Amivel elmolyoltam az évet...

Lassan már sajátos tradíciómmá válik, hogy a blog évzáró bejegyzését az év közben általam olvasott legjobb olvasmányélményeimről írom. Szerencsére idén is van miből válogatnom, még akkor is, ha a legtöbb általam olvasott könyv átlagos vagy annál kicsit jobb színvonalú volt, de mégis akadt, ami jelentősen meghaladta a közepes szintet. Szubjektív ajánlás következik, melyben a regényektől az ismeretterjesztésen át a teológiáig mindenféle terítékre kerül, aminek köze van a hithez.

Az év kifejezetten erősen indult számomra, amikor belekezdtem az egyre népszerűbb kanadai sci-fi író, Robert W. Sawyer vallásos témát feszegető alkotásába. A Kifürkészhetetlen remek stílusban megírt, filozofikus hangvételű regény, melyben egy Hollus nevű földönkívüli pontosan azért látogat meg bennünket, hogy Istenről beszélgessen velünk. Ám pechjére egy elkötelezett ateistával veszi fel a kapcsolatot, aki ráadásul halálos betegségben szenved. Az abszurdnak tűnő találkozás igencsak felcsigázó disputákhoz vezet a két faj között, s aki a sci-fit nem "űrhajós lövöldözésként" tudja csak elképzelni, az remekül fog szórakozni rajta. A regényről itt már írtam egy rövid ajánlást.

A blog rendszeres olvasói hónapok óta figyelemmel kísérhették azt a teodíceát is érintő sorozatomat, amelynek még mindig nem tettem pontot a végére, s valószínűleg nem is fogok. Isten könyörtelenségéről, a kánaáni népirtásokról, az Ószövetség és az Újszövetség istenképe közötti különbségekről szól a polemikus hangvételű elmélkedés, melynek kiindulópontját egy remek vitakönyv, a Show Them No Mercy adta. A kötetben négy teológus esik egymásnak, hogy ezekről a kérdésekről élénk eszmecserét folytassanak. Aki szereti az ilyesmit és tud angolul, szerintem nem fog csalódni a kötetben!

Ha már a vitáknál járunk, a blogban is emlegetett Bart Ehrman munkássága - aki elfordulva a hitétől agnosztikus lett - egyes újszövetséges kutatók zsebében kinyitotta azt a bizonyos bicskát. Ehrman botránykönyvet is írt Misquoting Jesus címmel, melyben saját lelki vergődésétől kezdve az evangéliummal szembeni fenntartásaiig sokféle dolgot fogalmazott meg. Erre válaszul Timothy Paul Jones egy meglehetősen jól forgatható és jó érvekkel operáló válaszkötetet írt Ehrmannak Misquoting Truth címmel, ahol sorra veszi a Jézussal és az Újszövetség megbízhatóságával szemben megfogalmazott szkeptikus állításokat. Nekem az volt a benyomásom, hogy bár az ilyen viták tipikusan soha nem érnek véget, Paul Jones érvei megállják a helyüket és feldobják a labdát Ehrmannak - bár nem tudom hogyan reagált ő erre a kötetre.

Kétségkívül mondhatom, hogy számomra ebben az évben a legjobb könyv díját John H. Walton teremtésteológiával foglalkozó műve vitte el, amit nemcsak elolvastam, de alaposan ki is jegyzeteltem magamnak. A The Lost World of Adam and Eve a laikusoknak és mélyebben érdeklődőknek egyaránt egy jól tagolt, könnyen követhető olvasmány, ami azzal a meghökkentő állítással kezdődik, hogy a teremtéstörténet elsősorban nem is az anyagi világ megteremtéséről akar szólni. Az idétlennek tűnő állítás mögött jól megalapozott érvelés húzódik, amit annyira izgalmasnak találtam, hogy egész sorozatot írtam róla itt a blogban (ennek első része itt olvasható). A könyvet azoknak is ajánlom, akik mostanság kezdtek el angol nyelven olvasni: Walton egyszerűen, letisztultan, érthetően ír, ahogy az egy rendes szerzőhöz illik is.

