2014. október 8., szerda

Néha jó lenne, ha nem volna Ószövetség...?

Vannak, akik sóhajtoznak utána, még ha látens módon is teszik, belül szégyellve magukat. Mások ki is mondják, amit gondolnak: könnyebb lenne az élet, ha a Bibliából eltűnhetne az Ószövetség... Vastag, bonyolult, furcsa, véres, erőszakos. Isten elvont figurája nem csak érthetetlennek, hanem kegyetlennek is tűnik saját Fia mellé állítva.

Jézus Krisztus szupersztár. Ő az a Mester, akiben még az elkötelezett szekuláris is kénytelen meglátni valamit, amire bólintania kell. A humanizmus ikonja, aki felemeli a megkövezést elkerülő, lábai előtt porba hulló prostit. Megsimogatja a gyerekek fejét, a kortendenciákra fütyülve felértékeli a hölgyek szerepét, és még a más nemzetiségűek irányába is korrektséget mutat. Egyik kezével a szegényt és elnyomottat cirógatja, a másikba pedig ostort ragad, hogy dühösen megalázza a nyerészkedőket, szétszórva őket a kacatjaikkal együtt. Szinte hihetetlen, de Jézusnak még ez a nyersebb oldala is vonzó, ahogy kora egyházát kritizálja, keményen beszól a klérusnak, lelkileg gatyába rázza a dolgokat, ellenfelei pedig együttes erővel sem tudják kibillenteni. Talán attól is olyan szimpatikus, hogy megtesz mindent, amit sokszor mi is megtennénk, ha lenne bennünk annyi spiritusz, mint amennyi Benne van. Utat mutat, ideált, helyes ösvényt, amit kétezer év óta senki nem volt képes meghaladni.

Jézus csodálatra méltó, és akik csodálják, jól teszik.

Jól meglennénk mi Jézussal, de az Apjával gondjaink vannak. Eleve nagyon elvont, megfoghatatlan, nehezen értelmezhető. Mint valami fogalom, amit mindenki máshogyan ért, Jahve Elohim úgy lebeg az emberi fejek gondolatvilágában, valahol a büntetve lesújtó viharisten és a jóságos nagypapa közti skála végpontjai között. Hamis a kép, de Jézus fiatalos, rendszergazda külsejű szakállas figurája mégis valamiképpen jobban realizálható, mint a forgószél, felhőoszlop, tűzoszlop mögé rejtőző, vagy éppen a világ folyamatain át közvetetten ható Isten képe. Az Ószövetség istenségéről mutatott ábrázolás hátrányban indul Jézus Krisztus barátságos tekintetéhez képest.

De vajon mellőzhető?

Megpróbálták kidobni. A gnoszticizmus nézetrendszerének alapjain állva Marcion az ószövetségi Istent Demiurgosznak, azaz egyfajta gonosz teremtőnek tartotta. Ha azt hiszi valaki, hogy ez sok-sok évszázaddal ezelőtt volt divat, tévedésben van. Néhány éve jártam egy budapesti közösségben(!), ahol az Ószövetséggel kapcsolatban a vezetők megjegyezték: annak semmi köze a kereszténységhez, el kell felejteni, nincs szükség ilyen brutalitásra és vérontásra, elég nekünk Jézus. Személyes ismerősi körömben is akadt, akit nagyon taszít az "Ószövetség Istene és mondanivalója", de Krisztust ugyanakkor szeretné "megtartani magának".

Nem tudom jó hír vagy rossz. A helyzet az, hogy nem választhatunk az Ó és az Újszövetség között. Ha valaki az Ószövetségre szavaz és az Újat nem fogadja el, az még lehet judaista zsidó. De ha valaki Jézusra szavaz, és kereszténynek tartja magát, az az Ószövetségre is szavaz. Nem lehet Krisztust leválasztani az előzményekről, nem tehetjük meg azt, hogy követjük a Fiút, de az Apját nem akarjuk. A két világot egy határozott és szétszakíthatatlan zsinór köti össze egymással, ezt a kötelet pedig részben maga Jézus fonta, amikor kiállt az előzmények mellett.

Noha nem dönthetünk arról, hogy kell vagy sem nekünk az Ószövetség, de dönthetünk róla hogyan viszonyulunk hozzá. Meghatározhatjuk azt a paradigmát, hogy milyen irányból, milyen attitűddel és milyen eszközökkel fogunk neki a megértéséhez. Ebben számomra az egyik legfontosabb alapelv a megközelítés módja. Szent Ágoston klasszikus mondata szerintem helyes: "az új az óban el van rejtve, az ó az újban fel van tárva" (novum in vetere latet, vetus in novo patet). A kereszténység, az én hitem, az én paradigmám nem az Ószövetségen, hanem az Újszövetségen áll. Számomra Jézus szavai és tanításai az elődlegesek. A régihez az új felől közelítve más fényben látom a leírtakat, mint ahogy látják a zsidóságban vagy az ateizmusban. Még az olyan, a huszonegyedik században totálisan feleslegesnek tűnő részek, mint az áldozati rendszer mély ismertetése is értelmet nyer, hiszen a Jézus áldozatával való összevetésekor élesebben kirajzolódik utóbbi jelentősége.

