2014. november 26., szerda

Dawkins, az evangélista

"A magzatkorú gyermek kevésbé ember, mint egy felnőtt disznó" - tette közhírré véleményét a világ legismertebb ateistája, Richard Dawkins, majd azoknak az édesanyáknak is "jó" tanáccsal szolgált, akik Down-szindrómás gyermekeket várnak: "vetesd el ezt az izét, és próbálkozz újra!"

Bevallom őszintén, én kedvelem ezt a Dawkinst. Volt már, hogy himlővírusnak nevezte a hitet, amit nehéz kiirtani, lehülyézte az evolúciót nem elfogadókat, előfordult hogy Istent a legbecsmérlőbb szavakkal gyalázta, no és ha jól emlékszem, még az araboknak is nekiesett egyszer (természetesen az iszlám kapcsán), hogy a tudományos életben mutatott lemaradásuk miatt beléjük rúgjon egy nagyot. Saját könyvében mindazonáltal azt is siet megjegyezni, hogy nem kenyere a konfliktus, és ellenfelei igaztalanul vádolják azzal, hogy éppen annyira fundamentalista, mint amennyire az általa bíráltak azok.

Sajnos a keresztények teljesen félreismerték Dawkinst. Istentelen, gonosz embernek látják, aki sokat ártott Jézus ügyének az ateizmus melletti folyamatos propagandájával. Fröcsögő, unszimpatikus, szókimondó ellenfél, de szerencsére már öreg, sikálják neki az üstöt odalent, hogy egy örökkévalóságon át nyárson forgathassák, a mennyei páholyban ülő, kárörvendő nézőközönség szórakoztatására.

Nekem viszont az a véleményem, hogy felháborodás helyett Dawkins vállonveregetést érdemelne tőlünk. Amikor egy bontakozó emberi életet alulértékel egy kifejlett disznóhoz képest, amikor darwinista alapon az egész emberi faj létét értelmetlennek nevezi, amikor arról ír, hogy nincs sem jó, sem rossz a világban, a súlyosan beteg magzatot, "mint izét" pedig el kell pusztítani, hatalmas jószolgálatot tesz a kereszténységnek. Dawkins olyan ügyesen adja az evangélium negatívját, annak mély sötétségével és kongó ürességével, hogy ezzel gyakorlatilag valódi iszonyatot tár fel az emberek előtt. És akik hallgatják, megtudják azt is, hogy ezek a hajmeresztő gondolatok mind-mind az ateizmus világlátásában gyökereznek. Dawkins "főpapi" szavai, ateista igehirdetése és paradigmája a szemléltető eszköze annak, hogy a végiggondolt és a maga teljességében megélt darwinista istentagadás milyen következményekhez vezethet. (Érdekes módon megjegyzése a beteg gyermekek elpusztításáról - micsoda véletlen! - egybecseng azzal is, amit a közelmúltban írtam a témával kapcsolatban).

Dawkins a kereszténység titkos támogatója, az ateisták ellenfele. Evangélista, aki lelkeket  menthet meg azzal, amit csinál. Megutáltatja az emberekkel a nemhitet, ezzel pedig óhatatlanul egy más világnézet utáni keresés fázisába zavarja a szavaitól megbénult hallgatóit. Az egyház helyében hagynám őt még jobban kibontakozni. Még az is lehet, hogy néhányan miatta találnak majd Istenhez.

12 megjegyzés :

  1. Azt hiszem egyetértünk. Szétpolírozzák az abortusz kérdését, sztaniolba gyomagolva, hogy sokszor az emberek nem is értik, hogy mi ebben a rossz?
    Csak a keresztények huhognag, de minek?
    Dawkins nem köntörfalaz és alpárian bemutatja, hogy mi is az, talán ezért az emberek része és józan ítélőképességükben végreleesik a tantusz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így van. Arra azért kíváncsi lennék, hogy a többi mértékadó ateista (Dennett, Harris, Krauss) mennyire osztja Dawkins véleményét. Ők is ugyanazt a birodalmat építgetik, de vajon van-e vita közöttük ilyen kérdésekben? Mert ha nincs, az nagyon rossz hír...

      Törlés
    2. Majdnem biztos vagyok benne, hogy osztják, az lepne meg ha másként lenne. Harris Moral Landscape c. könyve pl. eléggé erre enged következtetni a részéről. Érthető is, a materialista világképből következik, hogy a szenvedés az idegrendszer egy jelensége. Kevésbé fejlett idegrendszer kevésbé jelentős szenvedést feltételez. Egy félig lecsapott szúnyog vergődése nem ugyanaz mint a földrengés romajai alatt rekedt ember haláltusája. Materialista szempontból a különbség viszont csak a szenvedést létrehozó idegrendszer fejlettsége. Ebbe az érvelésbe tökéletesen beleillik a magzat-sertés összehasonlítás.

      Törlés
    3. Igen, a materialista érvelésbe tényleg beleillik a magzat-sertés összevetés. Kérdés, hogy mennyire jó az, ahogyan ez a materializmus gondolkodik az emberről, illetve az emberi lét értékéről? Mindenki adja meg maga a választ.

