2016. december 11., vasárnap

A hazugság gyógyító ereje...

Mindenki hallott már vagy akár ismer is olyan embert, akit Isten valamilyen durva betegségből gyógyított meg. Az ilyen eseteket magától értetődő módon csodáknak nevezzük, ám a National Geographic legfrissebb számának placeboról szóló cikke komoly kérdéseket vet fel az ilyesféle csodás gyógyulásokkal kapcsolatban. Mégpedig olyanokat, amelyek alapjaiban tehetik szükségessé a csodákról eddig alkotott fogalmunk újragondolását.

A placebo kifejezésről jórészt egy tabletta juthat eszünkbe - egy olyan tabletta, amelyben nincs semmiféle hatóanyag, ám erről a tényről sokszor sem az orvosnak, sem a betegnek nincs tudomása. A beteg beveszi a tablettát, amit hatékony orvosságnak hisz, és pontosan a tablettába vetett bizalma vezet el ahhoz, hogy végül elkezdi jobban érezni magát. Végtelenül leegyszerűsítve ez a placebo-hatás lényege, mely tulajdonképpen a hit alapú gyógyulás emberi dimenziójának kiindulópontját képezi.

Természetesen eddig a pontig semmiféle újdonságról nem lehet beszámolni, hiszen mindezt eddig is tudtuk. Egyre nyilvánvalóbbnak látszik, hogy a gyógyulás lényege nemcsak a hatóanyagban, hanem az emberi lélekben is lakozik. Ha valakinek erős hite van önmaga felépülésében, sokkal jobb esélyekkel gyógyulhat meg, mintha ilyen hite nem volna. Amiért mégis megragadott engem a National Geographic összeállítása, az egy olyan esetleírás, amiről nem gondoltam volna, hogy pusztán a placebo effektus segítségével megtörténhet. A cikk eleje egy Parkinson-kóros férfiról szól, akit agyműtétnek vetettek alá. A műtét során lyukat fúrtak a férfi koponyáján és a megfelelő agyterületre egy neurturin nevű kísérleti szert juttattak, mely elvileg a Parkinson-kór ellenében képes hatni. (A részleteket lásd a magazin e havi számában!) A műtét igencsak sikeres volt: ma már ezen a férfin alig látni, hogy beteg. Még kezelőorvosa sem akart hinni a szemének, hiszen a Parkinson-kór súlyosbodását szigorú értelemben eddig senkinek sem sikerült sem megállítania, sem visszafordítania, de már az is ritka dolognak számít, ha a betegség lefolyása legalább lelassul. Összefoglalva tehát, mint az köztudott, a Parkinson-kór egy igen súlyos és végzetes betegség, melyre nem létezik hatásos gyógymód.

A lényeg azonban most következik. A férfi orvosa, átnézve tüzetesebben a kísérleti gyógyszer dokumentációját, észrevett valamit, amitől - ahogyan a cikk fogalmaz - "meghűlt ereiben a vér". Mégpedig azt, hogy a gyógyszerben semmiféle hatóanyag nem volt! A Parkinson-kóros fickó tehát placebokezelést kapott! Az "agyműtét", amin keresztülment, semmi másról nem szólt, minthogy felnyitották és összevarrták, ám tényleges beavatkozás nem történt. Erről sem az orvosok, sem a páciens nem tudott. Mindenki abban a hitben végezte a munkáját, hogy itt egy hatékony beavatkozásról van szó - és ezen a hiten kívül semmi más nem járult hozzá a beteg felépüléséhez.

A placebo nem pusztán egy hatóanyag nélküli tabletta. Mindaz, ami ebben a kísérletben résztvevő beteg férfivel történt, maga volt egy hatalmas, jól megkoreografált placebo. Ahogy a cikk írja, a férfi egy "színpadi produkció" részese lett, melyben minden kis apróság, az orvosok fehér köpenyétől kezdve, a műtét előtti kontrollvizsgálatokon át a tényleges "beavatkozásig" folyamatosan azzal a reménnyel és hittel töltötte el a pácienst, hogy őt itt meg fogják gyógyítani. Csúnyán kifejezve minden ember és az összes körülmény hitelesen játszotta el a komoly orvosi teljesítmény színdarabját. A kutatások pedig egyértelműen bizonyítják, hogy az ilyesféle "gyógyszínház", mely a hitre és reményre épít, bizonyos embereknél a kondicionálás segítségével képes olyan agyi és fiziológiai folyamatokat beindítani, melyek különféle gyógyító hatásokat okoznak.  A lap lehoz még ehhez hasonló eseteket és kísérleti eredményeket, s persze nem mindegyik olyan drasztikus, mint a példámban említett Parkinson-kóros férfi. Van, ahol a placebo-kondicionálás fájdalomcsillapításként működik, ebben az esetben az agy elkezd az ópiumhoz hasonló módon endorfinokat termelni, és a beteg fájdalma ténylegesen csökken, a panaszai el is múlhatnak. Még egyszer: mindez pusztán hit alapon történik, de jól kitalált, minden kis részletében koreografált díszletek és "rítusok" között.

