A teológia haszna

Bár néha hallani olyasféle hangokat, hogy a gyerekek az iskolában csupa olyan dolgot tanulnak, aminek az életben nem sok hasznát veszik (ki foglalkozott például a mai nap a kovalens kötéssel?), azért mégis a legtöbben úgy gondolunk a természettudományos ismeretekre, hogy azok hasznosak és nélkülözhetetlenek egy normális ember számára. De mi a helyzet a teológiával?

Mi haszna van teológiát tanulni? A kérdés teológusok és talán a hívők jó része számára is teljesen értelmetlen. Ők inkább pont az ellenkezőjét kérdeznék: mi lehetne hasznosabb annál, mint amikor valaki a hitével behatóan foglalkozni akar? Létezik-e annál nemesebb és magasztosabb dolog egy keresztény számára, mint amikor komoly erőfeszítéseket tesz, hogy jobban megértse a Szentírást, szisztematikusabban átlássa a dogmata credendi rendszerét, átgondolja és tanulságokat vonjon le az egyháztörténelem eseményeiből, vagy éppen megtanulja hogyan kell felépíteni egy igehirdetést és hogyan érdemes egy lelkibeteg embert gondozni? Ha valakinek számít a saját hite, teljesen természetes, hogy alaposan a mélyére akar nézni és igent mond a teológiára. Tudjuk azt jól, hogy a legegyszerűbb megközelítésben valahol mindenki, aki gondolkodik a hitéről, valamilyen értelemben teológusnak nevezhető.

Ám ha a teológiát most valamiféle akadémiai szintű szemléletmódnak értelmezzük, egyszerűbben szólva hittudományként, akkor talán már az egyház egy része is megosztottá válik a kérdésben. (Most ne kezdjük el a sokszor személyeskedésbe torkolló vitát arról, hogy a teológia tudomány-e vagy sem!) Van-e értelme és haszna az akadémikus teológiával való foglalatoskodásnak? Vagy lássuk a dolgot úgy, ahogyan Francis Bacon óta sokan látják, nevezetesen a teológiai tanulmányok számos tehetséges embert vonnak el az egyedül hasznos természettudományok művelésétől. (Egyébként Bacon maga bár közömbösen állt a vallási kérdésekhez, mégis azt gondolta, a teljes műveltség a hithez vezeti az embert - a félműveltség pedig a hitetlenséghez...) Arról nem is beszélve, hogy állandóan előkapható fenyegetés a teológiai műveltséggel szemben, hogy a sok teológia eltávolít a hittől, sőt hitetlenné teszi az embert. A teológia hasznossága kapcsán végül azt is szokták mondogatni, hogy az csak a dogmatikus szemléletet erősíti, ami a felekezetek, közösségek és hívő emberek közti megosztás elmélyüléséhez vezet.

Egyszóval és röviden: ha valaki szívesen győzné meg saját magát arról, miért kerülje az akadémikus teológiát, sokféle indokot mondhat magának. De milyen indokok vannak amellett, hogy érdemes teológiával foglalkozni?

Egyrészt, én azt látom, hogy a valamennyire is összeszedett teológia a hívőknek olyasmit tud nyújtani, amihez mintha más úton sokkal nehezebben férnének hozzá. Talán furcsa lesz, amit írok, de szerintem a jó teológia feldúlja a hívőket. Nem elveszi, de képes felforgatni a hitüket, képes bizonyos formában rákényszeríteni arra, hogy végiggondoljuk miben miért hiszünk. Ezt persze kényelmetlenségként éli meg az ember, rosszabb esetben még lelki gyötrelemként is (ahogy például a református Makkai Sándor írta ezt saját magáról, amikor teológiát tanult), de az előrelépésnek szerintem más útja nincs. A gyülekezetek arra szolgáló helyek (jó esetben), hogy bátorítsanak bennünket. Az igehirdetés az életproblémákra akar válaszokat kínálni, a közös imádkozás és éneklés közösségi élmény, a szolgálatok (a beteglátogatástól az evangélizáción át a szociális munkákig) inkább lehetőségek arra, hogy megéljük a hitünket. De mi az, ami kihívás elé állítja a hitünket, hogy azt igazán újragondoljuk? Milyen miliőben jön el a pillanat, hogy kérdéseket tegyünk fel saját magunknak a saját hitünkről? Nyilván sok szituációban is megtesszük ezt, amelyekbe az emberi élet során belekeveredünk. De a jó teológia konkrét problémákkal szembesít, konkrét kérdéseket tesz fel,  sőt megtanít dolgokra rákérdezni, és konkrét dilemmákra irányítja a figyelmet.

Másrészt, az elmúlt években én azt tapasztaltam, ha valaki rákap az akadémikus teológia ízére, akkor az olyan, mint amikor egy gyerek belép az Elvarázsolt Kastély ajtaján: többé nem akar kijönni onnan. Tudom, ezt már többször említettem itt a blogban, de tényleg ez a helyzet. A teológia nemcsak nehéz kérdéseket tesz fel a hitünkkel kapcsolatban, de meggondolandó válaszokat is ad. Egyoldalú vélemény azt hangoztatni, hogy az akadémikus teológia kikezdi az ember hitét - amikor másik oldalról erősítheti is azt.

Harmadrészt számomra elképzelhetetlen az egész egyház eleven teológiai diskurzusok és disputák nélkül. Megkapóan fogalmazza ezt meg Szennay András, amikor azt írja, hogy a teológia "hatékonyan fokozza az egyházi élet belső pezsgését", a pozitív teológia pedig még segít abban is, hogy "távol tartja az emberi gyarlóságból eredő szubjektív tévedéseket, midőn a kinyilatkoztatás világából kizárja a legendákat, mítoszokat és segít a helyes megkülönböztető szellem kiformálásában." A teológia tehát ha valamennyire is jól működik, az egyház egyfajta immunrendszere is, ami megóvja saját tévedéseitől.

Mindezt csak azért írtam le, mert sokat hallani manapság arról, hogy a teológia csupán egy szűk kisebbség játszótere, az egyház műveltebb köreinek belső elfoglaltsága. Mindezt persze sosem teológusok mondják, hanem vagy az egyházon kívüli, vagy azon belüli, de a kérdésekben teljesen járatlan emberek. Nem tagadom, sok kérdés felvethető az akadémikus teológia kapcsán (mikor nem?), de az egyház számára minden hibájával együtt megkerülhetetlennek gondolom a művelését. És továbbra sem tartom "szakmának" - sokkal inkább (el)hivatásnak és életcélnak.