2016. december 4., vasárnap

Helyet találni a sötétségben

Robert Wennberg kételkedők számára írott könyvét nem nevezném korszakalkotó műnek, ám egyik fejezete, mely Teréz anya lelki vívódásairól íródott, mélyen megragadta a fantáziám. A világ talán legelhivatottabb és legkaritatívabb személyisége ugyanis brutális őszinteséggel fogalmazta meg, hogy Isten mennyire magára hagyta őt éppen az Érte végzett munkájában - és hogy sötét kétségei közepén hogyan találta meg a maga válaszát erre az istenhiányra.

A nagy embereknek nagy gondolataik vannak, de ami ennél fontosabb, nagy tetteik is. Teréz anyáról mindez kétségkívül elmondható. Elmerülhetnék annak részleteiben micsoda munkát végzett Kalkutta szegénynegyedeiben, vagy miként alapította meg a Szeretet Misszionáriusai rendjét. Mindez ráadásul abban a szent meggyőződésben történt, hogy állítása szerint Jézus hangját hallotta, aki ezzel a feladattal megbízta őt. Felesleges munkássága részleteibe most belefeledkeznem, mert minden vele kapcsolatos dolog annyira nyilvánvaló, hogy önmagáért beszél.

Azt hiszem kevesen vannak, akik berzenkednek a gondolattól: ha valaki árvákon, haldoklókon, szegényeken segít - mintha csak Jézussal tenné meg, amit megtesz. Az ember, ha körülnéz az egyházban, sokféle szolgálatra kimondhatná, hogy nem sok értelmét látja (ez a csúnya kijelentés sokszor valószínűleg megállná a helyét), de az ilyen jellegű munka azért nem szokott ezek közé tartozni. Sőt, hívőnek sem kell lenni ahhoz, hogy lássuk az elesettek felemelésére tett erőfeszítések elismerésre méltó értékét. 

Nos, ezek után az is meglehetősen egyértelműnek tűnhet, hogy egy Teréz anya formátumú személyiség csak úgy képes ezt az embertpróbáló missziót végezni, hogy Odafentről állandó támogatást kap. Hát gondolná akkor valaki, hogy a következő kijelentések éppen Teréz anya szájából származnak? Csupán néhány részlet:
"'49 vagy '50 óta tölt el az elveszettségnek ez a borzalmas érzése - ez a mondhatatlan sötétség - egyedüllét - Isten utáni folyamatos vágyódás... Olyan nagy a sötétség, hogy semmit sem látok - sem érzésemmel, sem eszemmel... Isten helye üres a lelkemben. Isten nincs bennem... Ő nem akar engem... Mennyország, lelkek - ezek mind csak szavak - amik semmit sem jelentenek nekem. Úgy látszik, hogy valódi életem ellentmondásos... Néha hallom, hogy szívem felkiált - "Istenem" - és nincs válasz. Nem tudom kifejezni a kínt és fájdalmat."
Persze könnyű lenne a fentieket olvasva egyszerűen kijelenteni, hogy Teréz anya letért a hit útjáról és kész, de korántsem ez a helyzet. Írásait olvasva nehéz ugyanis más következtetésre jutni, mint arra, hogy Teréz anya a sűrű sötétség jelenléte ellenére is szerette Istent. Épp ezért okozott neki fájdalmat a távolléte. Érdekes, hogy vallomásai szerint ez az egész sötétség akkor telepedett rá, amikor elkezdte a szolgálatát. A gyötrelmeit megosztotta a lelki vezetőivel, de a nyilvánossággal nem. Azok sem tudtak róla, akikkel minden nap együtt dolgozott. A fenti sorok csak később lettek közzétéve és vegyes fogadtatásra találtak. Egyesek szemében ettől a pillanattól kezdve csökkent Teréz anya tekintélye, mások erősebb véleményt formálva egyenesen képmutatónak nevezték, aki kifelé a rendíthetetlen szolgáló képét mutatja, holott belül tele van küszködéssel.