Ezek után persze nem nehéz mindebben napjaink karizmatikus csodagyógyulásainak (vagy legalábbis azok egy jó részének) természetes magyarázatára bukkanni. Hiszen hajszálpontosan ugyanezeket a jelenségeket látjuk: profi körítést, profi prédikációval és zenével, szerető emberekkel, lelkesítéssel, melyek sokakban felerősítik azt a hitet, hogy igenis meg fognak gyógyulni. Az a "színpadkép" és kondicionálás, mely a gigantikus stadionalkalmakon zajlik, könnyedén lehet olyan placebo, mely aktiválni képes az emberi szervezet képességeit. És akkor tényleg előfordulhat, hogy ez a gyógyulás valóban be is következik, ahogyan a fenti Parkinson-kóros férfinál az megtörtént.

Mindez persze súlyos kérdések feltevéséhez vezet. Ahogy a National Geographic írja, ma már kutatások bizonyítják, hogy jobb egészségnek örvend, aki rendszeresen jár vallási szertartásokra. Csakhogy itt nem a kereszténységről és Jézus Krisztusról van szó, hanem tulajdonképpen bármelyik világvallás, vallási irányzat vagy akár vallás nélküli, placebo hatást megteremteni képes szellemi irányzat szóba jöhet az ilyesféle gyógyulások tekintetében. Lehet az egy csukcs sámán, egy muzulmán dervis, egy buddhista bölcs vagy éppen egy keresztény, karizmatikus gyógyító: ha hatásos a "színpadkép", ha hihető a rituálé, amit ezek az emberek teremtenek, ha minden kis részlet a helyére kerül, és az ember nyitott is arra, ami vele fog történni, akkor mindez a "placebohatás" így együtt aktiválhatja a gyógyulás és felépülés folyamatait az emberben. 

Ám ha mindez igaz, mit szólhatunk ehhez keresztényként? Természetesen mondhatjuk azt, hogy Isten olyannak teremtett bennünket, hogy rendelkezzünk egyfajta öngyógyító képességgel, és az egyház pedig bizonyos értelemben az a közeg kellene legyen, amely a hatásos megoldásaival adott esetben aktiválni képes bennünk ezt az isteni adományt. Viszont ha a teremtettségünk, a szervezetünk része ez a képesség, melyet a kereszténységtől teljesen idegen megoldások, más vallások és kontextusok hatásai is beindíthatnak, akkor a gyógyuláshoz nem feltétlenül van szükség sem az egyházra, sem az istenhitre. Akkor elég abban hinni, hogy meg fogunk gyógyulni. Mindez azt is megmagyarázná, miért hallunk a kereszténységen kívülről érkező esetekről, melyekben halálos betegségekből épülnek fel emberek. A kérdés tehát, hogy Isten gyógyít vagy a placebo hatás révén mi gyógyítjuk saját magunkat, hit által? Ugyancsak felvethető, hogy mennyire igazodik mindez a Szentírásban rögzített csodákhoz. Azért a vízen járáshoz, egy vihar lecsendesítéséhez, a halálból való feltámadáshoz meglehetősen tréfás dolog lenne a placebo-effektusra hivatkozni. Több van tehát a Bibliában, mint a hatóanyag nélküli placebo megoldásokban, de akár az is benne lehet.

Érdekes, provokatív és elgondolkodásra méltó téma ez, melyet a National Geographic felvetett, ráadásul nem pusztán filozofálgatás, hiszen konkrét kísérleti adatok is a rendelkezésünkre állnak.

20 megjegyzés :

  1. Érdekes kérdés, hogy ha a Választott Nép csak fantáziálta a választottságát, akkor is a csoportplacebó is hat?

    És ha mondjuk, a Választott Nép nem is valóban választott, akkor mit kezdjünk a Messiás-várással? Aki nincs, az küldhet valakit, aki van?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Helyesen: „akkor a csoportplacebó is hat?"

      Törlés
  2. Nem teljesen értem a kérdéseidet. Hogyan kapcsolódik mindez pontosan ahhoz, hogy a szervezetünknek van egyfajta öngyógyítási képessége, melyet lehet aktiválni - például a hit és a remény segítségével?

