2015. május 27., szerda

Egy agnosztikus ex-teológus szemszöge

Ahogy rendszeres olvasóim tudják, ebben az évben egy hobbi-szintű "házikutatást" végzek itt a blogban, mely arra a kérdésre igyekszik válaszolni, vajon a történeti Jézus és az egyház által bemutatott Krisztus két külön személyiség-e, vagy egy és ugyanaz a karakter áll a két kifejezés mögött? Egy ilyen, hevesebb vitákat sem nélkülöző felvetés megválaszolásakor természetesen akkor járunk el helyesen, ha mindkét oldal álláspontját megismerjük. Következzen tehát egy Jézussal szembeni kritikus hang - egy olyan emberé, aki korábban teológus volt, most azonban  vallástudós és már nem hívőnek, hanem agnosztikusnak mondja magát.

Hölgyeim és uraim, a színpadon Bart Ehrman. Egy olyan professzorról van szó, aki valamikor rangos teológiai egyetemeken végzett, fiatalkorában fundamentalista szemléletű keresztény volt, ám saját bevallása szerint az Újszövetséget érintő kutatásai kapcsán - különösen az eredeti görög szöveg tanulmányozásakor - arra a konklúzióra kellett jusson, hogy az evangéliumok történeti értéke csekély. Így aztán Ehrman nemcsak az evangéliumoktól, hanem keresztény hitétől is elfordult, és vallástudománnyal kezdett foglalkozni. Több interjúban is agnosztikusnak nevezte magát, ugyanakkor kemény hangvételű cikkeket és könyveket írt, melyekben leginkább az evangéliumok történeti hitelességét támadta. Talán mondani sem kell, de a szakma legalább olyan erős szkepszissel fogadta állításait, mint amilyennel ő fordult az evangéliumokhoz. Ez annyira igaz, hogy az újszövetségi kutatásban jelentős teológusok külön weboldalt is létrehoztak abból a célból, hogy tudományos színvonalon válaszoljanak Ehrman felvetéseire.

Nem vállalkoznék arra, hogy a professzor érveit kibontsam, hiszen elég sok könyvet írt az evangéliumok megbízhatatlanságáról és többek között a teodíceát érintő problémákról is, ám érvelése alapvonásait érdemes lehet megismerni a téma iránt érdeklődőknek.

Bart Ehrman
Mindenekelőtt fontos megemlíteni, hogy Ehrman nem állítja azt, hogy az evangéliumok történeti szempontból abszolút megbízhatatlanok lennének. Álláspontja inkább az, hogy egyaránt tartalmaznak hiteles történeti adatokat és hitelteleneket is. Ha érvelését jól értem, a pontatlanságok, a hamis információk mögött véleménye szerint nem feltétlenül rosszindulatot vagy hazudni szándékozó hagyományozókat kell elképzelnünk, hanem a szájhagyomány és a szövegmásolás metódusa miatt kialakult eltéréseket és ellentmondásokat. Miről is van szó?

Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy az a szöveg, amit mi itt és most, a huszonegyedik században kézbe veszünk, nem Jézus közvetlen szavait tartalmazza. Jézus mondott valamit, ráadásul arámi nyelven, ezt szájhagyomány útján továbbadták, azután évtizedekkel később leírták és szerkesztették, immár görögül. Ezt követően az évezredek során a szöveget másolták, végül még azt is hozzá kell tennünk, hogy bizonyos nyelvekre - például a magyarra - lefordították. Ez a processzus számos változtatási lehetőséget és hibaforrást jelenthet és jelentett is - állítja Ehrman. Éppen ezért nem mondhatjuk, hogy a Bibliát böngészve mi Jézussal találkoznánk, Jézust hallanánk, Jézus szavait látnánk a lapokon: ezek már feldolgozott, értelmezett, szerkesztett, újra és újra másolt textusok.

