Itt az ideje, hogy az előző elméletek után a kutatók másik csoportjának véleményére is figyelmet fordítsunk, akik alapvetően úgy vélekednek, Jahve tisztelte a kezdetektől része volt Izrael hitének, a politeista hatások pedig inkább elhajlásoknak tűnnek az Ószövetségben.
A Jahve-hit lényegéhez már a kezdetektől hozzátartozott Jahve tisztelete, és ennek dinamikájából nőtt ki azután a szigorú monoteizmus - ebben a mondatban lehetne a legrövidebben összefoglalni a kutatók másik részének véleményét, akik a politeizmus kérdésében természetesen szöges ellentétben állnak az előzőekben megfogalmazottakkal. Rugalmatlannak tűnik azt állítani, hogy Izrael kezdettől fogva tisztelte Jahvet?
Természetesen nem. Az irányzat nem zárja ki a fejlődést Izrael vallási életét tekintve, de kizárja, hogy ez a fejlődés a politeizmusban gyökerezik. A kutatók úgy vélekednek, Izrael hite egy monolátrikus alapból jutott el a szigorú monoteizmusig, azaz az egyetlen Isten tiszteletétől addig, hogy csak egy Istent tiszteljenek. Mit jelent ez pontosabban?
Az Ószövetség elismerten monoteista alkotás. Meg kell jegyezni, hogy a monoteizmus valóban szigorú a Bibliában, mégpedig két irányban ható módon: kifelé azt jelenti, hogy nem is léteznek más istenségek a világban Jahve személyén kívül, míg befelé a legfelsőbb Lény egységességét hangsúlyozza. Az Ószövetség egyszerre tartalmaz olyan utalásokat, melyek ezt a szigorú monoteizmust fejezik ki, és olyanokat, melyek Jahve kizárólagos tiszteletét hirdetik és más isteneket elutasítanak. Az utóbbi kijelentések viszont nem úgy fogalmaznak, hogy más istenek nem léteznek, mitöbb inkább úgy fogalmaznak, mintha azok léteznének. Az isteneket nem "létükben", hanem Izraelhez való viszonyukban tagadják.
Ez ellentmondásosnak tűnhet. Ha a szigorú monoteista kijelentések szerint csak Jahve az egyetlen Isten, akkor a monolátrikus kijelentések miféle "más istenekről" beszélnek? Nos, az ószövetségi szövegek értékelésénél nemcsak arra kell figyelni, miről szólnak, hanem arra is, időbelileg hol helyezkednek el Izrael vallástörténetében. Rózsa Huba remek tanulmányában részletesen idézi és sorba állítja ezeket a kijelentéseket. Ebből kiderül, hogy a monoteizmus nem vallásfejlődés révén, hanem Jahve és Izrael egyedülálló kapcsolatából nő ki: a kezdeti monolátrikus Jahve-tisztelet (mely még nem tagadta direkt módon más istenek létezésének lehetőségét) végül így jut el a szigorú Jahve-tiszteletig (mely szerint már csakis Jahve az egyetlen létező). Ezt persze nevezhetjük egyfajta fejlődésnek, de talán megalapozottabb azt mondani: Izrael fokozatosan ismerte fel Istennel való viszonyában Jahve szigorú egyetlenségét.
Mihez kezdenek a kutatók a politeizmusra utaló szövegrészekkel vagy kifejezésekkel? Nos, a fennmaradt ikonográfiai és paleográfiai hagyományanyag kétségkívül azt mutatja. hogy a Jahve-hit nem maradt érintetlen a politeista közeg hatásától. Ez két területen mutatkozik meg látványosan: egyrészt Izrael a politeista beszédmód számos elemét felhasználta és beépítette hitének kifejezéséhez (például átvehette az Él istennevek használatát, ha úgy gondolta, az jól kifejezi a Jahve-hit valamelyik részének tartalmát), másrészt vallási gyakorlatában nem mindig érvényesült a Jahve-hit kizárólagossága. Az átvétel a kutatók szerint elsősorban istennevek, isteni jelzők, titulusok, motívumok vagy tulajdonságok integrálását és alkalmazását jelentik Jahve alakjára. Ahogy azonban a teremtéstörténet esetében más mítoszok jellegzetességeit, úgy itt is, más kultuszok elemeit is kritikus módon emelte át Izrael. Ami ellentétben állt a Jahve-hit tartalmával, azt elvetette, ami nem és amit szeretett volna felhasználni, azt beépítette. Ez a szűrőtevékenység tipikus jelenség az Ószövetségben, és egyáltalán nem példa nélküli (ahogy az előbb említett teremtéstörténet is mutatja) - de nem jelenti azt, hogy Izraelnek politeista hite lett volna. Még akkor sem, ha vitán felül áll, hogy a zsidóság politeista környezete többször is nyomást gyakorolt a monolátrikus-monoteista meggyőződésre, és voltak olyan időszakok, amikor jobban érvényesült Jahve követésénél.