    VálaszTörlés
  3. Én megfordítanám, szerintem inkább az a kérdés, hogy tényleg placebo hatás-e. Biztos-e, hogy hívőként ennyire a realista oldalról kell a kérdést megközelítenünk? Dr. Győri József tanulmányából pl. az derül ki, hogy nem csak a beteg hitének van szerepe a felgyógyulásban, ill. a copingban(betegséggel való megbirkózásban) hanem az ORVOS spirituális beállítottságának is. A beteg esetében pl érdemesnek tartja (a tanulány szerint) ún. spirituális anamnézissel kezdeni a gyógyítást. Szerintem (keresztényként) talán az a nem mindegy, hogy milyen spirituális erő befolyása alatt történik gyógyulás, mert a felépülés kétségtelenül lehetséges, nem csak a szentlélek által. A tanulmány egyébként itt található:
    http://www.ihs.hu/articles.php?article_id=1

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves abigail!

      Valóban, az orvosnak is van szerepe, de éppen erről szólt a bejegyzés: a kondicionálásban mindenki részt vesz. A Parkinson-kóros férfi, akiről említést tesz a lap, azért is gyógyulhatott meg, mert az orvosok, nővérek és mindenki abban a hitben dolgozott, hogy ők itt most vissza fogják fordítani a rettenetes betegségnek a menetét. Hát persze, hogy nemcsak a beteg, de a személyzet is "benne van a placebo"-ban! De az kőkemény tény, hogy semmiféle érdemi gyógyszert nem adtak a betegnek, a "műtét", amit az agyán végeztek, valójában nem lehetett hatékony, mert nem szólt semmiről. A beteg nem kapott semmiféle érdemi gyógyszert, attól tehát nem épülhetett fel! Semmi más magyarázat nem marad logikusan a placebo-n kívül!

      Keresztényként valóban nem mindegy milyen spirituális erő befolyása alatt történik a gyógyulás - logikus, hogy a hitünk miatt ezt mi így gondoljuk. De a cikk arról ír, hogy a gyógyító képesség maga nem a külső spirituális erőben van, hanem az emberi szervezeten belül. Nem a sámán / kerengő dervis / karizmatikus prédikátor gyógyít valójában: ő csak beindíthatja a folyamatot. A külső spirituális "ráhatások" arra kellenek, hogy aktivizálják a szervezet öngyógyító képességeit. Ez persze a National Geographic álláspontja, amit nyilván nem keresztények képviselnek.

      Törlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  6. Érdekes írás, mely ugyan csak közvetetten kapcsolódik ehhez a témához, de érdemes átolvasni:

    Magyarország nem hisz az orvostudománynak

    A placebo-effektus, ahogy legalábbis említik, azért még mindig talányos jelenségnek számít. Úgy tűnik, a Parkinson-kór esetében komolyabb szerepe lehet, illetve olyan betegségeknél, ahol erősen számít a beteg önmegfigyelése. De a komolyabb szervi gyógyulások esetében - például tumorok vagy más elváltozások gyógyulásában - nem valószínű a szerepe. Nem akarom és nem is akartam tehát azt sugallni, hogy a kereszténységen belül előforduló összes gyógyulást vagy arról szóló történetet a placeboval tökéletesen meg lehet magyarázni. Nem hiszem ugyanis, hogy ez igaz volna. Ugyanakkor sok gyógyulás mögött részben vagy egészben ott állhat a placebo-hatást, amit kondicionálással és a megfelelő körítéssel lehet aktiválni.

    Az okok nyilván összetettek és a természetfeletti kizárása nyilvánvalóan nem lehetséges ezek között.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hetekkel ezelőtt az ismerőseimmel épp ezen vitatkoztunk, amikor megjelent a homeopátiával kapcsolatban a következő írás: https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=729780370504610&id=100004179615232
      Alegmegdöbbentőbb az a mondat, amiben ott van, hogy fel kell tüntetni a "gyógyszereken" hogy HATÁSTALAN. (Én spec edig sem hittem bennük, és mivel most bebizonyosodott, hogy kizárólag az ELVben való HITEN alapul a hatásuk, rajtam valszeg nem is hatott volna.) Egy homeohívő ismerősöm azzal érvelt, hogy MINDEN gyógyszer hatása a hiten alapul, amivel nem értettem egyet (ő mellékesen gyógyszerlobbi ellenes). De épp ahogy kiemelted, Sytka, azokban az esetekben kétlem, hogy kizárólag a placebo (vagy a hit) elégnek bizonyulhat, ahol a szervezetben már pl. áttétek képződtek a rák miatt, vagy tényleg olyan vegyületekre van szüksége az agynak, az idegrendszernek, ami stimulálja a beteg területket.
      Érdekes egyébként, azt mondják, minden fejben dől el. :)

      Törlés
    2. Igen, valahol tényleg minden fejben, illetve lélekben dől el. Olyan érzésem van néha, hogy mindannyian egy hatalmas rejtély résztvevői vagyunk, és valami húz bennünket az orrunknál fogva, hogy keressük a válaszokat.

