Keresztény körökben még mindig sok gyanakvással szemlélik az Ősrobbanás elméletét, ám az ismert hívő csillagász, Hugh Ross egyik ismeretterjesztő művében azt írja, amikor a "Nagy Bumm" teória felmerült, sokan úgy érezték, tényleg Isten nyomaira bukkantak. Kiderült ugyanis, hogy a világnak volt kezdete és nem öröktől fogva létezik - ahogy azt a Biblia is írja. Ám mintha manapság megint megfordulna a trend, és elkezdenének "visszacsempészni" az örökkévalóságot - mégpedig az Ősrobbanás mellé...
Nem akarom most taglalni azokat a bizonyítékokat, melyek az Ősrobbanás elképzelése mellett szólnak - ezek többnyire kozmológiai, asztrofizikai és más jellegű tényeken, megfigyeléseken és számításokon alapszanak. Elegendő most annyit megjegyezni, hogy az Ősrobbanás nem pusztán filozófiai következtetés, hanem természettudományos eredményeken is nyugszik. Ami nekünk keresztényként azonban most fontos lehet, hogy a Nagy Bumm feltételezése metafizikai következményekhez vezet: a világnak, melyben élünk, tényleg volt kezdete. És ha volt kezdet, ha volt szingularitás, akkor legalábbis nehéz elképzelni, hogy ez a kezdet minden ok nélkül történt volna meg. Ezért az Ősrobbanás tudományos elméletéhez sokak számára magától értetődően kapcsolódik a vallási meggyőződés is: egy Intelligens Létező valósága - nevezzük őt Istennek -, aki a világ kezdetét garantálta.
Ha azonban nincs "kezdetben", és a világ örökkévaló, akkor az nehezebben teszi védhetővé egy isteni lény létezését. Nem arról van szó, hogy egy örökké létező világ kerek perec kizárja Istent, csak ontológiai értelemben jóval szükségtelenebbé teszi a valóságát - hiszen ha a világ mindig is volt, akkor feleslegesnek tűnik egy teremtő a hátterében. Röviden és elnagyoltan tehát: ha van kezdet, jó eséllyel Isten is, ha nincs kezdet, jó eséllyel Isten sem.
Ám, ahogy fentebb említettem, a bizonyítékok erősen abba az irányba mutatnak, hogy a világ valamikor "elkezdődött".
Lehet, hogy üldözési mániám van, de mintha egy erősödő trendet látnék kibontakozóban, mely megpróbálja valahogy visszahozni az "örökkévaló világ" gondolatát. De hogyan lehet erre bárki képes, ha egyszer úgy tűnik, az Ősrobbanás áll a létezés legelején? Talán meglepő lehet, de többféle utat is választhat!
A manapság legnépszerűbb megközelítés talán a multiverzum teória, mely szerint bár a mi világunknak volt kezdete, de valójában végtelen számú univerzum létezik - így a valóság maga is végtelen természetű. Márpedig ha nem csupán a mi valóságunk és univerzumunk az egyetlen, akkor a lehetőségek száma is végtelen. Ám egy végtelen lehetőségterű és univerzummal rendelkező valóságban miért ne fordulhatna elő, hogy az egyikben megjelenik az élet? (Ezek lennénk mi!) Edward P. Tyron például azt mondja, hogy "világegyetemünk azon rengeteg dolgok egyike, amelyek egyszer-egyszer megtörténnek". Az ismert csillagász, Martin Rees szerint végtelen számú világegyetem létezik, mindegyik különböző tulajdonságokkal, ezért semmi meglepő sincs abban, hogy az egyikben éppen "összeálltak" a feltételek, hogy lehetséges legyen az élet. Rees egy ruhaáruházhoz hasonlítja az egészet:
A másik teória a ciklikus univerzumé, melynek lényege, hogy az az Ősrobbanás, amelyből a mi világunk keletkezett, egy korábbi világ összeomlásából alakulhatott ki. Ez valami olyasmit jelentene, mint amit a ciklikus időfelfogást valló filozófiák és vallások hisznek (főként a hinduizmus), melyek az örök körforgás tanát propagálják. A világ megszületik és milliárd évek után összeomlik, és az összeomlás irtózatos energiájából új Ősrobbanás keletkezik, ami egy új világ születését jelenti. Egyes kozmológiai elméletek szerint egyébként valóban arra következtetnek, hogy a Nagy Bumm állapotból a Nagy Reccs állapot felé haladunk, azaz az egész univerzum "magába zuhanása" és hőhalála felé.
