2019. május 20., hétfő

Történéshiány

Ha végigpörgetem a Facebook üzenőfalamat, ha megnézem a reklámként kapott e-maileket, ha látom a keresztény blogok és portálok színes tartalmát, akkor az a benyomásom támad, hogy az egyházban óriási élet zajlik. Emberek jönnek-mennek, írnak és beszélnek, rendezvényeket szerveznek, könyveket és magazinokat adnak ki, együtt énekelnek, gondolkodnak, imádkoznak - az egész összkép azt mutatja, mintha minden tele lenne élettel. Mintha.

Ha már az összképről beszéltem, megkérem az olvasót, hogy figyelmesen nézze meg a fenti képet, mely a vietnámi háború idején készült, és nem mellesleg a világ leghíresebb (sajtó)fotóinak egyike! Mi az, amit látunk? Azt látjuk, hogy egy katona éppen kivégez egy ártatlan civilt. Egy olyan embert, akinek úgy tűnik, hátra van kötve a keze, tehát esélye sincs arra, hogy megvédje magát. Ráadásul egy fiatalemberről van szó, aki még élhetne, tervezhetne, létrehozhatna dolgokat, családot alapíthatna. De a háború gonoszsága, a katonai brutalitás megfosztja őt ettől a lehetőségtől.

Nos, ez látszik a képen, és ezt látták az amerikai újságolvasók is, pedig az értelmezés így hamis. A képet 1968-ban készítette egy Eddie Adams nevű fotós, amiért egyébként Pulitzer-díjat kapott. Talán ő sem gondolta volna, hogy ez a kép sokban hozzájárul majd ahhoz, hogy az amerikai közvélemény álláspontja gyökeresen megváltozzon a vietnámi háborúról. A fotón azonban nem látszik a háttér, ami nélkül alaposan félreérthető. A civil ruhás fiatal srác ugyanis egyáltalán nem ártatlan: egy bosszúálló század parancsnoka volt, aki kegyetlenséggel kivégeztetett több tucat ártatlan és fegyvertelen civilt -  amiért végül elfogták és őt magát is kivégezték. A kép hátteréről azonban az amerikai újságolvasók semmit sem tudtak. A kivégzést végrehajtó rendőrtiszt ikonikus gazember volt az ő szemükben, akinek az egész élete tönkrement emiatt. Bárhova ment, mindenhol felismerték. Volt olyan kórház, ami a fénykép miatt megtagadta a kezelését, Amerikában pedig kampányoltak a kitoloncolása mellett. Később sikerült egy pizzázót nyitnia valamerre, csendes életet élt, de végül ott is felfedték a kilétét, ezért az egész vállalkozása csődbe ment.

A fotós Eddie Adamsot egész életében bántotta, hogy Pulitzer-díjas képe tönkretette ennek az embernek az életét. A rendőrtiszt halála után ezt mondta:
A tábornok megölte a Vietkongot, én pedig megöltem a tábornokot a fényképezőgépemmel.
Azért szedtem most elő ezt a régi históriát, mert úgy gondolom, hogy a látott képeket is meg kell tanulni olvasni. Ezt szó szerint is értem (a jó fotókat nemcsak nézik, de értelmezik is a nézők), meg persze átvitt értelemben is. 

Ahogy a bevezetésben említettem, az egyházról az lehet az egyik kép, hogy nagy jövés-menés, forgalom, rendezvénydömping, egyszóval élet zajlik benne. Ez persze valahol így is van. De amit az egyház kínálni akar, amiről prédikál, amit hirdet, egyszóval a "portéka", amit bemutat, sokkal több kellene legyen a nyüzsgésnél. A napokban mondtam egy ismerősömnek, hogy végül is az a fő problémám a mai kereszténységgel, hogy úgy igazán nem történik benne semmi sem. A véleményem butaságnak tűnhet, hiszen válaszként rámutathatunk a számos szerveződő konferenciára, alkalomra, koncertre, fesztiválra, eseményre, melyek főleg nyáron, szinte dömpingszerűen követik egymást. Miért vetemedek akkor olyan kijelentésre, hogy nem történik semmi?