      A szervi betegségeknél mindazonáltal nem tartom valószínűnek a placebot, de őszintén szólva több olyan sztorit is olvastam, ahol a rák durva formája is egyszercsak eltűnt, visszahúzódott (többszörös áttétről van szó), és a beteg mai napig él. Természetesen reflexszerűen mondjuk ezekre, hogy Isten közbelépett, de a helyzet az, hogy teljesen ateista, buddhista vagy más hitet követőknél is előfordult ez (nem mintha ott Isten ne léphetne közbe...), egyszóval nem lehet egyértelműen a keresztény meggyőződéshez kötni ezeket a példákat. Komolyan, mintha lappangana valami komoly titok az egész mögött. :-)

      Törlés
  7. Szia Sytka,

    eddig is ismert volt a tény, hogy a pesszimista, halált váró, reményvesztett ember nehezebben gyógyul, hiszen a depresszió és stressz önmagában egy sor olyan fiziológiai változást eredményez, ami kedvezőtlen, és még teljesen egészséges emberek is képesek ettől megbetegedni. De fordítva, az öröm, reménység, optimizmus is eredményez hormonális változásokat. Emellett azt is tudjuk, hogy az emberek egy része meggyógyul betegségekből, más részük nem. Ebből a két tényből logikusan levezethető, hogy egy megfelelő statisztikai mintát vizsgálva az várható, hogy a szimplán beteg, de nem depressziós (vagy kifejezetten örömteli) emberek nagyobb arányban gyógyulnak fel, mint a beteg, de egyben stresszes és depressziós emberek. Éppen ezért nem teljesen értem, mi az NG cikkében az újdonság - a placebó akkor hat, ha hozzá tud járulni ahhoz, hogy az ember lelkiállapota áthangolódjon.

    Ez az egész kérdéskör szerintem arra az érdekes kapcsolatra is visszavezethető, ami az ember teste és lelke közt van - a lelkiállapotunk befolyásolja a vérünk összetételét (gondoljunk csak a közismertebb dolgokra: dopamin, endorfin, adrenalin, oxitocin, szerotonin, stb). Ez érdekes módon egy keresztényként is jól értelmezhető dolog, hiszen a vér és a lélek szoros kapcsolatára a Biblia jóval a modern orvostudomány előtt már rámutatott.

    Azt gondolom, hogy az egészség (mint a jó dolgok általában) Isten áldása és ajándéka, így az ember akármilyen okból gyógyul meg, nyugodtan hálát adhat ezért Istennek - téves lenne szerintem úgy gondolkodnunk, hogy ha természetes okokra is visszavezethető módon gyógyultunk meg, akkor már meg sem kell köszönnünk Istennek. Még a következő lélegzetvételünk is Isten ajándéka (még ha egészen az utolsó lélegzetvételig triviálisnak is tűnik a dolog), amiért szintén hálásak lehetünk.

    Véleményem szerint van természetfeletti, csodálatos gyógyulás, bár valóban úgy tűnik, hogy ez jelenleg talán nem működik annyira átütően, mint Jézus Krisztus földi szolgálata alatt. Viszont a Biblia maga tanúsítja, hogy Isten különféle természetfeletti megnyilvánulásai nem egyenletesen jelentkeznek - vannak intenzív és nem túl intenzív időszakok. Pl. Izrael életében a prófétai szolgálat tekintetében megjegyzi Sámuel könyve, hogy "és abban az időben igen ritkán volt az Úrnak kijelentése, nem volt nyilván való látomás" - de ez nem azt jelenti, hogy korábban nem lett volna ilyen, vagy hogy éppen pár évtized múlva ne lett volna újra. Az, hogy ez miért így van, bizonyára sok okra vezethető vissza, de érzésem szerint ahhoz is köze van, hogy Isten nem egy gép, és ezért a 7 lépés a teljes gyógyulásig jellegű technikák és "valljuk meg hittel, hogy egészségesek vagyunk" módszerek nem fognak univerzálisan és kiszámítható módon működni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Steve!


      Én is hozzád hasonlóan gondolom. Különösen ez a megjegyzésed tetszett:
      "téves lenne szerintem úgy gondolkodnunk, hogy ha természetes okokra is visszavezethető módon gyógyultunk meg, akkor már meg sem kell köszönnünk Istennek."

      A lényeg, hogy akárhogyan gyógyultunk meg, hálásak lehetünk a gyógyulásért. A kérdés azonban nem is a hálaérzet volt, hanem az, hogy vajon mennyire lehet a természetfelettinek tűnő gyógyulásokat valóban természetfelettinek tartani? Mi van akkor, ha a közszájon forgó történetek, melyek akár durvább betegségekből való felépülésekről is szólnak, valójában nem igénylik a természetfeletti magyarázatot, azt csak mi rakjuk mögéjük, mert ezt szeretnénk látni, ebben hiszünk, ez után sóvárgunk. A National Geographic cikke abban a tekintetben tényleg nem hozott semmiféle újdonságot számomra, hogy a placebo-ról eddig is tudtam. Az pedig, hogy az elkötelezett hit remek coping, majdhogynem közhely a pszichológiában.

