2015. május 6., szerda

A tudományimádat tünetei

Tom Sorell a szcientizmusról írt monográfiájában magát a szcientizmust (azaz a tudományos világnézetet) úgy jellemzi, mint a hit egy sajátos formáját, mely szerint “a tudomány, s különösen a természettudomány az emberi tudás messze legértékesebb része”. Sorrell definíciója kapcsán az jutott eszembe, hogy bizony az ember nemcsak istenségeket, hanem akár a tudományt is képes imádni. Vajon milyen tünetei lehetnek az ilyen magatartásnak?

Talán a legfontosabb, hogy az elején leszögezzek egy magától értetődően igaz dolgot: a tudomány bámulatos és eredményes vállalkozás. Nyilvánvaló kell legyen, hogy nem sértegetni akarom. Miért is tenném? A tudományimádó kifejezést sem valamiféle szitkozódásként használom, hanem egy olyan jelenség lényegére kívánok vele rámutatni, ami véleményem szerint egyre inkább erősödőben van. A félreértések elkerülése miatt néhány sorban tisztázni szeretném mit is értek imádat alatt és hogyan képzelem el a működését.

Magát a fogalmat sokféleképpen lehet magyarázni. Lényegét tekintve leginkább valamiféle emberfeletti, vagy az egyénen messze túlmutató eszme, tárgy vagy személy iránt kifejezett hódolatot és csodálatot érthetünk alatta. Túlságosan megszoktuk már, hogy az imádás egy konkrét vallás kontextusában értendő kifejezés, mely a vallás istenségére irányul, pedig imádat tárgya bármit lehet, ami több nálunk. Nem kell, hogy természetfeletti legyen a szó spirituális értelmében, elég ha emberfeletti - ha személyes élményünk, hogy hozzá képest eltörpülünk mellette. A tudomány szellemi értelemben az egyén fölé magasodik, ráadásul a többség számára nehezen megérthető, önmagában tiszteletet parancsoló jelenség. Az áltudományok puszta diverzitása is azt mutatja, a tudomány tekintélye olyan mértékű, hogy megéri hamisítani. Egy ilyen paraméterekkel rendelkező jelenség kétségkívül kínálkozik arra, hogy egyfajta imádat tárgyává váljon. 

A tudomány olyan szempontból is “magasabb” az egyénnél, hogy globális vállalkozás, mely térben és időben is meghalad mindannyiunkat. Nem véletlen, hogy a modern korban a tudomány nem maradt meg pusztán precíz és kritikus gondolkodást használó eszközkészletnek, hanem a széles társadalom számára világnézeti alap is lett. (Hiszen maga a szcientizmus is ezt jelenti.) Válaszokat kínált az élet kérdéseire, eligazított a valóságban, és bizonyos értelemben még "eszkatológiája" is volt, hiszen egy olyan jövőképet ragyogtatott fel a kor emberének, amelyben a haladás majd megoldja a globális problémákat és elhoz egy bizonyos mértékű "társadalmi kánaánt" számunkra.

A modern kor tapasztalata azt mutatja, hogy mi emberek bármiből, így a tudományos gondolkodásból is képesek vagyunk ideológiát gyártani. Én úgy veszem észre, ha valaki szinte már az imádatra jellemző rajongással fordul a tudomány felé, annak is megvannak a maga tünetei. Ezeken nyilván lehet vitatkozni, de némi átgondolás után személyes tapasztalataim és olvasmányélményeim alapján a következő jellegű tünetekre gondolok:

(1) A tudományimádó számára a tudomány mindenek feletti elsőbbséget élvez. A tudományt elfogultan és vakon szeretők úgy gondolják, az emberi élet elsőszámú értéke a tudomány. El sem tudják képzelni, hogy vannak más területek is az életben, melyek más emberek számára fontosabbnak bizonyulnak.

