2016. június 19., vasárnap

A tisztítótűz bibliai alapjai - a purgatóriumról (2)

Az előző részben megpróbáltam nagyon röviden bemutatni azt a gondolatot, miszerint a halál után létezik egy olyan állapot, melyben az ember minden hibájától, bűnétől, "szellemi sebhelyétől" megszabadul, hogy utána tisztán és felkészülten Isten elé állhasson. Szerintem ez a gondolat igen pozitív, de sejthetően nem elég megalapozott egy protestáns számára, mivel szentírási gyökerei nagyon haloványak...

"Kifejezett bizonyíték erre nem idézhető a Szentírásból" - írja a világ egyik, protestánsok számára legalábbis legidegesítőbb mondatát egy katolikus dogmatika könyv. Ez az a kijelentés, melyet meghallva a kereszténység reformációból kisarjadt tábora a távkapcsolóért nyúl és ennyit mond: "jó van emberek, akkor hagyjuk ezt az egészet, kapcsoljunk egy másik csatornára!" Protestáns szemszögből ugyanott vagyunk, ahova egyébként mindig kerülni szoktunk: a Sola Scriptura elvnél. Vagyis ha egy doktrínának nincs bibliai gyökere, akkor a szent hagyomány nem lesz elég önmagában. A reformátorok legalábbis erre a következtetésre jutottak, és el is vetették a purgatórium tanítását. (Bár ezen a ponton érdemes megjegyezni, hogy maga Luther sokáig hitt a purgatórium tanában, és elítélő szavai mögött nem feltétlenül teológiai indítékok álltak, hanem inkább az, hogy az egyház nyerészkedését ellenezte, ami a halottakért mondott ima gyakorlata köré épült.)

Tény és való, hogy a purgatóriumról nem esik szó a Bibliában. Ha mégis keresni akarunk halvány kapaszkodópontokat, csupán néhány félmondat és kifejezés jöhet szóba. A leggyakrabban az 1Kor 3,12-15-öt szokták a katolikus hívők emlegetni, ahol Pál apostol arról ír, hogy aki ebben az életben olyan munkát végzett, ami értéktelen vagy gyenge minőségű, munkája eredménye a "túlvilági kiértékeléskor" elég, mint a szalma. Ám maga az ember, - még ha munkája gyatra is volt -  megmenekül, de úgy, mint aki tűzön megy keresztül. A tűzön átsétáló ember képzetébe nem nehéz belelátni a purgatóriumot. Érdekes módon azonban pont az előbb említett katolikus dogmatika hívja fel a figyelmet arra, hogy ez az igeszakasz mégsem vonatkoztatható a purgatórium tanítására: nem a megmenekülés módjára, hanem sokkal inkább annak nehézségére vonatkozik a tartalma. Nem valószínű tehát, hogy Pál itt a purgatóriumról akart volna tanítást adni.

Az sem segít túl sokat, hogy a tisztítótűz dogmájával szorosan összekapcsolt szokás, vagyis a halottakért mondott ima csak a Makkabeusok második könyvében szerepel (2Makk 12,42-45), lévén a protestáns oldal számára ez egy apokrif irat, tehát nem fogadják el ihletett szövegnek.

Kissé groteszk módon, a leginkább reményteljesnek talán Jézus kemény szavai tűnnek, amikor az őt mocskoló farizeusoknak azt mondja, hogy aki a Szentlelket káromolja, annak nem bocsátatik meg sem ezen, sem a másvilágon. A katolikus értelmezők arra hívják fel a figyelmet, mintha itt Jézus legalábbis meglebegtetné, hogy lehetnek bűnök, amelyeket a másvilágon Isten megbocsát - ha nem is a Szentlélek káromlását. Jézus szavait úgy is érthetjük tehát, mint ami fenntartja annak az elvi lehetőségét, hogy van mód a halál után a bűnbocsánatra, egyfajta szellemi állapotváltozásra. (Bár máris hozzá lehetne tenni, ha valaki ezt így is véli, Jézusnak ez a néhány szavas kijelentése sem konkrétan a purgatóriumról szól! Én egyébként úgy gondolom, Krisztus itt egyszerűen és határozottan egy nyomatékosító kifejezést használt: "sem itt, sem a másvilágon", azaz soha, semmikor, semmiféle körülmények között nem bocsátatik meg a Szentlélek káromlása.)

Nos, ha a bibliai alapokat nézzük, ez bizony édeskevés.