      Ami engem megrendített, hogy a placebo nem pusztán egy kis fejfájás vagy fogfájás, esetleg kifejezetten pszichés hátterű betegség esetében működhet, hanem olyan elképesztően durva és gyógyíthatatlan esetben is, mint a Parkinson-kór képes lehet megoldással szolgálni - noha az egész orvostudománynak nincs még arra sem válasza, hogy legalább lassítsuk a kór kibontakozását.

      Ez engem bevallom őszintén meglepett. Nem gondoltam volna, hogy a placebo önmagában ennyire hatékony tud lenni. Amit pedig a NatGeo cikke utána leír magyarázatként, abban csaknem lehetetlen nem felismerni a mai csodaalkalmak, keresztény tömegrendezvények, karizmatikus gyógyító konferenciák forgatókönyvét. A cikk természetesen nem ír ilyen rendezvényekről, de ahogyan magyarázza a placebo működését - a beteg körül minden kis részlet a hite felébresztését szolgálja, megvannak a kondicionálásnak és a gyógyulásra való ráhangolásnak a szinte rituális lépései, ráadásul nem csak a beteg bizalma erősödik, de a körülötte lévőké is - azt túlontúl ismerősnek találtam. Pontosan ez zajlik a keresztény gyógyító tömegrendezvényeken, csak ott nem profi orvosok, "álkísérleti" gyógyszer és hitelesnek tűnő kontrollvizsgálatok vannak, hanem átszellemült zene, teljes meggyőződéssel harsogó prédikátor, egy szívvel imádkozó emberek... Mások a "díszletek", de az ezek mögött meghúzódó elvet azt kell mondjam felismerni lehet a cikkben.

      És ismét: nem kívánom azt állítani, hogy akkor az összes csodás gyógyulás a szerencsésen beindított placebo hatásnak, illetve a szervezet öngyógyító képességének köszönhető. De bizony el tudom képzelni, hogy sok eset hátterében igenis ez lehet a magyarázat. Ez persze önmagában nem okoz problémát: ilyennek vagyunk teremtve, ilyen a szervezetünk, és a bennünk működő anyagok, a testünk és lelkünk kapcsolata. De nekem valahol mégsem mindegy, hogy valóban Isten cselekszik, amikor azt állítjuk, hogy ez a helyzet, vagy csak a teremtettségünknél fogva megadatott hagyományos testi-lelki képességeink aktiválódnak az ilyen esetek jó részében. Nekem nem mindegy, hogy azért szűntek meg a gyomorbántalmaim, mert imádkoztam és Isten szeretetből válaszolt erre, vagy csak egy jól megkomponált alkalmon annak hatása alatt elkezdtem hinni a gyógyulásban, és ez "aktiválta" a szerveztem különféle mechanizmusait.

      Az NG cikke egyértelműen utóbbi irányba húz, ráadásul azt is számos példával illusztrálja, hogy ez bármelyik vallásban pontosan ugyanígy előfordul, sőt, még vallásos hit sem kell hozzá. Lesöpörhetjük ezt persze azzal, hogy ilyen a NG, világi lap, mit is vártunk tőlük, de azért ezt nem gondolnám válasznak. Egyszóval, tisztábban szeretnék látni ebben a kérdésben, amennyire csak képes vagyok rá.

      Törlés
  8. "A kérdés tehát, hogy Isten gyógyít vagy a placebo hatás révén mi gyógyítjuk saját magunkat, hit által?" - Ebben a kérdésben én is Steve álláspontját osztom: Ha jól értettem, azt mondod, Steve, hogy nem feltétlenül vagy-vagy, hanem esetleg is-is. Hisz mi, "mérsékeltek" is imádkozunk beteg szeretteinkért, miközben elvisszük orvoshoz, és beadjuk a gyógyszert. És nem azért, mert biztos, ami biztos; a háromból valamelyik majdcsak segít...
    Másfelől számomra ez a példa egy újabb adalék arra, hogy a valóságnak lehet többféle legitim olvasata. Kedvenc példám: "Azután ismeré Ádám az ő feleségét Évát, a ki fogad vala méhében és szűli vala Kaint (=racionális olvasat), és monda: Nyertem férfiat az Úrtól(=teológiai olvasat)." (Gen 4:1)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Omnium Minister, az "is-is" dolog jól hangzik, és én ki is békülnék vele. De éppen ezzel is kapcsolatosak a felvetéseim. Egyrészt maga az egyház sem nagyon hagyja az "is-is" opciót. Több, mint száz százalék biztos vagyok abban, ha valaki egy keresztény megarendezvényen elkezdené mutatnia Parkinson-kór gyógyulásának jeleit, és záros időn belül szinte teljesen fel is épülne, ott senki semmiféle lehetőségét sem hagyná meg annak, hogy természetes folyamatok történhettek a háttérben.

