem a hozzászólásodat. Én nem szimpatizálok az ortodoxiával (igaz, nem is nagyon ismerem), mégis egyetértek Szalai Andrással abban, amit "kijelent": hogy a Szentírás, mármint amit a megváltásról tanít, és az abból fakadó következtetések, amit az első négy egyetemes zsinat létrehozott, azok tanbeli értelemben megállják a helyüket, és tényleg közös alapot jelentenek. Amikor ezek a zsinatok keletkeztek, a maihoz képest az egyház sem "esett szét" felekezetekre. Nem a katolikusokról, nem a sola-elvekről beszélek, hanem olyan, főként a Szenháromságot, Krisztus kettős természetét érintő dogmákról, melyeket szerintem egyetlen keresztény sem vallhat másként, aki tényleg kereszténynek tartja magát.
TörlésAz első századi judaizálók Krisztust istennek tartották, mint a katolikusok? Ha igen, akkor ők is köreinkben tartoznak. Nem kell velük ezen túl egyetérteni, lehetnek ferde látásaik a törvény-kegyelem vagy más területeket érintő kérdésekben, de ha a Krisztusba, mint Isten Fiába vetett hit áll saját meggyőződésük mögött, akkor a közös talajon állnak.
Ezt a sola scriptura elv tagadását nem teljesen értem. Ha azt állítom, hogy a Szentírás megváltásról és a Megváltóról szóló alaptanításai képezik a közös nevezőt, azzal hogyan és miképpen tagadom a sola scriptura elvet?
Megint nem értjük egymást, az internetes kommentek átka. Talán majd most :-)
TörlésAz alapvető kérdés nem az, hogy pontosan melyik tanokat tesszük meghatározóvá, hanem az, hogy milyen módszerrel állapítjuk meg ezeket a tanokat. Szalai András, ha jól értem, az egyházi tekintélyre alapozott hermeneutikára hivatkozik, amelynek értelmében egy egyetemes zsinat normatív értelmezést eredményez. (Nem tudom, ez pontosan meddig terjed ki: tévedhetnek-e ezek a zsinatok, vagy az Újszövetség folytatásának tekinthető isteni kijelentések?) Én is vallom az első négy egyetemes hitvallást, sőt, azt hiszem, a következő hárommal sincs problémám. Azonban a kérdés nem ez.
"Az egyetemes hitvallások és a Szentírás tanítása összhangban állnak egymással."
A vita témája nem az, hogy ez az állítás igaz-e, hanem az, hogy szükségszerűen igaz-e, vagy "csak így alakult". (Kérlek, ne köss bele ebbe a megfogalmazásomba - tudom, hogy semmi sem alakul "csak úgy", főleg nem az ilyen dolgok. Filozófiai kifejezéssel: szükségszerű vagy kontingens igazság?)
Azt pedig sajnos igenis egy protestáns elv tagadásának tartom, hogy a Biblia értelmezésében kellene egy, a Biblián kívüli végső tekintély. A reformátorok nem ebben hittek.
A judaizálókról: az ő vitájuk nem krisztológiai volt, ahogy azt te is tudod. Valószínűleg ugyanannyira hittek Jézus istenségében, mint az apostolok követői. De vajon "köreinkbe tartoznak"-e azok, akikről Pál így ír:
"Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok; pedig nincsen más. De egyesek megzavartak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát. Viszont ha még mi magunk, vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen! Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet, azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen!"
Ez a Galata levél első fejezetéből van, és persze azzal a feltételezéssel együtt releváns, hogy a galatákat ekkor a judaizálók zavarták meg - ezzel a kortörténeti kérdéssel kapcsolatban viszont vitákról nem tudok, szóval valószínűleg ez elég általánosan elfogadott.
Nagyon jó ez az eszmecsere. Két dolgot vetnék fel hozzá.
Törlés1. A Sola Scriptura-elv (vagy feladása) komoly probléma, és sajnos nagyon is létezik. Valójában annyit jelent: ki mondja meg, hogy mi a Biblia helyes olvasata? Ez a "ki" pedig Biblián kívüli tekintély. Úgy is lehet fogalmazni, hogy a hermeneutika (vagyis hogy milyen elvek alapján értelmezzük a Szentírást) nem a Szentírásból táplálkozik.