Mivel nem szeretném ezt a bejegyzést végtelen hosszúra írni, ezért ismét ajánlanám ezt a könyvet, ahol konkrét példákat is találtok az előző bekezdésekben említett átvételre, ami a motívumokat, istenneveket és ehhez hasonló dolgokat illeti.
A talán kissé fárasztó sorozat utolsó részében szeretnék levonni néhány konzekvenciát és döntést hozni abban a kérdésben, vajon a két fő irányzat közül melyiket tartom megalapozottabbnak.
Régészeti források, de még az ószövetségi szövegek elemzése is értékelhető abból a szempontból, hogy különbséget kell tennünk a népi vallásosság és a vallásos vezetők teológiája, valamint az egyéni verziók - és a többé-kevésbé hivatalos tanítás között.
VálaszTörlésSzerintem ha ezt is szem előtt tartjuk, akkor is marad tér arra, hogy ne politeizmusból kelljen levezetni az Ószövetség istenképét. Amire gondolok - nagyon hülye hasonlattal -, ha ma felrobbantanál egy katolikus kegytárgyboltot és mindenféle extra információk nélkül 3000 év múlva kiásod, az ott található szobrok és ikonok láttán az a benyomásod alakulhat ki, hogy itt is egy panteonról van szó. Ugyanígy ha mindenféle előzetes személyes ismeret nélkül elemeznék a könyvtárunkat (a Tiedet és az enyémet biztos!), abból is az a fura dolog jönne ki, hogy elég furcsa vallásos palik voltunk.
Köszi a könyvet még egyszer! Rátettem a kívánságlistámra.
János, ezek jó gondolatok. Különösen a bírák korának idején (amikor "mindenki azt csinált, amit akart") látható, hogy a családi kultuszok, az egyéni megoldások jellemzőek voltak.
TörlésDe legyen bármilyen furcsa is, egyetlen érintkezési pontja van Izraelnek a politeista gyökerekhez, mégpedig Ábrahám személye, aki tudottan ilyen háttérből származik. Persze a bibliai narratívából kiderül, Jahve szavára mindent hátrahagyva elindult Ábrahám és nem nagyon törődött a sokféle istenséggel.
Erről egyébként létezik egy jópofa, zsidó elbeszélés.
Történt egyszer, hogy miután Isten szólt hozzá, Ábrahám úgy döntött - apja távollétében -, hogy összezúzza az összes családi bálványt. Így is tett, de egyetlen bálványszobrot meghagyott. Amikor apja hazatért és látta a rombolást, persze alaposan ráripakodott, mégis mi történt, hogyan képzeli hogy ilyet művelhet az istenekkel?!
Ábrahám azt válaszolta, hogy nem ő volt, hanem ez a szobor - és rámutatott a meghagyott, egyetlen bálványra.
"Legyen eszed fiam, hiszen ez csak egy szobor, nem tud ilyet csinálni!" - válaszolta az apja. "Igazán?" - kérdezte Ábrahám - "De hát ha ezek csak szobrok, akik nem tudnak tenni semmit, akkor mi értelme tisztelni őket?"
Szóval, úgy tűnik, a zsidó értelmezők szerint még ezt az egy szálat is elfelejthetjük? :-)
Mindenesetre én örülnék, ha az én könyvtáramat nem találnák meg háromezer év múlva. :-)
Hm, sorban már második posztodhoz használtál fel Istent ábrázoló festményt. Egyszer majd erről is írhatnál :)
VálaszTörlésEzt dobta ki a Gugli. :-)
TörlésMármint műelemzésre gondolsz? Abban elég sovány vagyok, de tényleg, arról talán még soha nem volt szó! Kösz!
Nem, az istenábrázolás erkölcsi kérdésére gondoltam a második parancsolat fényében.
TörlésJah, igen, még arról sem volt szó. Na majd meggondolom! De tudod, az a borotválkozásra is vonatkozik, hogy ne csinálj magadnak faragott képet! ;-)
TörlésA cikkeid pedig nagyon jók, kösz!