      Másrészt a NatGeo írásából éppen az derül ki, hogy nem kell a természetfelettit az elképesztő gyógyulások mögé tennünk, és jó részük akár úgy is megtörténhet. Erre a bizonyíték, hogy olyan emberekkel is pontosan ugyanúgy lezajlik a folyamat, akik nem hisznek Istenben vagy akár csodadoktorok, sámánok, egyéb praktikák módszereihez fordulnak. A rák visszahúzódásáról is olvashatsz olyan esetekben, melyeknek nincs köze imádsághoz, kereszténységhez. Mindez valahol persze titokzatos, mondhatni "tudományos misztérium", és a placebo jelenségét sem ismerjük még igazán.

      Persze keresztényként teljesen magától értetődően mondhatjuk egyfajta tomista módon, hogy a helyzet valóban "is-is", és Isten közvetetten avatkozik közbe, amikor a szervezetünk öngyógyító mechanizmusait aktiválja. Ezt nem is tartom a magam részéről rossz válasznak. :-) De a neoprotestáns körben, ahol többnyire mozgok, azt hiszem nagyon kevés és sovány feleletnek vélnék a kedves testvérek. :-)

      Törlés
  9. Igen, a tisztánlátás valóban fontos, és érdemes ezeken gondolkodni. Nekem van még néhány kérdésem/megjegyzésem ehhez:

    - Ha ima ill. megfelelő atmoszféra hatására aktiválódnak a természetes gyógyító mechanizmusaink, és meggyógyulunk, akkor kérdés, hogy mi a probléma? Isten ez esetben nyilván látta előre, hogy ezek (az általa tervezett folyamatok) aktiválódni fognak, és nincs szükség teremtő csodára ahhoz, hogy az illető felépüljön.

    - Ha az öngyógyító folyamatok nem helyes istentiszteleti formák, placebó, vagy vígjátékok nézése miatt aktiválódnak, szintén nem lenne illendő számon kérni Istentől, hogy miért nem engedi ezeket a mechanizmusokat működni ilyen "felháborító" körülmények dacára is :). Az, hogy történik jó akár teljesen istentelen emberekkel is teljesen megegyezik Jézus tanításával, hiszen az Úr "fölkelti napját jókra is, gonoszokra is, esőt ad igazaknak is, bűnösöknek is".

    - Az igazi kérdés szerintem az, hogy a gyógyítás üzenetét hirdető evangéliumi keresztény közösségekben történik-e több, vagy rendkívülibb (értsd: nyilvánvaló teremtő csoda, orvosi képtelenség) gyógyulás, mint ami az átlagos körülmények között történik.

    - Még ha azt mutatnánk is ki, hogy nem történik az átlagnál több, vagy rendkívülibb gyógyulás, akkor is további kérdésként felmerül, hogy van-e bármilyen akadálya Isten részéről annak, hogy történjen ilyen (Nem, mert nincs Isten / Nem, mert bár van Isten, de már leszokott a gyógyításról / Igen, mert van Isten és nem változott meg).

    - A szkepticizmust szerintem nem csak a keresztény gyógyító összejövetelek, hanem az NG cikke felé is lehet gyakorolni. Nem olvastam a cikket, de őszintén szólva nekem rendkívül meglepőnek tűnik, hogy valaki placebo hatására felépüljön Parkinson kórból. Elvégre nem egy nátháról van szó, hanem egy orvostudomány által jelenleg gyógyíthatatlannak tartott betegségről, amelyet nagyon célzott és tudományosan jól megalapozott műveletek ellenére sem sikerül kezelni az esetek elsöprő töbségében (holott ott a placebo + az orvosi hatás együtt jelentkezik). És ráadásul a rendkívül ritka szerencsés kivétel pont egy ilyen jellegű kísérlet jól dokumentált körülményei között történik meg! Ez vagy egy egészen ritka szerencse eredménye (amiből éppen ezért nem lehet általános következtetést levonni annak rendkívülisége miatt), vagy más oka van. Emiatt azt mondom, hogy az illető teljes joggal tarthatja a spontán gyógyulását egészen fantasztikusnak, sőt, "csodának", ha pedig keresztény közegben történik ilyesmi, ott is nyugodtan lehet továbbra is csodának tartani azt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Steve, az utolsó megjegyzéseddel kezdve, pontosan ezt a meglepetést éreztem én is. A Parkinson-kór nem nátha, de jobban utánanézve mégis fogékony a placebora! Sőt, egyes orvosi vélemények még más, ehhez hasonló durva lefolyású betegségeket is ide sorolnak. Szerintem olvasd el a cikket, ami csak egy példa a többi között: bizony más esetekben is előfordul ilyesmi. Ezért mertek egyáltalán cikket írni róla, mert nem elszigetelt jelenségről van szó. A placebo ennél kisebb horderejű betegségeknél is hat, és nem mindig vezet teljes gyógyuláshoz, valamikor "csak" a tünetek javulásában van szerepe.

