A puszta semmi

Hogyan kell felkészülni a világ megváltására? Az evangéliumi forgatókönyvet tudjuk: a Szentlélek elvisz egészen az ördögig, aki aztán megkísért. Jézus pusztai megpróbáltatásai egy rövid kis epizódnak számítanak az evangéliumban, ám a kolumbiai rendező, Rodrigo García úgy gondolta mégis megéri önálló filmet forgatni belőle. Nem volt rossz ötlet, de igazán jó sem. (Spoileres vélemény következik!)

Jézus (Ewan McGregor)

Csontig rágott közhely, hogy a négy evangéliumi leírást és a teljes kortörténetet összerakva sem kapunk mindent kimerítő Jézus-életrajzot. Krisztus földi életében bőven maradtak fehér foltok ahhoz, hogy a termékeny művészi fantázia kipótolja őket: ez a magyarázata a néhol megmosolyogtató, néhol elgondolkodtató apokrif irodalomnak és például napjaink filmművészetének is, melyben úgy tűnik megint reneszánszukat élik a bibliai témák.

Jézus pusztai megkísértése a bibliai perikópában tulajdonképpen néhány mondatra korlátozódik, amit minden vasárnapi iskolát végzett ember ismer: sátáni sugallatra előbb a követ kenyérré kellene változtatnia, aztán jön a föld összes országának felkínálása, majd végül a késztetés leugrásra a Templom tetejéről. Mindez a három villanásnyi próba soknapos böjtöléssel és pusztai gyötrődéssel együtt. No, hát ezekről egyetlen szó sem esik García filmjében.

A Last Days in the Desert-ben inkább azt látjuk, hogy Jézus (Ewan McGregor) kint van az egyébként gyönyörűen és elragadóan fényképezett pusztában, és csak vándorol egyik sziklahasadéktól a  másikig, miközben néha megpróbálja szólongatni a Mindenhatót. Néha meghúzza a vizes flaskát, kiszórja szandáljából az apró kavicsokat, de egyébként csak gyalogol napfelkeltétől naplementéig. Az már a film első öt percéből kiderül, hogy túlságosan sok szövegre vagy pergő akcióra nem számíthatunk - aminek egyébként sem lenne helye egy ilyen történetben.

Hanem aztán Jézus találkozik egy családdal, amely a pusztában él: szigorú, de zordan kedves apuka, a pusztába beleunt és Jeruzsálembe vágyódó kamaszgyerek, és egy haldokló édesanya. Tulajdonképpen a komplett család maga a csőd, ráadásul a semmi közepén: igazán szép feladat egy szolgálatára készülő Megváltónak, és az egyszeri néző arra is számít, hogy most jött el a pillanata Jézusnak, hogy végre cselekedni kezdjen. Nem feltétlenül valami velőt rázó csodára vagy a Hegyi Beszéd bétaverziójára várunk, ami még a formálás fázisában van, csak valamire, ami icipicit segít ennek a családnak kimozdulni a holtpontról. Egy kicsi ösztönzésre, ami egyszerűbb a vízenjárásnál, és amit egy átlagosan képzett családterapeuta is meg tud csinálni. Ám a McGregor által egyébként korrektül eljátszott Jézus-karakter a film teljes játékideje alatt abszolút tehetetlennek és tanácstalannak tűnik. Gyenge és ezt tudja is magáról, ám nem is kíván semmit tenni ellene. Ebben legalább következetes: tulajdonképpen nem csinál semmi különöset, csak a rezignált kívülálló közömbösségével szemléli ennek a három vergődő embernek a sorsát. Nem avatkozik közbe úgy igazán, nem mond semmi használhatót, egyszerűen csak próbál jelen lenni a család életében, mint egy meggörnyedt öregember, akit letámasztottak a hintaszékébe és ott felejtették a bekapcsolt tévé előtt.

A film legjobb pillanatait pedig elviszi az ördög. Aki egyébként Jézus formájában jelenik meg, sőt mintha inkább Jézus árnyékszemélyisége lenne. Neki vannak éles monológjai, ő a rossz lelkiismeret hangja, akit a néző ösztönösen utál, néhány mondatával azonban sokszor mégis kénytelen egyetérteni. Végül azért - legalább ennyiben hű marad a film az evangéliumhoz - Jézus felülkerekedik és maga  mögött hagyja, hogy egy teljesen értelmetlen záróképsorba torkollhasson a film.

A Last Days in the Desert nem került a magyar mozikba és ahogy látom, a közönség véleménye szerint sem sikerült túlságosan színvonalasra. Mégsem tudnám azt mondani rá, hogy rossz film lenne: van benne valami, ami miatt éppen hogy, de nem veri le a lécet. Mintha egy olyan üzenetet akarna átadni, hogy a távol lévő Atya, aki messze van tőlünk és odafentről figyel bennünket, akkor sem jött sokkal közelebb, amikor a Fiúban egészen emberré lett: addig a hatalmas Isten félelmetes erejének mi voltunk kiszolgáltatva, most pedig Jézus emberként nekünk szolgáltatta ki magát. Sarkos, teológiailag pontatlan és elnagyolt üzenet ez, mely sok sebből vérzik, mégis kitapintható benne az igazság morzsája. Ez a film tehát Jézus pusztai megkísértésének egy értelmezése, és mint ilyen, egy elszalasztott lehetőség. A bibliai sztori ugyanis olyan alapanyag, hogy egy-egy igazságmorzsánál többet is ki lehetett volna hozni belőle.