Reformátor elődeink még nem látták ezt a problémát. Meg lehet nézni pl. a II. Helvét Hitvallásban (II.1.), ahol az önmagát értelmező Szentírásban naivan hisznek, bár kiemelten megerősítik, hogy a helyes értelmezés "a hit és a szeretet szabályaival megegyez és főképpen Isten dicsőségére s az emberek idvességére szolgál" - így voltaképpen mégiscsak van valami előzetes (vagy épp utólagos?) elvárásuk, hogy milyen legyen a helyes bibliaértelmezés.
2. Egyes mai bibliakutatók szerint a Galata-féle judaizálók zsidókeresztények voltak. Az I. századról nagyon homályosak az ismereteink, de ma már egyre markánsabb az a vélemény, hogy a zsidóság és a kereszténység között egyáltalán nem volt éles választóvonal sokáig (II. sz. közepéig?), s az identitás alapja sokszor inkább szociológiai volt, mint dogmatikai. Voltak keresztények, akik pusztán embernek tartották Jézust, de olyanok is, akik _nem_ tartották embernek Jézust, hanem tiszta mennyei lénynek, de ugyanígy voltak zsidók, akik hittek Jézusban mint megváltóban, míg más zsidók nem, vagy nem benne (hanem pl. Metatronban).
Muszáj hozzátennem, hogy az újszövetségi könyvek elterjedése sem egyik pillanatról a másikra ment. Kb. a II. század végére saccolható, amikor nagyjából minden keresztény templomban nagyjából a mai Újszövetség könyveit olvasták. Az Ószövetség ügye meg még zavarosabb.
Ki van velünk közös nevezőn, és mi alapján? Egyáltalán, ki vagyunk "mi"?
Ödönbéla:
Törlés"Szalai András, ha jól értem, az egyházi tekintélyre alapozott hermeneutikára hivatkozik, amelynek értelmében egy egyetemes zsinat normatív értelmezést eredményez."
Szalai András arra hivatkozik - és én osztom a nézeteit - hogy a Szentírás alapján (nem azon kívül, azon túl, vagy ahelyett) az első négy zsinat olyan alapelveket fektetett le, melyek normatívnak bizonyultak. A zsinaton kijelentett dolgok mögött az (akkor még egységes) egyház tekintélye, amögött pedig a Szentírás tekintélye áll.
"Azt pedig sajnos igenis egy protestáns elv tagadásának tartom, hogy a Biblia értelmezésében kellene egy, a Biblián kívüli végső tekintély."
Szerintem elbeszélünk egymás mellett. Az első négy zsinat döntései mögött tekintélyként a Szentírás tanításai állnak. Nyilván a zsinat részletein el lehet csámcsogni, bele is lehet kötni az apróbb elemekbe, de a konklúziók szerintem ma is igazak és megállnak. Azt sem hiszem, hogy ezt a reformátorok tagadták volna, mert akkor magát a keresztény hitet tagadnák. Ahogy én látom, az egyház egységesen elismeri az első négy zsinat konklúzióit. Ez az egyöntetű elismerés pedig valójában annak szól, hogy az első évszázadokban az első keresztények helyesen ismertek fel bizonyos alapelveket, és zártak ki eretnekségeket az egyházból.
A sorozatban fogok írni a zsinatokról, de megelőlegezve a dolgot, amit én állítok, az a következőket jelenti:
1. Jézus az Atya lényegéből született és nem teremtetett, egylényegű az Atyával. Jézus Krisztus Isten és ember, egyszerre.
2. A Szentlélek Isten.
3. Az ember eredendően bűnös, megváltásra szorul.
Dióhéjban erről beszélek. Az első négy zsinat nagyjából ezeket állapította meg. Mi van ezekben, ami bármilyen halvány szinten is szembenállna a Sola Scriptura elvekkel? Semmi. Én úgy látom, az első négy zsinat nem valami saját tekintély alapján alkotta meg ezeket az alapelveket, hanem felismerte őket a Szentírás alapján. Kicsit ahhoz hasonlóan, mint ahogy a kanonizáció során történt: ott sem megalkották a kánont, hanem felismerték azokat az iratokat, melyek részei a kánonnak. Ha az első egyházban megbízunk abban a tekintetben, hogy a kánont helyesen ismerte fel, akkor miért nem adjuk meg ezt a bizalmat a zsinati alapelveknek, melyek a közös nevezőt képezik?
