Zsolttól az erdőt...

Néha megszáll a jóindulat, hogy talán csak a magamfajta cinikus és megfáradt, tanuló és dolgozó ember érti félre azokat a politikusokat, akik a fejünk felett döntéseket hoznak a mi megbízásunkból. Hiszen ők is csak emberek! Lehet, hogy sokat vergődnek amiatt, hogy állandóan meg kell felelniük mindannyiunk elvárásainak, ezért alattvalóként mutathatnánk feléjük kicsit több megértést... Már éppen nyiladoznak bennem az ehhez hasonló bárgyúan naiv gondolatok, de ekkor jön a Zsolt, és kijózanít.

A Megmondom politikamentes blog, aminek legegyszerűbb magyarázata az, hogy magam is nagyjából politikamentesen élem az életem, s ezt a jó tulajdonságomat a hátralévő néhány évtizedre szeretném megőrizni. Van elég bajom és témám a politika nélkül is, most sem babrálnám, nem nyúlnék én hozzá, hanem ez a Zsolt, ez most már minden nap szembe jön velem valamelyik online médiaforrást böngészve. Az elmúlt időszakban alig voltam képes belelapozni a hírekbe úgy, hogy ne lássam az arcát, ne olvassam a nyilatkozatait, ne halljak a róla készült, finoman szólva gúnyos dalocskáról.

Nem meglepő az egy-egy politikus, vagyis közszereplő esetében, ha időszakonként még a csapból is folyik, de az már nem mindegy, mi az oka az ilyesféle állandó szereplésnek. Ez esetben az ok világos: ezt a Zsoltot nem kvalitásai, hanem azok hiánya miatt mutogatják. Mintha csak jó magasra emelnék, hogy mindenki lássa: "nézzétek emberek, itt az udvari bolond, az ország bohóca, nevessünk rajta együtt, másra úgy sem jó". Bevallom, engem még ez sem zavarna igazán, hiszen a politika alapvető tulajdonsága, hogy szereplői egymás torkát harapdálják, lefelé taposnak, felfelé nyaldosnak - ezt teszi többek között igencsak ellenszenvessé számomra azt, amit mifelénk politikának hívnak.

Hanem az már kissé bosszant még engem, a témát kerülő laikust is, hogy ez a Zsolt bizony kereszténynek és demokratának vallja magát, Istenről, evolúcióról, mennyekbe jutó állatokról, vasárnapot együtt dolgozva ünneplő családtagokról beszél, vaskosan belekeverve mindebbe az én hitemet is, ami alapvetően fontos elem az életemben. Ráadásul van még egy közös pontom ezzel a Zsolttal, pedig én nem nagyon szeretnék vele bármilyen közös ponton osztozkodni. Zsolt ugyanis teológusféle, ráadásul neki megvan az a doktori fokozata, amiért én most még csak verejtékesen küzdök. Belenéztem a doktorijába és megállapítottam: valóban nem zárult le a csodák korszaka az újszövetségi időkkel. Tudományos fokozatot kapni egy ilyen munkára - elég ha azt mondom, a vízen járás sehol sincs ehhez képest. Az viszont már nem nevezhető csodának, ha ilyen múltbeli teljesítmény után olyan jelennel rendelkezik, amilyennek most látjuk.

Itt van tehát nekünk Zsolt, egy nullaszázalékos párt élén, akit nyilatkozatai kapcsán sokan rendre azonosítanak a kereszténységgel, és valójában ez tölt el leginkább szomorúsággal. A hazai egyházaknak, a kereszténységnek magának persze nincs oka büszkének lenni, sem nálunk, sem máshol. Ám fontosnak érzem kijelenteni: amit az emberek Zsolt alapján kereszténységnek hisznek, az nem az, ami pedig az, arról többnyire nem tudnak. Igenis vannak értelmes, kedves, őszintén hívő keresztények a világban és itt Magyarországon is. Olyanokra gondolok, akik szeretnének jól csinálni a dolgokat, tényleg szeretik Istent, törekszenek arra, hogy ha botladozva is, de a názáreti nyomában járjanak. Sajnos ezek az emberek nem nagyon látszanak, mert részben az elveik miatt, nem is akarnak láthatóak lenni.

Mindezt csak azért írom, hogy aki olvassa, tudhassa, nem ez a bizonyos Zsolt az alfája és omegája a hitnek. Kérlek, ne azonosítsátok vele a magyar kereszténységet! Higgyétek el, még mi néhányan, keresztényként is nevetünk rajta! Igaz, kínunkban, mert sírni nem akarunk - a könnyeinket fontosabb és méltóbb személyiségeknek tartogatjuk.