2014. április 20., vasárnap

Ami körül forog minden...

Timothy Kellernél évekkel ezelőtt pajzsmirigyrákot diagnosztizáltak. Szerencsére gyógyítható volt, úgyhogy Keller végül életben maradt, ám kezelése során így is átélte azt az érzést, amikor valaki felett szinte kimondják a halálos ítéletet a "rák" szó használatával. Talán nem meglepő, hogy ebben az időszakában mélyedt el Jézus feltámadásának kérdésében.

Keller találóan írja, hogy amikor emberek fordulnak hozzá azzal, hogy vannak dolgok, melyeket nem tudnak elfogadni a keresztény tanítással kapcsolatban, sokszor ennyit válaszol nekik:
"Ha Jézus feltámadt a halálból, el kell fogadnod mindent, amit ő mondott; ha nem támadt fel, miért izgatod magad bármi miatt, amit mondott?"
A keresztény hit igazsága a feltámadás igazságán áll vagy bukik. Ha Jézus nem támadt fel - írja Pál - teljesen hiábavaló minden. Nagyon jól tudták ezt az első keresztények, és szerintem nekünk is éppen ennyire érdemes a fejünkbe vésni. Nem igaz az az állítás, hogy a keresztény hívők annyira makacsok, hogy bármilyen körülmények közé is kerülnek, nem hajlandók feladni a hitüket: szerintem van ilyen körülmény, ez pedig Jézus holttestének bemutatása. Erre azonban a frissen induló kereszténység legnagyobb és mindenre elszánt ellenfelei sem voltak képesek. Az a dolog, ami megalapozta az induló egyház jövőjét, és a kereszténységet minden presszió ellenére az összes többi vallás közül kiemelte és sikeressé tette, hogy Jézus feltámadt a halottak közül.

A további szószaporítás helyett ajánlom figyelmetekbe William Craig előadását a témában - szerintem érdemes egyszer rászánni az időt és végignézni:

22 megjegyzés :

  1. Most olvasom Kellertől a 'Hit és kételkedés'-t. Frissítően jó.
    Krisztus feltámadt, valóban feltámadt! Áldott húsvétot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, engem is meglepett, hogy egy alapvetően racionális gondolkodásra hatni akaró könyv inkább lelki felfrissülést hoz. Egyetértek.

      Törlés
  2. William Craig videója után az angolul tudóknak ajánlom Dan Barker: Did Jesus Really Rise From the Dead? (Jézus valóban feltámadt?) c. videóját. Barker evangéliumi pásztor volt, aztán ateista lett.

    VálaszTörlés
  3. Sytka, ez a lényeg!

    Tegnap Pálnak azon az érvén gondolkodtam, hogy "ha a halottak nem támadnak fel, akkor Krisztus sem támadt fel... Ámde Krisztus feltámadt, mint az elhunytak zsengéje..." (1Kor 15,16.20) Pál meglepően könnyedén érvel Krisztus feltámadásából a halottak általános feltámadására, Krisztus feltámadásának a valóságából bizonyítva az általános feltámadás tagadásának az abszurditását. Ez az érv csak azért lehetett Pál számára meggyőző, mert a damaszkuszi út óta Jézus feltámadásában egy pillanatig nem kételkedett. Ahogy a többi tanítvány sem.

    A szkeptikusoknak persze mindig lesznek ellenérveik. Nincs betonbiztos érvrendszer, melyen a kétely ne tudna lyukat marni. Ez a posztmodern legfőbb tanulsága. A szkeptikusokkal kapcsolatban én inkább azon csodálkozom, hogy bíznak egyáltalán a saját tudatukban és logikájukban. Vajon miért állnak meg félúton?

    Jézus feltámadása elképesztően jó hír. Sajnálom azokat, akik világnézetük foglyaiként nem tudnak ebben hinni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyetértek mindennel, amit írtál, de ezt nem teljesen értem:

      "A szkeptikusokkal kapcsolatban én inkább azon csodálkozom, hogy bíznak egyáltalán a saját tudatukban és logikájukban. Vajon miért állnak meg félúton?"

      Mire gondolsz a "félúton" alatt?

      Törlés
    2. "Nincs betonbiztos érvrendszer, melyen a kétely ne tudna lyukat marni." A hit pont ilyen érvrendszer hírében áll a hívők körében.

