2014. június 22., vasárnap

A világvége meg én

Sok-sok évvel ezelőtt mutatták be az akkor még fiatalabbnak kinéző akciósztár, Bruce Willis (magyar hangja: Dörner György) „Armageddon” című filmjét. Egy villamoson utazva hallottam, ahogy két srác beszélgetett arról, el kellene menni moziba megnézni a filmet. Egyikük lemondó sóhajtás után megjegyezte: nincs neki erre ideje, majd megnézi élőben.

Valahogy így vagyok mostanában én is a világvégének nevezett szuperprodukcióval. Őszintén szólva, elegem van belőle, meguntam, a sarokba akartam hajítani és elfelejteni, de olyan kegyességi irányzathoz tartozok, ami ezt nem engedi. Legszívesebben azt mondanám, mint a srác a villamoson: majd ha itt lesz, megnézem élőben. Tőlem aztán jöhet, de ha lehet, legyen gyors és fájdalommentes.

Egyelőre azonban nem akar jönni. Nem érzem azt, hogy a világvége közeledne, inkább azt érzem, emberek közelednek felém a világvégével. Házhoz hozzák nekem, mintha valaki arra kényszerítene, hogy menjek el a tékába és vegyem ki Bruce Willis fentebb említett, egyébként bűnrossz filmjét. Keresztény emberek világvégével házalnak, sőt menedzselik, siettetik és propagálják azt. Ők még nem unják. Fáradhatatlanul festik az ördögöt a falra, riogatnak földrengéssel, mikrocsippel, Antikrisztussal, csiribiri zabszalmával. Minden globálisabb politikai, vallási, társadalmi döntés mögé világháborúkat, vérszagot, és hitehagyást vizionálnak, mely azzal a jólesően bizsergető érzéssel tölti el őket, hogy átlátnak egy hatalmas összeesküvést, ami pillanatokon belül a nyakunkba zúdul. Keresztény berkekben a világvége lett a kisember olcsó doppingszere, amiből sosem lehet túl nagy adagot beadni, de könnyű függővé válni tőle. A világvége hiperaktív terület, állandóan izzásban kell tartani, pumpálni kell bele a sok sötét ostobaságot, nehogy kialudjon a tűz – mert akkor vége a jól eső bizsergésnek, lehet visszamenni dolgozni, ráébredni arra, hogy még nincs itt a mennyország, még muszáj valamit letenni az asztalra.

Nos, én ezek elől menekülök. Nem azért teszek így, mert félek tőle, erre azt hiszem nincs okom. A világvége nem félelmetes: ha jönni fog, akkor jönni fog. Ezek az emberek azonban félelmetesek. Bármennyire is nehéz komolyan venni amiket állítanak, mégis képesek olyan hatásokat generálni maguk körül, melyek letörik az embert. Saját gyengeségem, belátom, de évek óta kerülöm az eszkatológiát. Nem olvasom sűrűn a Jelenések Könyvét, társasági beszélgetésben is azonnal elhallgatok, ha az utolsó időkről van szó. Abban bízok, ha nem foglalkozom vele, talán alábbhagy a dolog, csillapodik a buzgalom, de az elmúlt években ez a feltevésem az egyik nagy tévedésemnek bizonyult.

Már csak emiatt is kezdek új elhatározásra jutni. Kevés lepermetezni a gazt, ültetni kell hasznos növényeket is. Nem elegendő felhívni a figyelmet a világvégés buzgalmárok képtelenségeire, ezzel párhuzamosan értelmes módon kell foglalkozni az eszkatológiával. A világvége kérdésének legnagyobb tragédiája, hogy hatalmas szellemi roncshalom alá van temetve, amit mi hordtunk össze saját magunknak. Ebből próbálok némi ízelítőt adni Bi-Fi rovatomban. Nevetünk és sírunk rajtuk egyszerre, de sem a nevetés, sem a sírás nem pótolhatja a komolyabb átgondolást. Kár lenne elfeledni, hogy a nagy halom hulladék alatt megtalálhatóak fontos kérdések is, melyekről lehetne higgadtan, értelmesen, óvatosan beszélgetni. Amolyan normális ember módjára.