Ne felejtsük el, hogy voltak az emberiség történetében olyan korszakok, amikor rengetegen éppen az Újszövetség kegyelmes Krisztusát szerették volna kihajítani az ablakon. Túlságosan lágyszívűnek, éppen ezért elfogadhatatlannak tartották. Ha abban a korban éltem volna, talán egy papirusz fölé görnyedve írom le a jelen gondolatok ellenkezőjét, kiemelve hogy az újszövetségi Krisztus-képre mekkora szükség van. Vajon túlzás azt állítani, hogy az Ószövetséget azért is látjuk olyan durva fényben, mert egy olyan nyugati milliő keretei között olvassuk, amiben hozzászoktattak bennünket a jelen kor lágyabb szemüvegéhez?

9 megjegyzés :

  1. Nehezen tudok mit kezdeni az ehhez hasonló cikkekkel (pedig a konkrét felvetéseid jók), egyszerűen azért, mert bibliaolvasó keresztényként nem látom azt az éles ellentétet, amit, úgy tűnik, ez a poszt is előfeltételez. Jézus semmivel sem kegyelmesebb az evangéliumokban, mint Jahve az Ószövetségben, Jahve pedig semmivel sem keményebb, mint Jézus a Jelenésekben. Ezeket a kulturális sztereotípiákat nem látom visszatükröződni a Szentírás szövegében.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ödönbéla, pedig megpróbáltam valamennyire konkrét lenni. Itt nem pusztán a "kegyelem vs. irgalom" ellentétpárjáról van szó. Jézus közelebbinek tűnik egy elvont istenképhez képest. Ez természetes is, mivel emberi alakja volt a felfoghatatlan, elvont, ezért nehezen befogadható Jahve figurájához képest. Ezt valahol mintha az Ószövetség is tudja, hiszen elég tudatosan él az antropomorfizmus eszközével, hogy megpróbálja "emberibbé tenni" Istent.

      Mindazonáltal - egyetértve azzal, amit írtál Jézus keménységéről, illetve Jahve kegyelméről - máshol vannak a hangsúlyok a két szövetség tekintetében. Az Ószövetség igenis kevésbé kegyelemközpontú. Ott Isten a bűnös világot elpusztítja (ld. özönvíz), az Újszövetségben Krisztus "úgy szerette a világot...". Másrészt Jézus tanítása, munkája, mondhatni esszenciális lényege nem a Jelenések Könyvében, hanem az evangéliumban van. Az a központ, a centrum számomra - sokkal elementárisabbnak érzem, mint a Jelenéseket. (De ez csak az én véleményem).

      Túl sokat tudnék még írni, de nem szeretnék senkit fárasztani.

      Törlés
    2. Béla, ha őszinték vagyunk, tényleg vannak problematikus helyek az ószövetségben, és talán ezek tényleg nehezen férnek meg a jézusi attitűddel(legalábbis látszólag). Az igazságos keménységgel nincs is baj, de mi van pl.az ilyen zsoltárral?

      "Áldott legyen, aki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!"
      (137,9)
      Vagy a népek kiírtásával, családostúl, csecsemőstől stb? Ezekre tényleg elférne valami jó válasz, ami még ráadásuk talán még meg is próbál biblikus is lenni.

      Törlés
    3. Nazo: az biblia szövegét vaskori emberek írták vaskori mentalitással. Miért nehéz ezt elfogadni?

      Törlés
  2. Azért az sem véletlen, hogy ez a dilemma nem csupán "velejéig romlott", kötekedő ateisták szájából hallatszik, hanem őszinte hívők szájából is. Egész egyszerűen Jézus barátságosabbnak, emberközelibbnek, szeretetteljesebbnek tűnik az ószövetségi paradigmához képest. És ez még akkor is igaz, ha Krisztus adott esetben keményen beszélt és reagált. Munkássága a szereteten - az Isten és ember szeretetén, az ellenség szeretetén - nyugszik.