(2) A tudomány, mint olyan bírálata azonnali védekezési reakciót és elkeseredett dühöt vált ki. A megrögzött szcientista nehezen képes tolerálni, ha a tudomány egészét valaki nem azon az elragadtatott és mindenek feletti alapon állva kezeli, ahogy ő teszi. Ennél még rosszabb, ha valaki kritikát is megfogalmaz a tudomány egészének hitelessége vagy mindenekfelettisége kapcsán. Az imádás, mint cselekedet része, hogy tárgyának kritikáját nehezen viseli.

(3) A tudományimádók a nem tudományos dolgokkal nehezen tudnak bármit kezdeni. A nem tudományos szemléletmódok is az élet részei, sőt eleven és ható erői, de a tudományimádók ezekkel sokszor nehezen boldogulnak. Richard Dawkins, aki egész életében (az ateizmus mellett) a tudomány iránti rajongásáról tett tanúbizonyságot, zavarba ejtően reagált, amikor felhívták a figyelmet arra, hogy ismereteket szerezni nemcsak tudományos módon lehet. Így például - egy konkrét területet kiemelve - a művészetek, azon belül például a költészet is a megismerés egyfajta formája lehet. Dawkins ezt hallva a költészetet agyi vegyületek és folyamatok játékaként igyekezett megmagyarázni. Carl Sagan egyik tudománynépszerűsítő könyvében megrótta a Star Trek c. sci-fi tévésorozat alkotóit, mert nem elég egzakt módon tálalták a mesében a világűrrel kapcsolatos tényeket. (A kitalált történet nem volt elég tudományos számára). A valóság nem tudományos megközelítése nagy kihívás annak, aki mindenekfelettinek képzeli a tudományos megismerést.

(4) A tudományimádók a nem tudományos kérdéseket is tudományos kérdésként akarják megragadni. Az előbb ismertetett példák Dawkinsról és Saganról jól illusztrálják ezt a szimptómát. Rengeteg dolgot - sőt, bizonyos erőlködéssel szinte mindent - lehet tudományos vizsgálat tárgyává tenni, de nem mindent érdemes. A gyermekeim iránti szeretetre minden bizonnyal úgy is gondolhatnék, mint meghatározott kémiai reakciókra az agyamban (és igazam volna!) - de mégsem szeretnék így gondolni rá. Egész egyszerűen úgy érezném, ha így tennék, nem a lényegét ragadnám meg a szeretetnek, hanem életidegen módon elbeszélnék mellette.

(5) A tudomány “sötét oldaláról” az elfogult szcientisták szinte soha nem beszélnek. Az igazi tudományimádat egyik legtipikusabb tünete, hogy a tudomány emlegetése az esetek 99%-ban csakis pozitív kontextusban fordul elő. Ez volt a modern kor egyik tipikus szimptómája, amiből a huszadik századi történelmi események kijózanították a haladó társadalmakat. A tudomány, mint intézmény és a tudósok folytonosan pozitív emlegetése miatt úgy tűnik, hogy a tudomány maga csaknem tökéletes. Pedig egyrészt tagadhatatlan, hogy a tudományos fejlődés mindig nélkülözi a tökéletességet (nem is akar annak látszani), hiszen saját romjaira építkezve halad előre, másrészt sokszor a pusztítás vagy a természet kihasználásának praktikus eszközévé válik, vagy a politikai hatalom szolgálójává, adott esetben akár a manipuláció eszközévé.

Szerintem a tudomány eszköz és egy eszköz nem igényli az imádást. Nem vár el hódolatot, kritikátlan rajongást, ideológiává duzzasztást, sőt éppen ez az, ami idegen a természetétől. Mindenekfelettisége szerintem hamis képzet, mert emberségünket eleve nem tudjuk teljesen megélni a tudományos gondolkodás keretei között. Már csak azért sem, mert alapvetően nem racionális, hanem emocionális lények vagyunk, akik az esetek jó részében elsőként az érzelmek szintjén közelítik meg a dolgokat és döntéseiket utólag racionalizálják. 

A tudomány méltó a tiszteletre, de tisztelni úgy is lehet valamit, hogy nem válik imádat tárgyává.

