Kevés idő - sok könyv

Egy esztendő végére elérve mi sem természetesebb annál, minthogy az ember visszatekint. Röviden én is megpróbálok hátranézni, és ez most elsősorban azokra a maradandó élményt jelentő olvasmányaimra vonatkozik, melyekkel az idei évben találkoztam. Meglepő módon olyan könyv is akad közöttük, amely annak ellenére (vagy éppen azért!) maradt emlékezetes számomra, mert nem értettem egyet a szerzővel.

Az élet rövid, a jó könyvek listája meg túl hosszú. Még ha teret is engedek annak a rossz szokásomnak, hogy egyszerre több kötetet is bújok, a helyzet reménytelennek tűnik. Néha már az az ember érzése, hogy a sok könyv maga alá temeti. Ebben az évben ráadásul nekifogtam angolul is olvasni – azt hiszem minden túlzás nélkül állíthatom, egy egészen új dimenzió nyílt meg ezzel előttem. Egy olyan világ kapuit tártam szélesre, ahol tulajdonképpen bármilyen tématerületről elképzelhetetlen mennyiségű irodalom zúdulhat az ember nyakába. Mivel az idő véges, a hatalmas dömpingből szelektálni kell: 2015-ös étlapomat ezért úgy állítottam össze, hogy abban szépirodalom, lektűr, tudományos ismeretterjesztés, és persze vallástudomány és teológia is helyet kapjon. Nyilván a blogban utóbbi két kategória a legérdekesebb, ezért a következőkben ezekből szemezgetek.

Még az év elején jelent meg James Dunn „Kezdetben volt az evangélium” című munkája, melyet nyugodt szívvel ajánlok mindenkinek, aki rendkívül olvasmányosan és mégis mély szakmai alapossággal megírt könyvet keres arról, hogyan íródtak a Jézusról szóló beszámolók. Dunn nem rest, hogy belemenjen kényesebb kérdésekbe, és a hazai irodalomban olyan, mélységében nem túl sűrűn tárgyalt problémákra is figyelmet fordít, mint a Jézus által elmondott anyag szóbeli terjedésével kapcsolatos kritikus felvetések. Vajon mennyire és hogyan változott meg az evangélium a Jézus halála és feltámadása, valamint a szöveg leírása közti időszakban? A könyv meglehetősen gyorsan végigolvasható, mert nem túl nagy terjedelmű, de a rövidség mögött nem felszínesség, hanem tömény és nívós tartalom rejlik.

Nagyon kíváncsian kezdtem bele, és elégedetten tettem le az annál vaskosabb „Vallástörténeti értekezés”-t, azaz Mircea Eliade munkáját, mely magyar nyelven most jelent meg először. Aki kíváncsi arra, hogyan lehet a vallásokat a szimbólumaikon keresztül megérteni, nem foghat mellé a kötettel. Eliade a hierofániákon keresztül próbálja bemutatni a vallások működését, azaz arra kíváncsi, hogy a szent dolgok, melyek a különféle hitek közepében állnak, hogyan mutatják meg magukat a különféle felfogásokban. Nagyon érdekesnek találtam, hogy a kiváló szerző megkérdőjelezi a bejáratott evolucionista felfogást, miszerint a mai, komplex vallások az egyszerűbb vallásokból fejlődtek ki: kutatásaiból az tűnik egyre világosabbnak, hogy az ősi vallások is igencsak bonyolultak lehettek, és a közkeletű elképzeléssel szemben nem voltak primitívek.

Az idén általam olvasott jó könyvek között feltétlenül helye van „A Menny története” című opusznak. Persze a könyv szerzői, azaz Colleen McDannell és Bernhard Lang nem látnokok vagy próféták, akik éles képet fognak a Mennyországból és leírják, amit ott látnak. Sokkal inkább történészek, akik arra voltak kíváncsiak, az emberiség az elmúlt évezredekben hogyan gondolkodott a boldog túlvilági létről. A nagyon alapos dolgozatból kiderül, hogy gyakorlatilag két pólus, az antropocentrikus és a teocentrikus gondolkodás váltogatta egymást. Az első inkább az emberek túlvilági boldogságának részleteiben merült el, míg a második Isten személyét helyezte a Mennyország középpontjába és úgy magyarázta annak milyenségét. A Menny története tehát valójában nem is annyira a Menny története, hanem a mi történetünk, földi embereké. Olyan tükör, ami megmutatja hogyan képzeljük el a halál utáni örök boldogságot, még ha az itt a földön rejtve is marad a szemeink előtt.

