A zsák, amibe minden belefér

Talán nincs még egy olyan dolog a világon, amely annyit képes megmutatni Isten lényének legbelsőbb részéből - azaz szubsztanciájából - mint a szeretet. A Biblia nem győzi újra és újra kiexponálni, hangsúlyozni és magasra emelni a szeretetet, amely nem egy érzés, hanem inkább cselekedetekben megmutatkozó valóság. Nélküle semmik vagyunk, vele együtt bármire képesek. Utóbbi tény viszont sajnos negatív értelemben is igaz: a szeretetre hivatkozva akár még a szükséges határokat is lebontjuk.

Az előző bejegyzés kapcsán heves vita generálódott a blog Facebook-oldalán, melyben az egyik nekem szegezett ellenérv egy mondatrésze megütötte a szememet - mert annyira tipikus. A mondat valami olyasmiről szólt, hogy a poliamória (többszerelműség) alaphangon a kiteljesedésről és a szeretetről szól. Ha egy férfi több nőt szeret, vagy egy nő több férfit szeret, azt úgy kell szemlélnünk, hogy akkora "szeretet-erőtérben" léteznek ezek az emberek, hogy muszáj azt egynél több emberrel megosztaniuk. Hasonlót már hallottam egy fiatal férfi szájából, aki azt mondta, Isten neki olyan nagy szeretetet adott, hogy egynél több nőt kénytelen szeretni.

Remélem az a bevezetőből már kiderült és nem kell magyarázkodnom róla, hogy számomra a valódi szeretet - amelyről a Szentírás bőségesen ír - milyen kikerülhetetlenül fontos. Egyetlen épeszű embert nem ismerek, aki a szeretet kapcsán úgy vélekedne, hogy az rossz és nélkülözhető, hogy ne lenne szükségünk rá a teljesen megélt élethez, hogy szeretet nélkül egy méter is előrébb jutnánk az életben.

Ám éppen értékessége miatt a szeretet mára már prédává is vált, mégpedig a progresszív gondolkodás egyfajta zsákmányává. Ez magyarul és egyszerűen azt jelenti, hogy automatikusan minden jónak számít, ha arra ráfogható, hogy szeretetből történik. Mintha egyesek kiegészítenék Pál apostol (tévesen) "szeretethimnusznak" nevezett szövegét egy ilyen mondattal: "A szeretet felfüggeszti a további erkölcsi kérdéseket." Ha valamire azt mondják, szeretetből történik, akkor az úgy cseng a fülekben, mintha a létező legmagasabb dologra hivatkoznának, és akkor ugye logikus, hogy ott már több kérdésnek helye nincs. Melegházasság? Nem probléma, a lényeg hogy szeressék egymást a benne lévők, csak ez számít. Poliamória? Ha szeretetből csinálják, akkor az jó és kész. Vallások összemosása? Belefér, hisz az a lényeg, hogy szeretet legyen a különféle irányzatok között.

Érdekes dolog, hogy a szeretet úgy tűnik fel ezekben a logikákban, mintha egyfajta varázsszóként működne. Ha kimondjuk, az felfüggeszti a további erkölcsi dilemmákat: "Szeretetből van így" - és akkor innen már nem érdemes több kérdést feltenni. 

Ám meglehetősen furcsa, hogy az a szeretet, amely a progresszív észjárás szerint is az egész erkölcs mozgatórugója és legnemesebb kifejeződése, éppen az erkölcsi kérdéseknek vet gátat, és lesz vak a finom részletekre! A szeretet, ami a "forradalmian gondolkodók" szerint a legfontosabb, mintha annak fegyverévé válna, hogy elnémítson minden további felvetést. Hát normális ez? Aligha.

Ez a gondolkodás a keresztényeket is veszélyezteti, akik főként a páli "himnuszra" alapulva akarnak sok mindent megindokolni a szeretettel. A német Holger Finze-Michaelsen erről a szakaszról szóló könyvében azt írja - és milyen igaza van! -, hogy amikor Pál levelét olvassuk a szeretetről, nincs okunk úgy tenni, mintha abban egy mindenki számára megszokott és ismert dologról lenne szó. Épp ellenkezőleg: ha nem tisztázzuk miféle szeretetről írt az apostol és nem járjuk azt körbe, akkor azt fogjuk hallani, amit saját elképzeléseink szerint Pálnak mondania kellett volna, és nem azt, amit az apostol valóban mondott. Ernst Käsemannt is idézi, aki nagyon szellemesen azt mondja a téma kapcsán, hogy csak akkor tanulunk újat a szeretetről, ha ugyanakkor hajlandóak vagyunk felejteni is. Ez esetben van is mit:

"Sajnos ezt a részt rémesen szentimentálissá tettük, elláttuk a szeretetről szóló "énekek éneke" giccses feliratával; nagy előszeretettel vesszük elő esküvők alkalmával, mintha az ifjú pár kézfogása lenne a legjobb illusztrációja a szövegnek. Így teljesen elhomályosult, hogy ez a szöveg valójában küzdelemre hívja a keresztény gyülekezetet."

Összefoglalva tehát, ha meg akarjuk érteni miféle az a szeretet, amelyről a Biblia említést tesz, körbe kell járnunk alaposan ezt a fogalmat. Véleményem szerint egyébként Isten szeretete határtalan, de nem elvtelen. Semmi nem korlátozhatja, mindenkire és mindenre képes kiterjedni, de ez nem azt jelenti, hogy bármire és bármikor ráhúzható lenne. Attól tartok, a megszaladt progresszív gondolkodásmód a határtalanságot elvtelenséggé tette. Ez viszont nem az a szeretet, amiről a Szentírás ír.