Egyszerű. Én ezeket nem hívom történésnek, mármint ahhoz képest, amire szükség volna, és főként ahhoz képest, amiről beszélünk. Nekem a történés fogalma azt jelenti, hogy az emberek élete gyökeresen és végérvényesen megváltozik az evangélium hatására. Az nem történés, hogy elmegyünk énekelni egy jót. Az nem történés, hogy meghallgatunk egy híres külföldi embert, ahogy prédikál és jól megtapsoljuk. Az nem történés, hogy a fájós hátú Mari néni "kicsit jobban érzi magát", miután imádkoztak érte. Márpedig sok keresztény a környezetemben mintha éppen ezekre összpontosítana, ezekre gondolna, amikor úgy fogalmaz, hogy "fantasztikus dolgok történtek". Mintha ezekkel megelégedne, ezekben keresné az istenit, a nagyobbat, a jobbat, az előrevivőt. Ha "jól beszélt a pap", vagy "nagyon jól játszottak a zenészek", az már nekik történés, azért már megérte elmenni, ott lenni, részt venni és a perselybe dobni.

Bocsánat, de ezek a dolgok tökéletesen működnek Isten nélkül is! Nem kellenek hozzájuk sem angyalok, sem démonok.

Lássuk ezt tisztán: a jó zenéhez jó zenészek kellenek. A jó prédikációhoz egy igazán hívő, tehetséges szónok. A jó keresztény könyvhöz egy jól író szerző. Egy konferencia létrehozásához, egy jó prédikáció elmondásához, sőt akár egy közösség életének megszervezéséhez emberi tehetség szükségeltetik - több vagy kevesebb. Ha ez megvan, akkor a dolog komoly eséllyel működni is fog. Ha nem így lenne, akkor a nem hívők nem tudnának jó rendezvényeket csinálni, nem értenének a retorikához, a zenéhez, és nem létezne más típusú közösség, csak a gyülekezet. Ezek a dolgok tehát olajozottan pöröghetnek a természetfeletti bevonása nélkül is!

Persze ezzel nem vitatom el az emberi tehetség által létrehozott dolgok szükségességét. Sőt, mindezek fontos és nélkülözhetetlen keretek, de amikor én azt mondom, hogy hiányzik a történés, akkor a kereteket megtöltő természetfeletti tartalomra utalok. Nos, az nem nagyon van: erről beszélünk, de attól még nem lesz jelen. Vannak, akik szebb és szórakoztatóbb, megragadóbb kereteket építenek, hangosabb és modernebb zenét produkálnak, a szavakat jól forgató prédikátort küldenek színpadra, míg mások kevésbé tehetségesek ezekben. S miközben egyébként díjazom, amikor tehetséges emberek kiválóan teszik a dolgukat, még náluk sem látom azt az átütő szellemi tartalmat, amiért ezeket a kereteket egyáltalán megépítettük.

A kép tehát olyan, mint amiről a bejegyzés elején írtam. Mutat valamit, és ezt a valamit nagyon könnyű úgy magyarázni, hogy éppen az ellenkezőjét hozzuk ki belőle, mint ami a valóságban bennünket jellemez. A kép nyüzsgést és pörgést ábrázol, mi pedig ehhez automatikusan hozzátesszük a mély tartalmat, a spirituális szubsztanciát, a természetfeletti jelenlétet, vagyis a történés valóságát is. Ám a helyzet az, hogy krónikus történéshiányban szenvedünk. A pörgés az egyhelyben toporgást leplezi. És erre az állapotra egyelőre nem találjuk a gyógyszert. Ez van tehát a színes kép mélyén, ami el kellene gondolkoztasson bennünket!

41 megjegyzés :

  1. Hiszen megmondatott: A Lélek gyümölcse pedig rendezvényszervezés, csoportvezetés, dicsőítő szolgálat, hangosítás, prédikáció, jó retorika, közösségi élmény...

    VálaszTörlés
  2. Tetszik az írás. Köszönöm.

    VálaszTörlés
  3. Lehet, de nem mondtad ki a megoldást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A megoldás szerintem egyes egyedül Istennél van. És ezt nem retorikai fogásként mondom. Neki kellene közbeavatkoznia, megmutatnia magát. Mivel ez pillanatnyilag nem igazán történik meg, olyan érzésem van, hogy ennek a "megmutatkozásnak" a hiányát igyekszünk pótolni emberi technikákkal. Már aki, mert sok olyan hely is van, ahol már ezzel sem próbálkoznak.

      Törlés
    2. "A megoldás szerintem egyes egyedül Istennél van" Ez csak önáltatás. Isten 2000 éve nem foglalkozik a megoldással. És a kereszténység sem

      Törlés
    3. Sytka és sefatias!