Azt hiszem lefújom a port néhány teológiai műről, ami eszkatológiával is foglalkozik. Felütöm a Szentírás utolsó könyvét és nekifutok még egyszer. Nem teszek fogadalmat, hogy most jobban fog sikerülni, de talán csak közelebb kerülünk egymáshoz, a világvége meg én. Hacsak közben el nem jön az igazi értünk.

17 megjegyzés :

  1. Ezt már egyszer írtam egy másik posztra adott válaszomban: keresztyénként arra kell törekednünk, hogy minden pillanatban a lehető legerősebb legyen a hitünk, és az életünk minden pillanatban a lehető legjobban tükrözze a hitünket. Ennél jobb válaszom nincs a vélt vagy valós világvégére. Amúgy én is ismerek személyesen "elragadtatás" (rapture)-hívőket (akik egyszersmind a kötelező egészségügyi mikrocsipekkel mint a végidők egyik jelével is riogatnak). Úgy gondolom, a Jelenések könyve aszerint érint(het) mindenkit, amennyire az evangéliumban hisz.

    VálaszTörlés
  2. Lehet tippelni, hogy hol kötsz ki? :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Preterizmus vagy amillenizmus.

      Törlés
    2. Egyelőre az se biztos, hogy ki akarok kötni. Pusztán érdemesnek tartom a témát arra, hogy közelebbről megismerjem. Lehámozva róla a vastagon rárakódott ostobaságokat.

      Törlés
  3. Nagyon együtt érzek veled. Pontosan ugyanilyen érzéseim vannak.

    Céltalannak látom, hogy sokan nagy energiákat fektetnek ebbe a kérdésbe, és missziós szempontból is inkább taszítónak látom. Maximum PC nyelven nagyon egyszerű emberek számára lehet vonzó, hogy összeesküvés elmélet szintű eszkatológiával riogathatnak embereket és magukat jól értesültként különbnek tarthatják.

    Ami ehhez képest most nagyon motivál, hogy rájöttem nem csak a Máté 28 szól a misszióról. A nagy parancsolat is: Jézus szerint ugyanis arról fogja megismerni a világ, hogy a tanítványai vagyunk, hogy szeretjük egymást...
    Ebbéli hiányosságainkat nagyobb problémának látom a misszió számára, mint hogy nem lennénk elég elkötelezettek az emberek világ végével való riogatásában.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm az együttérzést, a dolog tragédiája az, hogy lehetne normálisan is foglalkozni az eszkatológiával, az persze nem ennyire misztikus és bizsergető.

      Jó, amit a misszióról írsz, egyébként minden, ami fontosabb téma (az eszkatológia is) sok helyen "elszórva" megtalálható a Biblia szövegében.

      Törlés
    2. Sytka, én is megértelek.:)

      Viszont az eszkatológia tényleg izgalmas terület! A klasszikus liberális teológia alól például éppen az eszkatológia segítségével húzta ki a talajt annak idején (a más okból szintén heterodox) Albert Schweitzer. A 20. század második felében George Eldon Ladd újszövetséges teológus írt fantasztikusan jó könyveket a témáról (pl. The Presence of the Future, A Theology of the New Testament, The Last Things). Ladd teljesen átformálta a gondolkodásomat, talán éppen azért, mert kivette az eszkatológiát mind a "bi-fisek", mind a Schweitzer-féle eretnekek kezéből, és régi-új alapokra helyezte.

      Ha úgy döntesz, hogy beleásod magad a Jelenések könyvébe, ajánlom a magyarul a netről is letölthető William Hendriksen More Than Conquerors (Több mint győztesek) c. könyvecskéjét. Hendriksen inkább átfogó, emészthető, nagyobb íven futó könyvet írt, de Greg Beale 1200 oldalas megakommentárja a New International Greek Testament Commentary sorozatban lényegében ugyanazt a szemléletet képviseli, mint ő. Innen tudod letölteni:

      http://hu.scribd.com/doc/55722270/William-Hendriksen-Tobb-mint-gy%C5%91ztesek.