Tisztában vagyok azzal, hogy rendkívül amatőr módon fogalmaztam, de most nem kívántam halmozni a pontos fizikai-csillagászati szakkifejezéseket, pusztán egy metafizikai hangsúlyváltásra akartam rámutatni. A tudóstársadalom, illetve néhány teoretikus és hangadó mintha elkezdene bennünket ahhoz a gondolathoz szoktatni, hogy a kezdőponttal rendelkező világ mögött(?) létezik egy nagyobb valóság, amely ugyanakkor örökkévaló. Magyarul úgy próbálják fenntartani az Ősrobbanás véges időhöz kapcsolódó elméletét, hogy mögé képzelnek egy végtelen idejű valóságot. És ha ez igaz - mondja ki a sorok között ez a teória -, akkor nem marad túl sok hely Istennek. Ám fontos meglátni, hogy ezek az elméletek többségében ideológiailag cseppet sem semleges elköteleződésű háttérből kerülnek elő, ráadásul a tudóstársadalomban is komoly ellenkezéseket váltanak ki. Úgy tűnik, amikor az ember a valóságot már csaknem a kozmikus méreteknél is nagyobb léptékben akarja megragadni, akkor szinte óhatatlanul metafizikai-vallási útra téved, ahol viszont a válaszokat már nem feltétlenül szigorúan tudományos, hanem inkább saját hitvilága és meggyőződése alapján fogja megadni.
Egyszóval jó lehet tisztában lenni azzal, hogy végesnek tűnő világunk végesnek tűnő gondolkodói megpróbálják visszacsempészni a végtelen fogalmát, aminek lehetnek teológiai következményei is.
Ha azonban nincs "kezdetben", és a világ örökkévaló, akkor az nehezebben teszi védhetővé egy isteni lény létezését. Nem arról van szó, hogy egy örökké létező világ kerek perec kizárja Istent, csak ontológiai értelemben jóval szükségtelenebbé teszi a valóságát - hiszen ha a világ mindig is volt, akkor feleslegesnek tűnik egy teremtő a hátterében. Röviden és elnagyoltan tehát: ha van kezdet, jó eséllyel Isten is, ha nincs kezdet, jó eséllyel Isten sem.
Ám, ahogy fentebb említettem, a bizonyítékok erősen abba az irányba mutatnak, hogy a világ valamikor "elkezdődött".
Lehet, hogy üldözési mániám van, de mintha egy erősödő trendet látnék kibontakozóban, mely megpróbálja valahogy visszahozni az "örökkévaló világ" gondolatát. De hogyan lehet erre bárki képes, ha egyszer úgy tűnik, az Ősrobbanás áll a létezés legelején? Talán meglepő lehet, de többféle utat is választhat!
A manapság legnépszerűbb megközelítés talán a multiverzum teória, mely szerint bár a mi világunknak volt kezdete, de valójában végtelen számú univerzum létezik - így a valóság maga is végtelen természetű. Márpedig ha nem csupán a mi valóságunk és univerzumunk az egyetlen, akkor a lehetőségek száma is végtelen. Ám egy végtelen lehetőségterű és univerzummal rendelkező valóságban miért ne fordulhatna elő, hogy az egyikben megjelenik az élet? (Ezek lennénk mi!) Edward P. Tyron például azt mondja, hogy "világegyetemünk azon rengeteg dolgok egyike, amelyek egyszer-egyszer megtörténnek". Az ismert csillagász, Martin Rees szerint végtelen számú világegyetem létezik, mindegyik különböző tulajdonságokkal, ezért semmi meglepő sincs abban, hogy az egyikben éppen "összeálltak" a feltételek, hogy lehetséges legyen az élet. Rees egy ruhaáruházhoz hasonlítja az egészet:
Ha nagy a választék, nem lepődünk meg, ha egy öltöny éppen jó ránk. Ha sok világegyetem van, mind más paraméterekkel, lesz egy olyan is, ami éppen megfelel az élet kialakulásához. És ebben élünk mi.Másként fogalmazva, az Ősrobbanás eszerint csak egy jóval nagyobb valóság része, mely egy végtelen valósághoz, ősrobbanások végtelen mennyiségéhez kapcsolódik. Isten egy ilyen valóságban csaknem szükségtelennek tűnhet.
