A kaland határai

"Az életet nem megúszni kell, hanem megélni" - egyszerű, mégis bölcs gondolat ez Sterczer Hildától, a világhírű elhunyt magyar hegymászó, Erőss Zsolt feleségétől. Egy frissen megjelent interjúkötetben persze Sterczer ennél többet is mond - és az is kiderül róla, hogy mélyen hívő asszony. A hegyek azonban a mély hittel együtt is túl magasnak bizonyultak...

Nekem a hegyek bizonyos értelemben a természet templomai. Van bennük valamiféle szakralitás, tiszteletet parancsoló nagyság, térdrogyasztást kiváltó jelenlét. Nem véletlen, hogy Istennel a hegyen lehetett találkozni, a szövetségkötés egy hegy közelében történt, Jézus "alkotmányozó beszéde" egy hegyen hangzott el, és amikor az emberiség kezdetben egy sík vidékre keveredett, elkezdett egy mesterséges hegyet készíteni magának Bábelben.

Nem csodálom tehát a szenvedélyt, ami az embereket felviszi a hegyre. A kérdés az, vajon le is hozza-e őket onnan? Erőss Zsolt, aki élete utolsó éveiben már műlábbal hódított meg csúcsokat, 2013 májusában elérte a Kancsendzönga tetejét, azonban társával együtt arra már nem volt képes, hogy visszaereszkedjen a legközelebbi alaptáborba. Két nappal később eltűntnek, vagyis gyakorlatilag halottnak nyilvánították. Ezek a médiából már jól ismert tények.

Még jól emlékszem, hogy Erőss Zsolt halála akkoriban milyen vitákat generált a keresztények és a nem keresztények között. Egyesek szerint Erőss a bátorság példaképe volt, aki műlábbal sem adta fel, hanem teljes erőbedobással felkapaszkodott két hegycsúcsra is - míg végül ott halt meg, ahol élni szeretett. Történetében nincs semmi bántó vagy botrányos. Mások amellett kardkoskodtak, hogy a "hegyfüggő" Erőss kísértette az Istent, és többgyermekes családapaként még akkor sem tudott leállni, amikor a Mindenható egy baleseten keresztül üzent neki, hogy nem kellene a hegymászást így tovább folytatnia. A viták során minden vélemény ehhez a két pólushoz gravitált, egyetértők és ellenzők beszélgettek egymással, s persze mindenkinek volt egy értelmezése a tényekről.

Érthető, hogy egy ilyen tragédiáról az emberek beszélgetnek. A magam részéről mégis úgy gondolom, hogy az események igazi értelmezését elsősorban a megözvegyült Sterczer Hildának kell elvégeznie, aki sokkal több körülmény tudatában van, mint a sokszor okoskodónak tűnő kívülállók. A bevezetésben említett, most megjelent interjúkötetben a következőket mondja:

"Korábban nem gondoltam, hogy a mászás istenkísértés lenne, de most az egyik mászásnál elgondolkodtam, hogy Isten milyen területeken van jelen az életünkben. Velem jön-e oda, ahová nem ő küldött? Amikor az első expedícióra indultam, nem kérdeztem meg Istent, hogy akarja-e, hogy elmenjek. Mégis megtartott, meghallgatott. Utólag már érzem, hogy volt egy adag istenkísértés benne."

Akkor innen és ennek fényében lehet továbbgondolni a kérdést, kiszélesítve a kört talán egészen addig, mekkora áldozatot ér meg nekünk a kaland? Kétségkívül mondhatjuk, hogy az ember két, egymással ellentétes erőhatás keresztezésében tud csak boldogan élni: az egyik az állandó biztonság, a másik a konvencionalitásból kimozdító kaland felé húzza. Lehet mindkettő áldozatává válni, de a kényes egyensúlyi pontot megtalálni  - ez adja a dolog tétjét és izgalmát. Hogy a kaland maga hogyan és mikortól válik istenkísértéssé, az itt a kérdés. Sterczer Hilda fenti szavaiból nekem úgy tűnik, utólag ő is számolt ezzel a lehetőséggel.