Hatnak-e az üres szavak?

Nem is tudom hányszor hallottam már eredménytelen evangélizációk, fárasztó igehirdetések, rosszul elmondott bizonyságtételek után: "Isten Igéje nem tér vissza üresen". Ézsaiás próféta szavai gyógyírként hatnak egy-egy meddő és láthatóan hatástalan szolgálat után, mert azt sugallják nekünk, mindegy mit mondunk, ha jó sok bibliaidézet van benne, az biztosan eléri a célját. Pedig nem.

Életem egyik legcudarabb utcai evangélizációja egy határon túli városban zajlott. Az eseményt alaposan meghirdettük, de aznap sajnos igen rossz idő volt, s mindösszesen egyetlen fiatal fiúcska jött el az alkalomra - talán ő is inkább csak arra vetődött -, s a dolog igazán őt sem érdekelte. Szóval, tudom milyen rossz érzés eredménytelennek lenni. Ilyen pillanatokban nyúl az ember valamiért - bármiért -, hogy önmagát meggyőzze: a kudarc igazából siker. Ézsaiás prófétánál gyakran kinyílik a Biblia, és az 55. rész tizenegyes versében el is olvassuk: Isten szava minden körülmények között hasít, azaz "Nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem végbeviszi akaratomat, és eléri, amiért küldtem". Hátradőlünk. Kellemes balzsam ez a kudarctól fájó szívekre. De talán a kelleténél jobban bódít, mert azt is elhitetheti, hogy bármit beszélhetünk (a legnagyobb ostobaságokat is), ha megfűszerezzük bibliaversekkel, akkor már valamiképpen hatnia kell - hiszen nem térhet vissza üresen, nem maradhat hatás nélkül. Igenis csinál valamit, csak nem látjuk, működik valahol, valami a szellemvilágban, bár semmi jele nincs a fizikaiban. Nekünk csak az a dolgunk, hogy sorjázzuk az igéket, a többit a mennyei csapat majd intézi.

Tulajdonképpen mindannyian tudjuk - ha máshonnan nem, hát saját kudarcélményeinkből -, hogy ez az elképzelés mennyire hamis, micsoda hazugság, és mégis ragaszkodunk hozzá. Mindez többet mond el az emberi psziché kudarcfeldolgozó, és veszteségcsökkentő mechanizmusairól, mint a Bibliáról. Ismétlem, képes vagyok átérezni, hogy az ilyen magyarázkodással miért is védjük lelki integritásunkat, de azért van bennem egy határozott tiltakozás is ez ellen. Nem jó dolog az, ha az Igéből varázsige lesz. A mágia eszköze, amivel szemben irreális követelményt támasztunk, amikor elvárjuk, hogy a szavak puszta dobálásától működésbe lépjen. Ha az Ige ez lenne, vagyis önmagában hatékony, inherens erőforrással rendelkező bűvös szóhalmaz, akkor tulajdonképpen Istenre sincs szükség a továbbiakban. Elég csak magolni és mondani. Elég csak felolvasni, sőt ráolvasni a gyülekezetre. Félreértés ne essék: jó dolog memorizálni igeverseket, melyeket a kellő pillanatban kimond az ember. Mint az aranyalma ezüsttálcán, olyan a jó időben, jó helyen mondott ige (Péld 25,11). De ebből a megállapításból szerintem az is következik, hogy van nem a helyén mondott, azaz rossz időben és rossz helyen alkalmazott ige is - és az már nem lesz arany. Tudvalevő, hogy a Sátán által hangsúlyozott igék sem érték el a hatásukat Krisztus megkísértésekor - éppenhogy elutasításra találtak, ráadásul a testet öltött Ige részéről...

Azonban nem is kellene itt hatalmas logikai vagy bibliai eszmefuttatásokat végezni, mert Ézsaiás mondatának kontextusából egyértelműen kiderül, Isten milyen szituációban és kiknek ígérte, hogy az Ő ajkáról fakadó ige (és nem a követői szájából elhangzó, gyakran összefüggéstelen beszéd) dinamikus hullámokat vet majd Izrael életében. Mint az eső, ez is "odafentről" jön - írja Ézsaiás -, és megtermékenyítő erejű. Nagyobb az emberi szónál, és ebből az is látszik, hogy az ember által nem irányítható, nem kézben tartható.

Néha könnyebb lenne az élet, ha az igeversek automatikusan hatnának. "Kelj fel és járj!" - és emberek százezrei pattannak ki a tolószékből. "Térj meg", és máris térdre borulnak a népek, "hallgass, némulj el", és kisüt a nap, elvonulnak a felhők. Ez azonban, mint ahogy igazából alig valami, nem a szavak szintjén működik. Az üres szavak pedig akkor is csak üres szavak maradnak, ha puha csomagolású bibliaidézetben tálaljuk azokat.