Hogyan állhat Isten az evolúció mögött?

Mindannyian tudjuk, hogy Isten teremtési módszerének részletes leírását nem találjuk meg a Genezis nyitó fejezeteinek textusaiban. Vajon ez a teológiai csend, mely a teremtés hogyanjának kérdését körülveszi, felhatalmaz bennünket arra, hogy azt mondjuk: Isten evolúcióval teremtette meg a világot?

Ernst Mayr, akit többen a huszadik század Darwinjának neveztek, úgy fogalmazott, hogy az evolúcióelmélet széles körű elfogadását a maga korában sokféle ideológiai fék együttes ereje akadályozta meg. Természetesen és mindenekelőtt ott volt a Szentírás literális interpretációjának állandó jelenléte, ami folyamatosan gátolta a darwini elmélet térnyerését, ám a lassító hatásokat nem lehet mindenestül a kreacionisták nyakába varrni. Akadtak ugyanis más szellemi irányzatok is, melyek felvetették az evolúcióelmélet teleológikusságának és bizonyos szabálykövető működésének a lehetőségét.

A finalizmus álláspontja az volt, hogy az élővilág egésze valamiféle végső cél, egy "tökéletesebb állapot" felé halad, mely szükségszerűen az alacsonyabbrendűtől a magasabbrendű irányába, a primitívtől a fejlett, a tökéletlenből a tökéletes felé mutat. A finalizmus végső soron azt a mechanizmust kutatta, mely ezt a kibontakozó tendenciát belülről működteti, ám eszmetörténeti háttere egészen Arisztotelészig nyúlik vissza, aki a világot mozgató okok sorában egy végső vagy célokot is feltételezett. Ehhez hasonló elmélet az ortogenezis, mely szerint a világon minden egy végcél felé törekszik, az egyes típusokat (lényegeket) pedig egy belső mozgatóerő hajtja ebben a progresszív folyamatban. Az evolúció az ortogenezis kontextusában nem új formákat hoz létre, hanem a már meglévő típusokat alakítja át.

Mayr azt írja, az ezekhez hasonló elképzeléseket végül fel kellett adni: nem sikerült semmiféle olyan mechanizmust találni, amely bármiféle célra mutató tendenciákat működtetne. Ha az evolúcióban lenne valamiféle célra irányuló mozgatóerő, akkor az lineáris, azaz egyenes származási vonalakat hozna létre, márpedig a kutatások azt mutatják, minden evolúciós trend előbb-utóbb irányt változtat, sőt meg is fordulhat. Még ha látunk is lineárisnak tűnő trendeket, azok a természetes szelekcióval megmagyarázhatók.

Miért foglalkozok ezzel a kérdéssel? Egyrészt személyes okokból: a közelmúltban résztvevője voltam a Jesenius rendezvénysorozat teremtéssel és evolúcióval foglalkozó előadásának, ahol Dr. Falus András arról beszélt, a teremtés és az evolúció miképpen képes elférni egymás mellett. A terem nem mellesleg zsúfolásig telve volt - jól mutatja ez, mekkora igény és érdeklődés van a téma iránt. Másrészt, a kérdés az ilyen fontos rendezvényektől függetlenül is nagyon foglalkoztat, mert felvet számos megtárgyalandó problémát, főleg a fent leírtak következtében.

Ha az evolúció irányítatlan, céltalan, alapvetően sztochasztikus és elképesztően divergens folyamatnak tekinthető (például a populációk szétválása vagy a nichék megváltozása miatt), akkor pusztán az istentan szemszögéből nézve hogyan férhet össze egy olyan Teremtő keresztény felfogásával, aki a Szentírás első lapjain a káoszból rendet alkotó, a rendezetlenségből harmóniát formáló személyként mutatkozik meg? Másként fogalmazva, mennyi hely marad bármilyen Istennek egy olyan céltalannak látszó folyamatban, mely a véletlen és a szükségszerűség koktéljából kevert úton halad? Úgy tűnik, egy semerre sem tartó folyamatban komoly redundancia egy természetfeletti Lény jelenléte.