      De az egyre valószínűbbnek tűnik, hogy tényleg rendelkezünk egyfajta öngyógyító képességgel.

      "és nincs szükség teremtő csodára ahhoz, hogy az illető felépüljön."

      Ezzel nincs is különösebb problémám, hiszen ezt állítja a tomizmus: Isten nem közvetlen tesz csodát, hanem az általa teremtett világ (és benne az ember) tulajdonságai alapján, azaz a törvényszerűségek szerint "működik". Ennek része lehet a testünk-pszichénk működése is.

      Az viszont számomra nem mindegy, hogy ilyenkor valóban Isten avatkozik közbe (mert mi ezt állítjuk, ezt hirdetjük, egész irodalom, mozgalom, tanítás-csomagok épülnek fel erre), vagy "megoldjuk mi ezt magunk", azaz egy hatásos szónok+körítés aktivál mindenféle kémiai-vegyi, idegrendszeri, biológiai folyamatokat bennünk.

      Nekem ez egyáltalán nem mindegy. (Nem az eredmény szempontjából).

      Törlés
    2. Szia Sytka,

      igen, értem az álláspontodat. Én azt gondolom, hogy ha a bibliai csodák valóságosak (pl. vakon született ember meggyógyítása, halott feltámasztása, stb.), akkor bizotsan nem természetes folyamat eredményeként jön létre a gyógyulás, és ezeket nem lehet tomista módon magyarázni.

      Az is lehet persze kérdés, hogy a bibliai csodák valóságosak-e, és ha igen, akkor most is történhetnek és történnek-e ilyen csodák. Nekem nyilván az az álláspontom, hogy igen. Én ezt azért gondolom logikusnak, mert egyrészt, ha Isten mindenható, akkor abszolút módon uralkodik a világ valamennyi szférája fölött, és bármit meg tud tenni, még ha a materialista kultúrából kinőtt gondolkodásunknak nehéz is ezt a gyakorlatban felfogni/elhinni (ezt magamra is vonatkoztatom, mert erősen hajlamos vagyok a szkepticizmusra), másérszt pedig ha a Biblia Isten kijelentése, abból a szándékot is egyértelműen kiolvasom arra, hogy beavatkozzon meghatározott esetekben. Ha viszont ezek közül a feltevéseim közül bármelyik nem lenne igaz (vagyis Isten nem mindenható, és/vagy a Biblia nem igaz), akkor pedig amúgy is nagyjából mindegy hogy mit gondolok, mivel nincs értelme az egésznek akkor. :)

      Törlés
    3. Steve, lépésről-lépésre haladunk, de jól van ez így. :-)

      "Én azt gondolom, hogy ha a bibliai csodák valóságosak (pl. vakon született ember meggyógyítása, halott feltámasztása, stb.), akkor bizotsan nem természetes folyamat eredményeként jön létre a gyógyulás"

      Én is azt írtam, hogy van, amihez kevés a placebo (vizen járás, feltámadás, stb...). De én ilyen csodákat ma nem látok sehol. Senkit nem ismerek, aki tud a vizen járni vagy feltámadt a halálból. Senkit nem ismerek, aki lecsendesít egy tengeri vihart, vagy egy disznónyájat öngyilkosságba hajszol. :-) Ellenőrizhetetlen történeteket hallok hasonlókról, vak gyógyulásáról még posztoltam is a régi blogomban lelkes bizonyságtételt, amíg arról is kiderült végül, hogy tulajdonképpen nem volt vak az illető. (Csak magától gyógyuló szembetegsége volt.) De ha igazán meggyógyulnak emberek vakságból és támadnak fel a halálból, ahhoz szerintem is kevés magyarázat a placebo.

