Az előző három részben igyekeztem röviden bemutatni azokat az elképzeléseket, melyek az ószövetségi Jahve-hit monoteista jellegével és annak kialakulásával kapcsolatosak. A két fő irány megállapításait átgondolva eljutottam bizonyos konklúziókra - ezekkel zárnám ezt a rövid sorozatot.
Nem szeretném újra elismételni a két fő irányzat állításait, de ha gyors mérleget végzünk, akkor véleményem szerint a következő összegző gondolatokat fogalmazhatjuk meg velük kapcsolatban:
(1) A késői jahvizmus szerint Izrael kezdetben politeizmusban gondolkodott. Ez a politeizmus a második részben ismertetett négyféle forgatókönyvek valamelyike alapján (vagy azok bizonyos keverékeként) monolátriába fordult, végül pedig szigorú monoteizmusba. A kezdeti jahvizmus irányzata erről a három lépéses átmeneti láncról egyrészt levágja a politeizmust, másrészt a megmaradt, monolátriától monoteizmusig tartó szakaszt másként magyarázza.
(2) A késői jahvizmus munkamódszere a Biblián kívüli epigrafikus és régészeti leletekre összpontosít és nem tartja mértékadó forrásnak a Szentírást. Munkamódszere szerint a kortörténeti jellemzőket és más kultuszok szövegemlékeit elemzi, majd ennek eredménye alapján hipotéziseket állít fel Izrael vallástörténetére vonatkozóan, végül ezekre utaló jeleket kutat a bibliai szövegekben. Ezzel szemben a kezdeti jahvizmust valló kutatók felhasználják az epigrafikus és régészeti leletek, az összehasonlító vallástudományi eredmények anyagait, de úgy vélik, Izrael hitének vizsgálatába azért mégiscsak be kell vonni azt, miről vall maga az Ószövetség, mint kortörténeti dokumentum. A vizsgálatnak ebben a formájában tehát a Szentírás mértékadó dokumentum.
(3) A két irányzat vizsgálati módszertanából eltérő következtetések adódnak. A késői jahvizmus kutatói szerint eredeti formájában politeista volt Izrael hite. A kezdeti jahvizmus kutatói szerint a politeizmus hatással volt Izrael hitére, sőt, bizonyos kritikus metódusok révén be is épített elemeket politeista kultuszokból, de a hit formája mindig a monoteizmus felé mutatott.
Mindezek alapján, a magam részéről inkább a kutatók második csoportjának véleményét találom a korrektebbnek, azaz számomra meggyőzőbbnek tűnik, hogy a Jahve-hit már a kezdetektől része és meghatározó eleme volt a zsidóság hitvilágának, ami egy monolátrikus időszak után igazi monoteizmusban szilárdult meg. Nyilván ez nem jelenti azt, hogy a politeizmusban gondolkodó irányzatoknak nincsenek érveik. Ám úgy látom, sokszor túl kevés adat alapján vonnak le túl messzemenő következtetéseket. Egy bibliatudományi kutatásban persze amúgy is jogos a kutatók világnézeti alapállására rákérdezni, de itt még az átlagosnál is erősebb bennem az az érzés, hogy a késői jahvizmus kutatói a már meglévő vallástörténeti ismeretanyaghoz akarták "hozzámagyarázni" a bibliai szöveget - ezt pedig világnézeti prekoncepciók is motiválták némelyikükben.
A korai jahvizmus ebben legalábbis jobban teljesít. Ez az irányzat azért is szimpatikusabb, mert releváns forrásként számol a Bibliával, miközben számol az azon kívüli tudományos eredményekkel is. Mindezek mellett Rózsa Huba tanulmányát idézve fontosnak érzem a következő gondolatot is:
"A kutatók maguk is bevallják, hogy a monolatrikus tisztelet igénye Izraelben egyedülálló jelenség, és a vallástörténetben nem tudnak vele párhuzamos jelenséget kimutatni."
Ez mindenképpen egy érdekes helyzet. Noha az ókori Izrael körüli népek sok szempontból hasonló adottságokkal rendelkeztek, és a hasonló környezet egymáshoz hasonló vallási folyamatok megjelenését eredményezte - de olyasmi sehol sem történt, mint amit Izraelben látunk. Ez keresztény szempontból persze egyértelműen azt a gondolatot erősíti meg, hogy Izrael ismeretei Isten személyéről a kinyilatkoztatásból, azaz Isten önközléséből származik. Ez persze nyilván hitbeli meggyőződés, nem tudományos állítás, mindenesetre természetes módon illeszkedik a kezdeti jahvizmus keretébe, minden erőlködés és presszió nélkül.
Köszönöm mindenkinek, hogy kitartottatok a kissé talán fárasztó téma átnyálazásában!
Szia Sytka,
VálaszTörlésköszönöm a cikksorozatot - menet közben ugyan előre vitatkoztam, de viszont mindenképpen tanultam új dolgokat.
A Biblia nagyon érdekes könyv - saját bevallása szerint teljesen természetfeletti forrásból származik, de végső soron emberek írták. Univerzális az üzenete, de egy néphez, földrajzi helyhez, és konkrét történelemhez kapcsolódik. Meg lehet közelíteni emberi műként is (közben akár felismerve, hogy sokkal több annál), valamint isteni kinyilatkoztatásként (közben felismerve benne az emberit).
Éppen ezért nem mondanám, hogy a cikksorozatban leírt vizsgálati módszerek nem validak, szerintem meg van a helyük. Ha a két csoport közül kell választani, akkor én is a másodikhoz állok közelebb.
Igen, persze én sem mondom, hogy nem szabad a sorozatban leírt módon (itt főleg a politeizmusról szóló elképzelésekre gondolok) közelíteni a kérdésekhez. Nyilván vannak érvek azok mellett is, nem kell kikukázni az egészet. Ezért is próbáltam a bejegyzés címében egy lehetséges konklúziónak nevezni ezt az utolsó részt.
TörlésKösz a sorozatot, érdekes meg tanulságos volt. A világnézetek módszertanbeli szerepében én radikálisabb,de hasonló véleményen vagyok, mint te, egyetértek a konklúzióddal.
VálaszTörlésSytka, én is lényegében egyetértek a konklúzióddal, és az külön tetszik, hogy a az írásos emlékek (ószövetségi iratok) figyelembe vételét hangsúlyozod a források közt.
VálaszTörlésFontosnak éreztem, sőt meglehetősen nonszensznek gondolom, hogy az Ószövetség monoteizmusának megértésekor éppen az Ószövetséget akarják kihagyni... Mondanám, hogy ez egy rossz tréfa, ha sajnos nem gondolnának komolyan.
TörlésKöszi a visszajelzéseket!