Pál apostol elszántsága a hit terjesztésében közismert minden bibliaolvasó előtt: görögnek görög, zsidónak zsidó lett csak azért, hogy mindenkit valahogyan megnyerjen Krisztusnak. A jezsuita Francis X. Clooney igencsak provokatív és határokat feszegető könyvét olvasva egyszerre támadt fel bennem kétféle érzés, melyet egyetlen kérdésbe sűrítve így tudnék megfogalmazni: vajon ha magamra veszem egy másik vallás kabátját, le tudom-e venni később?
Mitagadás, Clooney (ld. fotón) határfeszegető felvetései elképesztően érdekesek, izgalmasak, gondolatébresztőek, miközben egy elkötelezett keresztény bizonyos veszélyeket is érezni fog bennük, sőt valamitől viszolyog majd, amikor a fent említett könyvet olvassa. De ne siessünk ennyire előre, hanem kezdjük a vaskályhánál, amit a szerző komparatív teológiának nevez. Mit jelent ez?
A komparatív teológia kiindulópontja az a tény, hogy jelenleg a vallási sokféleség világában élünk, amit csak fokoznak olyan tényezők, mint például a nyugati világ kulturális sokszínűsége vagy éppen a migráció realitása. Ahogy Clooney fogalmaz, manapság szinte csak megszokásból nevezünk egyes vallásokat "keletinek" vagy "nyugatinak" (illetve történeti kiindulópontjaikra utalunk ezzel), hiszen a helyzet az, hogy a legfőbb hitrendszerek már mindenütt jelen vannak a világban. A vallások és követőik egymás mellett élnek, és ami ennél fontosabb, kölcsönhatásba is kerülnek egymással.
Ez az állapot nyilvánvalóan arra ösztönözheti a keresztény embereket, hogy igyekezzenek megismerni és tanulmányozni a többi vallást. Az első kérdések körvonalai mintha már ezen a ponton felsejlenének: hol vannak ennek a megismerési tevékenységnek a határai? Elegendő beleolvasgatnunk a Bhagavad Gita vagy a Korán szövegeibe? Beszélgessünk hindu, buddhista vagy muszlim emberekkel? Néhány évig éljünk közöttük? Mi legyen a célja ennek az ismerkedésnek? Apologetikusan vonjuk kritika alá más vallások dogmatikáját, esetleg misszionáriusként közelítve próbáljuk "áttéríteni" őket? Vagy egyszerűen csak tudományos kíváncsiságtól hajtva tanulmányozzuk a hitüket?
Egyáltalán nem mindegy melyik utat választjuk a megismerési folyamatban, mert teljesen máshogyan kell közelítenünk egyik vagy másik esetben. De az biztosnak tűnik, minél jobban szeretnénk megismerni és megérteni egy miénktől eltérő vallási hagyományt, annál jobban "bele kell gázolunk" annak sűrűjébe. Szerintem egy elkötelezett keresztény számára, aki készséget érez magában az ilyesmire, itt kezdődhet egyfajta kötéltánc. Egyrészt szeretne hűséges lenni a saját hitéhez és biztos talajon állva végezni ezt a folyamatot, másrészt nyitott kíván lenni arra a lehetőségre, hogy más vallások is hordoznak igazságot magukban, sőt akár keresztényként is tanulni lehet tőlük. Ám ha utóbbi állítás igaz, és a többi vallás mélyén komoly értékek is találhatók, akkor az sem mindegy, hogyan akarunk ezekhez hozzáférni. Keresztény szemmel nézve nyilván nem mondhatjuk, hogy az apologetikus-kritikus megközelítés vagy a misszionálás-térítés indítéka rossz, de ezeken az utakon aligha fogunk igazán eljutni a másik vallás velejéhez. Egy apologéta vagy egy evangélista sokkal inkább kívülről akar hatást gyakorolni az adott vallás "belül lévő" híveire - sokszor anélkül, hogy igazán megérteni akarná az adott hagyományt. Ha azonban szeretnék kicsit megtudni, hogyan gondolkodik, hogyan érez, hogyan lát egy hindu vagy muszlim, vagy egyáltalán milyen lehet hindunak vagy muszlimnak lenni, akkor ehhez már egészen más utat kell bejárni: legalábbis ideiglenesen nekünk is el kell fogadnunk a másik vallás paradigmáját igaznak.