    Ha az Ószövetséget címszavakban kellene jellemezni, akkor nekem kb. a törvény, az ítélet, a bűnbánat jutnának eszembe. Az Újszövetségről pedig a szeretet, kegyelem, megváltás, gyógyulás, ami felmerülne. Figyelem! Egyik esetben se állítom, hogy _más_nincs_, az Ó- vagy Újszövetségben, csak úgy látom, minden téma alárendelt ezeknek a motívumoknak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Sytka! Igen, jómagam is így érzem.

      Törlés
  3. Amikor először olvastam az Ószövetséget, nem volt teljesen világos számomra, hogy mi szükségem van rá tudni, hogy gekkót, kaméleont, szalamandrát, gyíkot és csigát nem ajánlatos enni(3Móz11.30),
    vagy amikor a Királyok második könyvében már huszadszor olvastam, hogy "Azt tette, amit rossznak lát az Úr", illetve "XY egyéb dolgai, amiket véghezvitt, meg vannak írva .... és pihenni tért őseihez" szintén nem értettem, hogy ennek mi köze van az én üdvösségemhez.
    De hogy ennél "felháborítóbb" példát is említsek, Jézus felmenőjének, Ráhábnak a viselkedése sem tetszett nekem első olvasásra, amikor az ellenség kémeit elrejti, hogy ezzel megmentse magát és családját, viszont Jerikó többi lakósával nem nagyon törődött.
    A brutális, igazságtalan történeteket most inkább mellőzöm...
    Viszont ha belegondolunk, hogy mi maradna az Újszövetség súlyából, ha nem lenne kijelentve a Krisztus számtalan prófécián keresztül az Ószövetségből, hamar rá kell jönnünk, hogy volna egy különleges, esetleg szent vándor rabbi története, aki sokakat meggyógyított, hirdette Isten országát és minden valószínűség szerint még sikerült feltámadnia is. Ezenkívül vona egy levélgyűjtemény a követői levelezéséből, illetve a végén egy látomásgyűjtemény, amelyet mindenki úgy értelmez, ahogy az neki megfelel.
    Szóval tetsztik vagy sem, bármennyire is véres, kegyetlen és igazságtalan az Ószövetség, e kinyilatkozás nélkül az Újszövetség üzenetének a töredéke sem jutne el hozzánk. És amitől a legjobban tartok, hogy a lényeg felett is hamarabb elsiklanánk. Persze ez csak egy laikus meglátása, aki nem sokat ért Isten dolgaihoz:-)

    VálaszTörlés
  4. Hát, már elnézést, de én azt gondolom, hogy éppen az Ószöv és az evangéliumok összebékítése a hajánál előrángatott dolog. Igen, a vaskori ember világáról ill. ókori törzsi istenképről beszél az Ószövetség. Mindamellett persze, hogy vannak benne -- a későbbi korokból -- igencsak humánus gondolatok. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az Evangélium is szerkesztett szöveg. Nem az evangéliumok bizonyítják az Ó és az Újszöv jogfolytonosságát, hanem pont az evangéliumok vannak úgy megszerkesztve, Jézus szövegeit kommentálva, mondatait befejezve, a folytonosság hívei által, hogy pont ez jöjjön ki belőle. Természetesen olyan nagyon más nem is jöhetett volna ki, mivel az evangéliumok szerkesztői maguk is a zsinagógai hagyományon nevelkedett népek voltak, ebben a kontextusban tudták csak kifejezni magukat. De a "ti mennyei atyátok" kifejezés, meg az, hogy Adonai és Jahve helyett Éliről beszel Jézus még azt is felveti, hogy sajnos nem is ugyanarról az istenről van szó az Evangéliumokban, mint a Tórában. De ha ez nem is tartható álláspont, azt el kell ismerni, hogy legalább is az istennek ember általi megnevezésében, megszólításában Jézus gyökeres váltást hozott az Ószövhoz képest.

    "volna egy különleges, esetleg szent vándor rabbi története, aki sokakat meggyógyított, hirdette Isten országát és minden valószínűség szerint még sikerült feltámadnia is" -- ez persze nekem nagyon tetszetős kép és mindezt igaznak is gondolom, de azért ezen kívül Jézus nyújtott olyan pluszt, ami még az istenségén innen van, de a rabbiságon túl: nem a megváltás reménye, hanem Jézus beszéde az, ami hat. Hiába mondjátok el, ti keresztények ezerszer valakinek, hogy "ha hisz Krisztusban, akkor örök élete lesz". Ez önmagában ugyanúgy semmit sem fog használni, mintha az ellenkezőjét mondanátok (lásd a körülöttünk lévő világot). Ugyanis Jézus beszéde, az evangélium szava, az ige az, ami a Krisztus-élményt létrehozza. Semmi más. Ezek a máig ható szavak sokkal többet jelentenek, mint hogy régen valaki meggyógyított egyeseket.

    VálaszTörlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)