A másik teória a ciklikus univerzumé, melynek lényege, hogy az az Ősrobbanás, amelyből a mi világunk keletkezett, egy korábbi világ összeomlásából alakulhatott ki. Ez valami olyasmit jelentene, mint amit a ciklikus időfelfogást valló filozófiák és vallások hisznek (főként a hinduizmus), melyek az örök körforgás tanát propagálják. A világ megszületik és milliárd évek után összeomlik, és az összeomlás irtózatos energiájából új Ősrobbanás keletkezik, ami egy új világ születését jelenti. Egyes kozmológiai elméletek szerint egyébként valóban arra következtetnek, hogy a Nagy Bumm állapotból a Nagy Reccs állapot felé haladunk, azaz az egész univerzum "magába zuhanása" és hőhalála felé.
Tisztában vagyok azzal, hogy rendkívül amatőr módon fogalmaztam, de most nem kívántam halmozni a pontos fizikai-csillagászati szakkifejezéseket, pusztán egy metafizikai hangsúlyváltásra akartam rámutatni. A tudóstársadalom, illetve néhány teoretikus és hangadó mintha elkezdene bennünket ahhoz a gondolathoz szoktatni, hogy a kezdőponttal rendelkező világ mögött(?) létezik egy nagyobb valóság, amely ugyanakkor örökkévaló. Magyarul úgy próbálják fenntartani az Ősrobbanás véges időhöz kapcsolódó elméletét, hogy mögé képzelnek egy végtelen idejű valóságot. És ha ez igaz - mondja ki a sorok között ez a teória -, akkor nem marad túl sok hely Istennek. Ám fontos meglátni, hogy ezek az elméletek többségében ideológiailag cseppet sem semleges elköteleződésű háttérből kerülnek elő, ráadásul a tudóstársadalomban is komoly ellenkezéseket váltanak ki. Úgy tűnik, amikor az ember a valóságot már csaknem a kozmikus méreteknél is nagyobb léptékben akarja megragadni, akkor szinte óhatatlanul metafizikai-vallási útra téved, ahol viszont a válaszokat már nem feltétlenül szigorúan tudományos, hanem inkább saját hitvilága és meggyőződése alapján fogja megadni.
Egyszóval jó lehet tisztában lenni azzal, hogy végesnek tűnő világunk végesnek tűnő gondolkodói megpróbálják visszacsempészni a végtelen fogalmát, aminek lehetnek teológiai következményei is.
A népszerű tudomány ezúttal lemaradt a valódi tudomány mögött: mára konszenzus alakult ki arról, hogy NEM volt szingularitás. Vagyis hogy az ősrobbanás felé elképzelt vonalon nem tudunk a 0. időpillanatig visszamenni, mert NEM volt 0. időpillanat.
VálaszTörlésLogikus is, hiszen az anyag nem mehet át nullába, akkor pedig nem lehet nulla a térfogata, amit a szingularitás feltételez.
Pl.: https://www.youtube.com/watch?v=Rku9RjzV130
Az ősrobbanás egyébként sem old meg semmit, inkább új kérdéseket vet fel, és egy szinttel arrébb tolja az első mozgató problémáját, ami azonban továbbra is megkerülhetetlen. Nincs, és soha nem is lesz olyan nulladik állapot, ami a logikánk számára megnyugtató módon feleslegessé tenné a „mi volt az előtt?" kérdést.
Egyébként az sem elég, ha feltesszük, hogy Isten volt a nulladik létező, mert az Isten előtti állapot is logikus és értelmes kérdéskör. Mégis, eggyel kevésbé ellentmondásos, mint az örök anyag feltételezése. (Kombinálni is lehet a kettőt: pl. Isten nulláról megteremti az anyagot.)