      Ezt most tökre nem értem...
      Ha majd ott álltok Isten előtt, megmondjátok neki, hogy nála volt a megoldás, neki kellett volna közbeavatkoznia, megmutatnia önmagát, ő meg a torkát fogja köszörülni és azt mondja, hogy, hát izé, hát igen?
      vagy valamit félreértek? (akkor előre is elnézést!)

      Törlés
    4. Hát igen. Valahogy így gondolom ha az egyházaknak, és az átlag kereszténynek van igaza. De én személy szerint nem hiszek az egyházi kereszténységben. Szerintem a világ olyan, amilyennek Isten akarta. És mi nem tudjuk, hogy mit akar. De a vallásvezetők mindenáron meg akarják magyarázni, miközben ők se tudják

      Törlés
    5. sefatias

      Nem tudom, hogy az átlagkeresztény igaza hogy jön ide és hogy ki akar mit megmagyarázni... a kérdésem nem erre irányult.
      Viszont újra elolvasva előző hozzászólásodat, azt hiszem félreértettelek... az "Isten 2000 éve nem foglalkozik a megoldással." kijelentésedet én minősítésnek vettem, de szerintem megállapítás, amiről valahol, más bejegyzés alatt, talán jókat lehetne beszélni...

      Tehát előző kérdésem áll továbbra is, de már csak Sytka a megkérdezett! :)

      Törlés
    6. Kedves Csabacz!

      Nem teljesen értem a kérdésedet. Miért kellene Istennek a kezét tördelve szabadkoznia a mennyben? Amit én írtam, hogy az ébredést, változást, csodákat vagyis az általam történésnek definiált dolgokat az egyház nem tudja kipréselni magából. Sehogyan sem. Próbálkozik ezzel - feleslegesen. Istennek kellene megmutatnia Önmagát - ellentétben Sefatias állításával (aki szerint kétezer év alatt semmi ilyesmi nem történt), a nagy (pl. angliai) ébredésekkor emberek tízezrei ismerték fel Krisztus tanításában az igazságot, és az egyháznak ott és akkor nem kellett erősködnie az evangélium mellett. Sorban változtak meg és tértek meg az emberek. De ezt nem az egyház "csinálta". Ha az egyház csinálni akar ilyesmit, abból semmi jó nem fog kisülni.

      Törlés
    7. Kedves Sytka!
      "A megoldás szerintem egyes egyedül Istennél van. És ezt nem retorikai fogásként mondom. Neki kellene közbeavatkoznia, megmutatnia magát."
      - Isten azt a megoldást választotta, hogy az alma mindig lefelé esik. Így rendezte be a világot, és elvárja, hogy ebben a világban boldoguljunk.

      Ha történés alatt azt értjük, hogy miért nem esik minden istentiszteleten legalább egy alma felfelé, igazolva, hogy jó helyen vagyunk, jó úton járunk, akkor ez az elvárás szerintem nem csak téves, hanem ellentétes a kinyilatkoztatással.

      Jézus idejében nem azért voltak csodák, hogy a tömegek csodafüggővé váljanak, hanem hogy a kétkedő eszükkel szemben is bízzanak Isten erejében a kritikus tömeggé válásig - de a csoda ezen túlmutatóan nem jár, nem vált kellékévé a hétköznapi világnak.

      Példa: mi sem lett volna egyszerűbb, mint hogy a feltámadt Jézus legalább saját testben jelenjen meg. Az tuti bizonyosságot adott volna. Nem ez történt: valahányszor megjelenik, csak a szavaiból ismernek rá, mivel nem hasonlít egykori földi önmagára. Mintha az lenne az elvárás, hogy a hittel élő ember mindenkor legyen kész átugrani egy keskenyebb-szélesebb árkot a hitbéli remény/feltételezés és a teljes összérzékszervi bizonyosság között. Folyamatosan hagyja magát vezetni ahelyett, hogy laborbeli tudományossággal maga akarná kitalálni, mi legyen.

      Nyilvános csoda nem csak ma ritka, mindig is ritka volt. Különösen amióta elértük a kritikus tömeget. Talentumokat kaptunk, azokat kell használnunk deus ex machina várása helyett.

      Törlés
    8. Szia Sytka!