VálaszTörlésSzia Sytka,
VálaszTörlésa rend kedvéért ehhez is hozzászólnék.
Én eddig mindig úgy értettem a Bibliát, hogy egy Igaz Isten van, de van számtalan hamis isten is. Ezek nem feltétlenül csak emberi fikció szüleményei, hanem valóságos szellemi erők/lények, akik népek kulturáját, vallását uralják. Az újszövetség is elénk tárja, hogy a Sátánnak van királysága, és azon belül különböző hierarchiája és fajtái vannak a lázadó szellemi lényeknek.
Ugyan a bálványnak nincs keze, lába, szelleme, nem tud semmit tenni, de mégis, akik bálványoknak áldoznak, démonoknak áldoznak Pál szerint. Egyiptom mágusai is tudtak csodát tenni, de egy idő után Egyiptom istenei nem tudtak lépést tartani Izrael Istenével. Baál papjai ugyan nem tudtak tüzet lehozni az égből, mert az istenük nem az Igaz Isten, de ők sem cinikus emberek voltak, akik valójában tudták, hogy az istenük nem létezik és csak show műsort adtak elő, hanem a maguk nemében szellemi emberek voltak, és hamis szellem által ugyan, de transzba estek és prófétáltak. A mai kor sámánjai, iszlám miszticistái, buddhista szerzetesei sem a semmivel állnak kapcsolatban, hanem valóságos gonosz lényekkel, ha úgy tetszik, istenekkel.
Tehát amikor a Biblia politeizmusra utaló szövegrészeket tartalmaz, az nem feltétlenül csak a kor, vagy a politeista közeg lenyomata csupán, hanem hűen tükrözi a minket körülvevő szellemvilágot, és komolyan kell venni.
Többször volt lehetőségem Izraelbe menni. Az egyik ilyen úton meglátogattunk egy feltárt kánaánita kultuszhelyet. Ami nagyon érdekes volt, hogy a régész elmondása szerint a kánaánita kultuszhely felépítése nagyon hasonlított Salamon templomának felépítéséhez, nagyjából annyi lényegi különbséggel, hogy Salamon templomának közepén nem egy bálvány állt. Ezt kétféle módon lehet értelmezni: (1) Mózes és később Salamon/Hírám pusztán a korának divatja szerint találta ki a sátor/templom felépítését - ezzel az a baj, hogy a Biblia szerint Isten mennyei mintát adott, ami alapján mindezek elkészültek. (2) Az ókori népek általában sokkal több belátással rendelkeztek a szellemvilágba, és a különféle ősi kultuszok valódi szellemi lények inspirációját/befolyását tükrözik. Én ez utóbbira szavazok.
* "Én eddig mindig úgy értettem a Bibliát, hogy..." - hozzá kell tennem hogy ez nyilván annak a keresztény irányzatnak az egyértelmű hatása, ahová tartozom, nem a saját fejemből pattant ki. :)
TörlésKedves Steve, most csak erre reagálnék:
Törlés"Én eddig mindig úgy értettem a Bibliát, hogy egy Igaz Isten van, de van számtalan hamis isten is."
Igen, így is lehet érteni, meg úgy is, hogy a bibliai kontextusban nincs más Isten, csak Jahve, Éppen erről van szó, hogy egyszerre vannak a szövegben monolátrikus kijelentések (melyek más istenségekre is mintha úgy utalnának, mint létező valóságokra), és monoteisztikus kijelentések (melyek szigorúan csak azt hangsúlyozzák, egyetlen Isten létezik). Mindkettő igaz.
De a jelek szerint a monolátrikus kifejezések a régebbiek és ahogy halad előre Izrael (vallás)története, végül csak monoteizmussal találkozunk. Ezt nevezhetjük egyfajta fejlődésnek.
Szia Sytka,
Törlésigen, egyetértek, valóban van hangsúlyeltolódás. Mintha Izrael egyre inkább hozzáidomult volna saját identitásához. Vagy talán inkább szétválás van - Izrael lázadó és nem lázadó része egyre jobban elkülönült egymástól (a Biblia pedig nyilván az Egy Istent követők szemszögéből íródott).
Üdv,
Steve
Szia! Nem volt unalmas, hanem egyenesen felvillanyozó, már egészen elkeseredtem, hogy pl. az Eliade -könyvben feltárt politeizmus mellett szóló bizonyítékok perdöntő jellege miatt lehet, hogy tényleg egyet kell értenem néhány más oldalról megkérdőjelezhető kijelentésével. De nem kell, ez csodálatos.
VálaszTörlésKöszönjük!