A zsinatok az egyetemes hitvallásokat a Szentírás alapján határozták meg. Hibás minden olyan gondolat, ami a hitvallások igazságait alá vagy fölérendeltségi viszonyban próbálja meg elképzelni a bibliai igazságokhoz képest. A Szentírás a hitvallás mértékadó mértéke (norma normans), míg a hitvallások a Szentíráson megmért levezetett igazságok (norma normata). Az egyetemes hitvallások tehát a bibliai alapigazságok rövid, tömör összefoglalásai - amit hiszünk. Pontosan ezért nem mondanak ellent a Sola Scriptura elvnek. Luthernek semmi baja nem volt az első négy zsinat hitvallásaival.
TörlésValami ilyesmit akartam én is írni, csak bonyolultabban fogalmazódott meg. :)
TörlésIgazából nem értem a problémát, ami itt felvetésre került. Szerintem az első négy zsinat a közös nevező része az egyházak között.
Sytka, kicsit zavar, hogy a legutóbbi kommentemre adott válaszod, az első két bekezdést kivéve, olyan dolgokkal vitatkozik, amiket nyilvánvaló egyértelműséggel én is elutasítottam. "Elbeszélünk egymás mellett." Megpróbálok azért picit előrejutni :)
TörlésKétségtelen tény, hogy azoknak a többsége, akik magukat kereszténynek nevezik, elfogadják az első négy egyetemes zsinat tanítását. Én is. Ahogy azt korábban többször elmondtam, az egységes korai egyház hitvallásait a Szentírással összhangban lévőnek látom, ezért én is vallom őket.
Azonban ha ez csak egy demográfiai ténymegállapítás arról, hogy pl. a katolikus és a történelmi protestáns felekezetek teológiája között nagy átfedés van, amely ezekben a krédókban fogalmazódik meg, akkor az egységkeresés nem nyilvánvalóan fontos. Viszont nekem úgy tűnik, Sytka, hogy te ennél nagyobb jelentőséget tulajdonítasz ennek a közös alapnak. Yukinak írt kommentedből idézek:
"Ha valaki dönt Krisztus mellett, akkor ezt a[z egyetemes hitvallásokban összefoglalt] hitet választja. Ha másban hisz, akkor nem keresztény és pont."
Ha jól értelek, akkor itt "keresztény" alatt olyan embert értesz, aki "döntött Krisztus mellett". Ez viszont komoly dolog, hiszen így például az unitáriusok, vagy az Amerikában sok követővel rendelkező modalista pünkösdiek (Oneness Pentecostals) nem "döntöttek Krisztus mellett". Az egyetemes hitvallások szerepe ezzel felértékelődik.
Ekkor viszont számot kell vetni azzal, hogy pontosan miben rejlik, honnan származik és mekkora az egyetemes zsinatok tekintélye. Mit kezdünk például az ókeleti egyházakkal, amelyek csak az első kettő ill. három zsinatot fogadják el, és már az 5. században elkülönültek a kereszténység többi részétől?
Mit kezdjünk az első két század eretnekségeivel, a gnosztikusokkal, a judaizálókkal vagy a markionitákkal? Tautológia lenne őket az egyetemes kereszténység határozatai alapján kívülhelyezni a kereszténység határain, hiszen ők maguk kereszténynek vallották magukat, és így az ő szemszögükből ezek a zsinatok nem voltak egyetemesek.
Itt sokan (pl. Szalai András) az apostoli utódláson keresztül továbbadott hit szabályára, majd az abból kiformálódott hitvallásokra hivatkoznak. Az utódlás megbízhatósága azonban nehezen bizonyítható. A gnosztikusokat és a judaizálókat már az apostolok is elítélték, de a későbbi, pl. krisztológiai vagy szentháromságtani eretnekségek követői szintén az apostoli tanítással összhangban levőnek vallják magukat.