      Egyet értek veled, hogy Isten helyett ember, egyház "történésnek definiált dolgokat ... nem tudja kipréselni magából"

      Viszont a mondatod így hangzott "Neki kellene közbeavatkoznia, megmutatnia magát."

      Nekem ez úgy jött le, mint amikor azt mondják: "ezt és ezt a dolgot neked kellene megtenned, (de nem teszed...)"
      A kellene szó első olvasásra bennem ezt az értelmezést keltette...
      Egyfajta felelősségre vonást...

      Válaszodban ezt tisztáztad.

      Törlés
    9. Mint ahogy a jelenkori ébredésekben sem hiszek, úgy a múltban történtekben sem. Én inkább azt látom, hogy bizonyos okokból változások történtek, amely változásokat ma sokan pozitívnak tekintenek, és hogy ne kelljen szerénykedni, ráfogják Istenre, miközben a keresztények egy másik csoportja azt a válétozást negatívumként éli meg és Sátánra fogja. Minden attól függ, hogy szocializálódtál. Namost ha egy változás/ébredés Istentől jönne, akkor az nem olyan lenne, mint, amire ma ráfogják. Én ismerem annyira a Bibliát, hogy bizton állíthassam, a változásokban Isten MINDEN esetben kézzel fogható módon megmutatta magát. Ezzel szemben az elmúlt 1500 év "ébredései" sehol nem láttatják Istent,és ami fontos, sosem voltak teljesek. Ha én Isten lennék, és felhasználnák valakit, hogy pozitív változást hozzon létre az egyházamban, akkor nem csak részigazságokat, félinformációkat tudatnák velük, hanem a teljeset. Mert valljuk be, még a protestánsok számára legfontosabb ébredés, a reformáció is csak fél siker, olyan emberekkel, akik vitatható módon, vitatható jellemvonásokkal csinálták azt meg. Úgy, hogy abban Istent sehol nem látjuk. Ezt Istennek tulajdonítani olyan, mintha egy szakembernek a félbehagyott és elnagyolt munkáját dicsérnénk, mint a létező legjobbat. Én Istennek sosem tulajdonítanék hibás félmunkát. Sőt! Bevallom, én még istenkáromlásnak is tartom

      Törlés
  4. Én már évekkel ezelőtt írtam erről, azt hiszem itt is egy kommentben, hogy a kereszténység ma látványos, és tevékeny semmitevésben próbálja elérni a megújhodást. Olyan dolgokra fektetik a hangsúlyt, amelyek jelentéktelenek, de azt nagy erővel, és látványosan, hogy ne legyen senkinek feltűnő, még maguknak sem, hogy valójában semmi olyat nem tesznek, ami elősegítené a kereszténység dolgát. Most is azt látjuk, hogy a nagy egyházak fejei is csak a politikusok kísérgetésével próbálják fellendíteni az egyházat, és ebben a kísérgetésben "fáradnak" el, miközben a valódi keresztény értékeket sehol nem propagálják, vagy tesznek érte. Ez fog vezetni a kereszténység halálához. Nem a muszlim migránsok

    VálaszTörlés
  5. A történés Jézus tanítása, messiási munkája volt, azóta miért kellene bárminek is történnie? Nekünk kell követnünk a tanítást ahhoz, hogy a messiási állapotok általánossá váljanak az egész világon. A tanítás pedig "csak" annyi, hogy szeresd Istent teljes erődből, felebarátodat meg mint önmagadat. Amilyen mértékben így teszünk, olyan mértékben tökéletes a földi világ. Amilyen mértékben nem tökéletes, olyan mértékben hiányosan valósítjuk meg Jézus tanítását - és ebből mindjárt a megoldás is következik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így van. És, mi a következő lépés?

      Törlés
    2. Ha a poharad háromnegyedig tele, és zavar, hogy még hiányzik belőle egy negyednyi víz, és kezedben a kancsó, mi a következő lépés?

      Törlés
    3. Fontos elem az önkéntesség: olyan embertől várható el, hogy a kezében lévő kancsóból öntse a pohárba a szerinte hiányzó vizet, aki
      a) hangosan panaszkodik, hogy a pohár miért nincs tele;
      b) különböző rossz módszereket (pl. forradalmat) javasol a megtöltésére;
      c) azt állítja, hogy jobbá akarja tenni a világot;
      d) aktív közéleti ember;
      e) nyitottnak mondja magát;
      f) keresi az "igazságot";
      g) hangsúlyozza, hogy valamiféle etikusságra törekszik.