Szerintem az emberek jó része nem értette meg a helyzetet. A kritikusok valahogy csak azt nem vették észre, hogy minden brutális lelki sötétség ellenére Teréz anya kitartott a hite mellett. Ezt is ő írta:
"Ezen évek alatt csak egy kívánságom volt, hogy Isten akaratát megismerjem, és aszerint cselekedjek. Most is, ebben a nehéz és nagy sötétségben - továbbra is ezt szeretném. Az egyetlen, ami engem a felszínen megtart - az engedelmesség."
Teréz anya persze sokat töprengett azon, hogy miért történik vele mindez, mígnem arra jutott, hogy ez a "lelki sötét éjszaka" egyenesen Isten szándéka! Erre a válaszra egy lelki tanítója, a jezsuita teológus Joseph Neuner szavai ébresztették rá: ez volt az a pillanat, amikor Teréz anya nemcsak hogy elfogadta, de egyenesen megszerette a sötétséget. Mindez persze borzasztó idegenül hangzik az átlagos keresztény füleknek, hiszen egész életünkben azt halljuk, hogy a sötétséget nem elfogadni szükséges, hanem valamiképpen harcolni kell vele szemben. Nem vitatom ennek a jogosságát, s mégis - legyen bármekkora paradoxon - a sötétséget tudnunk kell elfogadni, pontosabban tudomásul venni, hogy része a valóságnak, amiben élünk. Nem jóváhagyásról van tehát szó, hanem a jelenlét elismeréséről. 

Ám Teréz anya számára a világban való sötétség elfogadása annak megértését jelentette, hogy ez a nyomasztó sötét elhívásának részét képezi. A szegények és szükséget szenvedők ebben a sötétségben élik le az egész életüket. Pontosan úgy néznek ki, mint akiket elhagyott az Isten. Úgy is érzik magukat. Teréz anya velük azonosult saját elhagyatottságában, kicsit ahhoz hasonlóan, ahogy Jézus is tette, amikor felkiáltott: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?" Ez a gondolat felszabadítóan hatott rá és egész hátralévő szolgálatát meghatározta.

Nem mondom, hogy a magam számára vagy bárki másnak ezt kívánom. Azért mindaz, amit ő átélt, meglehetősen speciális mind a szolgálat, mind az eredmények, mind pedig az ezért kifizetendő (lelki) ár értelmében. Mégis feltettem magamnak a kérdést, hogy képes lennék-e, ha az életem bizonyos szakaszaiban rám borulna egy ehhez hasonló eltávolíthatatlan sötétség, kitapogatni a helyem és megragadni a történtek értelmét?

11 megjegyzés :

  1. Szerintem mindenkire ráborul az a sötétség egyszer.

    VálaszTörlés
  2. Valamilyen értelemben mindenképpen. A kérdés inkább mekkora intenzitással? Ehhez persze tudnunk kellene, Teréz anya pontosan mit érzett - de erre csak következtetni vagyunk képesek az írásai nyomán. Mindenesetre ami itt az igazi kérdés szerintem az nem az, hogy ránk borul-e a sötétség, hanem hogy mihez kezdünk vele? Ebben Teréz anya példa lehet számunkra.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon örültem a cikknek. Személyesen is élem pontosan azt a folyamatot, hogy a hitemnek inkább mélyülni kell, nem pedig többet tudni. A Jób könyve sem véletlenül került a Bibliába, sőt sokszor még annyira sincs happy end mint ott.

    VálaszTörlés
  4. Talán hasonló sötétséget élek meg, és vagyok benne! Még nem látom az utam, és nem tudom hogy most mi lenne számomra az ideális szolgálat......

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Andrea! Az én életemben egy késői felismerés, hogy az elhívás feladatra és nem státuszra vonatkozik. Azóta nem feszélyez, hogy bemutatkozáskor a nevem után mit mondjak magamról. Másképp fogalmazva: egész más, ha reggel felkelve nem azt kérdezem, hogy "ki is vagyok én?", hanem azt, hogy "mit is kellene ma tennem?". A bennem lévő sötétség pedig furamód leginkább a Te és hozzád hasonló emberek társaságában szokott oszladozni. :-)

      Törlés
    2. Jómagam sem a státuszra gondoltam, hanem inkább hogy helyemen vagyok-e és hogy amit teszek, az tetszik-e Istennek, és remélem hogy már egy-egy 'Jézusi' vonás látszik-e már rajtam......