A sola scriptura és a közösségi tekintélyre alapozott hermeneutika közötti ellentét nem a teológiai konklúzióik közötti ellentétből fakad, hiszen ilyen az alapvető kérdésekben nincs. Ahelyett, hogy az ezzel kapcsolatos gondolatmeneteimet tovább fejtegetném, inkább egy kérdésem lenne, Sytka. Ezt írtad: "[A] Szentírás alapján (...) az első négy zsinat olyan alapelveket fektetett le, melyek normatívnak bizonyultak." Mit értesz azalatt, hogy "normatívnak bizonyultak"?
Ha benne vagy, örülnék, ha a judaizálókkal kapcsolatos problémára még reagálnál. Segítene megértenem a gondolkozásodat.
A vitázások között is sok-sok szeretettel:
Ödönbéla
U.i.: Amúgy megtisztelő ilyen tanult emberekkel diskurálni ezekben a kérdésekben, mint te meg Attila... :-P
Kedves Béla!
TörlésAzt hiszem most csúnyán fogok eljárni veled, mert nem tudok igazán időt szakítani a válaszadásra (örülök, ha a blogot tudom frissíteni), úgyhogy csak szemezgetek az egyébként jogos felvetéseidből.
"Mit kezdjünk az első két század eretnekségeivel, a gnosztikusokkal, a judaizálókkal vagy a markionitákkal?"
A gnosztikusok nekem sosem voltak kérdés. Kevés annál zagyvább kutyulékot ismerek, pedig egy ideje már nézegetek különféle vallásokat, filozófiákat, irányzatokat.
A judaizálók már sokkal nehezebb kérdés. Itt célszerűnek tűnhet előszedni a Galata levelet, ám elég konkrét nehézségekbe ütközünk. Ezek közül az alapvető az, hogy pontosan nem tudjuk kik voltak itt Pál ellenfelei, és hogy mit is tartalmazott ez a "más evangélium", ami ellen Pál szinte magából kikelve érvel. Csak Pál érveléséből lehet visszakövetkeztetni a judaizálók kilétére - ez pedig tálcán kínálja, hogy mindenki olyannak lássa őket, amilyennek kiolvassa Pál soraiból.
Kicsit utánajártam a kedvedért, és röviden a következőket találtam:
1. Vannak olyan hipotézisek, melyek kétségbe vonják, hogy Pál ellenfelei zsidókeresztények lettek volna, pontosabban judaisták. Schmithals zsidó-gnosztikus hatás alá került agitátoroknak nevezi őket, akik Kolosséban is tevékenykedtek. Ez arra is utal, hogy Pál rosszul azonosította ellenfeleit, amit én a magam részéről nem hiszek.
2. A magyarázók többsége zsidókeresztény vándorprédikátorokra gyanakszik. Van, aki szerint még Pál előtt érkeztek Galáciába, és ők szálltak szembe Pál munkájával (Tyson). Más szerint Pál után érkeztek oda (Lührmann), de véletlen akadtak rájuk és minden rossz szándék nélkül adták át a pogány származású galatáknak zsidókeresztény meggyőződésüket,
3. Kümmel, Eckart kapcsolatot lát a Galáciában fellépő zsidókeresztény tévtanítók és a jeruzsálemi gyülekezet egy bizonyos farizeusi irányzata között, akiket az apostol "áltestvéreknek" nevez (2,4). Eszerint Galáciában Jeruzsálemből irányított törvényeskedők akarták "helyrerakni" Pál "elhibázott" munkáját.