19 megjegyzés :

  1. Nagyon érdekesnek találom tudományimádóként, hogy nem szeretnél úgy gondolni a szeretetre, mint kémiai reakcióra. Már többször érveltél ezzel (bár megjegyzem, nem értem, hogy mi mellett, vagy ellen). A tudás bennem nem kisebbíti az érzések intenzitását, a döntéseim minőségét viszont nagyban javítja. Egy sörfőző tudhatja a jó sör receptjét, az a sör fogyasztása során keletkező élvezetéből semmit nem vesz el.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Nagyon érdekesnek találom tudományimádóként, hogy nem szeretnél úgy gondolni a szeretetre, mint kémiai reakcióra."

      Valóban, nekem a szeretet nem kémiai reakció. Nem mondom, hogy nem lehet rá így gondolni (és ahogy írtam, nem tévednék), csak nem szeretnék. Úgy érezném, hogy azon az oldalán ragadom meg, ahol kell. Ehhez hasonlóan életszerűtlennek tartanám, ha pl. valaki lelkigondozói problémákkal fordulna hozzám, hogy céltalannak érzi az életét, és megpróbálnám kémiai oldalról megközelíteni a kérdést...

      Ugyanis nem hiszem el, ha valaki - például a saját gyereke iránti szeretetre - elsősorban kémiai reakcióként gondol, az életszerűen és normálisan jár el. Az én szememben az ilyen ember nemcsak tudományimádó, hanem marha is. :-)

      Törlés
    2. "Úgy érezném, hogy azon az oldalán ragadom meg, ahol kell."

      Hopp, elírtam: tehát NEM azon az oldalán ragadom meg, ahol kellene. A szeretet nekem _elsősorban_ nem kémiai reakció, mégha köze is van ahhoz. A tudomány iránt elfogultan rajongók viszont képesek így kezelni (ld. Dawkins és Sagan fent említett példáját).

      Törlés
    3. Természetesen (pun intended) a szeretet elsősorban kémiai reakció. Ezen kívül az, hogy te nem akarsz így gondolni rá, az is egy kémiai reakció. Ez az, amit ma igazolni tudunk. Azon már siránkoztam neked egy sort, hogy lelkigondozóként ilyen alapvető dolgokat nem tanítottak illetve nem tanultál meg, ezért most azt a kört részben kihagynám. Úgy tűnik, hogy a bonyolultabb lelki és szociális jelenségek is visszavezethetők egyszerűbb természeti okokra (ezt most nem a tudományimádó mondja, hanem a tapasztalat). Azt magyarázd el, hogy miért ne vezessük vissza ezeket a jelenségeket, ha egyszer képesek vagyunk rá és még az érzések/jelenségek "varázsa" is megmarad. Csak azért ne értsük meg, hogyan működnek ezek a jelenségek, mert ezzel a megértéssel együttjárhat az a kellemetlen érzés is, hogy egy maroknyi csillagpor vagyunk, semmi más? Vagy talán Isten veszik el a folyamatban?

      Törlés
    4. Norbi, újfent nem értjük egymást. Illetve úgy tűnik nekem, te nagyon félreértesz valamit. Szó sem volt arról, hogy tilos lenne a szeretetet visszavezetni kémiai reakcióra. Ilyet írtam volna? Hol?

      Megpróbálom még egyszer idézni magam: "A szeretet nekem _elsősorban_ nem kémiai reakció, mégha köze is van ahhoz. A tudomány iránt elfogultan rajongók viszont képesek így kezelni (ld. Dawkins és Sagan fent említett példáját)."

      "Azt magyarázd el, hogy miért ne vezessük vissza ezeket a jelenségeket, ha egyszer képesek vagyunk rá és még az érzések/jelenségek "varázsa" is megmarad."

      Nem, nem marad meg, éppen ez a probléma, amiről a bejegyzés is szólt - még konkrét példát is írtam rá Dawkins és Sagan megjegyzése kapcsán. Náluk a tudományimádat már olyan fokon áll, hogy éppen ezt veszítik el: számukra a költészet egy kémiai-vegyi folyamattá silányult, illetve egy jó sci-fi történetet sem tudnak élvezni, mert az "nem elég tudományos". Pontosan erről van szó, hogy a világ egyoldalú szemlélete olyan kocka gondolkodáshoz vezet, hogy ami emberivé teszi a zord valóságot, éppen az veszik ki belőle...