Nos, Clooney fent említett komparatív teológiája pontosan valami ilyesmiről szól. És ez botrányos lesz sok keresztény számára. Bevallom, még én sem tudom egyelőre eldönteni, hogy ez az ember vakmerő vagy bátor, hogy egyetértően bólogassak vagy óvva intsek tőle mindenkit. A fent említett könyvében nemcsak nagyon érdekes elméleti fejtegetésekbe bocsátkozik, hanem még olyan kérdésekre is kitér, vajon ha az ember "átsétál" egy másik vallás oldalára - vagy más képet használva felveszi a másik vallás kabátját -, hogyan fog ez visszahatni a keresztény gondolkodására, amikor visszatér a saját területére? Az ugyanis egészen biztos, ha a miénktől eltérő hagyományokban mélységében elmerülünk, a saját hitünk soha nem lesz már ugyanolyan, mint előtte volt. Clooney a hinduizmus szakértőjeként - aki ráadásul Indiában él - ezt közelről is megtapasztalta, hiszen nem egyszerűen az íróasztal mögött ülve tanulmányozta ezt a vallást, hanem keményen bele is ártja magát - miközben megmaradt jezsuitának. A könyv egyik fejezetében például leírja egy élményét, amit Laksmi istennő gyönyörű templomában élt át, amikor megállt annak szentélyében:
"Ahogy a templomban Laksmi istennőnél időztem, korábbi szemlélet- és gondolkodásformámhoz képest újfajta látásmód körvonalai kezdtek kirajzolódni előttem. A sajátomtól különböző, de teljesen élő vallási hagyományból előlépő valósággal kerültem közvetlen kapcsolatba. Tudtam, hogy a hindu hagyomány szerint az istennő is lát engem. (...) Azt hiszem, én kis híján imádkozni kezdtem, mert a szentélyben állva láttam valakit, aki látott engem. A keresztények azonban nem imádkoznak istennőkhöz, így hát én sem imádkoztam. Csak álltam, és néztem."
Mielőtt valaki félreérti, Clooney itt nem egy ezoterikus élményét akarta papírra vetni, melyben egy istennőszobor szemei felvillantak a sötétben. Pusztán arról van szó, hogy a hindu hagyomány alapos megismerése értelmezhetővé tette számára Laksmi szentélyének látványát, benne az istennő szerepét, ami így spirituális élményt idézett elő a tudatában. Ahogy ő fogalmaz, ha helyesen műveljük a teológiát, gyakran kerülünk ilyen helyzetbe, mert "többet látunk meg annál, amit kiszámíthatónak és megengedhetőnek tartunk" - ez pedig visszahat a saját, keresztény gondolkodásunkra is.
Én most ezen a ponton viszont befejezem, mert úgy érzem, máris túl sok a kérdésem. Vajon mi történik, ha Clooney egyszer túl messzire megy egy expedíció során, és már nem talál vissza keresztény bázisához? Nem lesz egy idő után ebből az egészből szinkretizmus - vagy esetleg ez már most is annak nevezhető? Meddig mehetünk el egy teljesen idegen hagyomány megismerésében anélkül, hogy feladnánk a sajátunkat? Hiszen ha nem megyünk elég közel, akkor legjobb esetben is csak adatokat gyűjtünk más hagyományokról, a felszínt kapargatva, ám képtelenek leszünk igazán az ő fejükkel gondolkodni, így megérteni sem fogjuk őket. Ám ha nagyon belebújunk más bőrébe vagy kabátjába, mi történik ha ez a kabát levehetetlennek bizonyul?
A politeista zsidók a babilóniai fogság alatt megismerkedtek a zoroasztrianizmussal. A tizenkettő egy tucat, mediterrán, politeista zsidó vallás átalakult, a főisten Jahve elvesztette a feleségét, és a többi istentársát, lett egyistenhit, dualizmus, jó és rossz, menny és pokol, Jahve és Sátán.
VálaszTörlésA vallások mindig is hatottak egymásra, átalakultak, az új vallások plagizáltak a régiektől. Nevetséges azt állítani, hogy a keresztény hit nem alakult át az I. századtól a XXI. századig. Csak a történetiség köti össze a 2000 évvel ezelőtti vallással a mait, de gyökeresen eltérő az erkölcsisége, világfelfogása.
