Az elfelejtett nyelv?

Mindenki "Bandi bácsija" (azaz a néhány élve elhunyt Gyökössy Endre) egészen jó kis könyvet írt egy keresztény körökben meglehetősen elhanyagolt témáról, vagyis az álmokról, melyet Isten elfelejtett nyelvének nevez. Tény és való, az ember ritkán kerül olyan közel önmagához, amikor a külvilág szinte minden ingerét elnyomva álomba zuhan. Van-e jelentősége az álmainknak, vagy azok csupán az agyműködésünk zagyvaságainak tekinthetők?

A bibliaolvasó emberek jól ismerik a történetet, amikor egy Nikodémus nevű farizeus elmegy éjszaka Jézushoz, hogy beszélgessen vele. Jézus nem köntörfalaz, hanem egyből a tárgyra tér: az újjászületés fontosságáról beszél Nikodémusnak, aki azonban nem igazán érti miről van szó. A szó szoros értelmében kezeli Jézus szavait és azt hiszi, valahogy vissza kellene bújnia saját anyja méhébe, hogy még egyszer megszülessen. Nem érti a szimbolikus nyelvet, ahogy sokan ma sem.  Sokan azt hiszik, ha egy keresztény valamit szimbolikusnak tart, akkor ezzel elkeni a dolog lényegét és bújtatja a mondanivalót. Pedig Krisztus sem azért használt szimbolikus kifejezéseket, hogy leplezze a mondanivalóját: pont ellenkezőleg. A szimbólum sosem csorbítja a jelentést, hanem sokkal inkább gazdagítja és mélyíti, mert olyan perspektívából mutat rá egy dologra, ahogy a megszokott szavainkkal nehezen tudnánk azt kifejezni.

Gyökössy szerint pontosan így vagyunk manapság az álmainkkal. A "nikodémizmus" miatt nem értjük őket, mert nem tudunk mit kezdeni a szimbólumokkal. Bár számos idegen nyelvet megtanulunk beszélni - többnyire az angolt, németet, vagy spanyolt -, de a saját belső világunk egyik igen fontos nyelvét, az álmok nyelvét nem beszéljük. Pedig az álom a lelkünkről szól és persze tele van szimbolikával, elvont képekkel, akárcsak Jézus szavai az újjászületésről. Sokszor "panelszerűen" álmodunk, vagyis bizonyos visszatérő dolgok bugyognak a tudatfelszínre, valamikor szexuális tartalmú álmaink vannak, valamikor üldöznek bennünket vagy olyat teszünk, amit ébren nem sikerült megtennünk (egyfajta kompenzációként), valamikor teljesen szürreális dolgok történnek. Még az is lehet, hogy teljesen más testben szereplünk a saját álmunkban. Ki képes eligazodni ebben a kuszaságban?

Szó mi szó, Gyökössy könyvét olvasva magam előtt is el kellett ismernem, hogy eddig nem igazán tudatosítottam, milyen iszonyú sokszor kerül elő a Szentírásban az álmodás, álomkép, álomfejtés jelensége. József álmokat lát és fejt meg (akárcsak később Dániel), Pilátus felesége álomban szembesül azzal, hogy Jézus peréből jobb lenne kimaradni, Pál apostol arról álmodik - és egy férfi fel is szólítja  erre álmában -, hogy Európába kell hoznia az evangéliumot. Természetesen kismillió más példa is van, tulajdonképpen hemzseg a Biblia az álom dolgaitól. Ami közös ezekben, hogy az álmoknak jelentőségük volt és akár ki is váltottak bizonyos cselekvéseket azokból, akik álmodták őket. Ehhez képest ez a terület ma teljesen parlagon hever.

Ami nagyon megnyerő volt Gyökössy írásában, hogy erősen kerülni próbálja az áltudományos, horoszkóp-szerű álmoskönyveket, és nem is tartja jónak, amikor mindenféle vad képzelgéssel próbálják emberek megfejteni a saját vagy mások álmait. Ugyanakkor úgy látja, az álom a lelkünk centrumából felszínre törő szimbolikus történet, aminek lehet üzenete és jelentősége - a könyvben konkrét emberek konkrét eseteit is leírja ezzel kapcsolatban, sőt arra is hoz példát, amikor egy-egy "megfejtés" lelki-pszichés gyógyuláshoz vezetett és terápiás hatásai voltak. Meglátása szerint az értelmesnek mondható álomértelmezéshez négy dolog szükséges: természetesen meglehetősen jól kell ismerni az álmodó ember életét, tudni kell milyen hangulat kísérte az álmát, illetve meglepő módon az életkor is kérdés, illetve a mítoszok és ősképek ismerete ugyancsak nélkülözhetetlen. Gyökössy szerint minden álomfejtés, mely ezeket kihagyja: kuruzslás.

Nem vagyok az a miszticizmusra hajló ember és őszintén szólva soha nem is tudtam mihez kezdeni azzal, hogy a pszichológia bizonyos ágai (különösen talán a neofreudiánus irányok) szeretnek elmélyedni az álomértelmezések világában. Nekem ez még mindig a saccolásról és találgatásról szól. Ám a pszichológia egyes irányzatai úgy vélik, hogy az álmokban számos ösztönkésztetésünk, a felettes Én által lenyomott vágyunk néha a felszínre kerül. Álomban igazán önmagunk vagyunk, sőt talán csakis ott lehetünk azok, akik valójában vagyunk. Kétségtelen, hogy ebben sok igazság van. Tény, hogy az ember sok esetben panelszerűen álmodik (én például visszatérő módon álmodok zuhanó repülőgépekről - noha egyébként nem félek a repüléstől és nem is nagyon szoktam repülővel közlekedni). Persze van emögött számos biológiai hatás is. Ami azonban a hitünk szempontjából érdekes, hogy a Biblia valóban tele van álmokkal kapcsolatos megjegyzésekkel, kijelentésekkel, narratívákkal. A mai materialista világban még keresztényként is hanyagoljuk ezt a tényt, s persze a saját álmainkkal se foglalkozunk, úgy vélekedve, hogy az pusztán egy rakás zagyvaság.

Mivel a fent belinkelt kis kötetet most olvastam el, így felmerült bennem a kérdés, ha változtatnánk ezen a helyzeten és szeretnénk elkezdeni megtanulni "Isten elfelejtett nyelvét", hogyan tegyük meg ehhez az első lépést? Mi lenne a nyelvi kurzus első leckéje?