A többször magától ősrobbanó jojó univerzum elmélete egy perpetuum mobile lenne, amiről úgy tudjuk, hogy az anyag világában nincs – vagyis ellentmondás.
A multiverzum elmélete pedig ismeretelméleti probléma, mert egy számunkra behatolhatatlan, külső buborékszerű univerzumról még elméletünk sem lehet azon túl, hogy nulla tudást szerezhetünk róla. Azaz a saját tudatlanságunk bizonyítványát állítanánk ki egy multiverzum feltevéssel – és egyébként még csak jelzésértékű adatunk sincs más univerzum(ok) létéről.
A témában előadott spekulálás célja inkább az, hogy elvonja a figyelmünket az alapkérdésekről. A homo sapiens-t továbbra is az érdekli, hogy mit hogyan csináljon jól a földi életében. Erre a kérdésre mindig is hitbeli feltevés lesz a válasz.
Figyeljük meg, hogy az anyagelvű embernek is van erkölcsi előírása embertársai számára, ami egy anyagi világban nem indokolt. Egy valóban anyagelvű világban erkölcs helyett a buddhistánál is nagyobb közöny lenne az indokolt: kinek a papné, kinek a holokauszt, egyre megy, minden teljesen mindegy. Egy darabig vagyunk, aztán meg soha többé sehol nem vagyunk, kit érdekel, ki mit művel rövidke itt tartózkodása során?! Nos, az anyagelvűség logikus végkövetkeztetése egy teljességgel következmények nélküli világ, amelyben senki senkivel kapcsolatban nem támaszt semmiféle elvárást, normát, elképzelést. Még magával szemben sem.
Hogy ezt senki sem gondolja így, mindennél erősebben utal arra, hogy számunkra Isten léte szükségszerű akkor is, ha az ellenkezőjét állítjuk heves meggyőződéssel. Pont a heves meggyőződés teszi gyanússá a dolgot: egy materialistának nincs oka heves meggyőződéssel élni, mert ezek szerint a materializmus csak vallásos fanatizmussal élhető meg. A materialista meg akarja téríteni embertársait a szerinte igaz hitre? Érdekes önellentmondás.
Ami persze felvet még egy izgalmas lehetőséget, de erről később...
Laci, a véleményed oké, csak hosszú. :-)
TörlésMost önkényesen kiragadtam belőle ezt a mondatot:
"Egyébként az sem elég, ha feltesszük, hogy Isten volt a nulladik létező, mert az Isten előtti állapot is logikus és értelmes kérdéskör"
Ezt nem teljesen értem. Isten per definitionem örökkévaló (legalábbis a Szentírás szerint), tehát nehezen értelmezhető az "Isten előtti állapot". Ahogy az Ősrobbanás esetében sincs elvileg "előtt" egyes teóriák szerint, hiszen a tér-idő is akkor keletkezett. (Ha jól értem az elméleteket...)
Igazad van, a kommentem tényleg hosszú. Elnézést. „Nem én vagyok bonyolult, hanem a dolog, amiről beszélek." (Karinthy)
TörlésA tér-idő keletkezése szerintem nem kisebb észbeli kihívás, mint az anyag keletkezése. Ha téridő keletkezhet, akkor ilyen erővel anyag is, nem? És a kutatók nem találnak 0. pillanatot, ami jelentős rés a modellben. Mivel e szerint nem volt robbanás.
A Higgs-bozon megmagyarázhatja a tömeg keletkezését, de ki/mi hozta működésbe a Higgs-bozont? És mi volt az előtt? Stb. Nem ússzuk meg az Arisztotelész által leírt „első mozgató” problémáját.
Az első mozgatóról készíthetünk rendőrségi fantomképet és személyiségprofilt: olyan fickót keresünk, aki örökkévaló, mindenható, mindentudó, aki bármit teremthet, de akit nem kell teremteni, mert önerőből létezik. Ám ez egy elméleti konstrukció, amiről a gyakorlatban nem tudhatunk közelebbit.
Sőt érvényesen feltehetjük a kérdést, hogy mi volt a feltételezett első fickó előtt. Az agyunk ezt lehetővé teszi, és ha azzal válaszolnánk, hogy a kérdés dogmaellenes, akkor ez csak technikai kifogás, és nem érdemi.