      Az ilyen ember ráutaló magatartással azt sugallja, hogy ha értesül egy egyszerű és működő megoldásról az összes panaszára, akkor nyitott a megvalósítására. (Panaszkodsz, hogy nincs áram. Próbáltad már felkapcsolni a villanyóránál?) Ha kiderül, hogy mégsem nyitott, az számára arcvesztés, PR-amortizáció.

      A kereszténység annyiban tér el az összes többi világfelfogástól, hogy egyszerre tartja magát egyetemesnek és önkéntesnek. Minden más világkép vagy nem tartja magát mindenkire érvényesnek és/vagy nem elégszik meg az önkéntességgel. Ennyiben az írni-olvasni tudásra hasonlít: mindenkinek jó és hasznos, ha készségszinten megtanul írni-olvasni, de ennek folyamatába önkéntes belátást és erőfeszítést kell tennie, másként nem megy.

      Törlés
    4. Az világos, hogy a poharam feltöltéséért én vagyok felelős, és ez nekem elegendő feladatnak is tűnik. Hízelgő egyébként, hogy azt feltételezed, az enyém már háromnegyedig tele van...:)
      De hány ember van a világban, akinek tényleg tele van a pohara? Pár millió talán? És van kb. ugyanennyi, akiknek meg velük van tele a... hócipőjük. A többi pedig nem is igazán tudja és nem is nagyon foglalkozik azzal, hogy mi ez a pohár, amivel mi itt szüttyögünk. Én azt nem értem, hogy ebből hogy lesz földi jólét meg tökéletes világ.

      Törlés
    5. "Fontos elem az önkéntesség"
      Ezzel a kételyeimet igazolod. Ezen bukik az egész. Írni-olvasni nem önkéntes belátásból tanul meg az ember.

      Törlés
    6. Hány ember van, akinek az írni-olvasni tudása hiányos? Rengeteg. De hány van közülük, aki ezen ne tudna belátással és önkéntes erőfeszítéssel változtatni? Egy sincs. Pont annyival fog jobban írni-olvasni, amennyire hajlandó ebbe saját munkát fektetni. (Aki azt hiszi, hogy külső erővel kell elérni, hogy mindenki tudjon írni-olvasni, az félreértésben van, pazarolja az energiáját.)

      Annyiban viszont érvényes a felvetésed, hogy vajon honnan tudjuk, hogy Jézus mint Messiás tényleg a tökéletesség potenciáljába hozta a világot. Nos, ezt nem tudjuk, hanem HISSZÜK, olyan zsidóktól értesültünk, akik szerint Jézus teljesítette a messiási elvárásokat.

      Ott a csavar a történetben, hogy MINDEN zsidó úgy tudja, hogy a Messiással a világ tökéletessé válik, és erről nem lehet lebeszélni, akkor sem, ha állítása szerint nem hisz, hanem számára pl. a forradalom vagy a feminizmus vagy a liberalizmus vagy az újraelosztás vagy a sajtószabadosság lenne a "Messiás".

      Ergo, miközben nem tudható biztosan, hogy tényleg Jézus-e a Messiás, sem hogy a Messiás tényleg tökéletessé teszi-e a világot, valójában nyugaton, sőt a keleti keresztény kultúrkörben is mindenki hisz egyfajta messiási hatású módszerben. Vita csak azon folyik, hogy vajon melyik az "igazi" messiási módszer. Arról nincs vita, amit te kérdezel, hogy egy messiási módszer vajon honnan tudjuk, hogy valóban tökéletessé teszi a világot. Ez minden nyugati ember mély belső meggyőződése akkor is, ha a módszert Jézuson kívül keresi.

      Példa: mindenki úgy tudja, hogy ha felszerelik a villanyórát, abból tutira áram jön. Arról folyik a vita, hogy az ELMŰ villanyórája-e az igazi, vagy egy alternatíva.

      Törlés
    7. "Írni-olvasni nem önkéntes belátásból tanul meg az ember."
      - Hanem miből? Kényszerből? Szerintem aki igazán megtanul, az önként azonosul a külső oktatási körülményekkel (internalizálja a külső elvárást, és attól kezdve már a saját belső elvárása is, hogy tudjon jól írni-olvasni). Akivel nem ez történik, azt az oktatási rendszer vesztesének szoktuk nevezni, azaz nem tanul meg rendesen írni-olvasni (sem), mert nem tette belsővé az eredetileg kívülről, a tapasztaltabb generációk felől érkező elvárást.