      Törlés
    3. A tudatunk és a logikánk megbízhatósága hit kérdése. Sokféleképpen darabokra lehet szedni ezt a hitet. Például ha a gondolkodás pusztán anyagi (fizikai, kémiai) folyamatok mellékterméke, miért hisszük, hogy a valósággal megfelelő kapcsolatban állnak? Az anyagi folyamatoknak önmagukban nincs teleologikus vagy profetikus erejük, egy anyagilag determinált rendszeren belül csak okozójuk van. Legalábbis nem tudjuk bizonyítani, hogy ez nem így van, hiszen a bizonyításunk is fizikailag/kémiailag determinált lenne, vagyis a kétely tovább mardoshatná. A szkepticizmust csak a hit (bármilyen hit) állíthatja meg, és mivel lehetetlen abszolút kételyben élni, a szkeptikusok is valahol félúton megállnak és hittel elfogadják bizonyos dolgok valóságát. Például az érzékeik, tudatuk, logikájuk megbízhatóságát.

      Törlés
    4. Norbert,

      a hívők körében (azokban a körökben legalábbis, ahol én mozgok) a hitet nem az érvrendszer teszi "betonbiztossá", hanem a Szentlélek belső megvilágosító munkája. Az érveknek van szerepük, de azok önmagukban nem "betonbiztosak". "Akinek van füle a hallásra, hallja" - mondta Jézus.

      Törlés
    5. A Szentlélek belső megvilágosító munkája nekem is sokat segített kereszténykény. De furcsa szerzet ez a Szentlélek. A hitem vége felé a kételyeimet erőssítette.

      Törlés
    6. Akkor az nem a Szentlélek volt.

      Törlés
    7. Ádám, egyetértek, találó és pontos a megfogalmazásod a redukcionista magyarázatokkal kapcsolatban. Abszolút kételyben élni pedig azért is lehetetlen, mert az abszolút kétely önmagát is kétségbevonná, vagyis totális ellentmondáshoz vezet.

      Törlés
    8. @Ádám: És így kezdődnek az egyházszakadások... :P

      Törlés
    9. Ebben egyetértünk. "Ezek szakadásokat támasztanak, testi emberek, akikben nincsen Szentlélek." (Júd 19)

      Törlés
    10. Jó tudni, hogy nem újkeletű a probléma.

      Törlés
  4. "A hit pont ilyen érvrendszer hírében áll a hívők körében."

    Pontosan milyen hívők milyen körére gondolsz? Az általam tanulmányozott teológusok és kutatók egész életükben folyamatosan küzdenek kétségeikkel. Ha a naiv hívőkre gondolsz, akik a kételkedésben csakis ellenséget látnak, és nem veszik észre benne a fejlődés potenciálját, igazad van. Ám nem kötelező belőlük kiindulni.
    A kétségnek szerintem ereje van - és ezt az erőt többféleképpen lehet a vitorlánkba fogni. Azt hiszem a következő bejegyzésben egy kicsit foglalkozok ezzel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az általad tanlumányozott teológusok... Feltételezem végignézted a videót, amit belinkeltél a bejegyzésben. Craig teljes meggyőződéssel állítja amit állít. És mi van Kellerrel? Úgy látod, hogy bizonytalan abban amit mond? Enged egy kicsi teret legalább annak, hogy Jézus soha nem támadt fel, hanem példának okáért ellopták a holtestét?

      Törlés
    2. Norbi, nem értjük egymást. Illetve úgy látom, egy ideje te nem értesz engem... Az okát azt hiszem mindketten tudjuk.

      Törlés
    3. Szívesen beszélgetek erről veled személyesen.

      Törlés
    4. Oké, csak az ne interneten legyen, hanem élőben!

      Törlés
    5. Mondj egy hónapot amikor szabadabb vagy.

      Törlés
  5. Én látni, Norbigyerek lenni kicsit frusztrált...

    VálaszTörlés
  6. Rám már kétszer kimondták azt a halálos ítéletet. Érdekes, hogy miközben hiszek a feltámadásban, egyik esetben sem jelentett nekem semmit a feltámadás. Bár a feltámadás egy remény, mégsem szolgál vigaszként. A feltámadás reménysége ellenére a halál számomra ellenség, ami meg akar gátolni engem a legfontosabb dolgaimban. Miközben az ember hetekig, hónapokig retteg attól, hogy mi lesz a végkimenetel, a feltámadás reménysége semmilyen vigaszt nem nyújt, és nem ad megoldást.

    VálaszTörlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)