"Ha téridő keletkezhet, akkor ilyen erővel anyag is, nem?"
TörlésNem az a kérdés, hogy keletkezhet-e, hiszen valahogy keletkezett (térben és időben élünk), hanem az, hogy magától keletkezhet-e? Egy örökkévaló univerzumstruktúrában - éppen azért, mert örökkévaló - nincs értelme a "keletkezhet" szónak sem, hiszen mindig is volt és lesz. Ezért is akarják "visszacsempészni" valahogy az örökkévalóságot a tudományos retorikába és gondolkodásba, mert akkor könnyedén kizárható Isten létezése.
" Nem ússzuk meg az Arisztotelész által leírt „első mozgató” problémáját."
Azért az az igazság, hogy ez az "első mozgató" dolog maga is problémás, ha őszinték akarunk lenni. Már Aquinói Tamás is küzdött ezzel a fogalommal, hiszen Arisztotelész számára Isten nem csupán az "első mozgató" volt, hanem a "mozdulatlan mozgató" is. (Tegyük tisztába, hogy itt mozgás alatt nem csak a helyváltoztatást, hanem magát a változás tényét is értjük: ami / aki mozgásban van, az változásban van.) Márpedig Istenről nehéz elképzelni, hogy változik. Ám ha Isten a mozdulatlan mozgató, akkor nem lehet immanens, azaz nem avatkozhat be aktívan a teremtésbe - ez pedig ellentmond a Biblia tanúságtételének. Ez volt Tamás baja is, ezért sokáig nem is használta Arisztotelész fogalmát.
„magától keletkezhet-e? Egy örökkévaló univerzumstruktúrában - éppen azért, mert örökkévaló - nincs értelme a 'keletkezhet' szónak sem, hiszen mindig is volt és lesz.”
Törlés- Eggyel gyengébb dogmatikus válasz, mint hogy Isten per.def. örökkévaló, ami legalább Arisztotelész koherens rendszerében működik. Az anyag per.def. örökkévaló? Honnan tudnánk ezt? Nincs olyan koherens alternatívája Arisztotelésznek, amelyben az örök anyag axiómája működne.
Érzékelésünk szerint az Élet magasabb szint, mint az élettelen anyagi lét. Ebből következik (legalábbis a fejünkben), hogy egy magasabb szint tud alacsonyabbat létrehozni, de ez fordítva nem megy. Mi csinálunk széklábat, de székláb nem csinál minket. :) A tudomány egyébként adós is azzal, hogy akár potenciális, de azért adatolható forgatókönyvben hogyan tudna a nem élő anyagból magától létrejönni Élet. Ha az Élet anyagból keletkezése mindennapos tapasztalatunk lenne, vagy akár laborban sikerülne, akkor nyilván másként látnánk ezt a kérdést, és nem lenne okunk abba az irányba hajlani, hogy az Élet létrehozásához nagy valószínűséggel élő Lény kell.
- Tamás baja Arisztotelésszel nem egészen logikus, hiszen aki feltevésünk szerint teremteni tud, az miért ne tudna tetszése szerint beavatkozni is? (Mert mi, tamások nem engedjük meg neki?) A teremtés mindenhatás, amelynek része a beavatkozó képesség is.
Sytka, nincs üldözési mániád, valóban érezhető ez a trend, és valóban ideológiai töltetű. A tudományos tények és elméletek nem zárják ki a multiverzumot, tehát szabad a pálya... Igaz, hogy ezek az elképzelések semmilyen módon nem is verifikálhatók (a jelenlegi ismeretek szerint legalábbis), tehát ez a kérdéskör gyakorlatilag tudományos alapú fantáziának tekinthető. Ami önmagában nem is lenne baj, mert a fantázia fontos hajtóerő a tudományos megismerésben, a gond az ideológiai célokra való felhasználással van. Egyesek küldetésüknek érzik, hogy Istent tudományos alapokon kizárják a világból.