      Szomorúnak tartom, hogy ezt magyarázni kell, de nem csodálkozok rajta... :-(

      Törlés
    5. A lelkigondozói képzésről pedig már akkor is megírtam neked, hogy mi fér bele az adott óraszámba is mi nem, az nagyon nem egyszerű. Vannak azért egy lelkész számára sokkal fontosabb tudnivalók is a neurobiológiánál.... de hát ez megint annak a szimptómája, hogy egyszerűen mindenkinek mindenhol természettudománnyal kellene foglalkozni, még ha a szakterülete egészen más is... :-(

      Törlés
    6. Ugyanaz a kérdésem mint a tied: hol írtam, hogy írtad, hogy tilos visszavezetni?

      Abban megegyezhetünk hogy én a te fogalmaid szerint tudományimádó vagyok. Írtam, hogy azzal hogy egész pontosan tudom, mi tortenik az agyban mikor szerelmes vagyok az nem veszi el a szerelem érzésének a fenéseget. Az általad idézett kettő tudós több alkalommal hangsúlyozza, hogy milyen lényeges rácsodálkozni az univerzumra. Pedig Dawkinsnak valószínűleg van fogalma róla mik a csodálat neurobiológiai mechanizmusai legalább nagy vonalakban. Miért fontos neked igazolni, hogy a naturalista szemlelete az érzéseknek elveszi az érzést?

      Törlés
    7. Norbi:

      "Azt magyarázd el, hogy miért ne vezessük vissza ezeket a jelenségeket,"

      Ebből a mondatkezdésből nekem az jött le, mintha szerinted én azt állítottam volna, hogy nem szabad visszavezetni. Pedig nem mondtam ilyet.

      " Az általad idézett kettő tudós több alkalommal hangsúlyozza, hogy milyen lényeges rácsodálkozni az univerzumra."

      Ismerem az általam idézett urak munkásságát, és zavarba ejtőnek találom, hogy nem veszed észre a maximális elfogultságukat, valamint a nézeteikből következő silány világnézetet. Azért fontos számomra igazolni, hogy a materialista (nem szimplán naturalista!) szemlélet megfosztja az embereket a normális élettől, mert ezt gondolom igaznak. Ha a redukcionista-materialista szemlélet válik egy ember szemlélődésének középpontjává, az megfosztja az emberi életet minden melegségétől és elevenségétől. Erről már korábban is írtam itt a blogban, ezt nem ismételném meg. Nem az a kérdés tehát, hogy vannak-e neurobiológiai jellegzetességei pl. a szeretetnek vagy sem: mert vannak ilyenek és ezeket nyilván nem hiba tanulmányozni. Amire szerettem volna felhívni a figyelmet, ha a szeretetet ELSŐSORBAN kémiai reakcióként látjuk, és mindent redukcionista szemüvegen át nézünk, az egész élet sivár mechanizmusok láncolatának fog tűnni, nem többnek.

      Keresztényként nem hiszek a tudósoknak, sem a tudománynak abban, hogy a szeretet CSAK kémia. Elhiszem, hogy a tudomány a saját módszertanával ennyit lát belőle és így írja le azt, amit érzékel. De a szeretetnek hitem szerint Isten a forrása - vagyis több az embernél, azon túl is létezik, nem szimpla mechanizmus.

      Törlés
    8. Ah értelek. Ismét értékbeli különbséghez értünk, amiben nem találunk majd közös nevezőre. Az említett urak munkásságát azonban nem ismered, ha azt gondolod hogy ők sivárnak látják a valóságot, és nézeteikből nem is következik amit te vársz.