A professzor érvelése arra hívja fel a figyelmet, hogy az evangéliumokat nem szemtanúk alkották, hanem olyan személyek, akik 35-65 évvel az események után írtak. Információforrásaik azok voltak, akik szájról-szájra adták tovább a Jézusról szóló történeteket. A továbbadás motorja az első keresztények azon szándéka volt, hogy zsidókat és pogányokat a keresztény hitre térítsenek. A megtért emberek ugyancsak tovább mesélték a történeteket, hogy másokat megtérítsenek, és így haladt ez a folyamat embertől emberig, a Jézusról szóló történetek pedig nem meglepő módon változtak közben. Honnan tudhatjuk ezt? - teszi fel a kérdést Ehrman. A válasz egyszerű: az egyes beszámolókban egymással összeférhetetlen eltéréseket látunk. Ahogy ő mondja:

"Nem kell nekem hinniük, győződjenek meg róla a saját szemükkel! Annak oka, hogy nem vesszük észre, mennyi eltérés van az evangéliumok között egyszerűen az, hogy vertikálisan olvassuk őket, vagyis fentről-lefelé haladva. Elkezdjük Márknál és végigolvassuk, azután Máténál ugyanezt tesszük és megállapítjuk, hogy az úgy hangzik, mint Márk szövege. Aztán következik Lukács, ami Márkra és Mátéra emlékeztet, végül János kicsit másnak tűnik, de nagyjából mégis ugyanolyan, mint a többi. Mindez a vertikális olvasás hatása. Ha észlelni szeretnénk a különbségeket, az evangéliumokat horizontálisan kell olvasnunk. Tanulmányozzunk egy történetet Máténál, azután olvassunk ugyanarról Márk verziójában, végül a kettőt vessük össze egymással!"

Ehrman saját állítása szerint sok apró és kevésbé apró ellentmondásra bukkanhat az, aki ennek megfelelően jár el. Vitái során és könyveiben konkrét példákat is hoz, de ezeket most nem kezdem el ismertetni, mert soha nem lenne vége a bejegyzésnek. Hogy az ellentmondásokkal tarkított evangéliumi perikópák közül éppen melyik elbeszélést tartjuk hitelesnek, az attól függ, éppen melyik evangéliumot olvassuk - zárja le érvelését a professzor.

Nyilvánvaló, hogy ez az alapkoncepció, mellyel Ehrman megközelíti a leírt evangéliumi szövegeket, más kutatóknak is régen feltűnt. Egyetlen személyes megjegyzésem most csupán az, hogy naiv gondolatnak tűnik azt javasolni, hogy ne csak horizontálisan, hanem vertikálisan is - azaz egymás mellé téve - olvassuk a textusokat. Amennyire ismerem a hozzáértők munkásságát, nekem úgy tűnik, ők megrágták már mind a négy evangéliumot oda-vissza, fentről-lefelé, lentről-felfelé, szétszedve, összerakva, összemérve egymással, az eredeti szöveg és a fordítások alapján egyaránt. Ám most nem tartom feladatomnak Ehrman állításainak vizsgálatát - pusztán szerettem volna helyt adni annak a látásmódnak is a "történelmi Jézus kontra hit Krisztusa" sorozatomban, mely az ellenoldal hangján szólal meg. Azt hiszem egy ex-teológus véleménye az átlagnál is jobb reprezentánsa az ilyen nézőpontnak.

11 megjegyzés :

  1. "Az ember kétféle módon tévedhet.Elhiheti azt ami nem igaz,vagy vonakodik
    elhinni ami igaz."-Sören Kierkegaard

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És néha ez a kétféle együtt is jár. :-)

      Törlés
  2. Ehrman kemény dió. Több szempontból is. Szerintem azzal, hogy feltárja a mainstream kereszténységgel konkuráló egyéb keresztény irányzatokat, igencsak jó szolgálatot tesz annak az elméletnek, ami szerint _nem csak egy hivatalos értelmezés_ adatott a szövegekhez.

    Szerintem a fő baj az, hogy hajlamosak vagyunk ezeket a szövegeket történelemként olvasni, pedig - szerintem - nem annak írták. Később meg pláne nem akként olvasták, hanem liturgikus szövegként...

