Egy agnosztikus ex-teológus szemszöge

Ahogy rendszeres olvasóim tudják, ebben az évben egy hobbi-szintű "házikutatást" végzek itt a blogban, mely arra a kérdésre igyekszik válaszolni, vajon a történeti Jézus és az egyház által bemutatott Krisztus két külön személyiség-e, vagy egy és ugyanaz a karakter áll a két kifejezés mögött? Egy ilyen, hevesebb vitákat sem nélkülöző felvetés megválaszolásakor természetesen akkor járunk el helyesen, ha mindkét oldal álláspontját megismerjük. Következzen tehát egy Jézussal szembeni kritikus hang - egy olyan emberé, aki korábban teológus volt, most azonban  vallástudós és már nem hívőnek, hanem agnosztikusnak mondja magát.

Hölgyeim és uraim, a színpadon Bart Ehrman. Egy olyan professzorról van szó, aki valamikor rangos teológiai egyetemeken végzett, fiatalkorában fundamentalista szemléletű keresztény volt, ám saját bevallása szerint az Újszövetséget érintő kutatásai kapcsán - különösen az eredeti görög szöveg tanulmányozásakor - arra a konklúzióra kellett jusson, hogy az evangéliumok történeti értéke csekély. Így aztán Ehrman nemcsak az evangéliumoktól, hanem keresztény hitétől is elfordult, és vallástudománnyal kezdett foglalkozni. Több interjúban is agnosztikusnak nevezte magát, ugyanakkor kemény hangvételű cikkeket és könyveket írt, melyekben leginkább az evangéliumok történeti hitelességét támadta. Talán mondani sem kell, de a szakma legalább olyan erős szkepszissel fogadta állításait, mint amilyennel ő fordult az evangéliumokhoz. Ez annyira igaz, hogy az újszövetségi kutatásban jelentős teológusok külön weboldalt is létrehoztak abból a célból, hogy tudományos színvonalon válaszoljanak Ehrman felvetéseire.

Nem vállalkoznék arra, hogy a professzor érveit kibontsam, hiszen elég sok könyvet írt az evangéliumok megbízhatatlanságáról és többek között a teodíceát érintő problémákról is, ám érvelése alapvonásait érdemes lehet megismerni a téma iránt érdeklődőknek.

Bart Ehrman

Mindenekelőtt fontos megemlíteni, hogy Ehrman nem állítja azt, hogy az evangéliumok történeti szempontból abszolút megbízhatatlanok lennének. Álláspontja inkább az, hogy egyaránt tartalmaznak hiteles történeti adatokat és hitelteleneket is. Ha érvelését jól értem, a pontatlanságok, a hamis információk mögött véleménye szerint nem feltétlenül rosszindulatot vagy hazudni szándékozó hagyományozókat kell elképzelnünk, hanem a szájhagyomány és a szövegmásolás metódusa miatt kialakult eltéréseket és ellentmondásokat. Miről is van szó?

Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy az a szöveg, amit mi itt és most, a huszonegyedik században kézbe veszünk, nem Jézus közvetlen szavait tartalmazza. Jézus mondott valamit, ráadásul arámi nyelven, ezt szájhagyomány útján továbbadták, azután évtizedekkel később leírták és szerkesztették, immár görögül. Ezt követően az évezredek során a szöveget másolták, végül még azt is hozzá kell tennünk, hogy bizonyos nyelvekre - például a magyarra - lefordították. Ez a processzus számos változtatási lehetőséget és hibaforrást jelenthet és jelentett is - állítja Ehrman. Éppen ezért nem mondhatjuk, hogy a Bibliát böngészve mi Jézussal találkoznánk, Jézust hallanánk, Jézus szavait látnánk a lapokon: ezek már feldolgozott, értelmezett, szerkesztett, újra és újra másolt textusok.

A professzor érvelése arra hívja fel a figyelmet, hogy az evangéliumokat nem szemtanúk alkották, hanem olyan személyek, akik 35-65 évvel az események után írtak. Információforrásaik azok voltak, akik szájról-szájra adták tovább a Jézusról szóló történeteket. A továbbadás motorja az első keresztények azon szándéka volt, hogy zsidókat és pogányokat a keresztény hitre térítsenek. A megtért emberek ugyancsak tovább mesélték a történeteket, hogy másokat megtérítsenek, és így haladt ez a folyamat embertől emberig, a Jézusról szóló történetek pedig nem meglepő módon változtak közben. Honnan tudhatjuk ezt? - teszi fel a kérdést Ehrman. A válasz egyszerű: az egyes beszámolókban egymással összeférhetetlen eltéréseket látunk. Ahogy ő mondja:

"Nem kell nekem hinniük, győződjenek meg róla a saját szemükkel! Annak oka, hogy nem vesszük észre, mennyi eltérés van az evangéliumok között egyszerűen az, hogy vertikálisan olvassuk őket, vagyis fentről-lefelé haladva. Elkezdjük Márknál és végigolvassuk, azután Máténál ugyanezt tesszük és megállapítjuk, hogy az úgy hangzik, mint Márk szövege. Aztán következik Lukács, ami Márkra és Mátéra emlékeztet, végül János kicsit másnak tűnik, de nagyjából mégis ugyanolyan, mint a többi. Mindez a vertikális olvasás hatása. Ha észlelni szeretnénk a különbségeket, az evangéliumokat horizontálisan kell olvasnunk. Tanulmányozzunk egy történetet Máténál, azután olvassunk ugyanarról Márk verziójában, végül a kettőt vessük össze egymással!"

Ehrman saját állítása szerint sok apró és kevésbé apró ellentmondásra bukkanhat az, aki ennek megfelelően jár el. Vitái során és könyveiben konkrét példákat is hoz, de ezeket most nem kezdem el ismertetni, mert soha nem lenne vége a bejegyzésnek. Hogy az ellentmondásokkal tarkított evangéliumi perikópák közül éppen melyik elbeszélést tartjuk hitelesnek, az attól függ, éppen melyik evangéliumot olvassuk - zárja le érvelését a professzor.

Nyilvánvaló, hogy ez az alapkoncepció, mellyel Ehrman megközelíti a leírt evangéliumi szövegeket, más kutatóknak is régen feltűnt. Egyetlen személyes megjegyzésem most csupán az, hogy naiv gondolatnak tűnik azt javasolni, hogy ne csak horizontálisan, hanem vertikálisan is - azaz egymás mellé téve - olvassuk a textusokat. Amennyire ismerem a hozzáértők munkásságát, nekem úgy tűnik, ők megrágták már mind a négy evangéliumot oda-vissza, fentről-lefelé, lentről-felfelé, szétszedve, összerakva, összemérve egymással, az eredeti szöveg és a fordítások alapján egyaránt. Ám most nem tartom feladatomnak Ehrman állításainak vizsgálatát - pusztán szerettem volna helyt adni annak a látásmódnak is a "történelmi Jézus kontra hit Krisztusa" sorozatomban, mely az ellenoldal hangján szólal meg. Azt hiszem egy ex-teológus véleménye az átlagnál is jobb reprezentánsa az ilyen nézőpontnak.