      Törlés
    3. "A bennem lévő sötétség pedig furamód leginkább a Te és hozzád hasonló emberek társaságában szokott oszladozni. :-)"

      Ez egy nagyon jól megfogalmazott gondolat. Az ember azt hiszi, hogy amin átmegy az a saját hülyeségéből fakadó probléma. De amikor látja, hogy mások is hasonló problémákkal néznek szembe, megkönnyebbül, és kicsit ráérez arra, hogy ez nem probléma, hiba, bűn, hanem a fejlődés természetes velejárója "álljatok neki ellen a hitben szilárdan, tudva, hogy ugyanazok a szenvedések telnek be testvéreiteken e világban."

      Törlés
    4. Ehhez nincs mit hozzátennem. Egyetértek.

      Törlés
  5. Lehet, hogy Pál is sötétséget élt meg, mert Jézus nem jelent meg előtte... minden héten? :)

    Teréz anya elvárása talán online chatelés lett volna Istennel, és nem akkora ügy, hogy nem teljesült ebben a formában. Ha a székely viccben rendben találjuk, hogy a székely közli a feleségével: "Egyszer már mondtam (hogy szeretlek), ha változás lesz, majd szólok.", nem kéne csodálkoznunk, hogy az Úr egyszer szól, és utána majd akkor, ha változás lesz. Persze lelkileg ez nem a legkönnyebb, és le a kalappal Teréz előtt!

    Továbbá apróságnak tűnhet, de a teológiai pontosság kedvéért: Jézus a közhiedelemmel szemben NEM azt mondta, hogy miért hagyta el őt Isten, hanem halála előtt belekezdett az optimista 21. zsoltárba, amelynek a tömeg csak az elejét hallotta. A folytatás azonban épp az ellenkezőjéről szól:
    Gondoljon az Úrra, és térjen hozzá a föld minden határa,
    boruljanak le előtte a nemzetek családjai!
    Mert az Úré a hatalom,
    a népeken ő uralkodik.
    Őelőtte borul le a föld minden hatalmassága,
    előtte hajolnak meg mind, akik a porba visszatérnek.
    Az én lelkem is neki él,
    és nemzetségem neki fog szolgálni.
    https://breviar.kbs.sk/include_hu/z22.htm

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  6. Szerintem a 22.zsoltárt akartad írni László, ettöl eltekintve is azonban azon a véleményen vagyok, hogy akkor ott a kereszten az Atya valóságosan is elhagyta Jézust ( egy rövid idöre), mivel Jézus felvette a büneinket magára, emiatt volt ez szükségszerü következménye hogy kikerült Jézus az Atya közvetlen jelenlétéböl. Az említett 22.zsoltár éppen erröl szólt, hiszen az elöképe, próféciája volt annak, ami Jézussal fog megtörténni majd a kereszten. A feltámadásig Jézus így nem is volt az Atya jelenlétében, - közben lenn járt a Seolban, - pontosan ezt a 3 napot írja le a 22.zsoltár folytatása : "Tulkok sokasága kerített be engem, körülfogtak engem Básán bikái.Feltátották rám szájukat, mint a ragadozó és ordító oroszlán.....
    Mert ebek vettek körül engem, a gonoszok serege körülfogott; ..... De te, Uram, ne légy messze tőlem; én erősségem, siess segítségemre. Szabadítsd meg lelkemet a kardtól, s az én egyetlenemet a kutyák körmeiből. Ments meg engem az oroszlán torkából, és a bivalyok szarvai közül hallgass meg engem." - és a zsoltár befejezö része, amint azt leírtad jelzi hogy ismét visszakapja majd a hatalmat az Atyától - ami Jézus feltámadásakor megtörtént és ekkor állt ismét helyre Jézus közössége az Atyával.

    VálaszTörlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)