      Törlés
  2. "A tudomány méltó a tiszteletre, de tisztelni úgy is lehet valamit, hogy nem válik imádat tárgyává."-nagyon pontos konklúzió.Ha imádásról beszélünk akkor nagyon fontos meghatározni mi is az imádat tárgya.Olvasva ezt a kitűnő és aktuális posztot valamint a saját tapasztalataim alapján látom,hogy sok tudós embernél tudomány imádat áll fenn.Az imádat pedig egyedül és kizárólag Istent illeti.Minden más imádás amely ezen kivül megvalósul az keresztyéni szempontból bálványimádásnak minősül.Sok tudós és kutató számára a tudomány szinte kultusz,ha ezt valaki szóvá meri tenni az szinte dühödt támadásokra számithat mert egy nagyon érzékeny pontra tapint rá.A tudomány nem valami semleges valami,nagyon is nagy szellemi vetülete is van...Bátor és kiváló poszt. :) A reakciók biztosan nem maradnak majd el...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért nehéz erről a témáról őszintén beszélni, mert az elfogult tudományrajongó úgy veszi, itt vallási alapon támadják a tudományt, ami pedig nagyon eredményes vállalkozás. Pedig az ilyen kritika éppenhogy nem a tudomány ellen, hanem a tudományért történik. Azt hiszem a tudományos vállalkozás - ami ismétlem, lebilincselően érdekes és lenyűgöző dolog - maga sem szeretne imádat tárgya lenni. Amikor megvédeni próbáljuk azoktól, akik mégis világnézeti ikont akarnak faragni belőle, éppen a tiszteletünket (és nem az imádatunkat) fejezzük ki a tudománnyal kapcsolatban.

      Mindazonáltal fontos arról is szót ejteni, hogy a tudósok sincsenek könnyű helyzetben. Egyrészt hihetetlen mennyiségű szeméttel kell megküzdeniük, amik tudományos köntösben parádéznak és milliókat vezetnek félre (gondolok itt most az áltudományokra), másrészt a tudós mindig marginális figurának tűnik, aki valami érthetetlenül bonyolult és felesleges okoskodással tölti el az életét, de mivel okos, biztos igaza is van. :-) Nem egyszer éltem át, ha valakivel, aki nem ismeri a tudományosságot, a tudományos gondolkodás alapjait, megpróbáltam a témáról beszélgetni, csak nézett rám, hogy minek foglalkozok ilyen hülyeségekkel... Egyszerűen nem tudtam megértetni magam, és azt sem, miért jó tudománnyal foglalkozni.

      Egyszóval: védjük meg a tudományos megismerést az elfogult imádóktól és az áltudományos trendektől egyaránt.

      Törlés
    2. "védjük meg a tudományos megismerést" - még azon az áron is, hogy rossz érzés lesz? :P

      Törlés
  3. A tudományimádat szerintem is létező jelenség, de annyival kiegészíteném a dolgot, hogy azért ez a fajta "imádat" szerintem inkább csak egy szűk körre jellemző, amelybe elsősorban olyanok tartoznak, akik személyesen is kötődnek a tudományhoz (munkájuk, esetleg családi kapcsolataik révén). És vannak ennek párhuzamos jelenségei is, például a művészettel kapcsolatosan, amikor az ahhoz kötődő emberek viseltetnek hasonló "imádattal" a művészet iránt.
    Egy jóval tágabb körre jellemző viszont az az attitűd, ami igazából imádatnak nem nevezhető, de mégis a tudományt állítja középpontba. Ennek az attitűdnek az a jellemzője, hogy, ha nem is mindig kimondottan, de világnézeti alapnak tekintik a tudományt, világnézeti kérdésekben tudományos (vagy tudományosnak látszó) érveket használnak, és hisznek abban, hogy a tudományos fejlődés következtében egyre jobb lesz a világ. Ugyanakkor a tudományos fejlődéssel párhuzamosan haladónak látják az emberi gondolkodás minden területének fejlődését, tehát például úgy vélik, hogy a tudományos haladás erkölcsi, morális fejlődést is magával hoz. Ez a fajta gondolkodás az, amit én a gyakorlati életben látok, tapasztalok, és ezt még nem nevezném tudományimádatnak. Viszont könnyen lehet, hogy ez a gondolkodás a felsőbb szinteken meglévő tudományimádat leszivárgása az alsóbb szintekre, egyfajta vulgarizálódása.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Discipline, fontos kiegészítést írtál és igen, más területeken is megvan ugyanez. A különbség talán annyi, hogy míg a művészetek "imádata" általában nem jár világnézet kialakításával, addig a tudományra ez már nem jellemző. A tudomány nem ideológia, de mégis köré épült egy materialista-ateista bázis, ami felhasználja a tudományos tekintélyt és a kettőt összemosva magát kínálja. Ez is tetten érhető a tudományos ismeretterjesztésben. Sagan "Korok és démonok" c. kötetét olvasva csak a teljesen féleszűeknek nem szúrja ki a szemét, hogy a tudomány népszerűsítésével együtt ateizmust és materializmust is kínál a szerző, miközben a vallásról végtelen egyoldalúsággal csak a negatívumokat említi.