Bevallom őszintén, ennek ellenére nekem szimpatikus a purgatórium gondolata. Szentírási alapjai elégtelenek, de maga az elképzelés, hogy az ember átmegy egy tisztulási folyamaton, hogy azután bizonyos értelemben felkészülten álljon Isten elé, szerintem a protestánsok attitűdjeitől sem esik távol. Ugyanakkor egy ilyen kérdést mégsem szimpátia alapján kellene eldönteni, ha már kezünkben van a Szentírás. Az azonban úgy tűnik, nem szól semmit a tisztítótűzről.

De nem is a purgatóriummal van itt az igazi gond. Ahogy én látom, a komolyabb problémát inkább ennek a következménye, nevezetesen a halottakért történő imádkozás gyakorlata jelenti. A kérdés adott: vajon ha semmit sem tudunk a Szentírás alapján magáról a purgatóriumról, ha egy épkézláb mondatot sem találunk benne, ami legalább néhány szóban konkretizálná, hogy létezik ilyen állapot, akkor hogyan lehet erre az ingatagnak tűnő alapra ráépíteni egy komplett gyakorlatot, liturgiát, imaformát is? Természetesen az ilyen kérdésekre mindig ugyanaz a válasz: ott a szent hagyomány, illetve a Tanítóhivatal kijelentései. Innentől kezdve pedig a purgatóriumról szóló vita már nem is a purgatóriumról fog szólni, hanem olyan kérdésekről, melyek sokkal inkább a tekintély, az ihletettség és az ekkléziológia területeit érintik.

Egyre inkább úgy látom, hogy a katolikus dogmatika protestánstól eltérő részének egésze azon áll vagy bukik, hogy a szent hagyományt nevezhetjük-e ugyanúgy Istentől ihletettnek, mint magát a Szentírást? Ha erre a kérdésre igennel felelünk, nem lesz probléma elfogadni ezeket a hittételeket. Ha nemmel felelünk, akkor viszont a legjobb esetben is megérteni tudjuk őket, de elfogadni semmiképp. Ugyanez a helyzet a purgatóriummal is: az igazi kérdés nem az, hogy létezik-e tisztítótűz, hanem hogy megbízhatunk-e a katolikus hagyományokban, melyek állítják ennek a létezését? A választ, mint mindig, ezúttal is az olvasóra bízom.

11 megjegyzés :

  1. Őszintén szólva én a Szentírást a szenthagyomány részének tekintem. Nekem nagyon furcsa az a gondolat, hogy csak a szentírók részesültek volna valamilyen isteni ihletettségben, a szövegek szerkesztése, kanonizálása, a liturgia és az egyházszervezet kialakítása pedig mind olyan kizárólagosan emberi tevékenység lett volna, amiben már csak eltérés történhetett az eredeti tanítástól. Szerintem mind az írásban, mind a többi említett tevékenységben szerepet kaphatott az ihletettség, de jócskán volt mindegyikben emberi momentum is.

    Abban biztos vagyok, hogy a katolikus hagyomány sem az abszolút igazságot képviseli, de a tanításai szerintem egy szélesebb perspektívát képviselnek, és így közelebb vihetnek a transzcendens jobb megismeréséhez, megértéséhez. A protestánsok a Sola Scriptura szigorúságával ez előtt a lehetőség előtt zárják be a kaput.
    (Bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy én az átlagnál lazábban kezelem ezeket a dolgokat, és én más vallások tanításaiban is látok ilyen lehetőségeket...)

    VálaszTörlés
  2. Szerintem nagyjából egyetértünk! A Szentírás valóban maga is hagyomány, hiszen évszázadok, évezredek alatt továbbadták generációról-generációra. De mégis, én úgy érzem van egy elkülönített szerepe minden más, hasonlóan továbbadott anyaghoz képest, ezt pedig éppen a kanonizáció adja. Én sem gondolom, hogy soha, senki nem volt ihletett a Szentírás lezárulása (?) után, mégsem merném kijelenteni, hogy amit egy mai prédikátor / tanító / pap mond, az éppen olyan, mintha a Szentírás szólna hozzám. Az egyháztörténelem tapasztalata éppen azt mutatja, hogy maga az egyház, ami a Szentírást kanonizálta, milyen gyorsan és nagy mértékben képes eltérni a saját normáitól - hiszen éppen ez alapozta meg a reformációt és azt az igényt, hogy térjünk vissza az eredeti normákhoz (ad fontes).

    "(Bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy én az átlagnál lazábban kezelem ezeket a dolgokat, és én más vallások tanításaiban is látok ilyen lehetőségeket...)"