      Törlés
  2. Dawkins mindenképp hasznos szolgálatot végez azzal, hogy az agnoszticizmus árnyékából kizavarja a passzív többséget. Amikor először olvastam az "abort it and try again"-t, ezt a kijelentést elég erősnek tartottam még hozzá is. De ahogy előttem is említették, legalább elgondolkodtat és állásfoglalásra ösztönöz sokakat. Ami vele kapcsolatban számomra eléggé zavaró, hogy az arogáns stílusa követendő példává válik sok, egyébként toleráns embernek a hívőkkel, mint alacsonyabb fajjal szemben. Viszont, ha jobban belegondolok, ez sem olyan rossz, mivel az eltunyult "wellness" keresztényeknek legalább egy morzsányit belekóstolhatnak abba, hogy milyen az, ha valakinek akárcsak egy ártatlan szópárbajban ki kell állnia a hite mellett. Szóval összegezve hasznos figura ez az etológus:-) És kik vagyunk mi, hogy bárki felett is ítélkezzünk?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyetértek, bár én azért nem titkoltan cinikus hangon írtam Dawkins hasznosságáról. :-) De tény és való, hogy a harcos ateizmus kitermeli a harcos kereszténysége. A stílus ettől függetlenül lehetne emberibb, és valóban, én is úgy látom, hogy sok ateista átveszi tőle, amire semmi szükség.

      Mondjuk egy emberi magzatot éppen egy kifejlett disznóval összevetni, ami az emberek tudatában az egyik legmocskosabb haszonállatként, esetleg tisztátalanként, vagy levágásra ítéltetett jószágként jelenik meg, az is egy színvonal. A "wellness keresztényeket" is fel lehet rázni úgy, hogy közben ne jusson le az ember erre a szintre, ahol most Dawkins van.

      Törlés
    2. Azért a smiley nálam sem volt véletlen:-) A névleges keresztények felrázását én nem úgy értettem, hogy ugyanolyan harciasan(esetenként primitíven sértően) kell reagálni egy hasonló támadásra, hanem épp azt, hogy ilyen esetben kell megmutatni a "természetes kiválasztódással" homlokegyenest menve bizonyságot tenni és esetleg odatartani a "másik orcánkat". És ez még mindig semmi ahhoz képest, amit keresztények tömegei tesznek meg naponta a hitükért világszerte a miénknél sokkal ellenségesebb közegben.

      Törlés
  3. A facebookon ezt írtam, mivel itt is megy ezzel kapcsolatban egy kis vita:
    Dawkins, az ilyesmi kirohanásaival elsősorban a kereszténységet támadja, mert tudja, hogy ezzel megháborítja őket, és ez örömet okozhat neki. Egy gyermekbántalmazási ügyben
    ezt mondta: "Egyszer egy dublini előadás után, amikor a kérdésekre került sor, valaki megkérdezett, mit gondolok az írországi katolikus papok nagy nyilvánosságot kapott bántalmazási ügyeiről. Azt feleltem, akármilyen rettenetes dolog is a szexuális visszaélés, vélhetőleg kevesebb ártalmat jelent, mint az a hosszú távú lelki sérülés, amit a gyerek katolikus neveltetése eleve okozott. "
    (http://www.citatum.hu/szerzo/Richard_Dawkins?r=6) Tehát, neki a fő gonosz a vallásos nevelés, nem az erőszak. Ezen mondjuk, nem csodálkozok, mert a világképében az erőszak egy eszköz(még ha szörnyű is), hogy az erős fenn maradjon... Ebben a világképben nincs időtálló etikai etalon, csak az erőseb sz*ik elv.
    https://www.facebook.com/l.nagyzoltan/posts/1194767210588006?comment_id=1197832586948135&offset=0&total_comments=34&notif_t=share_comment

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erről Dawkins egyébként az "Isteni téveszme" című könyvében is ír - mármint a vallási nevelés károsságáról. Gyakorlatilag elvitatja a jogot a szülőktől, hogy saját gyereküket hitre neveljék, mert egy gyerek még ártatlan és nem tud az ideológiák nyomása ellen védekezni. Erről korábban írtam egy cikket, ami a Talitán megjelent:

      http://talita.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1637:fideszes-kisfiu-emeszpes-kislany-kereszteny-gyerek&catid=52:egyuett&Itemid=79

      Törlés
  4. Kedves Sytka és hozzászólók!

    A cinizmus nagyon veszélyes fegyver, amit nagyon-nagyon óvatosan és nagyon-nagyon nagy körültekintéssel és tájékozottsággal ajánlott alkalmazni.

    Érthető, hogy Richard Dawkins nem a kebelbarátjuk, de azt talán, mint tényt elfogadják, hogy egy sikeres és több évtizedes tapasztalattal rendelkező tudománynépszerűsítő, aki médiasztárrá nőtte ki magát, világhírű egyetemeken a legrangosabb előadók között van, akinek évekre előre le vannak kötve az előadásai, könyveit számtalan nyelvre fordítják és milliók veszik és olvassák.
    Ebben olyan nagy vita nem lehet közöttünk, ezért csodálkozom, hogy nem merült fel senkiben a kétely, hogy ilyen faragatlan és biológiai értelemben nonszensz kijelentést nem mondhat egy angol biológus gentleman, még akkor sem, ha Richard Dawkinsanak nevezik, mert ennél okosabb, tapintatosabb, és biztosan jobban ismeri a biológiát. Hogy lehet, hogy nem az az első reakciójuk: itt valami félreértés lehet?
    Kedves Sytka! Megkérhetem, hogy vetkőztesse le ezt a straw mant, hogy méltó vita alakulhasson ki valódi kijelentésekről.
    Üdvözlettel,
    egy biológus

    VálaszTörlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  6. Életszerű, hogy Dawkins hatására hirtelen megnő az igény a Down-szindrómás gyerekekre.

    "De tény és való, hogy a harcos ateizmus kitermeli a harcos kereszténysége"

    Nem kell kitermelni, már van harcos kereszténység. Ott vannak például azok, akik lelövik azokat az orvosokat, akik abortuszt is végeznek. A Republikánus párt is hemzseg a harcos keresztényektől.

    VálaszTörlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)