      Ha gyenge pontot keresel a fentebb vázolt modellemben, az talán a "mit is jelent pontosan, hogy szeresd Istent teljes erődből, embertársadat meg mint önmagadat" kérdéssel tárható fel. Erről ugyanis komoly érdemi vita folyik, és azok körében sincs konszenzus, akik szerint Jézus a Módszer.

      A hajléktalant akkor szeretem magamként, ha viszek neki hálózsákot, hogy kicsit lassabban haljon bele az utcai létbe? Vagy akkor, ha határozottan kirántom az utcai létből, miközben ő vadul tiltakozik, és hatósági erővel visszaintegrálom a munkába, a civilizált emberi létbe? Ez egy élő, és konstruktívan lefolytatható szakpolitikai vita. Ugyanez a menekültvita lényege is: akkor szeretem az afrikait, ha Angliába hívom, hogy ott vérszegény legyen a relatív naphiány miatt, vagy ha az afrikai tartózkodási helye élhetővé tételéhez segítem?

      Törlés
    8. Nos, én hiszek abban, hogy ha mindenki a jézusi elveket követné, akkor tökéletes, vagy legalábbis tökéletes-közeli állapotban lenne a világ. Abban vannak viszont komoly kételyeim, amit te magától értetődőnek veszel, mármint hogy az emberek ezt valaha is önként, racionálisan belátnák és belső meggyőződésükké tennék, illetve abban, hogy ha bármilyen elvet belső meggyőződéssé tesznek is, annak gyakorlati megvalósítását következetesen végig tudnák vinni. Én úgy gondolom, hogy az emberi természet nem alkalmas erre.
      Ehhez képest már csak hab a tortán az a gyakorlati probléma, hogy akkor a szeretet elvét hogyan értelmezzük helyesen a gyakorlatba ültetés során. Abban egyetértek, hogy ez egy fontos kérdés, és a mai közéletben nincs megfelelően körüljárva, de nem hiszem, hogy ezen múlna a lényeg.

      Törlés
    9. "Ez minden nyugati ember mély belső meggyőződése akkor is, ha a módszert Jézuson kívül keresi."
      Nem, ez csak a nyugati, művelt és bizonyos szintű autonóm gondolkodással rendelkező ember mély meggyőződése. Az emberiség méretéhez képest elenyésző kisebbségről beszélsz tehát.

      Törlés
    10. Elenyésző kisebbség nem lenne képes a nyugatot úgy működtetni, ahogy működik, tehát túlnyomó többségről van szó (mínusz a pszichopaták). Az alapvető kulturális mintázatok nem iskolázottságtól függőek, mert kisgyermekkortól fokozatosan, érzelmi síkon alakulnak ki.

      A nyugati ember alapvető meggyőződése, akár járt iskolába, akár nem, hogy létezik egységes messiási (üdvözítő) megoldás, amely egyben igazságos is. Más kultúrákból ez hiányzik: egy muszlim szerint "majd Allah megoldja, ha akarja, az igazságosság nem emberi feladat", egy hindu szerint a giliszta kb. annyi együttérzést érdemel, mint a más kasztbeli. Egy (izraeli) zsidó szerint kivételezettnek lenni igazságos, míg el nem jön a Messiás, ezt vitatni pedig igazságtalan, a nyugati zsidó e cikiség helyett inkább szekuláris üdvözítésbe (a kötetlen szex v. a sajtószabadosság mindent megold) menekül. Az igazán vallástalan ember szerint az erő egyben igazságos is, az alkalmazásnak nincs erkölcsi korlátja - oké, nem mindenki hisz ebben, aki "vallástalan"-nak mondja magát, de pont ettől nem is vallástalan, hanem keresztény hátterű hitetlenséghívő.

      Furcsa, mennyire vakok a nyugaton élők mindarra (a keresztény kulturális háttérre), ami megkülönbözteti őket más kultúrák tagjaitól.