      "Viszont könnyen lehet, hogy ez a gondolkodás a felsőbb szinteken meglévő tudományimádat leszivárgása az alsóbb szintekre, egyfajta vulgarizálódása."

      Igen, szerintem ez tökéletesen megfogtad, pontosan ez történik, és ez a leszivárgás azért képes stabil tempóban haladni, mert a tudomány tekintélyével zajlik. A leszivárgási folyamat azonban általában magával hozza az ateizmust és materializmust is, annak minden hordalékával.

      Sajnos a humán tudományok már alapból ateisták, tehát világnézetileg elkötelezettek. Én nem is azt várnám el, hogy akkor most keresztények legyenek a tudomány alapjai, de azt igen, hogy ideológiailag semlegesek. Úgy vélem ez lenne korrekt egy plurális társadalomban.

      Törlés
    2. Nem tudom, hogy az ideológiai semlegesség hogy lenne a gyakorlatban megvalósítható. Az egyik útja az lehetne, hogy minden tudománnyal kapcsolatos megnyilvánulásból, a tudományos ismeretterjesztést és népszerűsítést is beleértve, száműzni kellene minden világnézetileg releváns megnyilvánulást. De még ha ez valahogy meg is valósulna (bár ennek nem látom realitását), akkor is megmaradna az ateista szemlélet már meglévő helyzeti előnye.
      Sokkal járhatóbbnak látom a másik utat, ami az lenne, hogy nem kizárjuk a világnézeti megnyilvánulásokat, hanem megjelenítjük azok pluralizmusát. Ez már közelebb vinne egyfajta semlegességhez. Ebben nagy szerepük lenne a tudományos ismeretterjesztő műsorok, újságok szerkesztőinek, mert ez az a terület, ahol legkönnyebben és egyben a legnagyobb közönséget elérve lehetne lépni a kiegyenlítettebb látásmód felé.

      Törlés
  4. Tudományimádat, tudomány-központúság – Ezt el tudom fogadni, ha ez alázatot jelent, de nem a tudománnyal, hanem a célközönséggel szemben. A tudomány a világ megmagyarázására annyit ér, amennyivel az ember jobban szereti magát és a világot, amelyet a tudomány magyaráz, és ez az ember cselekedeteiben is nyilvánvaló. A tudomány művelőinek valójában azt kellene elérniük, hogy azok, akik a tudománnyal nem foglalkoznak elmélyülten – legyen ennek bármilyen oka – megszeressék a világot, amelyben élnek. Megszeressék pl. a saját testüket, a természetet azzal, hogy értik, hogyan működik. Ehhez az kell, hogy a magas tudományt a laikus ember szintjén tegyék érthetővé, jó értelemben "vulgarizálják", azaz népszerűsítsék. Ahogy a tudományokat az iskolarendszer oktatja, attól a fiatalok nem fogják megszeretni a saját testüket és a világot, ezért nem fognak rá vigyázni. Ha pl. biosztanár vagy, és biológia órán megdicsőülsz, mert a tanítványaid álla leesett a szédületes tudásodtól, de iskola után továbbra is cigiznek és alkoholizálnak, mert nem tudtad megszerettetni velük a testüket, nem tettél semmi jót. Aki a tudomány mellett tette le a voksát, és ezt hangoztatja is, mert pl. úgy érzi, imponálóan hangzik, jobban teszi, ha a fenti mércét állítja fel, ha a tevékenysége értékét és értelmét méri.