    Nekem olyan szempontból nagyon gyanúsak ezek a szövegek, hogy bár nem lehet úgy olvasni, ahogyan Ehrman elvárná - de úgysem, ahogy a kereszténység sokszor teszi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Szerintem a fő baj az, hogy hajlamosak vagyunk ezeket a szövegeket történelemként olvasni, pedig - szerintem - nem annak írták. Később meg pláne nem akként olvasták, hanem liturgikus szövegként..."

      János, az evangéliumokat valóban nem történelmi írásnak szánták, hanem hitbuzgalmi iratnak, azaz eszközt kívántak adni az első keresztények kezébe ahhoz, hogy a Jézusról szóló Jó Hírt terjeszthessék. A tényleges cél hitbuzgalminak tűnik, missziós elkötelezettséggel. Ez lehetett az elsődleges szempont, ám ez nem zárja ki az arra való törekvést, hogy ezek a szövegek történetileg is hitelesek legyenek.

      A formatörténet elég messzire ment a történelmi szkepszisben, amikor az evangéliumok hitbuzgalmi jellegének tényét nagyobb súllyal értékelte a kelleténél. Ahogy Benoit megállapítja: "Lehet, hogy a keresztényeket nem érdekelte a "történelem", de a "történetiség" kétségkívül érdekelte őket. Az új hit hirdetői talán nem akartak mindent elmondani Jézusról, de semmiképpen sem akartak olyasmit mondani, ami nem igaz".

      Törlés
  3. Ejh, ezek a teológusok...

    VálaszTörlés
  4. Kedves Sytka! Nem vagyok egy nagy bloglátogató, blogok között váltogató ember meg semmiképpen, egyedül a Szabados Ádám blogján voltam eddig (jelenleg letiltottként), onnan tévedtem ide hozzád, remélem nem csinálok ebből rendszert:-) már a blogturizmusból), viszont ez az Ehrman cikk felkeltette az érdeklődésemet, amihez engedj meg néhány megjegyzést, mert talán olyan szempontokat tudok mutatni, amiket eddig nem ismertél, és amelyek talán hozzájárulnak ahhoz, hogy jobban megértsük Ehrman kétségeit: vagyis egy nyelvészeti szempontúnak mondható megközelítést szeretnék bemutatni.
    Közismert tény, hogy az írás nem feltétele, nem feltétlen kelléke a nyelvnek. A világon beszélt nyelvek nagy része nem rendelkezik írásbeliséggel, ami tulajdonképpen analógiája az írásbeliség előtti nyelvhasználatnak. Walter Jackson Ong munkásságának köszönhetően, ma már a nyelvészetben és a filozófiában is elismert az elsődleges szóbeliség fogalma, amely az írásbeliség előtti jellegzetes nyelvhasználat mibenlétére ad magyarázatot, és amelyre az jellemző, hogy a nyelv akusztikus jellege kizárólagosan érvényesül. Az elsődleges szóbeliségben a szavaknak nincs szótárilag rögzített pontos jelentésük, sokkal jobban érvényesülnek benne a kommunikáció nyelven kívüli (gesztusok, mimika stb), illetve a nyelvi elemek un. szupraszegmentális (hanglejtés, hangszín, hangerő stb) elemei, amelyek konkretizálták(!) a szó- és talán a mondatjelentést is. Nem bizonyított, de feltételezhető, hogy a beszédet létrehozó gondolkodás más az elsődleges szóbeliségben: „mindenekelőtt operacionális, nem alkalmaz általánosító szillogizmusokat, nem érzékel logikai azonosságot vagy ellentmondást; konkrét célokhoz, többnyire fizikai műveletekhez kötődik.” (Nyíri)
    „Az elsődleges szóbeliséget tehát a mai emberi nyelvtől sok tekintetben igencsak különböző nyelvállapot jellemezte. A betűírás megjelenésekor ezt a szituációhoz szorosan kötődő, a muzikális elemekben szinte tobzódó, az extralingvális és szupraszegmentális eszközöknek meghatározó szerepet juttató nyelvet próbálta megragadni és rögzíteni az író ember maroknyi grafikus jel segítségével.” (Benczik)
    „A megtért emberek ugyancsak tovább mesélték a történeteket, hogy másokat megtérítsenek, és így haladt ez a folyamat embertől emberig, a Jézusról szóló történetek pedig nem meglepő módon változtak közben.” „..a szöveget másolták, végül még azt is hozzá kell tennünk, hogy bizonyos nyelvekre - például a magyarra - lefordították. Ez a processzus számos változtatási lehetőséget és hibaforrást jelenthet és jelentett is - állítja Ehrman.”
    A fenti analógia segítségével azt szeretném bemutatni, hogy azok a változások, amikre a professzor utal, nem pusztán a Jézusról szóló történetek változását, hanem Jézus személyét, lényét, személyiségét, és a küldetését, tanításának lényegét érintő változásokat is eredményezhettek. A következő példával szeretném ezt illusztrálni:
    A Máté 21: 19-ben van egy érdekes rész, ami a köztudatban a fügefa megátkozása történeteként került be: „És meglátva egy fügefát az út mellett, oda méne hozzá, és nem talála azon semmit, hanem csak levelet; és monda annak: Gyümölcs te rajtad ezután soha örökké ne teremjen.” (Károli)
    Amennyiben abból indulunk ki (véleményem szerint jogosan), hogy Jézus leírt szavaiban az elsődleges szóbeliség jegyei eltűnhettek, majd a görögre, majd magyarra fordítás során teljesen elvesztek, Jézus fenti mondatának a következő értelmezése: „Gyümölcs te rajtad ezután soha örökké ne teremjen?” a Jézusra az évezredek és a dogmafejlődés során ráaggatott zsidóellenes tartalom igazságtartalmát, küldetésének zsidóellenes voltát kérdőjelezhetik meg és tehetik tisztába.
    A történeti Jézus kutatás egyik lehetséges megközelítésére szerettem volna csak felhívni a figyelmet, hiszen a hasonló megközelítés más írásrészek értelmezésében is hasznosnak bizonyulhat. Ez a munka talán lehetetlen, talán elvégezhetetlen, talán minden alapot nélkülöző, az exegézistől más megközelítést igénylő formula, de ez nem jelentheti azt, hogy megpróbálhatatlan is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves balivi1, Isten hozott a blogon, nemhogy nem zavarsz, hanem érdekes és értékes volt ez a hozzászólásod! Köszi a kiegészítést, természetesen Ehrman többet érdemel ennél a rövid bejegyzésnél, hiszen gondolatairól több kötetet írt és számos élő vitában is részt vett. (Ezekből olvastam, illetve láttam is).