      Maradnak tehát olyan esetek, melyek jóval kevésbé "látványosak". Az tagadhatatlan, hogy Isten természetesen bármikor képes beavatkozni. Ez nem kérdés, illetve nem ez a kérdés. Nem az a kérdés, hogy lehetséges-e Isten beavatkozása, hanem hogy valószínű-e? Mi a valószínűbb: amikor bizonyos betegségek elmúlnak, bizonyos tünetek megszűnnek (ha most feltételezzük, hogy ez tényleg megtörténik és nem csak vizionálják maguknak, akik ezt állítják), akkor maga Isten lép közbe, vagy a cikkben tárgyalt placebo esetekről beszélhetünk, melyek Isten közvetlen közbelépése nélkül is - mintegy maguktól - megtörténnek? Ez nem mindegy, ez az én kérdésem. Tudom, hogy ez szkeptikus hozzáállás, de mégis ezt tartom most vállalhatónak. Túl sok ember várja el, hogy higgyek neki túl kevés bizonyíték alapján. És ha hiszek neki, akkor imádkozzak érte, szánjam oda az időm, a pénzem, a figyelmem, hogy az ő "ministry"-jét támogassam, mert az hoz gyógyulást és megoldást az embereknek.

      Törlés
    4. Szia Sytka,

      megértem a hozzáállásodat a kérdéshez. Azt én is elismerem, hogy nem sok olyan embert ismerek a környezetemben (vagy ha igen, akkor nem tudom róluk), akik egyértelmű, látványos teremtő csodát éltek volna át. Hallottam ilyen történetet számomra hiteles, de nem közeli ismerősöktől, de el tudom fogadni azt, hogy ez még a legjobb szándék ellenére is csak fenntartásokkal fogadható el. Az is igaz, hogy a karizmatikus egyházban globálisan előfordulnak túlkapások, jóhiszemű és akár rosszhiszemű ferdítések is (saját közösségemről ez utóbbit nem feltételezem, mert az a tapasztalatom, hogy inkább óvatosan áll mindenki az ellenőrzött gyógyulások kérdéséhez - ettől függetlenül persze van egy olyan réteg, aki minden folyosói storyt képes elhinni).

      Korábban részese voltam egy olyan szolgálatnak, ahol rendszeresen imádkoztunk konkrét betegekért, szükségben levőkért. El kell ismernem, hogy ebből ki kellett szállnom, mert az volt a tapasztalatom, hogy rendkívül sok baj és személyes krízis van az emberek életében, és a lelkem egyszerűen nem bírta ezt a sok reménytelennek tűnő helyzetet feldolgozni. Ez persze inkább csak az én esendőségemet bizonyítja, nem érv semmi ellen vagy mellett, de az biztos, hogy segített volna, ha minden héten jönnek a visszajelzések a csodás gyógyulásokról. :)

      Azt gondolom, hogy az egyháznak továbbra is hirdetnie kell a gyógyulás üzenetét, mert ez van a Bibliában, meg kell tenni mindent, amit a mi oldalunkon lehet, imádkozni kell a betegekért a legjobb tudásunk és hitünk szerint. Ez a része engedelmességi kérdés - az pedig, hogy Isten gyógyít-e, az ő dolga. Az egyház egyik fő feladata a hit igéjének a hirdetése, a pulpitusról szkepticizmust hirdetni értelmetlen lenne, és nem is járulna hozzá ahhoz, hogy az egész kérdésben előbb-utóbb eljöjjön a várva-várt áttörés. Nem látom helyes megoldásnak azt, hogy teológiát gyártsunk arra, hogy a csodák ideje lejárt azért, hogy megőrizzük az embereket a csalódástól, de azt sem gondolom helyesnek, hogy valahogy Isten segítségére siessünk a kérdésben, és ha nem rendszeresek és egyértelműek a gyógyulások, akkor fabrikáljunk mi történeteket, vagy becsapjuk magunkat és ne nézzünk szembe az egyház valós állapotával és a szolgálatának hatékonyságával.

      Törlés
    5. Steve, egyetértek veled abban, amit leírtál. Ez mondjuk nekem azért nagy dilemma:

      "Nem látom helyes megoldásnak azt, hogy teológiát gyártsunk arra, hogy a csodák ideje lejárt azért, hogy megőrizzük az embereket a csalódástól"

      Azt persze én sem merném kijelenteni, hogy lejárt a csodák ideje - nem is hinném, hogy így van, mert nincs "ideje" a csodáknak. Csak nem gondolom, hogy Isten annyiszor beavatkozna, ahányszor mi azt hisszük. Azért a Bibliában (az Ó és Újszövetségben is) amikor ilyen események történtek, azok nagyon ritka és emelkedett pillanatok voltak, gyakran üdvtörténeti eseményekhez kapcsolódtak.

      Ma meg - bocsánat a kifejezésért - tele vagyunk Mózesekkel meg Ézsaiásokkal. Szinte minden héten vannak "új" próféciák és egész magazinokat, könyveket töltenek meg a csodaelbeszélésekkel. Isten aktívabbnak tűnik, mint a Bibliában volt...

      Szerintem valahol dolgunk, hogy ha lehet megőrizzük az embereket mindettől. Kérdés azonban, hogy ők ezt akarják-e? Szerintem sajnos nem.

      Törlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)