A felvilágosodás, a racionalizmus, a humanizmus és a tudományos ateista világszemlélet hatását nem lehet letagadni a kereszténységre. A vallások folyamatosan kénytelenek evolválódni, vagy kihalnak, mint a dinoszauruszok, ha nem alkalmazkodnak.
MAT, hány (saját, igazi) istenben hittek a zsidók az Egyiptomból való távozásukkor, 800 évvel a babiloni fogság előtt?
TörlésTudtommal a judaizmus egyáltalán nem dualista, egyetlen pólusban (a védelmező Jó-ban) hisz. A kereszténységre valóban hatott a dualizmus, de még a kereszténység sem lett dualista, hiszen egyetlen pólusban (a szerető Jó-ban) hisz.
Mire hatott a tudományos ateizmus? Nincs is ilyen. A nyugati tudomány módszertanát William of Ockham angol ferencesrendi szerzetes dolgozta ki, ma is ezt használjuk. Igaz, hogy munkahipotézisként úgy tesz a tudós, mint aki Istent figyelmen kívül hagyja, de ez csupán praktikus módszertani segédeszköz, és nem filozófia! A tudománynak nincs Istennel kapcsolatban filozófiai álláspontja.
A vallások tényleg fejlődnek és alakulnak, de figyeld meg, hogy nem ötletszerűen, hanem a tökéletes filozófiai rendezettség felé haladnak - azaz Istennek kizárólag nem látható-tapintható-tesztelhető tulajdonságai maradnak, valamint erkölcsi szabályadó szerepe.
A posztról: a szinkretizmus szintén a filozófiai rendezettség felé mutat, azaz a külsőségektől fokozatosan elvonatkoztatva vizsgálja az eszmei lényeget, így aki ebbe az irányba halad, az veszély nélkül lehet akár szinkretista. Azzal lehet gond, aki a külsőségekbe ragad bele a lényeg vizsgálata helyett, mert a külső megjelenés sokkal jobban különbözik a lényegnél.
Kedves M.A.T.!
TörlésAteistaként gondolom tagadod annak lehetőségét, hogy Isten kinyilatkoztathat. Pedig most éppen te is ezt teszed: kész tényként írod le bizonyos emberek, kutatók, teoretikusok (gyakran ateista-materialista alapállásból kiinduló) elképzeléseit pl. Dániel könyve szerzőségéről, a zsidók babiloni fogságáról. Én egy kis óvatosságot várnék el ebben a kérdésben, ugyanis számos elmélet forog közkézen a területet kutatók táborában, de ezek nem tények, hanem gyakran hipotézisek.
Azt sem teljesen értem honnan veszed, hogy én állítottam volna, a kereszténység hit nem alakulhatott vagy formálódott az első századtól napjainkig. Nem világos, ez a csizma hogyan került most az asztalra. A kereszténység - és tágabb értelemben az ószövetségi zsidóság - nem légüres térben létezett, és természetes módon hatott rá számos társadalmi, politikai, filozófiai, teológiai hatás. Aki ezt tagadja, az nem a valóságban él. A viták nem a befolyás és hatás tényéről, hanem mértékéről és tendenciáiról szólnak. Ezen túl ráadásul azért azt is hozzá kell tenni, hogy a történelem kohójában állandóan változó kereszténységnek azért van egy dogmatikai minimuma, amit sikerült továbbhagyományoznia az évezredek során, és az nem változott.
Ez azonban teljesen off ebben a posztban.
Szia Sytka!