    Ezzel én is így vagyok, szerintem is rengeteg igazság és jó meglátás van a kereszténységen túli világban is. (Logos spermatikos?)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "én úgy érzem van egy elkülönített szerepe minden más, hasonlóan továbbadott anyaghoz képest, ezt pedig éppen a kanonizáció adja"
      Igen, és itt szerintem a változtathatatlanságon van a hangsúly, ez adja a kitüntetett helyet a Szentírásnak. A hagyomány más része változhat, a Szentírás nem. De a kanonizáció lezárulásáig, a végleges rögzítésig ez is ugyanolyan "képlékeny" volt, volt mint a hagyomány többi eleme.

      "rengeteg igazság és jó meglátás van a kereszténységen túli világban is"
      Régebben valahogy úgy gondoltam, hogy minden kultúra a maga habitusához megfelelő kinyilatkoztatást kapott, és ebből alakultak ki a különböző vallások, de most már úgy vélem, ennél bonyolultabb a dolog, és bizonytalanabb vagyok ebben a kérdésben, főleg a kinyilatkoztatás természetét illetően. A kinyilatkoztatás akár állandóan, mindenütt jelen lévő is lehet, csak nagyon kevesen képesek észlelni. Vagy vannak kiválasztott emberek, akik kapnak valamilyen "pluszt"? Vagy nincs is kinyilatkoztatás, bizonyos emberek csak "meglátnak" valamit a transzcendensből?
      A kereszténységnek olyan szempontból mindenképpen kitüntetett szerepe van, hogy itt nem csak kinyilatkoztatásról van szó, hanem maga Isten jelent meg az emberi világban, igaz ez is egyfajta kinyilatkoztatás (bár ez sem példátlan a vallások között, csak éppen a kereszténységnél ezen áll vagy bukik az egész).

      A "logos spermatikos" szerintem elég jó elképzelés akár az élet és a fajok eredetére, akár a különböző vallások kialakulására vonatkozóan. (A világ nyomokban tartalmazhatja az Ige csíráit ... :-))

      Törlés
    2. Tamás kérdése:
      A Makkabeusok könyve is része a Bibliának, abban pedig van szó a halottakért mondott imáról. Nem lehet, hogy fordiitva ülünk a lovon? Ki is mondta, hogy nem része ez a könyv a Bibliának? 1500 évig része a keresztény Bibliának, aztán egyszercsak nem?

      Törlés
  3. Ez jó cikk. Csak annyit fűznék hozzá, hogy Jézus idézett mondatában a másvilág nem feltétlenül a túlvilágot jelenti, hanem az eljövendő világkorszakot (a millenialisták szerint ez a Messiás visszajövetele utáni korszakra vonatkozik - ezek szerint akkor is lesz szentlélek káromlás).

    Én személy szerint örülnék annak, ha lenne tisztítótűz, sőt, ha inkább mindenki végül megmenekülhetne valahogy. Az is érthető, hogy emberek akarnak tenni valamit az elköltözött ismerőseiért, különösen ha nem biztosak a túlvilági sorsa felől (imát, kaddist mondani értük, stb). Ugyanakkor a Biblia alapján nem látom ezek alapját, és ezzel összefügg a saját élettapasztalatom is - megtérésem előtt egyértelműen az volt az életérzésem, hogy elveszett vagyok (bár nem így fogalmaztam meg, inkább egy nihilista értelmetlenség és céltalanság érzésem volt), és nem volt kérdés számomra megtérés után, hogy a kárhozattól menekültem meg. Azzal is tisztában vagyok, hogy a realitás nem az én óhajomtól függ, és nem az én "wishful thinking"-em határozza meg azt, hogy mi történik az emberekkel (és velem) a földi létet követően. A túlvilági sors kérdése pont egy olyan terület, ahol ha kilépünk a bibliai keretek közül, akkor végső soron szinte bárhova el tudunk jutni (akár a személyes üdvösségünket is kérdőre vonhatjuk - saját magunkra nézve és elbizonytalanodva -, akár pedig a teljes univerzalizmushoz is eljuthatunk, vagy hihetünk a lélekvándorlásban is akár).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezzel én is így vagyok, mármint örülnék neki, ha lenne ilyesmi. A Biblia alapján szerintem sincs jó kiindulópont - de éppen ezért pendítettem meg a szent hagyományt a végén, hiszen ezek a doktrínák nem csak és kizárólag a Biblián alapulnak. Kérdés, hogy Isten csak a Bibliában jelentette ki magát, vagy adott később is bővebb megértést bizonyos dolgokról, ahogy a katolikus teológia állítja?