VálaszTörlésA fantáziára amúgy nagy szükség van, mert a fizika alapproblémája még megoldatlan, és csak olyan fantáziaszüleményekkel, mint például a húrelmélet, juthatunk közelebb valamiféle megoldáshoz. De ezek még nagyon gyerekcipőben járnak. A húrelméletre épülő M-elmélet például tudományosan is igen "tetszetős" magyarázatot ad az univerzum keletkezésére, de igazolhatatlan, tehát teljességgel a fantázia szintjén van. De tudományos alapokon áll, kellően bonyolult ahhoz, hogy a "hétköznapi" emberek nagy része ne értse, tehát nagyszerűen alkalmas az ideológiai alapállás igazolására... :)
Egyébként a Nagy Bumm - Nagy Reccs típusú ciklikus elképzelés már a múlté, a tudomány jelen állása szerint kizárható. Maga a ciklikusság persze tudományos alapon nem zárható ki, csak akkor más magyarázattal kell alátámasztani.
VálaszTörlés"ha van kezdet, jó eséllyel Isten is, ha nincs kezdet, jó eséllyel Isten sem"
Ha nincs kezdet, az igazából csak a bibliai teremtéstörténet(ek)ben leírtakat zárja ki (vagy inkább teszi átértékelendővé). Isten léte ellen nem erős érv. Nem igazán értem, hogy mondjuk az örökkévaló multiverzum miért zárná ki az örökkévaló Istent. Legfeljebb a "teremtés" és a "kezdet" fogalmakat kell átértékelnünk. Mert mi a kezdet? Feltétlenül egy időpont?
Szerintem egyébként a "rések Istene" a legnagyobb hiba, amibe az Istenről való gondolkodás beleeshet. Ha valamire fizikai magyarázatot találunk, attól miért csökkenne Isten helye a világban? Ha egyszer már túl vagyunk azon, hogy a villámokat nem közvetlenül Isten szórja, és nem Ő nyitogatja a csapokat odafent, hogy essen az eső, ha ezt már sikerült valahogy megemésztenünk, akkor miért fogadnánk el, hogy bármilyen fizikai magyarázat kiszorítja Istent a világból? Legyünk következetesek, ha valaki nem veszíti el a hitét attól, hogy megismeri a villám és az eső keletkezésének fizikai magyarázatát, miért veszítené el a multiverzumtól?
Kedves Discipline, én is éreztem a te felvetéseid súlyát, amikor végiggondoltam magamban ezt a kérdést. Ezért igyekeztem óvatosan fogalmazni: a bejegyzésben sem azt írtam, hogy a multiverzum teória kizárja, csak sokkal kevésbé teszi valószínűvé egy aktív, beavatkozó Isten létét. Márpedig a kereszténység egyértelműen immanens és cselekvő személyként láttatja velünk Jahve-t. Egy örökkévaló valóságban azonban nem kell szükségképpen beavatkozni Istennek, hiszen a végtelen lehetőségtér miatt bármi megtörténhet és meg is történik. Ez ugyan még mindig nem zárja ki, de meglehetősen feleslegessé teszi egy isteni princípium létezését. Nem is véletlen, hogy ezért spekulálnak ideológiailag elkötelezett kutatók emellett, mert szerintem érzik benne ezt a lehetőséget. Ha sikerül a végtelent "visszacsempészni" és hihetővé tenni, azzal akár az ateizmust is sikeresebben propagálhatják.
TörlésEz igaz. Valószínűleg ez az egyik oka annak, hogy én a keresztény "sztenderdhez" képest közelebb érzem magamhoz a mitikus világképet. Ha Isten nincs teljesen elkülönülve a világtól, van egy bizonyos folytonosság, tehát az immanencia eleve adott, akkor a "beavatkozás" is más értelmet nyer. A végtelen, mint az isteni princípium szükségessége elleni érv pedig bizonyos szempontból értelmét veszti, mivel egy végtelen Istenhez kapcsolódó világ így eleve osztozik a végtelenségben, függetlenül attól, hogy fizikailag véges vagy végtelen.
TörlésPersze látom azt is, hogy a végtelen lehetőségtér feltételezése valóban jó magyarázat arra, hogy a világ miért pont olyan, amilyen. De őszintén szólva, szerintem a végtelen annyira felfoghatatlan az ember számára, hogy nem értem, miért könnyebb ezt magyarázatként elfogadni, mint Isten létezését. Illetve sejtem, hogy miért: a végtelen nem kér számon rajtunk semmit.