Mi bajom a következetes darwinizmussal?

Csak néhány héttel ezelőtt került a boltok polcaira az ismert író, David Quammen kötete Charles Darwin életéről. A könyv tisztességes munka, de úgy tettem le, hogy Darwin személye idegen maradt előttem. Nem tudtam megbarátkozni az egyébként zseniális tudós introvertált és furcsa karakterével. Ez azonban nem olyan fontos, ami ennél sokkal fontosabb: van valami Darwin elméletében, ami emberileg nagyon taszító, és amit nehéz alaposan és körültekintően megfogalmazni. Próbát teszek rá.

Soha nem felejtem el egy élményemet, ami több mint tíz évvel ezelőtt történt velem. Három fiatal sráccal találkoztam az egyik Sziget fesztiválon, akik feljöttek a misszió által szervezett Teabuszra beszélgetni velünk, keresztényekkel. Ahogy szó szót követett, egy idő után a srácok - akik egyébként értelmes, normális, átlagos fiatalembereknek tűntek - kifejetették álláspontjukat a szerencsétlenek, a betegek, a nyomorultak helyzetét illetően. Véleményük meglehetősen radikális volt: az ilyen embereket el kell takarítani. A fogyatékosok, testileg vagy szellemileg elmaradottak az egészségeseken élősködnek, lehúzzák a társadalmat, lassítják az erősek előrehaladását. Darwin neve ugyan nem hangzott el, de az elvei visszhangoztak a srácok szájából, akik egyébként magukat nem tartották sem szélsőségesnek, sem fasisztáknak, sem furcsáknak.

Ha ilyesmit hallunk, reflexből azt mondjuk, náci eszmékről, embertelen hozzáállásról, minősíthetetlen elképzelésekről van szó, de ezek csak bizonyos embertípusokra jellemzők, marginális jelenségek, és szerencsére nincsenek markánsan jelen a köztudatban.

A darwinistáknak (neodarwinistáknak, evolucionistáknak - és bárkinek, aki világnézetét tekintve ebben a paradigmában gondolkodik) általában kinyílik a bicska a zsebükben már a téma felvetésétől is. Azt gondolják, hogy az unalomig ismert "szociáldarwinizmusozásnak" semmi köze sem az evolúcióelmélethez, sem Darwin munkásságához. Ezt csak kreacionisták, intelligens tervezettség pártiak vagy elvakult keresztények lobogtatják. Különben is: ha a darwinizmusból azt következtetjük, hogy az a gyengék kiirtására bátorít, akkor mit mondjunk a kereszténységről, mely emberek millióinak halálát okozta? Volt erőszak és halál Darwin előtt is.

Egyre inkább úgy vélem, ez a logika és reakció - bár van benne igazság - alapvetően hibás. Egyrészt én nem vagyok sem kreacionista, sem intelligens tervezettség párti, mégis hajlok azt gondolni, hogy a darwinizmus, mint ideológia veszélyes. Másrészt a helyesen megélt és jól értelmezett kereszténységből semmiféleképpen nem lehet levezetni a gyengék kipusztítását, elnyomását vagy kiszórását. Krisztus tanításainak minimális ismerete, a tanításában rejlő hangsúlyok kristálytisztán az Isten- és emberszeretetre nevelnek, felemelve az elnyomottat, a szociálisan vagy mentálisan, esetleg fizikálisan hátrányban élőt. Az azonban, hogy ne támogassuk a gyengét, mert az megrontja az emberi társadalmat, a helyesen végiggondolt darwinizmusból igen könnyen következik. Idézzük magát Darwint, aki maga is foglalkozott a kérdéssel:

"Menedéket építünk a bolondoknak, a csonkoltaknak és a betegeknek, így aztán a civilizált társadalmak gyenge tagjai továbbörökíthetik fajtájukat. Senki, aki valaha is foglalkozott háziállatok tenyésztésével, nem fog kételkedni benne, hogy ez mennyire kártékony az emberi fajra nézve. Senki nem lehet olyan tudatlan, hogy legselejtesebb állatait hagyja szaporodni." (Charles Darwin: Az ember származása)

Rossz érzés olvasni ezeket a mondatokat. Kár lenne persze felesleges túlzásokba esni. Szélsőséges lenne azt állítani, hogy minden darwinista embernyúzó, könyörtelen szörnyeteg, aki képtelen a másikon segíteni. Nem szükséges, hogy valaki ilyenné váljon darwinistaként, de a helyzet az, hogy a darwinista világkép jó olaj a tűzre, hogy ez bekövetkezzen. Ismétlem: tudunk arról, hogy a kereszténység nevében milyen aljasságokat követtek el - de ezt csak úgy tehették, hogy kiforgatták Krisztus tanításait. Azonban Darwin világszemléletét nem kell kiforgatni ahhoz, hogy levezessük belőle a gyengék kiszórását és elnyomását: a természet könyörtelen logikája önmagában és magától értetődően elvezethet ehhez a gondolathoz.

Darwin életrajzi kötetéből kiderül, hogy a természetes kiválasztódás nagyon felkavaró gondolatnak számított saját korában, és nem csak amiatt, mert a gyengék felemelésével szemben foglalt állást. Céltalanná, értelmetlenné tette az életet, amiért nemcsak a fanatikus hívők, hanem tudósok is gyűlölték - köztük még olyanok is, akik magát az evolúcióelmélet számos vonását (leszámítva a természetes kiválasztódást) lelkesen követni kezdték. A fentebb említett Quamenn így fogalmaz:

"Manapság hajlamosak vagyunk elsiklani a darwini elmélet sugallta borzalmas gondolat felett... Sértette az embereket. Megakadályozta a megértést. Manapság a legtöbben nincsenek tisztában azzal, hogy 1882-ben, Darwin halálakor és még két generáción keresztül mélységesen kételkedtek az evolúciót magyarázó mechanizmusban, idegenkedtek tőle és lényegében elutasították, az evolúció hívei pedig kevésbé visszataszító alternatívák után puhatolóztak."

Szeretném ismét kiemelni, hogy mindezt egy egyébként nem evolúcióellenes könyvben, hanem a HVG kiadó által frissen megjelentetett szekuláris műben olvashatjuk! 

A helyzet az, hogy az evolúció, ami természeti jelenségként és mechanizmusként működik a világban, mára világnézetté nőtte ki magát. A természet gyönyörű, a törvényei is lenyűgözhetnek bennünket, de az ideológia, ami felépült körülötte, bizonyos szempontból bizony taszítja az embert. Isten nélkül a világ számomra hideg és értelmetlen. Azt hiszem megéreztem valamit abból a rossz érzésből, amit a szigorú darwinizmus potenciálisan magában rejt.