      Törlés
    11. Márpedig a nyugatot egy elenyésző kisebbség irányítja, és nem az önkéntesség alapján. Még azok sem önként teszik, amit tesznek, akik azt hiszik. Az embereket Machiavelli tanácsát alkalmazva egyszerűen csak átverik, befolyásolják. És a legtöbb keresztény sem magától lett az, csak nem ismert más alternatívát, ebbe született bele

      Törlés
    12. Discipline! Kár, hogy nem lehet lájkolni a válaszaidat

      Törlés
    13. Kedves Sefa!
      "Az embereket Machiavelli tanácsát alkalmazva egyszerűen csak átverik, befolyásolják."
      - Ha az embereknek nem lenne keresztény kulturális hátterük, ezzel egyáltalán nem foglalkoznának, mivel nem lenne mihez képest problémának vélni. Ahhoz, hogy egy szűk elit (trükkös vagy trükktelen) vezénylete gond legyen, kell egy átfogó igazságosságkoncepció, ami implicit módon a kereszténységből van levezetve.

      A hinduk pl. nem foglalkoznak a nagyvilág ügyeivel, mert a sajátjaikkal sem tudnak mit kezdeni, sőt nem is akarnak, jó nekik a rendezetlen ezerféleség. A muszlimok úgy vélik, hogy a világ meghódítása és teljes leuralása hozza el az Allahnak tetsző megoldást. Egyedül a keresztény világképre jellemző a világbékére és globális igazságosságra törekvés. Fontos, hogy a zsidók is ilyen világban gondolkodnak, MIUTÁN A MESSIÁS ELJÖTT, csak szerintük ez még nem történt meg, addig pedig jó az apartheid is.

      Mind téged, mind Discipline-t jellemez egyfajta átfogó rend iránti igény, ami a keresztény kulturális háttér ismérve.

      Törlés
    14. Sefa, kösz!

      László,
      Persze hogy a keresztény kulturális háttér határozza meg a gondolkodásunkat, ez sosem volt vita tárgya. Amit vitatunk az az, hogy a keresztény igazságosság-koncepció önmagában elég lenne a világ megváltoztatásához, hogy ezt önkéntes belátás alapján a többség olyan mélyen magáévá tehetné, hogy ennek alapján akár csak észszerű önkorlátozásra hajlandó lenne, és akkor itt még csak a saját környezetünk és a jövő generációk iránti észszerű felelősségvállalásról beszélünk, nem pedig valami ezen túlmenő önzetlen szeretetmegnyilvánulásokról. De még az észszerű felelősségvállalással is gondok vannak, mit akarunk akkor?

      Másfelől pedig, az igazságosság iránti igény más vallásoknak is a sajátja, nem csak a kereszténység kizárólagos vívmánya. Sőt, a társadalmi igazságosság koncepciója pl. az iszlámban még hangsúlyosabban van jelen, mint a kereszténységben. (Egyébként bocs, de úgy teszel bizonyos vallásokról kijelentéseket, hogy láthatóan nem ismered azok tanítását.) Ha bármelyik vallás erkölcsi rendjét alkalmazná az emberiség következetes és alapvetően képmutatástól mentes módon, már sokkal-sokkal jobb világ lenne, mint most. De mivel a saját kultúrkörében egyik vallásnak sem sikerült a saját erkölcsi rendjét ilyen következetesen a gyakorlatba ültetni, ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az emberrel általánosságban van valami probléma, ami miatt ez nem sikerül.

      És igen, az átfogó rend iránti igényünk megvan, de a realitások alapján tudjuk, hogy ez csak utópisztikus igény marad.

      Törlés
    15. Nem tudok arabul, sem szanszkritul, de mind a Koránt, mind a Buddha beszédeit olvastam és megfontoltam. Ha más is megtenné ezt, kevésbé lennének parttalanok a viták. A legtöbben úgy szólnak hozzá, hogy nem olvasták/gondolták át téma alapdokumentumait. (Vagy akár az evangéliumokat.)

      Több nyelven követem a híreket, figyelem, hol mire miként reagálnak, és ebből következtetek arra, hogy csak a keresztény világban van átfogó igény az igazságosságra ÉS egyben eltökéltség a cselekvésre. L'art pour l'art minden ember szereti a "szépet" és "jót", de ebből csak viszonylag logikusan gondolkodó és tettre kész társadalmakban lesz konkrét eredmény. Ezek a nyugati keresztény társadalmak.

      (Ha az örök pesszimistákra lenne bízva, nem bicikliznénk a városokban, és környezetvédelem sem lenne, mert némi pesszimizmussal ezek ellen mindig több érv volt, mint mellettük. És mégis lettek, mégis működnek. Nem az ellenérvek gyűjtőinél van a bölcsek köve.)