Nekem tetszik, ahogy Kocsis Imre összefoglalja a judaizálókról tudhatókat a Galata levél alapján:
- zsidó származásúak, a mózesi törvény érvényét hirdetik
- elismerik a keresztséget, de mellette a körülmetélkedést is szükségesnek tartják az üdvösség eléréséhez
- nagy hangsúlyt fektetnek a kalendáriumra, a napok, hónapok, évek megtartását szorgalmazzák
- kétségbe vonják Pál apostolságát, szándékukat erőszakosan juttatják érvényre
Mit lehet minderre elmondani? Mindenekelőtt azt, hogy nem ismerjük pontosan ezeket az embereket - csak visszakövetkeztetünk rájuk Pál írásai alapján. De én azt látom, Pál inkább elutasította őket, sőt még átkot is mondott, más evangéliumnak nevezve, amit ezek az ismeretlen hirdettek. Márpedig ha nem Krisztus evangéliumát hirdették, hanem egy másik evangéliumot, akkor nehéz őket kereszténynek nevezni. Ismétlem: nincs elég biztos alap, hogy egy az egyben végleges választ adjunk, de Pál szavai alapján nekem ez jött le.
Amit még kifelejtettem: a Kocsis Imre által felsorolt pontok közül igazán a második az, ami a mérleg nyelvét az elutasítás irányába döntheti: eszerint a körülmetélés üdvösségi kérdés, vagyis Jézus kereszthalála elégtelen. A többi, Pál apostolságának kétségbevonása, az erőszakos stílus, a kalendárium és a mózesi törvény emlegetése egy megtért és morózus zsidó embernél számomra elképzelhető. :-) De a Jézusban való hit mellé társítani a körülmetélkedést, az már igazi eretnekségnek tűnik. Talán ezzel "estek ki Pál kegyeiből" leginkább, bár láthatóan az sem esett túl jól, hogy apostolságát kétségbe vonták. (Nem véletlenül bizonygatja teljes vehemenciával).
TörlésEgyetértek. Ezek a korai zsinatok még nem a napjainkra leginkább felekezetspecifikussá vált (részlet)kérdésekre keresték a választ, hanem arra, hogy mit jelent kereszténynek lenni.
VálaszTörlésEgy titeket bizonnyal elkeserítő hír. Még a protestánsok egy része is olyan, hogy nem hisz a test feltámadásában. Bármit is mondjon a lelkész.
VálaszTörlésSzóval én is azt látom, hogy a gombhoz van a kabát varrva. Van a paulinus kereszténység és ami kereszténység az ez, ami ez, az kereszténység. ? Az unitáriusok is keresztényeknek tartják magukat, sztem joggal, őket még sem gondoljátok keresztényeknek. A téma akadémikus. Egy letűnt kor vitája. Az emberek nem a hitvallásokra néznek, amikor gyülekezetet választanak. Családi hagyomány, tásas ízlés, kapcsolatok, személyes elfogadás. Ezalapján döntenek. A központi hitvallásbeli mag nagyon kevés egy közösség egybentartásához. Ha valami jelentőségteljeset akar a pásztor mondani, akkor a "bűnös vagy, de megváltattál" vagy az eukarisztia nagyon kevés. Egy ideig elmegy, lelkesít, rajongásra késztet, de aztán elmúlik az újdonság varázsa. Utána elő kell venni az evangéliumokat és olyasmiről beszélni, amiről Jézus, a mindennapokban vígaszt nyújtani. És annak nem központi eleme a bűnváltság. Aki fontos, az rólunk szól, az emberi élet egyetemes problémájáról. A közös a keresztényekben, hogy Jézus mond nekik valami személyeset. Nem a feltámadással kecsegtet, hanem ezt az életet teszi élhetővé. Nem az ígérgetéssel, hanem a jézusi, emberi világlátással. Zsinatok. Ugyan már :)
Yuki, lehet hogy csak provokációnak szántad, de nincs a hozzászólásodban egyetlen gondolat sem, amivel egyetértenék.
TörlésMindenekelőtt, az általad közölt "elkeserítő hír"-t nem tudom megerősíteni. Én jórészt protestánsok körében mozgok, de nem tapasztalom, amit említesz. Abban sem értek egyet veled, hogy a gombhoz van varrva a kabát. Nem. ez szimplán nem igaz, botorság. Az emberek nyilván nem hitvallások alapján döntenek, de ki beszélt itt arról, hogy a hitvallások befolyásolnák az emberek döntését? Nem értem, maga a téma hogy került ide. Amiről itt beszélünk, hogy a keresztények közös hitét képezi, ami a hitvallásokban olvasható. A hitvallások, a hit alapja, amit a zsinatok megfogalmaztak. A zsinatok alapja pedig a Szentírás maga. Tehát: Szentírás -> zsinatok -> hitvallások. Ha valaki dönt Krisztus mellett, akkor ezt a hitet választja. Ha másban hisz, akkor nem keresztény és pont.