      Törlés
    3. Ádám, köszönöm szépen az ajánlást, úgy látom ez fizetős cucc, regisztrációval, mindennel... Nincs más megoldás? :-P

      Igen, szeretném kicsit jobban megismerni az eszkatológiát, közte a Jelenéseket is. Gondolataim máris vannak a témáról, azt hiszem ezzel folytatom legközelebb.

      Törlés
    4. A megadott honlapon ingyen el lehet olvasni a könyvet.

      Törlés
  4. A Hendriksen könyv és még több kiváló könyv olvasható és letölthető erről az oldalról:
    www.refkossuther.hu/index.php/letoeltesek/konyvek

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet, hogy én vagyok ügyetlen, de nem működik a link. :-(

      Törlés
    2. A helyes link: http://www.refkossuthter.hu/index.php/letoeltesek/konyvek

      Törlés
    3. Köszönöm a korrekciót!Más blogokon elég,ha a www.-vel írom be a
      linket,ez blogfajta úgy látszik kéri még a http-t is.Más blog
      rendszerben a blog automatikusan hozzáadja,ezen úgy látszik
      nem.Sokáig nem tudtam rendesen belinkelni,most mire végre
      megtanultam ismét eltolom :-(
      Egyébként nagyon sok jó dolog van azon a linken.
      Elnézést kérek.Hasznos akartam lenni.

      Törlés
    4. Köszi, semmi gond, hasznos is voltál / vagy!

      Törlés
  5. Múltkor becsöngetett hozzánk missziós buzgalmukról, és érdekes nézeteikről ismert felekezet két tagja, és indításként azt a kérdést tették fel, hogy milyen reménységem van a világvégével kapcsolatosan. Elcsodálkoztam, hogy ők tényleg azt gondolják, hogy a mai embereknek ez a legnagyobb problémájuk, az emberek a világ végétől való rettegésben élik az életüket? Szerintem ennél sokkal égetőbb, aktuálisabb problémákkal néznek szembe. Kíváncsi lennék arra, hogy a világvége probléma hanyadik lehet a problémalistán.
    Ettől függetlenül én is úgy látom, hogy a világvége - vagy inkább az utolsó idők - kérdése valóban érdekes téma, a keresztyének szívesen foglalkoznak vele. Csak egy nagy probléma van - mint sok más tanítással is, de itt különösen - nincs egységes látás. Fantasztikus az a sokszínűség (ami inkább már zűrzavar), egymásnak gyökeresen ellentmondó nézetek, sokszor vad, inkább sci -fi (vagy bi-fibe :)) illő elképzelések, ami ezen a palettán megtalálható.
    Olyanok nekem ezek a tanítások, mint az a bizonyos haranggörbe. Vannak olyan elemei, amiket nagyon valószínűnek tartok, hogy úgy van, ill. lesz, míg másoknak egyre kisebb valószínűséget tulajdonítok, de nem zárom ki, hogy esetleg mégis úgy van. Sokra meg megrázom a fejem, és azt mondom, hogy ez mese. Azt nem kedvelem, amikor valaki a tévedhetetlenség igényével adja elő a végidők menetrendjét. Kíváncsi vagyok, Sytka, hogy te miket fogsz valószínűnek tartani, és miket zársz ki.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Bagyi, egyetértek veled, különösen tetszik a haranggörbés hasonlatod. Az eszkatológiával úgy szeretnék foglalkozni, mintha tojásokon lépkednék. És eleve ott kezdem, hogy nem is biztos, hogy az eszkatológia lényege, miket tartunk valószínűnek és miket nem. Legalábbis én nem itt érzem a fő hangsúlyt.

      Hogy akkor pontosan mire gondolok, azt szerintem hamarosan leírom (ha lesz egy lélegzetvételnyi időm, mert egy tábor lebonyolításában segédkezem éppen).

      Törlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)