VálaszTörlésEgy kicsit OFF kérdés lesz, de a bejegyzés kapcsán merült fel bennem. (Ha esetleg foglalkoztál már ezzel a témával akkor szívesen elolvasnám azt a bejegyzésed). Szóval a kérdés ami felmerült bennem, mi lesz azzal a sok milliárd emberrel akiknek életük során nem adatott meg, hogy megismerjék Istent? Itt elsősorban olyan emberekre gondolok akik olyan helyen élnek ahol teljesen más vallás a domináns. Mint ugye India vagy más ázsiai országok, ahol lehet jelen van a kereszténység, de nagyon elenyésző számban gyakorolják azt. A többség maximum annyira lép vele kapcsolatba mint egy átlag magyar az iszlámmal vagy hinduval, tudja, hogy létezik, de ennyi. Másodsorban itt vagyunk mi Európában, ahol bár van múltja a kereszténységnek a mostani generációk úgy nőnek fel, hogy életük során a többség sosem fog olyan kapcsolatba kerülni a kereszténységgel, hogy megtérjen. Lásd például Izlandot, ahol a 25 évnél fiatalabb izlandiak kerek 0%-a gondolja azt, hogy Isten teremtette a világot.
A mai világban sokan még akkor is szakítanak a hittel, ha keresztény családban nevelkednek és szinte mindenkinek van fiatalon egy pár hónapos, de talán inkább éves kitérője, amikor eltávolodik Istentől. Ebből kifolyólag nyilván nem lehet elvárás a megtérés egy olyan embertől aki az élete folyamán sosem kerül olyan helyzetbe, hogy közelebbről megismerje Istent.
Bocsi, hogy offolok, de tegnap óta többször is felvetődött bennem a kérdés, gondoltam megkérdezem.
Kedves AlexBogdan!
TörlésIgen, kicsit már én is tipródtam itt a blogban hasonló kérdéseken, amely a kereszténység és más vallások kapcsán került elő számomra. Erről több bejegyzés is készült, szerintem olvasd el sorban a következőket:
Mennek a levesbe?
A pluralitás, a kereszténység és más vallások
Intolerancia, vita, dialógus
Nem mondom, hogy ezzel a téma végére értem, de felvetésnek talán jók. :-)
"Lásd például Izlandot, ahol a 25 évnél fiatalabb izlandiak kerek 0%-a gondolja azt, hogy Isten teremtette a világot."
Törlés- Manipulált a felmérés, rosszul van feltéve a kérdés, hiszen legfeljebb a Teremtéssztorit hiszi 0% szó szerint. Ennek semmi köze a filozófiai kérdéshez, hogy a világ kezdő mozzanatát vajon Isten okozta-e.
Ha úgy tennék fel a kérdést, hogy "Ön szerint Isten az arisztotelészi értelemben vett első mozgató, a világunk létrejöttéhez vezető folyamat(ok) elindítója?", akkor kiderülne, hogy kb. 0% gondolkodott ezen.
Ami a nem értesülést illeti: mi is értesültünk a hindu világképről és az iszlámról, azaz ha náluk lenne az üdvösség, nem hivatkozhatnánk rá, hogy "nem hallottuk". Ők sem hivatkozhatnak erre, mindenki hallott mindenről, és ha nem is teljesen tudatosan (lásd: első mozgató), de minden esetre, értesülten hozta meg a döntéseit.
Köszönöm a válaszokat.
TörlésIzlandi felmérést csak példaként írtam, de a lényeget így is szemlélteti. Szerintem teljesen irreális elvárás lenne Isten részéről az, hogy pusztán hallomásból, értesülésből elvárja valakitől a megtérést. Azért elég nagy szakadék tátong aközött, hogy hallottál egy adott vallás istenéről és aközött, hogy olyan közel kerültél hozzá, hogy az adott esetben a megtéréshez vagy ahhoz vezető folyamathoz vezessen.
A buddhizmusra / kommunizmusra / liberalizmusra is érvényesnek tartanád, amit írsz? Irreális elvárás lenne, hogy hallomás alapján áttérj (feltéve, hogy az a 'tuti')? Miért lenne ez irreális?
TörlésSzerintem teljesen reális elvárás, hogy hallomásból felismerd, minek van / lehet átütő világjobbító hatása, majd ennek alapján igyekezz megismerni, és beleállni.
A "szeresd felebarátodat, mint önmagadat" szabály átütően világjobbító, ennek alapján egy elvben totál 'ateista' is igyekezzen megismerni a rendszert, aminek központi eleme ez a szabály.
Nos, elolvastam, egy picit többet vártam a könyvtől. A felvetések számomra elfogadhatóak voltak, de nem sikerült szerintem olyan érdekesnek és átütőnek, hogy "lehuljon a lepel". Vagy csak én várakozásom volt több ...
VálaszTörlés