Szorosan Walton munkája mögött az év legfelcsigázóbb könyve számomra Derek Flood nem eléggé közismert írása, a Disarming Scripture volt. A könyv, melynek címe magyarul talán a "Szentírás lefegyverzése" lehetne, a fentebb már említett dilemmáról szól: az Ószövetség erőszakosságáról, a rengeteg vérontásról, az isteni haragról, melyek mellett ott áll a kegyelem is. Flood provokatív írásának kiindulópontja, hogy kétféle megközelítést vázol fel: az egyiket az unquestionable obedience ("megkérdőjelezhetetlen engedelmesség"), míg a másikat a faithful questioning ("hithű kérdésfeltevés") nevekkel látja el. Természetesen utóbbi ajánlja, mint amelynek mentén úgy lehet válaszokat keresni, hogy az ember közben nem fordul szembe a hitével, de nem is tesz úgy, mintha ezek a dilemmák nem feszítenének belülről. A válaszkeresés alapja pedig, hogy érdemes lehet megtanulni úgy olvasni és alkalmazni az Ószövetséget, ahogyan Krisztus és Pál tette azt: egyfajta demilitarizáló szándékkal, mely az erőszakot nem, de a lényegi mondanivalót átemeli és aktualizálja saját jelenében. A kötetről itt már írtam egy rövid értékelést.

Gondolom nem árulok el nagy titkot, hogy kifejezetten szeretem a provokatív könyveket, és külön csemegének számít, ha ilyesmi nemcsak angol, hanem magyar nyelven is elérhetővé válik. Nos, Szilvay Gergely melegházasságról szóló vaskos munkája a szó legjobb értelmében kritikus a homoszexualitással anélkül, hogy fröcsögne a gyűlölettől és hangzatos jelszavakkal akarná inzultálni a melegeket. A helyzet az, hogy Szilvay "A melegházasságról" című munkájában indulatok helyett érvekkel hozakodik elő, forrásokra hivatkozik, konkrét felmérésekkel foglalkozik és meglehetősen tág kontextusban járja körbe ezt a rendkívül kényes témát. Elfogadni persze nem kötelező mindazt, amit a könyvben ír, de elolvasni olyanoknak is érdemes, akik az ellenkező oldalon állnak és hajlanak a kulturált vitára.

Kedvenc konzervatív szerzőm, John C. Lennox rövid és csattanós apologetikai könyvecskét írt, melyben nem kisebb személy érveinek vizsgálatára fordítja figyelmét, mint az ismert "tudóssztár" Stephen Hawking. Az Isten és Stephen Hawking című műben Lennox szórakoztató, közérthető és remek stílusban csavarozza szét Hawking érveit, melyek a magától keletkező Univerzum és a filozófia, mint a világeredetre választ kínáló opció kizárása mellett szólnak. "Így kell ezt csinálni" - mondja magában az elégedett olvasó, aki szereti ha hosszas mellébeszélés helyett valaki értelmesen és röviden képes mondanivalóját kifejteni. Lennox könyvecskéjének nemcsak a jól felépített érvelés az erőssége, hanem az is, hogy képes emészthetővé tenni a tudományt, a filozófiát és a teológiát. Mindamellett nem válik lekezelővé és bunkóvá ideológiai ellenfelével - ami a másik oldalról sajnos már nem minden esetben mondható el.

Végül szeretnék még említést tenni egy könyvről, amit bár nem sikerült még végigolvasnom, sőt szerzőjével rendesen tudnék vitatkozni sok állítását tekintve, mégis nagyon gondolatébresztőnek tartom. John N. Oswalt The Bible Among the Myths című munkája a Szentírás és a mítoszok viszonyáról akar igazi panorámaképet nyújtani. Alaposságát jól mutatja, hogy csupán a mítosz definíciója egy egész fejezet a könyvben, melyet követően igen mélyen taglalja a mítoszok anatómiáját, történelemhez való viszonyát, és igyekszik rámutatni arra, hogy a bibliai szemléletmód gyökeresen különbözik ezektől. Nos, ez az a pont, ahol elkezdeném Oswalttal a vitát, s néhány bejegyzést már írtam is a téma kapcsán (például itt és itt). Mindazonáltal minden kritikám ellenére el kell ismernem, hogy nagyon frappáns összefoglaló műről van szó, amit egyetértőknek és vitatkozóknak jó szívvel ajánlok.

Ezzel a bejegyzéssel pedig minden olvasómnak boldog karácsonyt és új évet kívánok! Pihenjetek, egyetek és igyatok sokat! A blog legközelebb év elején fog frissülni. Köszönöm, hogy idén is figyelemmel kísértetek!