Magyarul egyelőre nem jelent meg Denis O. Lamoureux „I love Jesus and I accept evolution” című könyve, melyben az evangelikál szerző a teológia és a biológia alapos ismerőjeként azt taglalja, milyen alapon fogadhatjuk el az evolúcióelméletet hívőként. Lamoureux a problémafelvetések után első körben a teológiai dilemmák felé fordul: megérteti olvasójával azt a hátteret, melynek ismerete elengedhetetlen a teremtéstörténetek helyes interpretálásához. Nagyon tetszett, hogy mély tisztelettel fordul a Szentírás felé, és nem megmosolyogni akarja a bibliai szerzők „elavult világképét”, hanem megérteni és helyes kiindulópontként felhasználni azt. A teológiai reflexiók során ráadásul nem fél feltenni keményebb kérdéseket, melyek előkerülhetnek, ha valaki keresztényként elfogadja az evolúciót. Így például kitér Ádám történetiségének kérdésére, illetve azokra a dilemmákra is, hogyan kell az újszövetségi szakaszokat érteni, ha nem vesszük szó szerint a teremtéstörténeteket. A könyv második felében inkább a természettudományos felvetések sorakoznak, természetesen a laikus olvasó számára is érthető színvonalon. Végül még abból is ízelítőt kapunk, hogyan lehet ezt az egész kérdést evangéliumi hívőként szemlélni. Jól felépített, színvonalas és gondolkoztató könyv – ajánlom azoknak is, akik még nem mesterei az angol nyelvnek, mert könnyen érthető és igen olvasmányos!

Peter Enns Szentírással kapcsolatos analógiájáról már korábban tettem említést itt a blogban. Enns „Inspiration és Incarnation” című könyvéről mindenképpen elmondhatjuk, hogy kettős hatást váltott ki. Egyrészt a szerző a könyvben foglaltak miatt (is) elveszítette állását, másrészt a kötet bestseller lett és igencsak dinamikus teológiai vitákat váltott ki. Ez a két tény eléggé felcsigázott ahhoz, hogy beszerezzem a könyvet. Leegyszerűsítve a dolgot, a könyv alapvető állítása egy hasonlaton alapszik: ahogyan Jézus Krisztus egyszerre volt ember és Isten, és testet öltött születésekor, úgy a Biblia is ehhez hasonlóan egyszerre „inkarnálódott”, azaz öltött fizikai formát, mint isteni és emberi alkotás. Enns könyvében ebből a párhuzamból kiindulva szemlélődik, és vizsgálataiban arra is kitér, vajon az újszövetségi szerzők milyen metódusokkal használták fel az ószövetségi szakaszokat, és mennyire voltak precízek az értelmezéseikben. Végigolvasva a könyvet, én semmi olyan egetrengető durvaságot nem találtam, ami miatt Enns kemény pofonokat kapott. Persze szó se róla, a konzervatív beállítottságúaknak néhány megjegyzése csíphette a szemét.

Végül egy olyan kötetet is megemlítek, melyet részben a szerző életútja miatti kíváncsiságból vettem kézbe. Bart Ehrmanról ugyancsak tettem már említést a blogban. Ehrman újszövetséges professzorként dolgozott, ám az évek során végül elveszítette keresztény hitét. Hitehagyásának teológiai okai voltak, s igazi indokait a „God’s problem” című könyvében írta le: ezek pedig az örök vitához, a teodíceához kapcsolódó problémákban gyökereznek. Ehrman szerint a Biblia számos választ ad arra, miért élnek meg az emberek brutális gyötrelmeket – például Isten haragja sújtja őket, egymásnak okoznak szenvedést, vagy éppen azért, mert ezek a fájdalmas események a végidők jelei közé tartoznak -, de mindegyik magyarázat elégtelen, és a szerző szerint ha összerakjuk őket, együtt sem vezetnek igazi felelethez. Azon túl, hogy mélyebben beleláthattam az okokba, melyek miatt Ehrman elfordult a hitétől, akarva-akaratlanul nagyon jó bibliai teológiai könyvet is alkotott a szenvedés kérdését illetően, hiszen szisztematikusan összeszedte a Biblia válaszait. Látszik, hogy nagyon tehetséges emberről van szó, ezért nagyon sajnálom, hogy úgy döntött, ahogy, és reménykedem abban, hogy minden dilemmája ellenére egyszer majd visszatalál a hitéhez.

Én ezzel a rendkívül szubjektív válogatással kívánok a blog minden olvasójának boldog karácsonyt, és egy még boldogabb új évet! Köszönöm mindenkinek, aki ebben az évben engem olvasott, és reményeim szerint január elején ismét felveszem majd az ünnepi időszak kedvéért most letett fonalat. A blog is akkor fog frissülni legközelebb.