Természetesen nem gondolnám, hogy ezek a kényesnek tűnő kérdések abszolút megválaszolhatatlanok lennének. Többféle választ is adhatunk rájuk, melyek plauzibilisnek tűnnek vagy éppen kevésbé azok. Mondhatjuk például azt, hogy a véletlen és a tervszerűség nem egymást kizáró tényezők egy rendszer működésében. Hiszen mindennapos tapasztalatunkkal egybecseng – gondoljunk például a szerencsejátékokra -, hogy egy folyamatot irányító véletlen események hátterében intelligencia, azaz konkrétan emberi tényező húzódik. A rulettasztalnál a játékosok számára kiszámíthatatlan események történnek (a szándékos csalás esetétől eltekintve). A golyó előre nem eldöntött módon bármelyik számnál megtalálhatja a helyét. Ha a játék nézőpontja csak a golyóra és a forgó kerékre összpontosul, a perspektíva kihagy egy fontos tényezőt: az asztal körül emberek ülnek, akik döntéseket hoznak a játékkal kapcsolatban. A játék tulajdonképpen az intelligens döntések és a véletlenek együttműködésével zajlik.

A rulettasztal példája talán azért is szemléletes, mert jól illusztrálja, hogy ugyanazt a dolgot egészen másként magyarázhatjuk, ha perspektívát váltunk. Ahogy Ian G. Barbour írja, az evolúció irányítatlannak tűnik, ha vizsgálódásunk lokális időszakokra vonatkozik: az így kiexponált minta nem egy szépen strukturált jegenyefa ágaira, hanem egy széttartó bokor elrendezésére emlékeztet, melynek kusza ágai vannak, és ezek közül több is elszáradt. Mindazonáltal ha hátratekintünk, az evolúció egészének története mégis az egyre fokozódó bonyolultság, tudatosság és érzékenység felé mutatónak tűnik. Vajon mindennek hátterében elférhet-e Isten személye? (Különösen, hogy a véletlennek tűnő folyamatok valószínűleg nem tűnnek véletlennek az Ő szemszögéből).

Érdekesnek találtam, amit maga Darwin ír az evolúció lehetséges teleologikusságáról. Álláspontja határozottan elutasító volt bármilyen finalista paradigmát tekintve. Elvetette a lehetőséget, hogy az evolúció menete valamiféle cél felé haladna, sőt azt is hangsúlyozta, hogy a fejlődés fogalma sem igazán értelmezhető, hiszen ehhez meg kellene határozni egy olyan kritériumrendszert, amihez képest mérni lehetne az élőlények fejlettségét. Az evolúció nem a fejlődés, hanem a változás elmélete.

Könyvében azonban mintha mégiscsak felvetné a progresszió egyfajta alternatíváját, amikor ezt írja: „Mivel pedig a természetes kiválasztás csupán minden élőlény java révén és annak javára működik, mindennemű testi és szellemi képesség a további tökéletesedés irányába fog haladni”. Ezek után még meg is személyesíti a természetes kiválasztódást, mintha valami gondviselő-jellegű erőről elmélkedne: „Én nem látom, hogy korlátja lenne ennek az erőnek, mely minden formát lassan és tökéletesen idomít hozzá az élet legbonyolultabb viszonyaihoz.”

Vajon elképzelhetetlen, hogy Isten úgy tervezte meg a keretfeltételeket, hogy azok hosszú távon, a természettörvények felhasználásával lehetővé tegyék tudatos lények létrejöttét? A kérdés adott. Mindenesetre az a lehetőség számomra sokkal hihetőbbnek és talán a Teremtő személyéhez méltóbbnak is tűnik, hogy Isten teremtésre vonatkozó elképzelései egy kibomló folyamaton keresztül valósulnak meg, nem pedig egy kész formákat hegesztő mesterember munkájaként.