      Törlés
    2. Hát én a szent hagyomány ügyében nem tudok túl autentikusan állást foglalni. Bizonyára nagyon sok értékes dolog is van benne, és vannak benne nem annyira értékes dolgok is. De amikor az egyik szent hagyomány a másikra építkezve végül olyan következtetésekre jut, aminek már a csíráit sem lehet a Bibliában felfedezni (sőt, adott esetben ellentétes a végeredmény azzal, amit a Biblia világosan állít), az azért elgondolkodtató. Még ha egyébként a lépések egyenként akár logikusnak is tűnnek. Ez nagyjából az a hiba, amibe a júdaizmus is beleesett.

      Nemrég olvastam egy katolikus teológiai értekezést, ami kifejtette, hogy a szenteltvíz, vagy a szobrok előtt való imádkozás, gyertyagyújtás és hasonlók miért nem mágia és bálványimádás. Maga az eszmefuttatás és a benne levő gondolati ugrások, analógiák mind logikusak voltak, de mégis, végül az volt az érzésem, hogy kellő erőfeszítéssel ilyen technikákkal szinte bármit meg lehetne magyarázni. Nekem nyilvánvalónak látszott, hogy a végeredmény idegen a kereszténység eredeti természetétől, hiába van egy briliánsan kidolgozott teológiai háttere az egész gyakorlatnak.

      Törlés
    3. Steve, nekem is hasonló problémáim vannak a szent hagyománnyal, és sokszor az az érzésem vele kapcsolatban, hogy tényleg szinte bármit ki lehet hozni belőle.

      És mégis... Azért ha belegondolsz, ezt a kritikát ilyen erővel a Szentírásra is ráhúzhatnánk: hiszen egyes újszövetségi tanításoknak nagyon kevés gyökere vagy szinte semmi sincs az Ószövetségben (például a feltámadás vagy a túlvilághit szinte elenyészően csekély és az sem olyan, mint az ÚSZ-ben). Egyszóval a kérdés az, hogy a kijelentés progresszív-e, folyamatosan bomlik ki és véget ér az újszövetségi kánon lezárultánál vagy elképzelhető, hogy Isten ezután is adott még kijelentést, amit az egyházi hagyomány őrzött meg? Mert ha igen, akkor a Biblia tulajdonképpen ennek egy nagyon fontos része, de csak része, hiszen Isten a történelem minden pontját szól. Ha jól értem, valami ilyesmit állít a katolicizmus.

      Törlés
    4. Szia Sytka,

      az én személyes véleményem az, hogy nem zárult le Isten kijelentése, és a kánon sincs lezárva véglegesen. Azonban én inkább a jövőbe helyezném azt a korszakot, amikor a kijelentés története kiegészül majd olyan részekkel, amelyek a kánonhoz mérhető tekintéllyel bírnak, és ez Isten jövőbeni korszakalkotó tetteivel vagy egy újabb egyértelmű és látványos csodakorszakkal fog összefüggésben állni. Abban nem vagyok biztos, hogy a jövőbeni kánon új elemei milyen formájúak lesznek - hiszen ma már nem leveleket írnak és kódexeket másolnak, hanem teljesen más eszközei vannak a kommunikációnak és bármilyen esemény rögzítésének. Ezek izgalmas kérdések, de valójában csak találgatni tudunk.

      Most az egyház talán olyan állapotban van, mint Izrael az intertestamentális korban. Vannak tanítók, kiváló teológusok, nagyon jó könyvek és írások, de egyik sem szentírás, nincs igazi, globális tekintéllyel bíró szellemi ember az egyházban (persze a katolikusok szerint van, a pápa...). Ha elvben el is fogadnám azt, hogy a progresszív kijelentés a mai nap is tart, akkor is nagyon kérdéses számomra, hogy a szent hagyomány lenne-e az a kijelentés (szerintem nem, a szent hagyomány abszolút tekintélyét elutasító protestantizmus nélkül a jelen kor katolikus egyháza is eléggé máshogy nézne ki). A katolicizmusban a tanítóhivatal szerintem ugyanazt a szerepet játssza el, mint a júdaizmusban a "mózes székében ülő" rabbik, akik emberi rendeléseikkel és elég sajátos (de a saját rendszerükön belül logikus!) rabbinikus gondolatmenetekkel írták felül és egészítették ki Isten szavát.

      Törlés
  4. A Mt,5,25-ben van még a tisztitó tüzre utaló mondata Jézusnak."Békülj meg ellenfeledel hamar amig az úton együt van veled,hogy át ne adjon elenfeled a birónak,a bró pedg a szolgáknak és igy börtömbe kerülj.Bizzony mondom néked ki nem jössz onnan,amig meg nem adod az utolsó filért is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves József!

      Köszönöm, de bevallom nem teljesen értem, ez mitől vonatkozik a tisztítótűzre.

      Törlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)