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    3. ó, hogy így látod! Ezzel csak azt akartam érzékeltetni, hogy Jézus írástudás ellenességét nem biztos, hogy a törvénytudás, vagy törvényismeret ellenességgel kell azonosítani, hanem sokkal inkább egy olyan gondolkodásmód ellenességgel, ami a törvényben megjelenő konkrét jelentést egy elvonatkoztató és ezáltal az eredeti jelentést elhomályosító, így egy képmutató magatartás- és cselekedetrendszert eredményez.
      A farizeus törvényeskedőként elterjedt ma közismert jelentése helytelenül tükrözi Jézus farizeus ellenességét:
      A "...jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok," többször ismételt formulája és a Jézust tanítóként tisztelő ifjúnak adott törvénytiszteletre buzdító tanácsának ellentmondásából sztem csak a fenti következtetésre juthatunk.

      Törlés
  5. Kedves Sytka! Valamilyen blogbejegyzés folytán eljutottam Ehrman Facebook profiljára, ahol legújabb(?) könyvének a How did Jesus became God- nak az ismertetése érdekes gondolatokat vet fel. Továbbviszi és példákkal illusztrálja az általad is idézett gondolatot, miszerint az evangéliumi perikópák közül éppen melyik elbeszélést tartjuk hitelesnek, az attól függ, éppen melyik evangéliumot olvassuk. Rámutat többek között a szinoptikus és a János evangélium Jézusának jeleinek és csodáinak az indítékában rejlő különbségekre. Érdekes feltevések, amiket érdemes elolvasni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, olvastam és fogom is olvasni Ehrmant, szerintem is érdekes kérdéseket vet fel.

      Törlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)