      Miért nincs - nyugati értelemben - igazságosság az arab/indiai világban, vagy akár Izraelben? Fátum ez, vagy logikus következménye a kereszténységhiánynak?

      Ha a "progresszió" lenne a válasz, miért bukott meg mindenhol, illetve miért vezetett tömegirtáshoz?

      A nyugati toleráns kb. keresztény modell, amit - akaratotok ellenére - te és Sefa is képviseltek kell az egész világ számára az igazságos jóléthez.

      Vissza a poszt témájához: ehhez nem szükséges semmiféle deus ex machina (ne is várjunk ilyenre, míg az alma lefelé esik), elég az észszerű világi belátás.

      Törlés
    16. Akaratunk ellenére? Szerintem meg szándékosan. És a nyugati tolerancia nem keresztény szülemény, mert ha a keresztényeken múlna, akkor még mindig mészárolnák egymást amiatt, hogy az egyik picit másképp hisz, mint a másik. A felvilágosodás toleranciája a kereszténységgel szemben született, miután már egy kontinensnek volt elege a keresztények mészárlásaiból

      Törlés
    17. A nyugati tolerancia a kereszténység stabilizálódott változata: két lépésre a dogmától, nem többre, nem kevesebbre (mármint: társadalmi átlagban, és nem az egyes egyének tudatában). Kialakulásában szerepe volt a felvilágosodásnak, ami hívő keresztények dogmaellenes mozgalmaként indult.

      A nyugati félteke kívülről nézve egyértelműen keresztény sajátosságokat mutat (szolidaritás, univerzális erkölcsi ambíció és globális igazságosságigény, tettrekészség, iparkodás), míg belülről jelentős számban azt képzelik az egyének, hogy mivel bennük "csak" szolidaritás, egyetemes igazságosságigény és iparkodás van, dogma nincs, akkor ők "meghaladták" a kereszténységet. Pedig ez még mindig a kereszténység látens formája.

      Példa: amikor egy stadionban a nézők különböző táblákat felmutatva nagy képet alkotnak, az egyes résztvevők a maguk kis táblájának is csak a hátulját látják. Az összkép külső nézőpontból áll össze. Más kultúrák lakói így látják kereszténynek a nyugatot, miközben a nyugati egyének többsége vak erre az összképre.

      Törlés
  6. https://www.youtube.com/watch?v=L0ANzUZ2Bhc

    VálaszTörlés
  7. Jelen pillanatban is zajlik Isten munkája. Ami a társadalom egészének megváltozását illeti: az melléktermék, és soha nem tökéletes. Egészen akkor fog megváltozni ez a világ, mikor a Bárány menyasszonya leereszkedik a Földre.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szóval te nem tudod hogyan, de állítod, hogy Istennek zajlik a munkája. Ez nem azt jelenti, hogy csupán szeretnéd, ha zajlana?

      Törlés
  8. Jesus Christus heri, et hodie : ipse et in saecula. (Heb13:8)
    A fénykép a média hatalmáról szól. Nem az Egyházról. Az Egyház nem körülöttünk van, és nem megtörténik velünk. Ahogy az Egyház sem azonos a kampánystratégiákkal, a cuki-kampányokkal.
    Értelmetlen Jézus Krisztusra rajtunk kívülálló "meseményként" tekinteni. Ez a szemlélet ugyanis pont nem mond semmit, és pont nem saját magamnak.
    Voltak fesztiváljai az Egyháznak a kommunizmusban? Voltak. Ezek a "fesztiválok" bennünk voltak. Míg a világ május 1-jékre járt, sarló-kalapácsos díszletek árnyékában vonult, egy Pilinszky nevű illető írt 10 mondatot az Új Emberben, és ez volt a mi "fesztiválunk". Mert bennünk történt meg.
    Felfedeztük, hogy Jézus Krisztus ugyanaz, tegnap ma mindörökké.
    Bennünk, saját magunkban, saját magunknak.
    Saigon rendőrfőnökének története pedig csak egy könnycsepp volt az esőben.
    A fotós nem a tábornokot ölte meg, hanem az igazságot.
    De az Igazságot soha nem lehetett megölni. Így lett ez a fénykép mára a saját maga karikatúrája. A világ és a fesztiválok paródiája. Mert az ilyen-olyan díjakat nem az Igazság adja, csak a média. (Ami - igaz! - ma vallásként működik.)

    VálaszTörlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)