    A tudományos tudás épp olyan erőforrás, amilyen a pénz, a tehetség, a vallásos vagy bármilyen hit - pl. a tudományba vetett hit -, vagy pl. a jól informáltság. Ezek mind erőforrások az egyes ember számára. Lehetnek tudományos ismereteid akár magas fokon, lehetsz gazdag, tehetséges, követhetsz vallást, lehetsz jól informált, a lényeg az, hogy mindezt mire használod – elveszel vele, vagy adsz vele. Ha pl. biosztanár vagy, abbahagyják-e a tanítványaid a biológia óráidtól a cigarettázást, az alkoholfogyasztást, a drogozást, kímélik-e a természetet, megtanulják-e tőled, hogy hagyjanak valamit a világból az unokáiknak is?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "A tudomány a világ megmagyarázására annyit ér, amennyivel az ember jobban szereti magát és a világot, amelyet a tudomány magyaráz" - Tulajdonképpen egyetértek ezzel, de mégis - bár alapvetően, a gyakorlatban nem vagyok tudományellenes - néha úgy gondolom, hogy a tudományos megismerés egyfajta tiszteletlenség a természettel, a világgal (talán Istennel?) szemben. Az, hogy bele akarunk nézni a dolgok belsejébe, mindennek a felszíne alá kukkantani, megérteni a működését, kilesni a titkát, ez kelt bennem olyan érzéseket, mintha ez valamiféle lopás, vagy valamilyen szentség háborgatása lenne. És ez összefügg az ember határtalan birtoklási vágyával is, az ember minden megszerezhető tudást is birtokolni akar.

      Törlés
  5. A tudományos világmagyarázat szerintem mindenképpen jobbnak tűnik, mint a középkort uraló vallásos-babonás világnézet. Bár a tudomány nevében, azzal visszaélve legalább ugyanannyi szörnyűség szakadt az emberiségre, mint a vallás nevében - lásd kommunizmus, nácizmus.

    Azt gondolom, hogy a probléma ott kezdődik - legalábbis egy hívő számára -, amikor a tudomány állításai szemben állnak a Biblia kijelentéseivel.

    Ez a szembenállás van, amikor csak látszólagos, és valójában nem a Bibliával áll szemben a tudományos felfedezés, hanem csak emberi vagy vallásos tradicióval - lásd pl. Galilei. Ilyenkor a szembenállás feloldható, és hozzájárul ahhoz, hogy leszámoljunk hamis bibliaértelmezésekkel vagy tradiciókkal.

    Van, amikor nem a tudomány konkrét felfedezéseivel van baj, hanem az arra épülő tudományos-materialista világnézettel, illetve annak kizárólagosságos szintre emelésével (pl. mivel a tudomány nem tudja igazolni a metafizikai dolgok létezését, azért azok akkor nincsenek is).

    Ehhez hasonló probléma, amikor a jelen kor tudományos megfigyelését és paradigmáit kiterjesztik a tudomány képviselői a múltra, különösen az eredet kérdéseire, gyakran abból a célból, hogy Istent (mint "babonás elemet" kizárják ezekből a kérdésekből) - ilyenkor garantált az ütközés a bibliai világnézettel. Én az evolucionista eredetmagyarázatokat is ide sorolom. Komoly problémának látom azt is, amikor keresztények felváltják a Bibliai kijelentéseket ezen a területen evolucionista magyarázatokkal (akármilyen teológiai magyarázatot - pl. mitikus szöveg, stb. - találva erre). Ezzel most nem akarom ezt a vitát újra megnyitni, csak leírtam a véleményemet. :)

    VálaszTörlés
  6. A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti.
    Akkor vitatkozzon magával!

    VálaszTörlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)