Azt állítani pedig, hogy az evangéliumoknak nem központi eleme a bűnváltság, kb. olyan szintűen ferde kijelentés, mintha azt mondanám, hogy a foci VB tulajdonképpen nem a fociról, hanem a gyep színéről és a vuvuzela hangjáról szól, semmi másról. A közös nem az a keresztényekben, hogy Jézus mond nekik valami személyeset (noha mond), hanem az, hogy Jézusba vetik a bizalmukat, aki megváltotta őket a bűneikből a halálával, és fel is támadt a halálból. Nem kecsegteti őket az örök élettel, hanem biztonsággal ígéri nekik.
A többivel egyetértek. :-)
"A keresztények közös hitét képezi, ami a hitvallásokban van" Na, pont erre mondtam a tesben feltámadós példát. Majd hülye lesz valaki pont a "papnak", azaz a lelkésznek megmondani, hogy nem gondolja, hogy van testbeli feltámadás. De nekem elmondja, mert engem érdekel, mit gondol és nem fogom bealázni, kioktatni, bármit mond is. Ráadásul meg kéne alaposabban nézni, hogy Pál mit mond erről. Szerintem nem testbeli feltámadásról beszél.
VálaszTörlésIgen, Jézusba vetik a bizalmukat, mert látszik a srácon, hogy baromira érti az emberi élet leghúsbavágóbb problémáit. Az igérgetés az örök életről nem alapozza meg a hitelességet. Még a feltámadás sem. Az apostolok nem a feltámadás miatt hittek Jézusban, hanem már előtte elkötelezték magukat mellette. Persze a feltámadás megerősítette őket, de nem ez volt az, amiért követték őt, hanem amit életében tett. Magyarán Jézus vonzereje nem a bűnök megváltásában rejlik, amiben ma látják a keresztények a lényegét, hanem a cselekedeteiben és gondolkodásmódjában.
Magyarán el kéne helyezni az unitáriusokat a palettán, és akkor kiderülne, hogy nem a koncepció köszön vissza a kategorizálásban, hanem egy független kritériumrendszer az, ami létrejött. Ha Jézus személyes megváltó, akkor azok is keresztények, aki nem minden pontját osztják a krédónak. Sztem. :)
Kedves Sytka!
VálaszTörlésA kereszténység definíciós problémájára kísértetiesen hasonló választ adsz mint az amerikai fundamentalisták: "The inspiration of the Bible by the Holy Spirit and the inerrancy of Scripture as a result of this.
The virgin birth of Christ.
The belief that Christ's death was an atonement for sin.
The bodily resurrection of Christ.
The historical reality of Christ's miracles."
Ez nem baj. Ám, akkor reflektálni kellene az elmúlt 100 év fundi-liberális fejleményeire. Nem hiszem, hogy a fenti dogmarendszer alapján bárkitől megtagadható lenne a keresztény testvérség, hiszen már a korban is sok ezren voltak liberális keresztények, akitől eltagadni a kereszténységüket tulajdonképpen lehetetlen (pl. MLK junior). Kb. olyan, mint amikor a régivágású reformátusok fújnak a katolikusokra. Ha javasolhatok egy sok cikk fordítását tartalmazó folyóiratot, itt van az Érted vagyok. Igen, ez liberális. De közben törté/nelmi egyházak lelkészeinek cikkeiből szemezget. Pl. http://ertedvagyok.hu/index.php?szam=143 itt a Johanna Jä ger-Sommer: „A keresztény hit állandóan változott” Günter Hegele evangélikus teológus, vagy az ebben a cikkben hivatkozott 2012 dec.-i számban található Kereszt helyett jászol? (Klaus-Peter Jörns). Kedves Sytka! Pusztán az a célom, hogy legalább a "mostohatestvér Krisztusban" címet kiérdemeljük tőled, ahova a reformátusok már eljutottak az unitáriusokkal kapcsolatban :)